Tammy hamar elunta magát. Alig várta, hogy végre találkozhasson a barátaival, ezért még a Zsebpiszok köz sötét utcáit is bejárta, hogy elüsse az időt, fején csuklyával.

Épp egy banyával alkudozott néhány mutatós lombik áráról, amikor valaki hirtelen megfogta a vállát, a lány pálcája pedig a köpeny takarásában az idegen bordái közé nyomódott.

- Nyugalom Tamara, csak én vagyok. - A kellemes hang közvetlenül a fülébe susogott.

- Később folytatjuk Doris. - Mosolygott a banyára, majd megpördült, és a szőke oldalán hagyta magát terelni.

- Nem hittem volna, hogy épp itt talákozom kegyeddel. - Lucius Malfoy kimérten, alig titkolt érdeklődéssel formázta a halk szavakat. - Nem rossz álca a csuklya, de egy véla kisugárzásának elnyomásához azért több kell. A bájitalok pedig, amiket a némber árult, semmiféle mágikus hatást nem fejtenek ki.

- Tudok róla. De a lombikok sokkal szebbek, mint amiket az Abszol úton láttam.

- Sirius Black bárhol lehet. - A férfi a karját kínálta, amit a lány el is fogadott, így sokkal kevésbé volt feltűnő a halk beszéd.

- Én is egy forgalmas helyen lapulnék meg. De nem rám vadászik.

- Milyen okos! A minisztériumnak tovább tartott összerakni a képet. - Tam halványan elmosolyodott.

- Csak a Roxfortig kell kihúznunk. Annyira még Black sem lehet őrült, hogy ott akarja megtámadni Harryt. Na és hogy van Narcissa?

- Erősen tervez egy újabb vacsorameghívást a Roxfort előtt pár nappal. Kollégák, régi barátok. Önt is szeretné majd meghívni. Ha jól tudom Dracoval közös barátaik is jönnek a szüleikkel. Megtisztelne minket a jelenlétével.

- Ez hízelgő, köszönöm.

- Mi köszönjük, hogy eljön. - Megérkeztek az Abszol útra, Tammy pedig hátradobta a csuklyája kapucniját.

- Pletykákra adhat okot, ha ott látják. Legyen óvatos!

- Ahogy ön is. Pletykákra adhat okot, ha velem látják. - Ezzel a lány mosolyogva búcsút intett, és eltűnt a tömegben.

A Foltozott Üst jóval zsúfoltabb volt, mint általában, aminek az oka, hogy a teljes Weasley família ott beszélgetett, plusz Hermione is, akinek a karjában egy hatalmas, vörös macska szemlélte morcosan az embereket. Mikor meglátta Tammyt, kiugrott a gazdája kezéből, és egy gyors szaglászás után, a lányhoz dörgölőzött, aki fel is vette, és simogatva csatlakozott a társalgókhoz.

- Csámpás! - Lelkendezett Hermione.

- Az a szörnyeteg meg akarja ölni Makeszt.

- Macska, ez a dolga. - Vakargatta az állat füle tövét Tammy. - Igaz, te gyönyörűség?

Másnap valóban érkezett egy elegáns meghívó, amiben meghívják a Malfoy kúriába. A griffendélesek ugyan egyesével, és igen hangosan fejezték ki a nemtetszésüket, de Mrs. Weasley szigora mindenkit elhallgattatot.

- Hermione, nem jössz el velem a Madame Malkinhoz? Azt írják, elegánsan kell megjelenni.

- De persze!

Így aztán egy egész napot töltöttek a szebbnél szebb ruhák forgatagában. Végül Madame Malkin megtalálta a tökéleteset:

Elegáns, nem túl feltűnő, és tökéletes, hogy a ruha ne vonja el a figyelmet a viselőjéről. Ráadásul egy kicsit öregített is rajta, nem tűnt egy kislánynak, aki az anyja ruháit próbálgatja. A haját szabadon lógni hagyta, csak két tincset fogott hátra, és a karácsonyra kapott rejtélyes feladótól származó gyűrűi elegek voltak ahhoz, hogy más ékszert ne kelljen viselnie.

Ezúttal is zsupszkulcsként szolgált a meghívója, és csak az utolsó pillanatban sikerült felmarkolnia a kistáskáját, amiben a Zsebpiszok közi kitérőinek alkalmával összegyűjtött büszkeségei lapultak.

