Tamara első benyomása a varázsvilágról ellentmondásos volt. A Foltozott Üst, ami afféle törzshely lehetett hangos volt, és zsúfolt. Mikor pedig a kocsmáros meglátta Harry sebhelyét, és a vendégek szeme a homlokára tapadt, a pillanatnyi csöndet az addigi nyüzsgés sokszorosa váltotta fel. Kézfogások, bemutatkozások, köszönömök, és gratulációk. Hagrid elmondta miért, de erre egyikük se számított. Végül a szakállas óriás kimentette a gyerekeket. Jobban mondva Harryt, Tam pedig szorosan követte őket.

- Hű.- Nyögte ki a lány, az egyik ezüstszőke tincsét csavargatva.- Ez... intenzív volt.

- Nekem mondod Tammy? Nem téged támadtak le!- Hüledezett Harry.

- Nézd a jó oldalát. Néhány év múlva, biztos számíthatsz az ingyenitalokra.- Vigyorodott el a zöld ruhás lány, míg a falat kopogtató Hagridot figyelte.- Azt hiszem engem a könyvek érdekelnek a leginkább. Sok millió kötet taglalhatja, mi minden volt eddig rejtve előlünk!- A zöld szemek úgy csillogtak, mint két tiszta vízű tó.

- Én még fel sem fogtam igazán ezt az egészet Tam. Minden érdekel, mindent látni akarok.

- Biztosra veheted Harry: mindent látni fogunk. Be fogom utazni a világot, és megismerni minden varázslókultúrát.- Ábrándozott a kislány, egyik lábáról a másikra állva. Úgy nézett ki, mint egy erdei tündér.

Hagrid elégedetten hátralépett, a két Potter pedig elképedve bámulta, ahogy a téglák lassan arrébb gördülnek, és a túloldalon előbukkan egy utca, ami olyan színes és zajos volt, mintha csak élt volna.

- Ez itt az Abszol út!- Mutatta be a helyet Hagrid.

- Hagrid...- Vette elő a tanszerlistát Tamara.- Nekünk nincs erre pénzünk, Vernon pedig biztosan nem fog adni.- A hangja szokatlanul szomorú volt, általában jóval derűsebben látta a világot, mint bárki a környezetében.

- Eh! Csak nem gondoljátok, hogy Harryre nem hagytak semmit a szülei! Dumbledore szerint pedig a te neved alatt is lapul egy széf a Gringotts-ban!

És valóban. Mikor a kobold leellenőrizte a széfek számait- Hagrid az egyikkel különösen titokzatos képpel és hanggal rendelkezett- csak egy pillantást vetett a két gyerekre, és intett, hogy tartsanak egy társával, bizonyos Ampókkal.

A csille egy nyaktörő sebességű föld alatti hullámvasútra vitte őket. Elsőnek a 666-os számú széfhez értek. A kobold elforgatta a csillogó ezüst kulcsot, de a zár kattanása után még az ujját is végighúzta az ajtón.

- Erre csak a Gringotts koboldjai képesek-magyarázta, mikor az ajtó még egyet kattant, ezúttal hangosabban- ha bárki más próbálkozna, beragadna a széfbe, és nem tudna kijutni.

- És mikor ellenőrzik, hogy van e bent valaki?- Kérdezte Harry, a hatalmas fémajtót szuggerálva.

- Tízévenként.- Vigyorodott el gonoszan a kobold, és Tammy is éppenhogy csak meg tudta zabolázni mosolyra húzódó ajkait.

Mikor beléptek, elállt a lélegzete. Halmokban álltak a csillogó pénzérmék, amiket ha egész életében két kézzel szórt volna, akkor is tetemes mennyiség várt volna arra, aki megörökli tőle. De nem ez nyűgözte le a legjobban, hanem a polcokon álló tárgyak. Szobrok, gyűrűk, színes folyadékokkal teli üvegcsék, pergamenek, és a lány esküdni mert volna, hogy a rojtos szőnyeg, ami összecsavarva hevert, repülni is tud. Legalábbis remélte, és meghagyta magát ebben a hitben. Ha napokat szánt volna rá, akkor is csak felületesen tudott volna mindent megnézni. Arra pedig egy élet sem lett volna elég, hogy mindenről kiderítse, mire képes. Így inkább csak besöpört az erszényébe néhány marék galleont, sarlót és knútot, majd vágyakozó pillantást vetve a polcokon és földön sorakozó tárgyakra, visszalépett Harry és Hagrid mellé.

A testvére széfe nagyban hasonlított az övére, bár nála Ampók csak a kulcsot használta, és a tárgyak helyét is a pénzkupacok foglalták el. Harry pont olyan sietősen igyekezett megtölteni az erszényét mint Ő, de Tam sejtése szerint más okból. Ezek után következett a titkos-széf - Tam már csak így hívta magában- amiben se pénz, se különleges tárgyak nem voltak, csak egy barna papírral borított csomag, amit Hagrid olyan gyorsan felkapott, hogy alig látták a mozdulatot. Azután elkezdhettek vásárolni.

