Tammy nyugtalanul figyelte a beosztást, minden elsőst megtapsolt, mikor látta, hogy Piton elhagyja a termet egy oldalajtón át. A következő griffendéles tapsviharnál követte a tanárt. Nehezen tudta ugyanis véletlennek gondolni, hogy Harryék nem érkeznek meg - eddigre biztos volt benne hogy így van- Piton pedig csak úgy ott hagyja a beosztást. A kis ajtó mögött jobb és bal irányba vezetett folyosó. A jobb oldaliból lépteket hallott. Olyan halkan követte a házvezetőjét, amennyire csak tudta. Hamarosan már fű és gallyak ropogtak a lába alatt.

Hirtelen, az ablakokon kiáramló fényben meglátta a három alakot. Piton hátát, valamint Harry én Ron arcát.

- Kövessetek. És Ön is, Miss Potter. Lépjen elő. - Tammy egy, az arcába lógó tincset a füle mögé gyűrt, miközben leszegett fejjel ő is belépett a fénybe. Feleslegesnek tartotta megkérdezni, honnan tudta Piton hogy, Ő az. Ehelyett az jutott eszébe, hogy még véletlenül megdöntik a rekordot, amit az ikrek és Lee akartak.

Piton átvezette őket az előcsarnokon. Tammy nem volt olyan naiv, hogy azt higgye, a Nagyterembe viszi őket. Ehelyett a pince felé vették az irányt. Tammy régi ismerősként köszöntötte a hideg falakat, és enyhe gyomorgörccsel látta, hogy nem a bájitaltan tanterem felé, hanem Piton szobájának irányába tartanak.

Az út alatt csak a lány cipősarkának kopogása hallatszott, ami egy idő után legalább olyan feszültséggel töltötte meg a levegőt, mint a csönd. Az említett lány legalábbis így érezte.

Piton szobája gyéren megvilágított volt, a fal mentén álló polcokon pedig üvegekben úszó, felismerhetetlen - Tammy legoptimistább tippje szerint- állatok úszkáltak. A félhomályban kiszúrt egy fekete ajtót, de tüzetesebben nem tudta feltérképezni a szobát, mert a férfi becsukta az ajtót, és szembefordult a fiúkkal. Őt tüntetően figyelmen kívül hagyta, de Tammy nagy meglepetésére, a haja a sötét ellenére sem kezdett világítani.

Talán a veszélyre reagál. Vagy az apámra.

– Lám csak - kezdte lágyan -, a híres Harry Potter és hűséges csatlósa már méltóságukon alulinak tartják, hogy az iskolai vonattal utazzanak. Zajosabban akartatok befutni, igaz, fiúk?

– Nem, tanár úr, az történt, hogy a korlát a King's Crosson…

– Csend legyen! - csattant fel Piton. - Mit csináltatok a kocsival?

Milyen kocsival? Csak nem...

Ron nyelt egyet. Tammy, mint már többször, most is úgy érezte, hogy Piton olvasni tud a gondolataikban. Nemsokára kiderült azonban, honnan
szerezte értesüléseit a professzor.

– Megláttak titeket - sziszegte Piton, és kiterítette a fiúk előtt az Esti Próféta aznapi számát.

A szalagcím ezt harsogta: "MUGLIK BESZÁMOLÓI A REPÜLŐ FORDRÓL." Piton hangosan olvasni kezdte a cikket.

– "Két londoni mugli váltig állítja, hogy egy öreg kocsit látott elrepülni a Főposta fölött." "Norfolkban Mrs. Hetty Bayliss déltájt, teregetés közben"… "Mr. Angus Fleet jelentette a rendőrségnek"… Összesen hat vagy hét mugli. Ha nem tévedek a te apád a mugli-tárgyakkal való visszaélés szakértője… - Piton szája még szélesebb mosolyra húzódott. - Ejnye, ejnye, a tulajdon fia…

Ha kiderül, hogy Mr. Weasley igézte meg a kocsit…

– A parkban járva megállapítottam - folytatta Piton -, hogy súlyos károsodást szenvedett egy igen értékes fúriafűz.

