- Nem gondolhatod komolyan, hogy szerencsétlen állaton töltöd ki a dühödet. - Mondta másnap reggel Tammy a gyengélkedőn Draconak, aztán megkötötte a nyakkendőjét, az egyik karján vastagon bebugyolált fiúnak.- Hagrid megmondta, hogy bánj vele tisztelettel, mire behemót rondaságnak hívtad szegény Csikót!

- Ő a szegény?

- Igen. Madam Pomfrey sokkal súlyosabb sérüléseket is rendbehozott egy éjszaka alatt, te meg itt játszod a hipogriff halálát!- Csattant fel a lány.

- Az a dög veszélyes mindenkire, és bármennyire is szereted az állatokat, ezt neked is el kell ismerned!

- Elhoztam a cuccodat.- Váltott témát a lány.- A reggelit lekéstük, és Piton órájáról is csúszni fogunk, de mardekárosokat úgysem büntet.- Sóhajtott fáradtan. Reggel már korán lement a táskába, úgyhogy egy adag bájitalon túl van, az év első SVK órája után pedig majd Remussal is beszél.

Draco rögtön berontott volna az órára, de a lányban volt annyi szégyenérzet, hogy legalább kopogjon, és megvárja, hogy behívják őket.

Piton a szokásától eltérően ezúttal nem elnézően, hanem enyhén összevont szemöldökkel figyelte a belépőket.

- Elnézést a késésért! - A szőke felkapta Harry kutató tekintetét, és nyugtatólag rámosolygott.

- Draco, te csatlakozz a többiekhez! Miss Potter, rakjon rendet a szertárban, ez a bájital nem okozna kihívást önnek. Bár elmondhatnám ezt a többiekről is!- Villant a szeme a még mindig őket és Malfoyt figyelő Harry és Ron felé.- Kiismeri magát igaz?- Kérdezte még a lánytól, noha mindketten tudták, hogy a válasz igen, és ezt is csak a fiúk bosszantása miatt mondta.

- Nem lesz probléma. - A lány a pálcáját kihúzva a hajából, eltűnt a szertárban.

Még ő maga is meglepődött, milyen jól halad, hiszen gyakorlatilag végzett is, mikor meghallotta, hogy nyílik mögötte az ajtó. Még a helyére rakta az őrölt szkarabeusz lábakat, majd lemászott a létráról.

Piton kiszórta a disaudiót, majd a lány felé lépett.

- Miért késtetek?

- Mert elmentem Dracoért a gyengélkedőre.

- Minek?

- Segíteni, ha esetleg még mindig gond lenne a karjával.

- Tamara, mindketten tudjuk, hogy semmi baj nincs Draco karjával.

- Rendben. - Sóhajtott a lány, nekidőlve a polcnak.- Meg akartam győződni róla, hogy Csikócsőrnek nem esik bántódása.- Piton megforgatta a szemét.

- Ne csináld már! - A lány nem bírta visszafogni a mosolyát, és közelebb lépve Pitonhoz összekulcsolva a karjait férfi háta mögött.

- Ezt nem itt kéne.- Morogta halkan a bájitalmester, elnehezült légzéssel. Tammy hamisítatlan mardekáros mosollyal puszit nyomott a férfi arcára, majd kisétált az ajtón, és csatlakozott Dracohoz, gyorsan előkészíteni a hozzávalókat, mielőtt Harry és Ron teljesen kiborulnak.

- Hallottad az újságot, Harry? - kérdezte Seamus Finnigan, mikor Harryék asztalához lépett, hogy kölcsönkérje a rézmérleget. - A Reggeli Próféta szerint valaki látta Sirius Blacket.- Tammynek megremegett a keze az üst fölött, ami Piton figyelmét sem kerülte el. A lány biztos volt benne, hogy minden szót tisztán hall.

- Hol? - kérdezte kórusban Harry és Ron. Az asztal túloldalán álló Draco a fülét hegyezte, Tam pedig kerülte a szemkontaktust, úgy általában mindenkivel.

- Nem messze innen - felelte izgatottan Seamus. - Egy mugli nő találkozott vele. Persze azok nem tudnak semmit. Azt hiszik, hogy Black egyszerű bűnöző. A nő rögtön felhívta a rendőrségi számot, de mire a minisztérium emberei odaértek, Black már rég felszívódott.

