Az időnyerő egy rántással Dumbledore irodájába juttatta őt.

Ő körülnézett, és a mosoly árnyéka jelent meg az arcán.

- Sikerült. Pedig biztos voltam benne, hogy nekem annyi.

- Megérte a kétséggel teli éveket. Reméltem, hogy nem asszisztáltam a halálához.

- Haragudtak?-Ült le Tammy.

- Persze. A tanév végéig még többször támadtak egymásra a mardekárosokkal, mint máskor. A nyári szünetben aztán lecsillapodtak. Siriust és Remust viselte meg a legjobban. Kutattak ön után, a következő két évben pedig megkomolyodtak. Mint azt sejtheti, Lily és James együtt voltak, Sirius pedig a kockázatvállalásban, és a khm... hölgyek társaságában élte ki magát. Perselus pedig Lilyt is elvesztette, és a halálfalók között érezte úgy, hogy befogadják.

- Más szóval Jamesen és Lilyn kívül mindenkit tönkretettem.- Bámulta az igazgató asztalának lapját a lány. - Ha elbúcsúztam volna...

- Akkor marasztalják. És ön marad. De ne felejtse, önnek itt a helye. Ez volt az egyetlen helyes megoldás.

- Mi van ha Sirius miattam változott meg? Sose árulta volna el Ágast. Mi van ha Harry szülei miattam haltak meg?!- Kezdett pánikba esni a lány.

- Nem Sirius árulta el Jamest és Lilyt.

- Te-tessék?- Dadogta a lány.

- Azért mondom ezt el önnek, mert tudnia kell, ahhoz, hogy ha szükséges, megállítsa őt az esetleges bosszújában.

- Attól tartok, nem értem. - Csillogtak könnyek a lány szemében.

- Maga ismeri Harryt a legjobban. Mit tenne, ha rájönne, hogy a keresztapja, aki a szülei legjobb barátja volt, elárulta őket Voldemortnak?

- Meg akarná keresni, hogy bosszút álljon Siriuson.

- Ezt pedig nem hagyhatjuk.

- Mit tegyek? Ha megpróbálom lebeszélni, csak titkolózik előttem, és átver majd.

- Akkor maradjon mellette, és mikor eljön a pillanat, akadályozza meg.

- Még egy kérdés. Ki árulta el Jameséket?

- Peter Pettigrew. Felrobbantotta maga körül az utcát, levágta az ujját és...

- És átváltozott patkánnyá! Az a szemét kis...

- A harag amit érez jogos, de mint mondtam, azért osztom meg önnel ezeket, mert tudom, hogy hideg fejjel tud gondolkozni, még ilyen nehéz helyzetben is. - A lány vett egy mély levegőt, és hosszan kifújta a benntartott levegőt.

- Szóval Peter él, Sirius ártatlanul ült az Azkabanban, és Remus... Mi van Lupin professzorral? - Váltott, rájőve, hogy most diák.

- Ő láthatóan igyekszik mindenről megfeledkezni, és mint akkor, figyelmen kívül hagyni a dolgokat.- Tammy végigsimított a táskája csatján, aztán felpattant.

- Leadom a számmisztikát, és a jóslástant. A rúnaismeret és a Legendás lények gondozása nem üt össze.

- Ahogy akarja, Miss Rowle.- Mosolyodott el az igazgató. Megkérdezhetem, miért ezt a nevet választotta?

- Csak mert... hirtelen ez ugrott be.

- Roppant érdekes.

- Ugyan mi érdekes van ebben? - Mosolyodott el zavartan a lány.

- Semmi különös kisasszony. Csak egy vénember hóbortjai. - Legyintett Dumbledore. - Na de most már siessen órára, nehogy elkéssen!

-*-

Az egyik legjobb élménye volt Csikócsőrön lovagolni, és az egyik legrosszabb, ahogy aggódva ül Draco mellett a gyengélkedőn, kezében Sirius egyik körözési plakátjával.

Ahogy az egykori barátja haját nézte, eszébe jutott valami. Valami, amire hamarabb is rájöhetett volna. Ezen gondolkodott akkor is, mikor a hetedik emeleten kódorgott.

Hirtelen furcsa érzése támadt, mintha valami nem stimmelt volna. Oldalra nézett, és ahol az előbb még a Badar Barnabást és a balettozó trollokat megjelenítő mű volt, most egy ajtó állt. Megnézte figyeli e bárki, és néhány ellenőrző bűbáj után, benyitott:

Odabent a lehető legjobban felszerelt labor fogadta, polcokon könyvekkel, előkészített hozzávalókkal, és üres pergamenekkel, mellettük tintával, és pennával.