Visszaemlékezés:

Előszeretettel bámészkodott a sötét boltokban. Megannyi érdekes varázstárgyat látott. Épp egy ruhát nézegetett, ami állítólag szó szerint kiszorítja a szuszt a viselőjéből, amikor egy elegáns úr és felesége beszélgetése ütötte meg a fülét:

- Ugyan kedvesem! Ez az új bolt nem valami átverés, tegnap jártam ott! Igazi szemiflázs, hogy az okkamiról és a viharmadárról ne is beszéljünk!

- Ez állatkínzás.

- Szerintem az a kínzás, amennyi galleont ez az ember elkér egy viharmadár tolláért. 50 galleon kedvesem! 50!- Tammy óvatosan kikukkantott a ruha fodrai mögül.

- Jól hallottam? - A mosolya messze nem volt szendének nevezhető. - Ez az a bolt, ami a Boszorkányos Praktikák mellett nyílt meg?

- Dehogy drágám! - Legyintett a férfi, makacsul a lány dekoltázsát figyelve- Ez a Kárhozottak Lelkei fölött van. Alig lehet meglátni a cégért! Persze én is bujkálnék, ha illegálisan tartanék állatokat. - Tammy együtt nevetett az alakkal, majd kiment a boltból, és elindult a másik felé.

Valóban, mintha a tulajdonos nem akarta volna, hogy betérjenek a boltjába. Jó kiállású alak volt, borostával, és barna szemekkel. Nagyon szívesen körbevezette őt, eldicsekedett a zsákmányaival, és hogy hogyan ejtette el őket. A legtöbb mágikus állat sérült volt. Egy bőröndben szállította őket észrevétlenül, amikben az állatok élőhelyei voltak régiókban létrehozva. Tammynek szinte nem is kellett kérdeznie.

A tárlatvezetés végén játszi könnyedséggel törölte ki a férfi emlékezetét, és terelte be a meglepően készséges állatokat:

Egy böklencet, egy auguránt, egy rakat dirikólt, egy goromkát (ami végig sértegette őt), egy griffet, egy kisebb csapat holdborjút, egy hurút, egy kelpi párt, egy csapat gyanakvó murmáncot, egy nundu családot akiket valószínűleg csak azért tudtak elkapni mert maguk helyett a kölykeiket védték, két pimmaszt, akik el akarták őt gáncsolni, egy magát illegető polipsárkányt, egy nyugodt randalórt, egy bőbeszédű rúnakígyót, egy nagyképű szárnyas lovat, egy félős zanzárdot, egy szemiflázst, egy okkami párt, és egy viharmadarat.

Láthatóan értették, hogy a hozzájuk hasonlóan mágikus lényként jegyzett faj tagja segíteni akar nekik. Ezek után már csak egy fekete kistáskává kellett átváltoztatnia a bőröndöt, levédeni a saját bűbájaival, és megújítani a boltos varázslatainak többségét. Szerencsére két év alatt sokat tanulmányozta az állatokat, így legjobb tudása szerint igyekezett kitalálni a gyógyításuk menetét.

Addig is, egy percre sem vált meg a táskától.

A Malfoy kúria pont olyan volt, mint egy évvel azelőtt.

- Nosza, vágjunk bele! - A magas sarkú cipője árulkodón kopogott a kövekből kirakott ösvényen. Egy házimanó sietett elé, majd pezsgőt nyomott a kezébe, és beinvitálta a házba. Odabent az aranyvérű családok krémje, és más, nagyobb hatalmú emberek beszélgettek egymással.

- Tamara, mennyire örülök, hogy eljöttél! - Narcissa szavai nyomán egyre többen figyelték őt meg.

- Csodásan néz ki minden, köszönöm a meghívást.

- Dracoék arra vannak, de Lucius előtte be szeretne mutatni néhány embernek.

- Persze, semmi akadálya. - A nő halványzöld ruhát viselt, és ezüst ékszereket, amik minden lépésénél csilingeltek. Tammy észrevette, hogy többen összesúgnak mögöttük, és néhányan a nyomukba is szegődnek, persze úgy, mintha amúgy is arra lenne dolguk.

Egyre szívesebben lett volna inkább a táska mélyén lakó varázslényekkel. Ehelyett azonban felszegte az állát, és a válla fölött hátradobva a haját mosolyogva odabiccentett néhány őt bámuló embernek.

- Tamara! - Lucius Malfoy már előre köszöntötte, Narcissa pedig még támogatólag megszorította a vállát, és ismét elvegyült a tömegben.