- Nem messze innen... - ismételte elgondolkozva Ron, majd a hallgatózó Malfoyra tévedt a pillantása. - Mi van, Malfoy? Aprítsam fel valamidet?- Malfoy eleresztette a füle mellett a megjegyzést. Áthajolt az asztal fölött, s szemében gonosz fény csillant, miközben Tammy gyorsan elemelte előle a tatuepét, mielőtt feldöntötte volna.

- Egyedül akarod elkapni Blacket, Potter?

- Igen, persze - hagyta rá gúnyosan Harry. Malfoy alattomosan elmosolyodott, egyikük sem törődött a lány figyelmeztető pillantásával, aki a kavarodást kihasználva igyekezett kijavítani Neville főzetét, miután Piton megígérte, hogy a fiú varangyán fogja bemutatni a hatását a katasztrofális bájitalnak.

- Én a te helyedben már rég a nyomába eredtem volna - szólt csevegő hangon Draco. - Nem játszanám itt a suliban a jó kis fiút...

- Mit dumálsz itt össze, Malfoy? - reccsent rá Ron.

- Csendesebben!- Sziszegte Tammy.

- Talán nem tudod, Potter? - suttogta Malfoy, s fakó szeme összeszűkült.

- Mit?- A szőke fiú elvigyorodott.

- Nem akarod vásárra vinni a bőröd? - mondta. - Inkább a dementorokra bízod a dolgot, mi? Pedig én a helyedben bosszút állnék. Magam kapnám el Blacket.

- Mi a, fenéről beszélsz? - csattant fel dühösen Harry, de mielőtt Malfoy válaszolhatott volna, Piton a csoporthoz fordult:

- Úgy látom, mindenki végzett a hozzávalók bekeverésével. Az italnak még néhány percig főnie kell, addig rakjatok rendet az asztalokon. Utána megnézzük, mit alkotott Longbottom.

Néhány perccel az óra vége előtt Piton odalépett Neville-hez, aki az üstje mellett gubbasztott.

- Mindenki jöjjön ide! - harsogta, s fekete szeme gúnyosan megcsillant. - Lássuk, milyen sorsra jut Longbottom varangya. Ha az üstben tényleg zsugorító főzet van, akkor ebihal lesz belőle. Ha viszont a gazdája elrontott valamit, amiben nem kételkedem, akkor a varangy távozik az élők sorából. A griffendélesek aggódva pislogtak, a mardekárosok ellenben izgatottan várták a fejleményeket. Tammy némán, gombóccal a torkában várt. Hermionéval sikerült kijavítaniuk a fiú főzetét, de ezért még a bájitalmester számolni fog vele.

Piton a bal kezére ültette Trevort, a varangyot, majd kivett egy kiskanálra valót Neville - immár zöld - főzetéből, és lecsorgatott néhány cseppet Trevor torkán.

Egy másodpercig néma csend volt, csak Trevor brekegett egyet. Azután halk pukkanás hallatszott, és Piton tenyerén ott ficánkolt Trevor, az ebihal. Tammy megkönnyebülten fújta ki a benntartott levegőt.

A griffendélesek lelkesen tapsoltak. Piton bosszús képpel elővett egy üvegcsét talárja zsebéből, és tartalmát Trevorra cseppentette, aki erre nyomban visszanyerte eredeti méretét.

- Öt pont a Griffendéltől - szólt Piton, s ezzel elérte, hogy a griffendélesek arcáról lefagyjon a mosoly. - Megmondtam, hogy ne segítsen neki, Granger. Az órának vége, maga maradjon, Miss Potter.

A többi diák szánakozó tekintetétől kísérve, Tam türelmesen kivárta amíg az utolsó ember mögött is becsukódik az ajtó.

Bár nem a griffendélbe osztották, de a büszkesége és az igazságérzete megakadályozta abban, hogy csak úgy bocsánatot kérjen, márpedig Piton láthatóan erre várt, mert ő sem szólt egy szót sem.

Végül a lány adta fel:

- Igen, én is segítettem Nevillenek, mert Hermione nem tudta volna egyedül kijavítani, pedig tudtam, hogy nem hagynád meghalni szerencsétlen békát.

- Mindenkiről a legjobbat feltételezed ilyen naiv módon, vagy csak rólam?

- Mindenkinek megmérgezed a háziállatát aki rosszul teljesít az órádon, vagy csak az övét?

