Lockhart meg volt győződve róla, hogy a támadások miatta álltak le. A következő akciója pedig az volt, hogy mindenkivel tudassa: elmúlt a veszély. Erre Február tizennegyedikén került sor.

Tammy álmosan dörgölve a szemét botladozott ki a fürdőszobába, de mikor belenézett a tükörbe rögvest magához tért.

Daphe és Pansy egy sikoltásra keltek. A fürdőszobában egy halára rémült vélát találtak, aki még női szemmel is kifejezetten vonzó volt. Beletelt néhány másodpercbe, hogy ismét tudjanak gondolkozni.

- Teetee?

- Ki más? - A lány gyakorlatilag a sírás határán állt.

- Olyan... más vagy.

A lány olyan volt, mint aki szánt szándékkal akarta bevetni népe ajándékát. Ha egy férfi meglátja valószínűleg nem képes józanul gondolkodni, de a lány arcáról sütött, hogy ezt nem akarja.

- Mi történik velem?

- Fogalmam sincs. De nem maradhatsz idefent. Beszélned kell Dumbledore professzorral, hogy mi történik. Én pedig bevallom az érzéseimet Draconak. - Tammy csak az utolsó mondatra kapta fel a fejét.

- Tegnap még azt mondtad, hogy inkább elásnád magad, hogy egy ilyen kínos dolgot tegyél. Mi történt?

- Nem tudom! - A lány arcán széles, álmodozó mosoly terült szét. - De úgy érzem, ma sikerülni fog.

- Daph? Te nem érzed magad máshogy? - Lépett a mézszőke hajú lány elé Tammy.

- Nem. De tudod, azt hiszem itt az ideje, hogy adjak egy esélyt Zambininak.

Mi a fene?

- Gyertek, beszéljünk Dumbledore-ral. - A lányok olyan tüneteket produkáltak, mintha erős szerelmi bájitalt ittak volna. Még gyorsan felöltöztek, de mikor kiléptek, egy csapat kábult mardekáros állt ott.

- Itt van! - Suttogták áhítatosan. Tam becsapta az ajtót. - Ez nem lehet. - Rázta a fejét. - Hogy jussunk ki?

- Kérd meg őket, hogy álljanak félre. - Pansy a lány egyik hajtincsével játszott, amit a szőke gyorsan kiszabadított a mohó ujjak közül.

Lassan nyitotta ki az ajtót, remélve, hogy a diákok hirtelen eltűntek. Nem így volt. Kezek kaptak felé.

- Elég! - Az erő átitatta a hangját, a lázasan csillogó szemek pedig elkerekedve fagytak le. - Álljatok félre kérlek! - A diákok két oldalt sorfalat alkotva követték a tekintetükkel, de egy ujjal sem nyúltak hozzá.

A Nagyterem már felbojdult, mire odaért. Rózsaszín konfettik hullottak a mennyezetről, beterítve a diákokat. A diákok a mugli filmekben feltűnő zombikra emlékeztették a szőkét. A tekintetek ködösek lettek, a szemek csillogtak. Lockhart tartott felé, nyomában egy hordányi rajongólánnyal.

- Á remek!

- Mégis mi a remek egy rakás agyhalottban? - Sziszegte a lány, egy intéssel elküldve egy griffendélest, aki odasompolygott mellé.

- Nem, az határozottan okoz némi kellemetlenséget. A remek az, hogy nem csak velem történik. Már tapasztaltam ilyen Valentin-napon.

- Igen, ha két véla van, mindkét nem megbolondul. Micsoda szívet derítő fordulat!

Egy hollóhátas elég közel merészkedett, és féltérdre ereszkedve kezdett beszélni:

- Tamara Potter, lennél a...

- Nem! - A lány ingerült elutasítása könnyeket csalt a kérő szemébe, amik hamarosan zokogássá fajultak, a fiú pedig visszarohant a társaihoz.

- Ez kegyetlen volt. Valentin-napon ilyet...

- A Valentin-nap! Az egész iskola egy hormonoktól túlfűtött érzelembomba, nyilván ez hatott ránk is. Magunkba szívjuk ezt a légkört, és koncentrálva sugározzuk vissza!

- Nem véletlenül Te vagy a legokosabb diákom!