Annyira belemerült a munkába, hogy csak az óra jelzése juttatta eszébe, hogy takarodó van öt perc múlva. Sietve elpakolt, és a tőle telhető leghalkabb módon igyekezett lejutni a pincébe.

Épp az első emeleten futott végig, mikor az egyik ablakból meglátott valamit, ami elsőre egy fekete árnyéknak tűnhetett. De nem annak, akit egy éven át ebben az alakban vidított fel a világ legpofátlanabb sármőre. A lány a sötét ellenére is biztos volt benne mit, vagy jobban mondva kit látott odakint.

Rekordidő alatt jutott el az egyik titkos járaton keresztül a kastély falának egy szakaszáig, ahol aztán a kövek arréb csúsztak, hogy utat engedjenek a szőkeségnek.

- Mást átverhetsz, de én bármikor felismerlek! - Szólalt meg emelt hangon. - Ha azt akartam volna, már itt lennének a dementorok, és a tanárok. - Tárta szét a karját.

Az egyik fa mögül kilépett az, aki egy pillanatra valóban olyannak tűnt, amilyennek az újságok leírták: zavart, dühös, talán egy kicsit megszállott.

- Virágszál?

- Tapmancs. - Mosolyodott el keserűen a lány.

- Te nem lehetsz igazi. Ugyanúgy nézel ki, mint akkor. - Ha lett volna nála pálca, biztos a lányra szegezi.

- Ezt most bonyolult lenne elmagyarázni, de hinned kell neke...- Nem tudta befejezni a mondatot, mert a fekete hajú férfi néhány gyors lépéssel átszelte a köztük lévő távolságot, és olyan szoros ölelésbe vonta, hogy levegőt is alig kapott.

- Ez hiányzott az Azkabanban.

- Az ölelés?

- A női érintés. - Tammy elnevette magát, és felszabadultan viszonozta az ölelést.

- Szeretlek. - Mindkettőjüknek eszébe jutott, hogy hányszor zajlott le ez közöttük: az egyikük megöleli a másikat, és Tammy kimondja a bűvös szót. Azóta minden megváltozott, de alapjaiban véve mégis minden ugyanolyan volt.

Sokáig álltak ott, egymásba kapaszkodva. Tammy eldöntötte, hogy nem fogja elengedni Siriust. Egyszer már megtette ezt a barátaival, de ezúttal ott lesz mellettük a végsőkig. Segíteni fog, ha kell az életét áldozza Siriusért és Holdsápért. Bármit megtesz, hogy legalább megpróbálja jóvátenni azt az árulást amit elkövetett ellenük. Szerette Siriust, és minduntalan eszébe jutott, hogy ha nem ismerte volna meg hamarabb Perselust, akkor többek is lehettek volna barátoknál. De ilyenkor eszébe jutottak a körözési plakátok, és az, hogy akkor tényleg nem lett volna képes visszajönni. Ő pedig sajnos nagyon is jól tudta, hogy a szíve, és a kötelességei miatt is ide tartozik. Sosem tudta volna hátrahagyni Harryt. Se Pansyt, Daphnet, Dracot, Blaiset, Ront, vagy Hermionét. És Perselust sem. Mert nem abba volt szerelmes, aki fiatalon halálfalók barátjaként ismerkedett a feketemágiával, hanem abba, akivé lett. Minden bizonnyal az akkori Perselust is ugyanúgy szerette volna, ha elég bátor mindent hátrahagyva lépni. De nem volt elég bátor. Tamara Potter rémisztően realista volt, céltudatos, és hajlandó volt ezért a célért mindent feláldozni- magát is beleértve. Ez a cél pedig Harry volt. Mindig.

Sirius pedig el sem hitte, hogy valóban az áll előtte, aki miatt mindent megkérdőjelezett és átértékelt. Aki miatt az Azkabanban sem őrült meg. Aki eszébe jutott minden fontos alkalommal az életében, és elképzelte, milyen lehetne vele átélni. Aki miatt James helyett is rászállt Pitonra, mert egyszerűbb volt a mardekárosra kenni a lány eltűnését, mint bevallani, hogy ő is ugyanúgy elszúrta. Aki miatt Piton is ugyanezt tette, és emiatt még jobban gyűlölték egymást mint addig. Akire haragudott, mert elment, és otthagyta, és ezért nem tudta összeszedni a híres griffendéles bátorságát, hogy James példáját követve újra és újra kitartóan próbálkozzon. Aki miatt hajlandó lett volna változni, és megnyílni. És aki miatt ezt még mindig megtenné.