- Mr Malfoy, köszönöm a meghívást.

- Hívj csak Luciusnak, elvégre nem vagyok olyan öreg! Tamara Draco egyik legjobb barátja, természetesen a mardekár ház büszkesége.

Egymás után kezet csókoltak neki a társaságban lévő férfiak, és a bemutatkozások összefolytak volna, ha egyes neveket nem hallott volna, vagy nem olvasta volna a prófétát.

- Tamara Potter. - Mutatkozott be az utolsó embernek is.

- Úgy hallottam, ön a kommentátor a mérkőzéseken.

- Igen, így van.

- Így messze élvezetesebb volt végignézni a játékot, mint mikor én jártam oda. - Fűzte hozzá a házigazda. - Sajnálom, hogy a minisztériumi teendők mellett nem volt időm többre is elmenni, de hát a merényletek. - Körülöttük többen felnevettek.

- Igaz az, hogy idén minden lehetséges tárgyat felvett? Ha az én Monstro fiam lenne ilyen szorgalmas...

- Igen. Bizonyára okoz majd némi kihívást, de talán idén egy hozzáértő Sötét Varázslatok Kivédése tanárunk lesz.

- Hát még mindig csak egy évig húzzák? Már a mi időnkben is így volt. Az a vén bolond lassan kifogy a lehetőségekből. Úgy hallottam, idén egy igazi vérfarkast győzött meg. - Tammy a fekete táska csatjával babrált, mikor közvetlenül mögötte felhangzott egy bariton.

- Lucius, elrabolhatom a hölgyet egy percre? - Eddig csak a különórákon látta Pitont a bájitalfőzéshez nem túl praktikus talárja nélkül, és most először figyelhette meg elegáns öltözetben. Amit látott, meglehetősen pozitív csalódás volt.

- Persze Perselus, de nehogy sokáig el legyetek, hamarosan kezdődik a vacsora.

- A világért ki nem hagynánk. - Piton felajánlotta a karját, amit a lány örömmel elfogadott, és a tánctérre vezette, így a tánc közben alkamuk volt fültanúk nélkül, nyugodtan beszélgetni, amint felcsendült az első dallam.

- Nem hittem, hogy táncol. - A férfi egyik keze a derekán, az övé a másik vállán, a szabad kezeik mellettük a levegőben, a férfi fogja az övét.

- Láttam, hogy kellemetlenül érzi magát, gondoltam kimentem.

- Örök hálám érte. Nem igazán az én közegem volt. - A nők mind megpördültek, így most a háta a férfi mellkasához simult, a másik következő szavait pedig közvetlenül a füle mellől hallotta, amitől egy pillanatra elfelejtett levegőt venni.

- Meg persze ki nem hagytam volna az alkalmat, hogy lássak egy vélát táncolni. A terem összes férfija a halálomat akarja. - Újra egymással szemben álltak, a lány nem tudta, és nem is akarta elrejteni a mosolyát.

- Szóval önző érdekek mozgatták, a megmentésem csak bónusz volt?

- Ahogy mondja.

- Akkor is köszönöm. - A férfiak szinkronban megpörgették a hölgyeket, így újra maga mögül hallotta a férfi hangját.

- De ha ez vigasztalja, a gyűlölködő tekintetek gazdái egy ideig biztos békén hagyják.

- Hogyhogy?

- Mert biztosak benne, hogy én hoztam el ma este. - Egy újabb forgás- És hogy én is viszem el. - Az egyébként kifejezéstelen arcon most egy mardekáros mosoly ült, amitől a szőke lányé is kiszélesedett. Rendkívül szórakoztatónak találták a mindenki másnál magukat jobbnak tartó vendégek megtévesztését.

- Nem hiszem el, hogy tényleg bevállalta hogy pletykáljanak magáról, és mindezt egy táncért.

- Pedig ha valaki, maga ismer már annyira, hogy tudja, nem érdekel mit gondolnak rólam.

- Na persze. - A férfi kérdő tekintetére folytatta- Mindent megtesz, hogy olyasvalakinek lássák, és most ne sértődjön meg, de aki a legnagyobb bunkó a világon. Ehhez képest, én egy tucat alkalommal kaptam már apró gesztusokat, amik az ellenkezőjét bizonyítják. Például ez. - A zene lassult, a nők mind összekulcsolták a kezüket a partnerük nyaka mögött, a férfiak pedig mindkét kezüket a nő derekára rakták, így alig maradt köztük hely. - Szóval vagy tényleg fontos önnek, hogy mi a véleményem magáról, vagy mellettem nem erőlködik, hogy mindenáron nehezen megközelíthető, és ijesztő legyen. - A zene elhallgatott, a párok szétváltak, csak ők ketten álltak még mindig ugyanúgy, a másik szemébe nézve, válaszok után kutatva.