- Még csak spekuláció, semmiben nem vagyok biztos, csak abban, hogy el kell tűnnünk innen!

- Nos, a szobám le van védve, elvégre mégiscsak én volnék a Sötét Varázslatok Kivédése tanár.

Aminek most először vesszük hasznát.

- El sem tudja képzelni, mennyire örülök, hogy ezt hallom. - A lányok Lockhart mögött összeverekedtek, a duó pedig az azonnali távozás mellett döntött.

-*-

Lockhart szobája, amellett hogy annyi önarckép volt benne ami már aggodalomra adatt okot, valóban le volt védve. Miután pedig Tammy is kiszórta rá a bűbájokat amikkel például a ládáját őrizte, bombabiztos menedéknek számított.

- Nem tudom elhinni, hogy láttam Hannah Abottot verekedni. Még a hangját sem emeli föl soha, olyan kedves lány. - Tammy egy fél órája farkasszemezett a képekkel, mikor inkább hanyatt vetette magát az ibolyalila ágyneműs fekhelyen, amin legalább hárman elfértek volna, ha nem veti szét kezét-lábát.

- A szerelem őrültségekre késztet. - Lockhart egy aranykupából kortyolgatta a mézbort, és a tükörben csodálta Valentin-napi önmagát.

- Összekeveri a szerelmet a megszállottsággal. Láttam mit éreznek, az összes haragosvörös-kék volt.

- Látta az érzelmeiket? - Lockhart hangja kevésbé csengett a vidámságtól, inkább érdeklődő volt.

- Aha. De ha maga nem, akkor ez mégsem valami közös véla-dolog. - A lány már meg sem lepődött az újabb furcsaságon. - Ön szerint ez az egész éjfélig tart, vagy amíg mindenki el nem alszik? Vagy amíg minden összegyűjtött hülyeséget vissza nem szolgáltatunk? - A hangja szinte már nemtörődöm volt.

- Elnézést, lemaradtam ott, hogy kegyed látja az érzelmeket!

- Nem igazán tudom mire használni. A legtöbb dolgot leolvasom az emberek arcáról, vagy leszűröm a hangjukból.

- Ez hatalmas dolog! Eddig nem voltam biztos benne hogy maga az, de most...

- Na, ha tudja ki vagyok, elmondhatná, mert nekem fogalmam sincs róla. - Gördült a hasára a lány, hogy lássa a professzort. Nem tudta miért ilyen jókedvű, de ezt is inkább a hülye érzelemtúltengés számlájára írta.

- Hát az Elveszett Hercegnő!

A lány néhány másodpercig némán, kifejezéstelen arccal bámulta Lockhartot.

- Nem t'om mi volt abban a borban, de én is kérek belőle.

- Ez nem vicc! Maga persze nem hallott róla, de minden véla ismeri a legendát!

- Milyen legendát?