– Az a fa súlyosabb kárt tett bennünk, mint mi… - fakadt ki Ron.

– Csend legyen! - dörrent rá Piton. - Sajnálatos módon nem az én házamhoz tartoztok, így nem én döntök az eltanácsolásotok ügyében. Megyek és szólok azoknak, akik meghozhatják ezt a kellemes döntést. Várjatok itt.- Mind némán ültek, mikor Tammy színtiszta aggodalommal a hangjában megszólalt:

- Fiúk... ugye próbáltatok levelet küldeni McGalagonynak, és azért vittétek el a kocsit, mert valamiért nem sikerült? - Harry és Ron arckifejezéséből leszűrte, hogy nem így történt. - Te jó Merlin! - Suttogta.

Piton tíz perc múlva tért vissza, s akkor már - ki hitte volna? - McGalagony is vele volt. Tammy tudta, milyen az, amikor a professzorasszony haragszik, de vagy elfelejtette, milyen vékonyra tudja préselni ajkait McGalagony, vagy még soha nem látta őt ennyire dühösnek.

A tanárnő belépett a szobába, és azonnal a magasba emelte varázspálcáját.

Harry és Ron összerezzentek, de McGalagony csak a tűzhely felé bökött, ahol nyomban lángoló fahasábok jelentek meg.

– Leülni - hangzott a tanárnő kurta parancsa, és a két fiú helyet foglalt a tűznél. Tammy azonban a jótékony félhomály mellett döntött, és az íróasztal előtt álló székre ült. Piton kérdőn felvonta a szemöldökét, de a lány megrázta a fejét. Maga sem tudta miért, de ezt érezte a legjobb megoldásnak. McGalagony szemüvege vészjóslóan villogott.

– Magyarázatot.

Ron gyorsan beszámolt a vasúti korlátról, ami nem engedte át őket.

– …úgyhogy nem volt más választásunk, tanárnő, hiszen lekéstük a vonatot.

– Miért nem küldték el a baglyot egy levéllel? - McGalagony Harryhez intézte kérdését. - Tudtommal van baglya, Potter.

– Nem is tudom… Nem jutott eszünkbe…- Pillantott Tammyre.

– Pedig ez nyilvánvaló - jelentette ki szigorúan McGalagony.
Kopogtattak.

Piton, arcán boldog mosollyal, sietve ajtót nyitott.

Dumbledore professzor, az igazgató lépett be a szobába. A professzor olyan komor volt, mint még soha. Valószínűtlenül nagy és horgas orra mentén szúrós tekintettel nézett a fiúkra.
A szobára mély csend ült.

– Kérlek, mondjátok meg, miért csináltátok ezt - szólalt meg végül Dumbledore.

Még az is jobb lett volna, ha üvöltözni kezd. Tammy szívét összeszorította a Dumbledore hangjában csengő csalódottság. Harry képtelen volt a professzor szemébe nézni, inkább a térdének beszélt. Szóról szóra beszámolt a kalandról, csak azt hagyta ki, hogy az elvarázsolt kocsi Mr. Weasleyé - ettől aztán valami olyasmi kerekedett ki a történetből, hogy ő meg Ron véletlenül találtak egy repülő autót a pályaudvar mellett. Tammy nem sütötte le a szemét. Azzal gyakorlatilag beismerné, hogy ő is elhallgat valamit. Így azonban kénytelen volt Piton szemébe nézni, aki úgy figyelte, mintha beleláthatna a fejébe. Végül a férfi homlokráncolva elfordult tőle, Tammy pedig úgy érezte, mintha egy nagy nyomás szűnt volna meg a fejében, amiről addig azt se tudta, hogy van. A Teszlek Süveg egy évvel ezelőtti szavai jutottak eszébe.
Jól őrzöd a titkaidat... és nem csak te.