Perselus Piton, biztos volt benne, hogy a zöld szemekben ritkán megjelenő nyíltság azt jelenti: kérdezz, és mindent elmondok. A keze alatt érezte a mardekáros finom anyagú ruháját, és az alatt a testének melegét. A lány arca kipirult, a kezei pedig két oldalról a nyakát súrolták. Csak néhány centi távolság.

A tekintet az okklumencia pajzsai nélkül mindent tükrözött. A vágyat, a kérdéseket, a félelmet. A kezek a derekán erősen, szinte birtoklón tartották. A fekete szemek cikáztak az ő zöldjei, és az ajka között. A húzás a gyomrában felerősödött, egy apró lépés, és nem maradt köztük annyi hely sem, hogy egy papírlap elférjen. Nem használta a mágiáját, pedig az ki akart törni, és betölteni a házat. Ehelyett várt.

Látta a férfi szemében a pillanatot, amikor az elszánta magát, de hogy mire, az nem derült ki, mert a zenekar belekezdett egy újabb számba, és a különös hangulat egy csapásra megszűnt. Elléptek a másiktól, és Tam megköszörülte a torkát.

- Mutassak valami hihetetlent? - Piton hálás volt a témaváltásért.

- Ha nem itt van, akkor mindenképpen. Szerintem Lestrange már az átkokat találja ki a számomra. - A lány kivezette a sötét kertbe, ahol csak az apró, lebegő fénygömbök szolgáltattak némi fényt.

- Meg kell ígérnie, hogy nem beszél róla senkinek.

- Megbízik a szavamban? - A szórakozottan feltett kérdés sokkal nagyobb súlyú volt, mint amilyennek tűnt, és ezt mindketten tudták.

- Habozás nélkül. Ígérje meg.

- Ígérem, hogy amit látni fogok, semmilyen módon nem adom tovább senkinek. - A lány felnagyította a táskáját, olyannyira, hogy inkább hatott egy pikniktakarónak, majd kicsatolta, és Piton legnagyobb meglepetésére, egy fehér márványlépcsőt mutatott neki.

- Ha lemegyünk, összemegy, és visszakerül hozzám.

- Tágító bűbáj, és valamiféle térmágia. Zseniális. - A lány őszinte elismerést hallott ki a másik hangjából.

A márványlépcső alján egy nappaliféleségbe értek, ahol a falakra rajzok, feljegyzések, polcok és bájitalhozzávalók kerültek, és valami módon egy dolog sem adta meg magát a kergetőző pimmaszoknak, és a káromkodva őket üldöző goromkának.

Mikor meglátták a vélát, a goromka felugrott a lány vállára.

- Ezek az idióták, feldúlták a vackomat! Minden párnám tiszta sár! - Erre a pimmaszok röhögve terültek el a földön. Ők és Tammy látták, hogy a goromka hátán a szőr apró tüskékbe van formázva, és a rászáradt sár tartja össze őket.

- Ne aggódj, helyrehozom.

- Ajánlom is, te szőke nők mintapéldánya! - Visította a leginkább menyétre hasonlító lény, leugorva a lányról, emelt fővel elsétálva. Mikor már hallótávolságon kívül volt, a pimmaszok is szóhoz jutottak.

- Nem mi voltunk!

- Persze. - Tammy hangjából sütött a szkepticizmus. - Ahogy tegnap se ti töltöttétek meg az üstömet homokkal.

- Az Nickolas volt. - Az egyik abba az irányba mutatott, amerre a goromka távozott.

- Aha. Na megyek. De ha jót akartok magatoknak, nehogy rendet merjetek rakni! Egy csomó időmbe telt, mire minden ilyen káosz lett. - Mikor kiléptek a nappaliból, a pimmaszok már javában azon vitatkoztak, hogy volt e víz a rózsákkal teli vázában.

- Ezek pimmaszok voltak? De hát hogyan?