- Hajdanán, mikor a vélák elvonultak a világtól, az egyik család vezette őket a Völgybe, ahol azóta is laknak. Ezt a családot tették meg vezetőjüknek a többiek, és máig nem tudni hogy, de ez a család még több színben látta az élőlényeket, mint a többiek. A hegyekben, elkezdték kinevelni a harcosokat, akik majd megvédik a nőket, és a gyerekeket. A legvitézebb, elnyerte a családfő lányának kezét. Évszázadokig érkeztek további klánok a környékre, elszeparálódva, mígnem az egyik uralkodónak eszébe nem jutott, a szövetség gondolata. A muglik később nagyon rákaptak, szerintem túlzásba is vitték a dolgot. Összehívta a klánok vezetőit, és ajánlatot tett: állítsanak ki egy bajnokot, és a győztes megkapja a lányát. Addigra a klánok polgársága, hogy úgy mondjam, már... nyitott volt egymás felé, folyamatosan költöztek a férjeikhez, így változatos volt a nép. Így kezdődött, hogy a királyok bajnokokat, általában fiaikat, és hadvezéreiket választották a feladatra. Ez mindaddig remekül ment, míg az egyik hercegnő fel nem lázadt a rendszer ellen, valószínűleg valami félre csúszott a nevelésénél. A viadal napján átkot szórt a népekre: egyetlen valakit szerethetnek csak egész életükben, de a Sors dönti el, kit. A hercegnőt bezárták, a klánokban pedig eluralkodott a fejetlenség. A vélák ezt az időszakot tartották a Második Sötét Kornak. Az első nyilván az üldöztetés volt. A klánok nem voltak hajlandók ezt elfogadni. Egy maroknyi férfi például felfegyverkezett, és elvonult a világtól. Ugorjunk néhány évszázadot, ezek voltak az előzmények. A klánok a sorozatos csaták után ismét békében éltek, míg egy utazó nem vetődött közéjük. Bocsásd meg ha esetleg ezt nem tudom olyan részletesen, én is csak igyekszem összerakni a teljes képet, legyen bármilyen népszerű a történet. Mind úgy gondolták, az utazó elméje bomlott volt. Az arcán nem tükröződtek érzelmek. De valamiképpen mégis megnyerő volt. Így gondolta az akkori hercegnő is, aki valamiképpen mégis áttörhette az utazó pajzsát. Viharos szerelem volt az övék, úgy hírlik. A lány apja tajtékzott, végtelen őrületében eltökélte, hogy a lánya legyőzi majd az őse átkát. Elkergette az ifjú utazót, mégpedig azzal, hogy saját lánya megölésével fenyegetőzött. Az utazó eltűnt, de a hercegnőről kiderült, hogy teherbe esett. Nem sokkal később megbetegedett, de az apját akkor már csak a születendő hercegnő érdekelte, aki tovább viheti a vérvonalat. Az édesanya azonban elszökött, felkutatta kedvesét, s mihelyt meglátta, ismét egészséges volt. Az uralkodó kétségbesett lépésre szánta el magát: az elvonult harcos férfiakból álló klánhoz fordult segítségért. Unokája kezét ajánlotta a legjobb harcosnak, ha az visszahozza a trónörököst. Eközben a kémek visszatértek, s jelentették lánya halálát. Az Uralkodó őrült elméje pedig azon nyomban a sírba vitte őt, mikor meghallotta, hogy unokájának nyoma veszett. Az érzelmek, melyek végig a család szeme előtt peregtek, elvették a józan eszét, és az életét is. A klánok gyászoltak. Gyászolták az Uralkodót, annak lányát, és az Elveszett Hercegnőt, aki az egyetlen reményük, hogy ismét visszahozza a békét. A véla, aki információval segíti őket, jutalmat kap.

Tammy hosszan hallgatott.

- Nem tudom elhinni. Ez teljes képtelenség. Egy mese.

- Persze. De az anyád megtalálta az apádat egy idegen világban. És a harcosnak állítólag te vagy az igaz szerelme, Felség. Úgyhogy, ha érdekli a véleményem, minden perc, amit a Roxfort falai közt tölt, egy újabb perc, amivel a harcos akinek ígérték, közelebb jut önhöz.

-*-

Tammy feje zsongott az információktól, amikor este elhagyta a Lockhart-szentélyt. A mardekárosok úgy aludtak, mintha fejbevágták volna őket, vagyis nem volt szükség a lopakodásra. Tammy megállt a Fekete Tó vizére néző ablaknál. Egy kákalag úszott el előtte, rávicsorogva a lányra, mire az halványan elmosolyodott, de aztán szomorúan felsóhajtva elfordult az ablaktól. Levitte az egyik karácsonyi könyvét az emeletről, és addig olvasta, míg az első koránkelők le nem jöttek. Akkor gyorsan felrohant elkészülni, és az első órára szükséges átváltoztatástan házi dolgozattal együtt levánszorgott a Nagyterembe.

A diákok egyezményesen úgy döntöttek, hogy úgy tesznek, mintha a tegnapi incidens meg sem történt volna, de Tam a szeme sarkából látta az összesúgó alakokat, és látta a haragosvörösen felé csapó csápokat. Lehunyta a szemét, és mikor kinyitotta, a csápok eltűntek.

Mindezek ellenére, a fejét felszegve, büszke arccal ment végig a folyosón. Szomorú tény volt, hogy némileg megszokta már az ellenséges hozzáállást.

A griffendésekkel való közös SVK óra előtt futott össze Harryékkel.

- Jól vagy, Tammy?

- Persze... ugye te is?