- Van mit enned? Tudsz hol aludni? - Ezek voltak az első kérdései a lánynak, amikor Sirius nagy sokára ellépett előle. Elvégre igazi mardekáros volt, kiszúrta a problémákat, aztán a földbe tiporta őket. Sirius pedig nagyon szerette ezt benne. Most is csak mosolyogva nézte a szőkét, aki már listát készített magának mindenről.

- Nyugi, Virágszál! Az Azkabanhoz képest mindez kéjutazás!

- Peter, az a szemét kis patkány, ha megtalálom... - Tapmancs még sosem látott senkit, akinek ilyen jól álltak volna a gyilkos indulatok, de mégis inkább a lány vállán végigsimítva vágta el a düh folyamát.

- Emiatt ne aggódj Virágszálam, tudom hol van. Csak annyit kérek, hogy segíts bejutni hozzá.

- Mit tegyek?

- Megvan Ágas köpenye?

- Harrynél. De egy kiábrándító bűbáj sokkal jobb lenne.

- És a griffendél torony jelszava?

- Persze, de minek az neked? Ha Peter ott bujkál...

- Láttam őt egy cikkben. A Weasleyéknél van. Olvastam, hogy az a Ron gyerek is itt lesz idén.

- Makesz? - Sok minden futott át a lány agyán, nagyon gyors egymásutánban, és végül az általa ítélt legfontosabbat mondta ki. - Egy ágyban alszik vele, micsoda egy perverz!

- Drága, tudom, hogy a boldog viszontlátást különösen feldobná, ha Féregfark fétiseiről értekeznénk, és szerintem mindketten tudunk néhányról, de nem tudnál koncentrálni?

- De, persze, folytassuk. De komolyan kell neked valami normális szállás, és kaját is kell küldenem...

- Ezt meg honnan veszed?

- Most öleltél meg. Csontsovány vagy, és ne vedd sértésnek, de szörnyű szagod van.- A lány ezt szinte úgy mondta, mint aki egy bonyolult matematikai egyenletet tudna le néhány szóban.- De ne aggódj, neked még ez is jól áll. - Sirius arcán a rég nem látott önelégült, csábító mosoly tűnt föl.

- Most a Szellemszálláson lakom.

- Nem nyugtattál meg.

- Nem emlékeztem rá, hogy ilyen merev vagy. Anno, sokkal vadabb, meggondolatlanabb, és kockázat vállalóbb voltál.

- Ott nem kellett sok dolog miatt aggódnom, az Dumbledorera maradt. De itt, nekem kell az okosnak lennem. Egyébként meg, egy körözött bűnözővel tervezek egy emberrablást, miközben bármikor lecsaphatnak ránk a dementorok. Ha ez nem kockázat vállalás és meggondolatlanság, akkor nem tudom mi az.

- A vadat kihagytad!

- Te kettőnk helyett is az vagy, nem igaz blöki? - Mosolyodott el a lány.- Majd küldök neked ennivalót, vizet, ruhákat, takarót...

- Nem tudom, hogy bírtam eddig nélküled. - Szakította őt félbe Sirius.- De ne keverd magad gyanúba miattam.

- Drágám, mardekáros vagyok - mosolyodott el ravaszul a lány- csak akkor keveredek gyanúba, ha akarok.

-*-

Erre a kijelentésre a sors hamar rácáfolt azzal, hogy a lány a konyhából tartott a titkos alagút felé, amikor bizseregni kezdett a tarkója.

A pálcáját meglegyintve eltüntette a lumos varázslatot, de alig egy másodperc múlva valaki mellette ismét létrehozta.

- Miss Potter.

- Jó estét! - Mosolyodott el a lány zavartan, igyekezve a legártatlanabbul nézni, ami Perselus Pitont nyilván nem hatotta meg. Ellenben, a lányt elöntötte az egy évnyi emlékek áradata, és egy további szót sem bírt kinyögni.

- Van értelme megkérdeznem, hogy miért van a folyosókon egy órával takarodó után, egy vagonnyi étellel és itallal, vagy úgyis csak valami gyenge kifogást kapok?- A lány arca olyan bűntudatot és megbánást sugárzott, ami indokolatlannak tűnt, elvégre a saját házának tagjait nem szokása megbüntetni.