- Összefutottam egy állat csempésszel, aki örömmel a rendelkezésemre bocsájtotta a laborját, és az állatait. A Szent Mungo alkalmazottai biztos szomorúak, hogy az emlékezete nem hajlandó helyreállni. Igyekszem meggyógyítani a mágikus lényeket, aztán visszaviszem őket az élőhelyükre. Nicknek például súlyosan roncsolta a hangszálait egy némító bűbáj, neki kamillaszirupot főzök. A pimmaszok egy sóbálvány átok utóhatásaiból lábadoznak, azért ilyen nyugodtak.

- Mennyi állat van itt? - Mostanra egy hegyvidékes terepen jártak, és szikla mögött feltűnt egy fészek, amiben két igen furcsa lény feküdt.

- A nőstény tegnap rakott tojásokat, úgyhogy kicsit most idegesek. Engem odaengednek, de önt valószínűleg nem, úgyhogy csak innen tudjuk őket megnézni. - Egy feljebb lévő kilógó sziklanyelvre mutatott, ahol egy viharmadár feküdt:

- Ne mondd el a többieknek, de ő az egyik kedvencem. - Csodálattal figyelték, ahogy a hatalmas állat feláll, megrázza magát, majd elrugaszkodva vitorlázni kezd. - Na de gyerünk, még sok látnivaló van. A környezetük úgy van kialakítva, hogy tudjanak vadászni, úgyhogy nekem csak a varázslatokat kell megújítanom, meg persze figyelni, hogy gyógyulnak, és elkészíteni a gyógyszerüket. Az okkamikkal például beszélni is tudok, a nyelvük hasonlít a kígyóékhoz.

Nem sokkal később egy hatalmas tóhoz értek, a móló egészen sokáig bevezetett.

- A kelpi kicsit gyanakvó volt, de rájöttem, hogy imádja a skót dudát. Arrafelé van egy sziget, de oda most nem megyünk, mert a dirikóloknál párzási időszak van. Innen délre van az augurán, és a hurú, mert imádnak beszélgetni, de őszintén szólva, ha segíteni akarok nekik, mindig el kell őket némítanom. A murmáncok bárhol lehetnek, kalandvágyók, és szerencsére a vadászösztönt az elszaporodott egerekre fordítják, nem szegény madarakra. Teljesen mulyák, hagynák hogy megegyék őket.
A griff épp duzzog valahol, mert megsértettem, a böklenc pedig teljesen le van nyűgözve a holdborjaktól. A nunduk a kölykeiket tanítják vadászni, általában úgy, hogy engem cserkésznek be játékból, úgyhogy szerintem előbb vagy utóbb találkozni fogunk velük, ahogy a polipsárkánnyal is, mert minden alkalommal úgy járkál mellettem, mintha a szolgája lennék. Feltűnési viszketegségben szenved, de a rúnakígyó és Nick mindig kigúnyolják, én viszont kedvelem, mert hihetetlen történeteket mesél, ha valaki hajlandó meghallgatni. A randalór ott legelészik. - Mutatott a tó partján a messzeségbe bámuló hatalmas állatra. A szárnyas ló, aki mellesleg iszonyú kényes, már a szépítő alvását folytatja, úgyhogy őt visszafelé meg tudjuk nézni. A zanzárd az egyik sziklán sütteti a hasát, de annyira félős, hogy őt mindig külön kell kezelnem. Valahol itt lesz a szemiflázs is. Nagyon ragaszkodó, úgyhogy ha rájön hogy itt vagyok, végig rajtam fog utazni. - A lány hirtelen előre görnyedt, és a közeli fa ágában megkapaszkodva nyerte vissza az egyensúlyát. Piton, aki egészen eddig görcsösen szorongatta a pálcáját, most előrántva kereste a láthatatlan támadót, amíg meg nem hallotta a szőke nevetését, aki megsimogatta a levegőt a válla fölött. A következő pillanatban látható lett egy szemiflázs, aki kutató sárga szemét Pitonra függesztette, és minden erejével a lányba csimpaszkodott.

- Hát szia! Eltennéd a pálcád, megijeszted őt. Még kölyök, de eddig főleg rossz tapasztalatai voltak. - Tartotta fél karral a kölyköt, míg a másik kezével nyugtatólag simogatta.

- Tamara, itt minden, de szó szerint, minden megölhet minket! Kizárt, hogy elrakjam a pálcám.