- Így legalább megtanulta volna a receptet.

- Nem akarok beleszólni a tanítási módszereidbe, és elismerem, hogy ha velem történne ilyen én is megtanulnám a receptet, de ezzel együtt rettegnék minden alkalommal, amikor csak beteszem ide a lábam.

- Motiváció.

- Tortúráztatás. Fél hibázni.

- Ahhoz képest halmozza őket.- A lány lehajtott fejjel igyekezett leplezni a mosolyát.

Ha valaki néhány évvel ezelőtt azt mondja Perselus Pitonnak, hogy egy nap egy gyönyörű és kedves lányt fog megnevettetni egy szópárbaj során, hát elátkozza a szemtelen alakot. Ehhez képest egy véla nem csak élvezi, de keresi is a társaságát.

- Ma van az első órátok Lupinnal. Mit szólnál este egy különórához?

- Hatra itt vagyok.- A lány még egyszer rámosolygott, és csak a mással össze nem téveszthető jácint és orgona illatot hátrahagyva, kilépett a teremből.

Késve érkezett az SVK teremhez, és mikor szabadkozva elnézést kért, látta, hogy Remus mosolya ugyanolyan, de az arca fáradtabb, több volt rajta a sebhely, idősebbnek tűnik a koránál, és végtelen szomorúság lengte körül.

- Miss Potter, csatlakozzon a többiekhez. Tegyétek el a könyveket, és vegyétek elő a pálcátokat, ma gyakorlati óra lesz.

Mindenki érdeklődve várta, mi fog kisülni ebből. Kikászálódtak a padokból, és követték Lupint, aki a kihalt folyosóra vezette őket. Tammy mivel utolsóként érkezett, közvetlenül a tanár mellett sétált a folyosón. Érezte a Remusból áradó feszültséget, de jelenleg nem tudott vele beszélni.

Mikor befordultak az első sarkon, összetalálkoztak Hóborccal. A kopogószellem fejjel lefelé lebegett egy ajtó előtt, és azon fáradozott, hogy rágógumival eltömítse a kulcslyukat. Mikor Lupin professzor a közelébe ért, meglengette görbe ujjú lábát, és gúnyos dalra fakadt:

- Lompos-lumpos Lúú-pin - nyekeregte -, lompos-lumpos Lúú-pin, lompos-lumpos Lúú-pin...- Hóborc köztudottan szabad szájú és szemtelen volt, de a tanárokkal szemben többnyire fékezte magát. Tammy elsápast, és a diákok reakcióit figyelte. Mindenki Lupinra nézett, hogy lássák, mit szól a dologhoz. A professzor azonban még csak el se komorodott.

- A helyedben kiszedném azt a rágógumit a kulcslyukból, Hóborc - szólt barátságos mosollyal. - Különben Frics úr nem tudja kivenni a seprűjét.- Fricsről, a Roxfort mogorva gondnokáról tudnivaló volt, hogy esküdt ellenségének tekint minden diákot - és mellesleg Hóborcot is. A kopogószellem Lupin szavaira válaszul szamárfület mutatott, és kiöltötte a nyelvét.

A professzor fejcsóválva sóhajtott, és előhúzta varázspálcáját.

- Ez egy hasznos kis bűbáj - szólt hátra a válla fölött diákjainak. - Jól figyeljetek.- Azzal felemelte a pálcát, Hóborc felé suhintott vele, s közben így szólt:

- Exlukhops!- A rágógumi abban a minutumban kiröppent a kulcslyukból, és eltűnt Hóborc bal orrlyukában. A szellem bukfencet vetett, és szitkozódni kezdett, majd egy bukfenc után megállt Tammy előtt.

- Segítsek?- A lány kedves mosolyára szapora bólogatás volt a válasz. Tammy Lupinra nézett, aki halványan elmosolyodott. Mindkettejüknek eszébe jutott, hogy annak idején ezt a varázslatot Tammy tanította nekik, mikor a hollóhátasok csúfolták Remust, és a lány ezt megtudta.- Egy laza pálcaintéssel helyrehozta Hóborcot, aki egy gúnyos meghajlás után elszelelt.

- Szuper volt, tanár úr! - ámuldozott Dean Thomas.