- Én melletted nőttem fel, meg se kottyant. - Legyintett Harry. - Mondjuk eddig nem volt ilyen.

- Itt minden tele van majdnem-felnőttekkel. Mit szeretnél mondani, olyan vagy, mint egy rugó.

Harry elmondott neki mindent az önálló naplóról, és hogy Hagrid nyitotta ki a kamrát ötven évvel ezelőtt.

- Várj... akkor Hagrid több mint hatvan éves?

- Neked komolyan ez maradt meg?

- Mármint, tudtam, hogy a varázslók sokkal tovább élnek mint a muglik, de eddig soha nem jutott eszembe, hogy mennyi idős lehet.

- Tammy!

- Felfogtam. De kizárt, hogy Hagrid tette volna. Lehet hogy a mardekáros beszél belőlem, de Hagrid tökéletes arra, hogy elvigye a balhét.

- Igen, ezt mondom én is.

- Túl tökéletes Harry. Ha azt mondanám nevezz meg valakit, aki odavan a veszélyes bestiákért, kit mondanál.

- Hagridot, de csak utánad.

- Mellesleg Hagrid feltűnő. Látták volna ha idejön, és egy szörny aki kővé dermeszti a többi élőlényt, szintén nem lehet észrevétlen. - Meg találkoztam az előző utóddal, és biztos, hogy nem Hagrid volt.

- Minden amit mondasz, logikus. De láttam, amit láttam.

- Már úgyis döntésre jutottatok Ronnal és Hermionéval. Miért teszel úgy, mint aki tanácsot kér tőlem?

- Mert te vagy az egyik legokosabb ember akit ismerek. És határozottan a legjobb emberismerő. Tavaly is végig kiálltál Piton mellett.

- Mit fogtok tenni? - Harry megütközött.

- Te nem tartasz velünk?

- Én... nem nagyon akarom elhagyni a kastélyt. - Hátha lecsap rám egy ősi nép harcosa. - De ha másért nem, azért kikérdezném Hagridot, mert ha akkor járt ide, akkor sok dolgot tud az akkori támadásokról.

- Köszönöm Húgi. Ha megtudunk valamit, azonnal elmondom.

A húsvéti szünetre a másodikosok külön házi feladatot kaptak: el kellett dönteniük, hogy milyen órákon akarnak részt venni a következő tanévben.

Hermione és Tammy természetesen ezt a problémát is komolyan vették, bár a szőke kevésbé állt hozzá görcsösen, lázba hozták a kihívások.

- Ez befolyással lehet az egész életünkre - magyarázta Hermione Harrynek és Ronnak, miközben mind együtt böngészték az új tantárgyak listáját a griffendél klubhelyiségében.

- Ötödikben vizsgágat kell tennünk, és számos állás kér bizonyos fokú képzettséget az adott tantárgyakból. - Tam keresztben ült az egyik fotelon, a lábait átvetve a karfán, amik most veszélyes közelségben lógtak a tűzhöz. - Azt hiszem felveszem a rúnaismeretet, a legendás lények gondozását, és könnyű órának a jóslástant. A számmisztika biztos hasznos, de nem igazán érdekel. Na de mindegy, legfeljebb év közben leadom.

- Tammy, nem jössz mugliismeretre?

- Te minek mész mugliismeretre? Tanulás nélkül is ötös lennél.

- Érdekel a mágusok szemszöge.

- Jogos. - Jelölte be a lány a kis négyzetben, hogy azt is kiválasztja. Végül véginézte a táblázatot: Hermionéval mindenre feliratkoztak.

El sem tudta képzelni, hogy az órák mellett hogy lesz ideje Piton különóráira, és a kommentátori feladataira. Erről eszébe jutott, hogy a második meccs a Griffendél-Hugrabug menet lesz.

A merkőzés reggelén Tammy épp Cedric Diggoryval beszélgetett, mikor Harry lépett mellé idegesen.

- Egy pillanat Cedric. Mi a baj, ideges vagy a meccs miatt?

- Nem, tegnap este valaki betört a hálókörletünkbe, és ellopta Denem naplóját!

- Csak a griffendélesek tudják a jelszót.

- Igen, Hermione is ezt mondta. Nem tudom ki lehet az!