Sorra járták a boltokat. Tammy a kötelező tankönyvek mellett, legalább még húsz különféle kötetet kiválasztott, és csak azért nem többet, mert Harry emlékeztette, hogy a cuccaikat haza is kell vinniük. Így elszakadt a "Varázslények, avagy mi fán terem a véla és a sárkány" című műtől, - és mivel Harry felajánlotta a segítségét- csak tíz plusz könyvvel a karjában indultak fizetni.

A mágikus manizséria előtt elsétálva megütötte a fülüket a rikoltozás, sziszegés, és csaholás, majd továbbindultak a patikába, mivel Tammy mindenáron látni akarta a bájitaltan hozzávalókat, és szegény eladó nem győzött válaszolni a kérdésáradatra. Cserébe ő türelmesen megvárta, míg Harry kigyönyörködi magát egy kirakatba állított seprűn, sok más korukbelivel együtt.

Madam Malkin talárszabászatában a kint ricsajt a könnyed beszélgetés és pletykálkodás hangjai váltották fel. Míg Harryt egy tejfölszőke fiú mellé állították, őt egy másik szobába kísérték, ahol csak egy hosszú ősz szakállú és hajú, félhold alakú szemüveget viselő varázsló tartózkodott.

- Jó napot kívánok!- Köszönt illedelmesem Tamara, gyorsan végignézve a furcsa alakon. Amaz püspöklila talárt viselt, és aranycsillagokkal teleszórt csúcsos süveget. Úgy tűnt már végeztek azzal hogy lemérjék, és a talárjára várt.

Amaz mosolyogva visszaköszönt neki, és a süvegét mókásan megemelve enyhén meghajolt.

Tamara, a korára jellemző nyílt érdeklődéssel és ártatlanul barátságos hozzáállással nyújtott kezet.

- Tamara Potter vagyok, nagyon örülök.- Csicseregte. Olyan jó kedve volt, hogy valószínűleg bárkivel elbeszélgetett volna.

- Albus Dumbledore, enyém a megtiszteltetés kisasszony.- Az öregúr kék szemei vidáman csillogtak.- Csak nem elsős leszel a Roxfortban?

- De igen!- A hozzá kirendelt varrónő másodszorra állította be őt, hogy le tudja mérni.- Már alig várom, vettem is egy csomó könyvet, bár szerintem a gyakorlati úton szerzett tapasztalat sokkal hasznosabb. A tesóm Harry a másik szobában van, ő is most kapja meg a talárját, Hagrid pedig biztos kint van.

Teljességgel hidegen hagyta a tény, hogy a mellette állónak valószínűleg fogalma sincs róla kik azok a személyek akikről beszél.

- Á! Nagyszerű ilyen nyitott elmével találkozni.- Mondta derűsen az öregúr.- Kér citromport, kisasszony?- Halászott elő az egyik zsebéből egy kis zacskót.

- Igen köszönöm!- Gondosan megízlelte az édességet, és miután úgy ítélte meg, hogy bár hallgatóságának furcsa ízlése van a ruhák terén, de az édességekhez nagyon is ért és lenyelte a fehér finomságot, már vette is a levegőt a következő -valószínűleg- nagymonológjához, Dumbledore megelőzte, a saját üres citromporos zacskóját zsebre vágva.

- És mondja csak, mennyit hallott a Roxfortról?

- Hogy valami nagy ember az igazgató, de a nevére sajnos nem emlékszem.- A homlokát ráncolva koncentrált, de annyira lenyűgözte mindaz amit látott, hogy nem mindenre tudott odafigyelni amit Hagrid mondott.- Hagrid elmondása alapján valami hős vagy micsoda.- Vonta meg a vállát, a gombostűvel ügyködő nő bosszúságára.- De szerintem mindaddig nem bízhatunk valakiben aki a csúcson van, amíg meg nem tudjuk, hogy jutott fel oda. - Ismét egy vállrándítás- Tudna valamit mesélni a Roxfortról?- Kérdezte csillogó szemmel.

- Ritkán találni ilyen jó hallgatóságot a kegyed korában.- Húzódott mosolyra Dumbledore szája a szakáll alatt.- A roxfortban négy ház van, a Griffendél, a Hugrabug, a Hollóhát, és a Mardekár. A griffendélbe a bátrak és vakmerők kerülnek. A Hugrabugba a szelíd, jószívű egyének. A Hollóhát a tudást hajszolók háza, a Mardekár pedig, amit sajnos a gonosz varázslók és boszorkányok házának tartanak, a célra törő, ravasz nebulókat várja. Tanítanak ott bűbájtant, átváltoztatástant, bájitaltant, sötét varázslatok kivédését, mágiatörténetet, legendás lények gondozását, és még sok mást.- Tammy itta az öreg minden szavát, elraktározva őket az elméjében. Pont akkor lépett ki Madam Malkin egy csomaggal a kezében.