- Köszönöm, Dean - biccentett Lupin, és eltette pálcáját. - Indulhatunk?- A diákok növekvő tisztelettel néztek a toprongyos Lupinra. A professzor végigvezette őket egy újabb folyosón, majd megállt a tanári szoba ajtaja előtt.

- Fáradjatok be! - szólt, és kinyitotta előttük az ajtót. Az osztály libasorban bevonult a hosszúkás, fatáblákkal burkolt falú helyiségbe. A tanári
berendezését alkotó szedett-vedett székek most mind üresen álltak - egy mély fotel kivételével, amelyben Piton professzor üldögélt. A bájitaltantanár az érkezők felé fordult, szeme gyanúsan csillogott, s szája körül rosszindulatú mosoly bujkált, ami enyhén dühös is volt, mikor meglátta Lupin mellett Tamet.

- Ne csukd be az ajtót, Lupin - szólt, mikor a diákok nyomában Lupin professzor is belépett a
helyiségbe. - Ezt inkább nem nézem végig.- Most nyilván még belerúg valakibe.

Azzal felállt, és suhogó fekete talárjában elvonult a diákok mellett. Az ajtóban azonban megállt, és hátrafordult. Tammy karbafont kézzel fordult félig hátra, várva mi következik.

- Talán még nem figyelmeztettek rá, de ebben az osztályban van Neville Longbottom. A helyedben semmilyen feladatot nem bíznék rá - hacsak nincs ott Granger kisasszony, hogy súgjon neki.- Neville megsemmisülten lehorgasztotta a fejét. Harry dühös pillantást vetett Pitonra, Lupin professzor pedig felvonta a szemöldökét.

- Pedig én épp Neville-t szeretném megkérni, hogy segítsen nekem a szemléltetésben - mondta. Tammy ügyesen leplezte a meglepettségét, de akik ismerték, azoknak feltűnt. A többiek meg sem próbálták tettetni a fapofát. - Biztos vagyok benne, hogy nagyon ügyes lesz.- Neville arca rózsaszínből lángvörösre váltott. Piton elhúzta a száját, majd válasz helyett sarkon fordult, és becsapta maga mögött az ajtót. Tam kárörvendően elmosolyodott.

- Akkor hát lássuk - szólt Lupin, s egy intéssel a helyiség túlsó vége felé invitálta a diákokat. Ott nem volt más, csak egy régi szekrény, amiben a tanárok a váltás talárjukat tartották. Mikor Lupin professzor odaállt mellé, a szekrény hirtelen rázkódni kezdett.

- Aggodalomra semmi ok - szólt higgadtan Lupin, látva, hogy néhány diák félősen hátrálni kezd - csak egy mumus van benne.- Az osztály nagy része azon a véleményen volt, hogy ez igenis ok az aggodalomra, köztük Tam is. Neville holtra váltan pislogott a professzorra, Seamus Finnigan pedig a szekrényajtó zörgő gombjára meredt.

- A mumusok a sötét, zárt helyeket kedvelik - magyarázta Lupin. - Előszeretettel rejtőznek el szekrényekben és ágyak alatt, de olyannal is találkoztam már, amelyik egy állóórába vette be magát. A mi példányunk tegnap költözött be ide. A tanárkollégák kérésemre megkímélték, így most gyakorolhatunk rajta. Az első kérdés, amire választ keresünk: mi is a mumus valójában?- Hermione azonnal jelentkezett.

- Alakváltó lidérc - hadarta. - Ha találkozik valakivel, azt a külsőt veszi fel, amivel a legjobban rá tud ijeszteni.

- Magam sem foglalhattam volna össze jobban - dicsérte meg Lupin, mire Hermione büszkén kihúzta magát. - A szekrény mélyén lapuló mumus tehát még nem öltött alakot. Előbb ki kell találnia, mivel rémiszthet meg minket. Senki nem tudja, hogyan fest egy mumus, amikor egyedül van - de ha kiengedem, nyomban azzá válik majd, amitől vagy akitől a legjobban rettegünk.- Neville nyöszörögni kezdett a félelemtől, de Lupin nem törődött vele.

- Ez viszont az jelenti - folytatta -, hogy van egy nagy előnyünk a mumussal szemben. Sejted, hogy mi az, Tamara?- Tammy kimondottan zavarónak találta, hogy Hermione égnek emelt karral nyújtózkodik mellette, de azért válaszolt.

- Ha sokan vagyunk, és a mumus nem tudja majd, milyen alakot öltsön.