- Igen, ide fifika kell. Ugraszd ki a nyulat a bokorból.

- Jó, de hogyan?

- Nálad volt a napló, de ismered jobban. És ott van Hermione. Sok szerencsét! - Intett még oda a fekete hajúnak, aztán a mardekárosok feszült tekintetétől övezve, mosolyogva folytatta a beszélgetést a hugrabugos fogóval.

-... És aztán véletlenül túl sok őrölt viperafogat tettem a bájitalba! - Tammy szeme elkerekedett.

- Uramisten!

- Nem történt semmi baj, egy kis gyógyfű megoldotta a gondot.

- Ezt a beszélgetést nagyon szívesen folytatom, de most el kell rohannom, mert ott felejtettem valamit a klubhelyiségben! - Tammy az összes titkos útvonalat bevetette, hogy minél gyorsabban megjárja az utat, közben pedig a feje ismét tompán lüktetni kezdett.

Vehemensen húzta elő az egyik könyvét. Kétségbeesetten igyekezett elfeledkezni a szörnyről, bár sz emlékezete makacsul azt súgta neki, hogy olvasott már a különleges kígyóról. Most azonban szörnyű előérzet fogta el, amire a fejfájása csak rásegített.

A könyv régi volt, és az állatokat taglaló fejezetek fölött más könyvekből vett idézetek szerepeltek :

„A kies honunkban leledző temérdek félelmetes bestia és szörny-állat között aligha akad csodásabb és halálosabb fajzat, mint a Baziliskus, más néven a Kígyók Királya. Ezen csúszómászó, mely gyakorta gigantikus méreteket ölt, száz-évekig is elélhetik. Bölcsője a tyúknak tojása, melyen varangyos béka kotlik. Gyilkos fegyvere is felettébb csodásabb, hisz' halálos méregtől csepegő foga mellett a nézése is halált hozó: valamely ember vagy állat tekintetének tüzébe kerül, nyomban életét veszíti. A pókok menekülnek a Baziliskus elől, mert emez gyűlölt ellenségük. A Baziliskus pediglen féli a kakasnak rikkantását, minek hallatán menten kiszenved."

Ezek után a teste hossza, színe, és a "megalkotója" szerepelt, ami most a lányt a legkevésbé sem érdekelte.

Gombóccal a torkában hunyta le a szemét. A bestia össze van kötve vele. Hallgat rá.

Hirtelen megérezte az övé melletg a másik tudatot. Kezdetleges volt, de nagyon öreg. Nagyon dühös. Nagyon éhes.
És a könyvtár felé tartott.

Lélekszakadva futott végig a folyosókon. A legtöbb diák már a lelátókon tolongott, rajta kívül senkinek nem lenne szabad a kastélyban lennie.

Néhány sarokra volt. a könyvtártól, mikor a folyosó végén két alakot látott meg a kanyarban. Úgy látta, egy tükröt néznek.

- Hermione! - Mikor a lány felé fordult, Tamara már tudta, hogy elkésett. Az iszonyat, és a döbbenet elegye ült a barna hajú arcán. A következő pillanatban mindketten mereven eldőltek, egy nehéz test csöndes távozását hallotta, és hiába futott oda, már nem tudott segíteni.

Bénultan esett térdre a lányok mellett, nem tudta mit tegyen.

Ha gyorsabb... Ha hamarabb néz szembe a szörnnyel való félelmével...

Érezte, hogy könnyek csípik a szemét, és hullanak a padlóra.

A vélák könnyei a legkegyetlenebb mérgek. A tiszta, heves bánatra nincs ellenszer. És mindig halálos.

A ruhája ujjával letörölte az arcát, és koncentrálva felhúzta az okklumencia pajzsát. Az érzelmei eltompultak.

Hirtelen McGalagony hangja csendült fel mögötte:

- Miss Potter, maga mit keres itt? Te jó Merlin, mi történt itt?

Nem ez az igazi kérdés. A lány érzelmeit elnxomta egyetlen egy szándék, ami mindent felégetett maga körül, kitöltve őt. A bosszúvágy hullámai szinte érezhetőn hömpölyögtek körülötte, noha az arcán semmi nem látszot.- Hanem az, hogy mennyi idő, amíg megtalálom a tettest.