- Kész is van Albus.- Nyomta beszélgetőpartnere kezébe a csomagot.

- Madam Malkin, halám örökké üldözni fogja.- Fizette ki a csomagot Dumbledore.- Kisasszony, a mihamarabbi viszontlátásra!- Rázott kezet Tammyvel, és hosszú lépteivel elhagyta a boltot. Néhány perccel később Tamara talárjai is elkészültek, így ő is távozott. Odakint Harry már egy hatalmas gombóc fagylaltot tüntetett el, Hagrid pedig egy másikkal a kezében várta őt.

Mellette egy kalitka, benne egy gyönyörű, fehér bagollyal, ami Hagrid ajándéka volt Harrnek. Neki egy kis, kerek kézitükröt adott, ami könnyedén elfért a tenyerén.

- Ez egy malíciamutató.- Magyarázta- Azoknak az árnyékát látod benne, akik rosszat akarnak neked, de csak akkor kell tartanod tőlük, ha meglátod a szemük fehérjét.

- Köszönöm Hagrid.- Tammy egészen meghatódott, és szorosan megölelte az óriást.

Így már csak a varázspálca volt hátra.

Ollivander pálcaboltja zsúfolt volt, és levegőtlen. Először Tammyt mérte le a szalag, ami magától lebegve önállósította magát.

Nem volt egyszerű megtalálni a megfelelő darabot. Ollivander a huszadik után hümmögve nézett végig a kislányon, aki egyre elkeseredettebb arccal próbálgatta a pálcákat. Végül leemelt egy bobozt a polcról, ami ezüst és zöld színekben pompázott.

- Próbálja ki ezt, kisasszony.- Amint Tam megfogta a pálcát, kellemes melegség öntötte el. Suhintott egyet, mire eső, és rózsaillat öntötte el a boltot, a pálca pedig ezüst szikrákat hányt.

- Remek, remek! Bár nem mondhatnám, hogy meglepődtem!- Derült fel Ollivander.

- Bocsánat, de ezt nem értem. Miért?- Kérdezte Tammy, miközben a mérőszalag már Harryn dolgozott, ő pedig a pálcáját úgy használva mint egy haj botot, felfogta ezüstszőke haját.

- Tudja, ez a pálca az egyik kedvencem. Tizenkét és fél hüvelyk, a magja egy viharmadár tolla. Egy éven át követtem, mire elhullatta. Tudniillik, ezek a pálcák azért is különlegesek, mert a viharmadarak érzékenyek a természetfeletti támadásokra, így például a maga pálcája, képes megelőző átkokat szórni, még ha ön még nem is vette észre a fenyegetést, vagy nem elég gyors. De nem emiatt szerettem annyira készíteni, hanem mert két fajta fából készült. Nem volt egyszerű munka, fiatal voltam, és kihívást kerestem mikor készítettem. Rózsafa, és ébenfa. Különös párosítás, és a végeredmény egy igen szeszélyes, ruganyos pálca. A végén az ezüst, egy okkami tojásának darabjaiból készült. De nem kell félnie, nem fog letörni. Nos akkor lássuk, Mr. Potter miféle pálcához jut!- Ezzel ott is hagyta a kislányt, aki hirtelen próbálta feldolgozni a sok információt. Szerencsére Hagrid imádta a varázslényeket, pláne amiket a legtöbben veszélyesnek tituláltak, így míg Harryt ki nem választotta a pálcája- amiről Ollivander szintén anekdotázott egy kicsit- csak úgy dőlt belőle a szó a viharmadarakról és az okkamikról.

A varázspálca volt az utolsó tétel, így még elmentek hamburgerezni, mielőtt Hagrid visszakísérte őket a Privet Drive-ra.

Este, mikor már a lámpát is leoltották, Tammy a másik ágyban fekvő Harry felé fordult.

- Nagyon félek.- Suttogta. A testvére álmos smaragd szemei megtalálták az ő méregzöldjeit.- Mi van, ha nem vagyok oda való?

- Nem kell semmitől tartanod Tam.- Suttogta vissza Harry.- Biztos mások is lesznek ott, akik eddig nem tudtak a varázsvilágról. Okos vagy, meg fogod oldani.

- Köszönöm. Tesók örökké?- Tartotta fel a kisujját.

- Tesók örökké.- Nyújtózkodott Harry, így a két ágy között összekulcsolta a sajátját Tamaráéval, majd újra bevackolta magát, és lehunyta a szemét. De hiába hallgatta Tammy a lassan egyenletessé váló légzését, és hiába próbált elaludni, egészen reggelig forgolódott, mire sikerült felszínes, nyugtalan álomba merülnie.