- Pontosan - bólintott Lupin, mire Hermione csalódottan leeresztette a kezét. - Ha mumussal van dolgunk, jobban tesszük, ha többedmagunkkal szállunk szembe vele. Akkor ugyanis megzavarodik. Mivé váljon? Lefejezett holttestté vagy húsevő csigává? Egyszer tanúja voltam egy esetnek, mikor a mumus elkövette azt a hibát, hogy egyszerre két embert akart megrémiszteni. A végén fejetlen csigává változott. Mondanom se kell, hogy minden volt, csak félelmetes nem. Az alkalmazandó bűbáj egyszerű, de elvégzése komoly összpontosítást igényel. Tudnivaló, hogy a mumust egyvalamivel lehet elpusztítani, és az a nevetés. Rá kell vennünk tehát, hogy olyan alakot öltsön, amit nevetségesnek találunk. Először pálca nélkül gyakoroljuk a varázsigét. Kérem, mondjátok utánam: Comikulissimus!

- Comikulissimus! - ismételték a diákok.

- Helyes - bólintott Lupin. - Kitűnő. De most jön csak a neheze. A varázsszó ugyanis önmagában nem elég. És itt lépsz be te a képbe, Neville.- A szekrény újra megremegett, bár közel sem olyan hevesen, mint Neville. Szegény fiú úgy indult el a professzor felé, mintha a vesztőhelyre menne. - Először is - fordult hozzá Lupin -, mi az a dolog, amitől a legjobban félsz a világon?- Neville-nek mozgott a szája, de nem jött ki hang a torkán. - Ne haragudj, de ezt nem értettem - mosolygott Lupin. Neville kétségbeesetten körülnézett, mintha segítségért könyörögne, azután alig hallhatóan ezt suttogta:

- Piton professzor.- Szinte mindenki kuncogni kezdett, bár Tammy legalább lehajtotta a fejét. Még Neville is megeresztett egy szégyellős vigyort. Lupin azonban elgondolkodva ráncolta a homlokát.

- Piton professzor... hmmm... Neville, ha jól tudom, te a nagymamádnál laksz.

- Öh... igen - felelte feszengve Neville. - De... azt se szeretném, ha a mumus úgy nézne ki, mint ő.

- Nem, nem, félreértettél. - Most már Lupin is mosolygott. - Meg tudnád mondani nekünk, milyen ruhát szokott hordani a nagymamád?- Neville meglepődött a kérdésen, de engedelmesen felelt rá:

- Hát... mindig ugyanazt a süveget hordja. Elég magas, és egy kitömött keselyű van a tetején. Hosszú ruhát szokott viselni... általában zöldet. És néha egy rókaprémet a nyakában.

- Táskája nincs? - kérdezte Lupin.

- De, egy nagy piros - felelte Neville.

- Helyes - bólintott Lupin. - Most pedig képzeld magad elé a nagymamád öltözékét... Sikerült?

- Igen - felelte Neville. Kíváncsisága lassan felülkerekedett félelmén.

- A mumus, mikor kijön a szekrényből és meglát téged, Piton professzor alakját fogja ölteni - magyarázta Lupin. - Akkor te emeld fel a pálcádat - így -, mondd ki a varázsigét, s azután koncentrálj erősen a nagymamád ruháira. Ha minden jól megy, Mumus-Piton professzor kénytelen lesz keselyűvel díszített süveget és zöld ruhát ölteni, piros táskával kiegészítve.

Az osztály harsogó nevetéssel jutalmazta az abszurd képzetet. A szekrény vészesen rázkódott.

- Ha Neville-nek sikerül a varázslat, a mumus sorban megpróbálkozik valamennyiünkkel - folytatta Lupin. - Arra kérlek benneteket, gondolkozzatok el, hogy mi az, amitől a legjobban féltek, s hogy mivel lehetne azt nevetségessé tenni...

A teremben csend lett. Tammy összeráncolta a homlokát... Vajon ő mitől retteg legjobban a világon?

Az első gondolata az apja volt - az ereje teljében levő Voldemort. Mielőtt azonban elkezdhette volna tervezgetni a Mumus-Voldemort eltorzítását, egy iszonyú kép tolakodott be az agyába...

Holttestek. Harry, Pansy, Sirius, Remus, Perselus...