- Akkor... nem érdekel a szárnyas ló? - Tammy nagyot sóhajtott, mikor látta, hogy a tanára görcsös szorítása nem lazul. - Ne haragudj. - A fekete szemek meglepetést tükröztek. - Ha tudtam volna, hogy neked ez nem jó, akkor nem hozlak le. - A szemiflázs átlendült a lány hátára, afféle élő hátizsákká változva, míg a lány közelebb lépett a férfihoz, ezzel megtörve a hirtelen felállt két lépés távolságot köztük, és kockázatos lépésre szánta el magát. Két kezébe fektette a fekete hajú pálcát tartó kezét. Piton tekintetét a kezeikre kapta, és kifújta a levegőt, amit eddig észre sem vett, hogy bent tartott. A lány keze meleg volt, és a hüvelykujjával gyengéden simogatva igyekezett megnyugtatni a másikat.

- Nem a te hibád. - Nem is tudta, mikor, vagy hogy kezdtek tegeződni. - Csak örömet akartál szerezni nekem.

- Eléggé elcsesztem igaz? - A lány arcán fanyar mosoly játszott, ami aztán ravasz mosollyá rendeződött át. - De talán helyrehozhatom. - Suttogta. - A szemiflázs leugrott róla, a szőke pedig lábujhegyre emelkedve megcsókolta a férfit.

Mintha egy láthatatlan energia csapott volna ki kettőjükből, ami aztán végigsöpört az egész réten, a táskán, talán még tovább. Csak ők ketten léteztek, ahogy a csók hevében gondolatok, okklumencia pajzs, és kétségek nélkül átélték a pillanatot.

Miután elváltak, még néhány másodpercig lehunyt szemmel álltak, egymásba kapaszkodva, visszaidézve az összes mozzanatot, hogy minél később kelljen visszatérniük a valóságba, ami szürkének, és értelmetlennek tűnt.

Perselus Piton nem tudta felfogni, hogy a lány őt választotta. Mert őt választotta, ezt akarta elhitetni magával, a kétség hangjait mellőzve, pár pillanatig beleélve magát a gondolatba. Egy véla, aki bárkit megkaphatna, őt választotta. Őt akarja. Visszagondolt Lilyre, de a vörös hajú griffendéles emléke már nem olyan volt, mint régen. Fájt, kötődött hozzá, de nem úgy, ahogy eddig. El tudta hinni, hogy képes elengedni. Ahogy képes elengedni a vélát, akivel csak egy évig ismerték egymást, de már akkor felnyitotta a szemét. Neki a vele szemben álló lány kellett. De nem lehet az övé. A felismerés elemi erővel öntötte el. A lány fiatal, okos, minden bizonnyal sikeres lesz, és ő nem teheti tönkre azzal, hogy magához láncolja. Tammy ennél jobbat érdemel. Jobbat, mint ő. A felhőtlen boldogság amit érzett, elmúlt.

A húzó érzés a gyomrában átváltozott valamivé, amit leginkább köteléknek érzett, ami a vele szemben állóhoz vezetett. Tudta, hogy megtalálta azt, aki mellett le tudna élni egy életet. Elmosolyodott, de megérezte, hogy a másikat körülfogja az önutálat, a szomorúság, és a reménytelen vágyódás. Piton hátralépett.

- Mi a baj?

- Ez... - Piton elhatározta magát. - Ez nem az, amire szükségem van, Miss Potter. Ön nem... ember. - A lány megütközött.

- Mégis miért menekülsz folyton? Mitől félsz ennyire? - Kérdezte nyugodtan, de fájdalmasan.

Piton nem válaszolt, csak felvonta a szemöldökét, és hátat fordítva dehoppanált. A szemiflázs megfogta a lány lábát, aki a könnyeivel küszködve ült fel a földre.

- Mit rontottam el? - Kérdezte remegő hangon, de az állat csak nézte, szomorúan. Ő látta hogy ez fog történni, de nem tudott segíteni a lánynak. Annyit tehetett, hogy fejét nekidöntve átölelte őt, és várta, hogy a lány kisírja magát.

-*-

A lány végtelenül fáradtnak érezte magát. Egy visszautasítás az életébe kerülhet, ezt nagyon jól tudta. De mégis, érezte, hogy nem adhatja fel. Ruhástól dőlt be az ágyba, és a sok sírástól fájó fejjel aludt el. Érezte, tudta, hogy nem lehet ez a vége, hiszen még el sem kezdődött. Ő pedig harcolni fog. Ha értett valamihez, az a harc volt. És ha valamit tudott, az az volt, hogy Perselus Pitonért megérte harcolni.