- Én...sajnálom. Sajnálok mindent. Hogy akkor ott hagytalak egy szó nélkül, hogy utána át kellett élned azokat a szörnyű dolgokat, hogy nem tudtalak megvédeni Jameséktől, én mindent sajnálok! - Először csak egy könnycsepp, aztán több is kicsordult a lány szeméből.

Piton mindig is gyors észjárású embernek tartotta magát, de most neki is beletellett egy kis időbe, mire összerakta a képet. Éveken át azt hitte, hogy a lány anyja járt akkor velük egy időben a roxfortba. De az időnyerő egyszerűbbé tette a dolgokat.

- Te voltál?- A lány remegve bólintott.- De hát az időnyerő eltört. Mind láttuk.

- Jóslástanon láttam magamat Dumbledore irodájában, ahogy visszahoz. Teljesen mindegy volt, hogy Dumbledore sikeresen megjavította e, nem volt más lehetőség, mint, hogy sikerül.

- És ha tévedtél volna?

- Akkor most nem amiatt aggódnám halálra magam, hogy vajon képes vagy e megbocsátani nekem.- Félve pillantott fel a kifürkészhetetlen arcra.

A csend olyan hosszúra nyúlt, hogy tapintható volt a feszültség. Aztán Piton létrehozta maguk körül a disaudio varázslatot, amit együtt dolgoztak ki.

- Miután elmentél, mélypontra kerültem. Lily nem állt többé szóba velem, de ez akkor nem fájt annyira, mint a hiányod. Csatlakoztam a halálfalókhoz, és olyan szörnyű dolgokat tettem, amiket soha nem tudnál megbocsátani.

- Tegyél próbára! - Suttogta a lány. A fekete szemek kétségről és félelemről árulkodtak. - Nincs mitől félned!

- Most ezt mondod, de ha tudnád...

- Nem érdekel! - Szakította őt félbe a lány. - Nem érdekel kinek ártottál, vagy hogy szerinted milyen vélt, vagy valós hibákat követtél el! Fogd fel, hogy nem kell attól félned, hogy ártanál nekem! Szeretlek, úgy ahogy vagy, és ezen semmi nem változtat!- A végére a hangja szinte könyörgő volt, de mikor meglátta a másik lefagyott arcát, összezavarodott.- Mi az, mi rosszat mondtam?

- Azt mondtad, szeretsz.- A lány gondolatban arcon vágta magát. Kicsúszott a száján az a szó, amivel egészen biztosan elijeszti egy életre, az érzelmileg megközelíthetetlen, és bizonytalan férfit. Most viszont már kimondta, az egyetlen amit tehet, hogy alkalmazkodik. Mindent vagy semmit.

- Igen, és komolyan gondoltam. Elzárkózhatsz ha akarsz, de... - Ezúttal őt szakították félbe, egy igen heves csókkal.

Perselus félt, hogyne félt volna! Féltette az állását, saját magát, a lányt, mert nyilvánvalóan bárki más jobb lenne nála, és erre a szőke is bármikor rájöhet. De nem volt hajlandó tovább mérlegelni a kockázatot, és távol tartani magától az egyetlent, aki átlátott a számtalan álcáján, és aki képes rá úgy nézni, hogy el tudja hinni magáról, hogy van remény.

Mikor elváltak egymástól, akkor sem távolodott el túlságosan.

- Ezt miért kaptam? - Kérdezte a lány laza vigyorral, de a haja enyhe ragyogása elárulta.

- Mert elkezdtek butaságok kijönni a szádból.

- Nos, akkor ezentúl ragaszkodom ehhez a módszerhez. - Mardekáros boszorka. - De csak ha én is élhetek vele, például mikor belefeledkezel az önostorozásba.

- Megegyeztünk.- Nyomott a szájára rövid csókot.- De gondolom mondanom sem kell, ennek titokban kell maradnia.

- Persze. Ha Harry szívinfarktust kap, nem tudja legyőzni Voldemortot.- Szinte biztos volt benne, hogy Piton visszafojtott egy mosolyt, és ekkor esett le neki valami: - Te imádnád ha Harry megtudná, és kiborulna igaz?- A másiknak nem is kellett válaszolnia, egy apró rezdülése elárulta őt. - Egyébként beugrott valami a Farkasölő főzettel kapcsolatban.

- Micsoda?

- Nos, talán a különórán elmondom. - Még azelőtt továbbállt, hogy a másik felfoghatta volna a mondat jelentését. Odaadta Siriusnak a zsákot, és olyan felszabadult mosollyal feküdt le aludni, hogy csak másnap reggel jutott eszébe az egyre közeledő telihold.