Tammy megborzongott, azután lopva körülnézett, hogy észrevette-e valaki. A legtöbb társa behunyta a szemét. Ron valamiféle lábakról motyogott, amiket le kell vágni. Tammy sejtette, hogy mire gondol - Ron rettegett a pókoktól.

- Mindenki felkészült? - kérdezte Lupin. Tammy összerezzent ijedtében. Nem, ő egyáltalán nem készült fel. Hogy lehetne egy holttestet nevetségessé tenni? Nem akart azonban több időt kérni, mert a többiek mind bólogattak, és elkezdték feltűrni talárjuk ujját.

- Mi most távolabb húzódunk, Neville - szólt Lupin. - Átadjuk neked a terepet. Ha végeztél, én majd szólítom a következőt... Gyertek, húzódjunk hátrébb, hogy ne zavarjuk Neville-t...
A diákok a falhoz hátráltak, s Neville egyedül maradt a szekrény előtt. Sápadt volt, és egy kiesit remegett a kezében a pálca, de nem futamodott meg.

- Háromig számolok, Neville - mondta Lupin, és pálcájával megcélozta a szekrényajtó zárját.- Egy... kettő... három, most!- A varázspálca hegyéből sistergő szikracsomó röppent a zár felé. A szekrény feltárult, és kilépett belőle Piton professzor a maga kampós orrú, fenyegető valójában. Neville felemelt pálcával, némán hápogva hátrálni kezdett. Piton villogó szemmel meredt rá, és lassan elindult felé.

- C-c-comikulissimus! - visította Neville. Ostorcsattanás-szerű hang hallatszott, és a következő pillanatban Piton ott állt hosszú, csipkeszegélyes ruhában, kezében egy cseresznyepiros női táskával. A fején díszelgő csúcsos süveg tetején molyrágta keselyű trónolt.

A terem visszhangzott a nevetéstől, a mumus tanácstalanul megállt, s Lupin professzor elkiáltotta magát:

- Parvati! Te jössz!- Parvati eltökélt arccal előrelépett, magára vonva Piton figyelmét. Újabb csattanás hallatszott, s a professzor helyén egy vérfoltos, bepólyált múmia tűnt fel. Nehézkes, merev léptekkel elindult Parvati felé, két karja lassan felemelkedett...

- Comikulissimus! - kiáltotta Parvati. A múmia lábáról letekeredett a pólya, a szörnyalak megbotlott benne, hasra esett, és elgurult a feje.

- Seamus! - harsogta Lupin. A fiú egy ugrással Parvati előtt termett. Csatt! A múmia eltűnt, s helyette beesett, zöldes arcú, földig érő, fekete hajú nőalak jelent meg - egy sikítószellem. Hatalmasra tátotta a száját, s a termet földöntúli hang töltötte be - hosszú, panaszos sikoly, amitől a jelenlévők összes haja az égnek állt...

- Comikulissimus! - ordította Seamus.

A sikítószellem rekedten felnyögött, és a torkához kapta a kezét - elment a hangja. Csatt! A kísértet farkát kergető patkánnyá változott, abból - esett! - tekergő-vonagló csörgőkígyó lett, abból pedig - csatt! - egy csupasz, véres szemgolyó.

- Megzavarodott! - kiáltotta Lupin. - Ez jó jel! Dean!- Dean előresietett. Csatt! A szemgolyó helyét egy levágott kéz vette át, ami nyomban a tenyerére fordult, és rák módjára mászni kezdett.

- Comikulissimus! - rikkantotta Dean. A kéz belenyúlt egy egérfogóba. - Kitűnő! Te jössz, Ron!- Ron elindult a kéz felé. Csatt!- Többen felsikoltottak. Két méter magas, szőrös óriáspók közeledett Ron felé, csáprágóját fenyegetően csattogtatva. Tammy egy pillanatig azt hitte, hogy Ront megbénította a félelem. Azután...

- Comikulissimus! - bődült fel Ron, s a póknak azon nyomban eltűnt az összes lába. Már csak gurulni tudott, Lavender Brown sikoltva ugrott félre az útjából, s a csonka szörnyeteg végül Tammy lába előtt kötött ki. A lány felemelte a pálcáját...

Aztán egy szót sem bírt kinyögni. A mumus helyén Harry holtteste jelent meg.

- Nem... - Nyögte ki. A mumus átváltott a fiatal Siriusra. Tammy térdre rogyott, a szemébe könnyek gyűltek. A mumus ismét váltott, és a fiatal Remus jelent meg. - Nem! Comikulissimus! - Draco, Daphne, Pansy.

- Tammy! - A lány elé bekúszott Harry arca. - Itt vagyok, nincs semmi baj. Vegyél egy mély levegőt, és intézd el! - A lány megrázta a fejét, és látta ahogy Harry a mumus elé áll...

- Itt vagyok! - kiáltotta hittelen Lupin professzor, és előresietett.
Csatt! A holttest köddé vált. Egy másodpercig úgy tűnt, mintha a mumus felszívódott volna, azután egy sápadt fényű, lebegő gömb jelent meg Lupin előtt a levegőben. A professzor hanyagul felemelte a pálcáját, és kimondta a varázsszót.
- Comikulissimus!- Csatt!

- Gyerünk, Neville, végezz vele! - rendelkezett Lupin, miután a mumus csótány képében a padlóra pottyant. Csatt! Piton visszatért, de Neville most már nem ijedt meg tőle.

- Comikulissimus! - kiáltotta, s amint Piton felöltötte a nagymamajelmezt, nagyot kacagott. A mumus abban a szempillantásban felrobbant, ezer apró füstgolyóvá vált, és szertefoszlott.

Az osztály lelkes tapsban tört ki.
- Gyönyörű! - örvendezett Lupin. - Mintaszerűen csináltad, Neville. Mind nagyon ügyesek voltatok. Lássuk csak... öt-öt pontot kap a Griffendél mindenki után, aki kiállt a mumus ellen - Neville-nek tíz jár, mert duplán dolgozott - Harry és Hermione ugyancsak öt-öt pontot kapnak.

- De hisz én nem csináltam semmit - jegyezte meg Harry.

- Hermione az óra elején helyesen válaszolt a kérdéseimre, te pedig önként kiálltál a mumus ellen - felelte könnyeden Lupin. - Mindenkinek köszönöm az órai munkát. Házi feladat: olvassátok el a mumusokról szóló fejezetet, és foglaljátok össze írásban... mondjuk hétfőre. A mai órának vége.- Az osztály lelkesen zsibongva elhagyta a tanárit, egyedül Tammy térdelt tovább a padlón, üveges tekintettel. Lupin kiküldte a barátait és Harryt, majd óvatosan felhúzta a lányt, és az egyik fotelhez kísérte.

- Nem tudtam, hogy akkor az édesanyád volt e ott. De most elég tiszta a helyzet. - Tammy nem válaszolt, úgy tűnt ezzel nem sikerült kibillenteni. - Virágszál...

- Mindig mindent elszúrok.- Suttogta a lány.- Még egy mumust sem tudok legyőzni, hogy gyógyíthatnálak meg téged, vagy zárhatnám le ezt a borzalmat, ami tizenkét éve tart. Rémes barát és testvér vagyok.

- Ezt csak a mumus miatt mondod.

- Mikor láttalak titeket... úgy... tudod mi jutott eszembe?- Nézett mélyen a vérfarkas szemébe- Hogy én tehetek róla. Hogy biztosan az én hibám volt.

- Senki nem halt meg. Nem hibáztathatod magad egy olyan dolog miatt, ami meg sem történt. Ha pedig mégis megtörténne, nem te tehetsz róla.

- Ezt nem tudhatod.

- Ez az egyetlen, amit biztosan tudok. Még pedig azért, mert emlékszem, amikor találkoztam a legszebb lánnyal akit életemben láttam, és ő nem úgy nézett rám ahogy a többiek. Nem egy szegény, sovány, sebhelyes fiút látott, hanem egy barátot. És egy évig nem is engedte, hogy úgy lássam magam, ahogy azelőtt.

- Aztán ott hagyott.

- Igen. És amíg meg nem láttam az első híreket róla a Reggeli Prófétában, nem tudtam miért. Akkor pedig feléledt bennem a remény.

- Sajnálom Remus. Nem érdemelted meg, hogy búcsú nélkül menjek el. Szükségetek volt rám.

- Később mindent elmesélek, megígérem.

- Köszönöm.- Nem is emlékeztek, mekkora szükségük van egy ölelésre a másiktól, pedig a lány csak nem olyan rég vált el tőlük.

Egy pillanatra, mintha minden a régi lett volna.