Nyilvánvaló volt, hogy Dumbledore átlát a mesén, de láthatóan nem érdekelte a kocsi. Végighallgatta Harry mondókáját, aztán csak némán fürkészte a fiúkat félholdszemüvege mögül.

– Megyünk, és összeszedjük a holminkat - motyogta Ron reményvesztetten.

– Mit fecseg itt össze, Weasley!? - csattant fel McGalagony.

– Ki vagyunk csapva az iskolából, nem? - Harry gyorsan Dumbledorera nézett. Tammy feszülten figyelte az öreg reakcióját.

– Még nem - szólt az igazgató. - De a súlyos kihágás, amit elkövettetek, nem maradhat következmények nélkül. Még ma este írok a szüleiteknek. Dursleyék odalesznek, hogy Harry egy karcolás nélkül megúszta. Ezenkívül figyelmeztetnem kell rá benneteket, hogy ha még egyszer ilyet csináltok, valóban kénytelenek leszünk megválni tőletek.

Piton olyan arcot vágott, mintha azt hallotta volna, hogy elmarad a karácsony.

– Dumbledore professzor - kezdte, majd megköszörülte a torkát -, ezek a tanulók megszegték a kiskorúak bűbájgyakorlását korlátozó törvényt, megrongáltak egy öreg és értékes fát… két ilyen súlyos vétség…

– A fiúk büntetését McGalagony professzor szabja ki - jelentette ki higgadtan Dumbledore. Hajjaj. - Mivel az ő házának tanulói, ebben ő az illetékes.

Most McGalagonyhoz fordult. - Vissza kell mennem a nagyterembe, Minerva. Maradt még egy-két kihirdetnivalóm. Jöjjön, Perselus, kóstoljuk meg a tejsodós lepényt. Nagyon finomnak tűnik. Tamara, velünk tart? A barátai már hiányolják.

Piton gyilkos pillantást vetett a fiúkra, de hagyta magát kitessékelni saját szobájából. Tammy olyan lassan ment a nyomukban, amennyire csak tudott, hátha lemarad a tapinthatóan feszült légkörtől, de nem volt szerencséje, mert Dumbledore tapintatosan mellé lassított, - Piton pedig más választása nem lévén- követte őket.

- No és várja az idei tanévet? - Dumbledore túlságosan derűs volt. Tammy megköszörülte a torkát, hogy időt nyerjen.

- Khm. Percről-percre jobban.

- Hallom, ön az új kommentátor. - Dumbledore-ra semmiféle hatást nem gyakorolt a lány feszengése. - Igazán kellemes hangja van, mint azt bizonyára tudja, reméljük nem tereli el a figyelmet a mondanivalójáról.

Nem, eszem ágában sincs megbabonázni a diákokat, kösz a figyelmeztetést.

- Mondja csak mennyit tud Lockhart professzorról? - Minden igyekezete ellenére sem tudta eltünteni az undort a hangjából.

- Olvasta a könyveit?

- Mivel tankönyvek.- És valami nem stimmelt velük. Ahogy az emberrel sem.

- Ön lehet az egyetlen hölgy az iskolában, akinek nem nyerte el a teszését. De ha jól értesültem, ezen nem kell meglepődnöm. - A hátuk mögül Piton gúnyos horkantása hallatszott, és Tammy megállta, hogy hátranézzen.

- Furcsán hangzik, de mintha folyamatosan vigyáznom kéne a közelében. Védekezni.

- Nos, ez nem meglepő. Ön erősen kötődik a Roxforthoz. A klánja egyetlen tagja, de attól még egy klán, ez pedig a klán területe, ahova egy idegen a meghívása nélkül betette a lábát. De ha ez vigasztalja, ezt a professzor is tudja, és igyekezni fog, hogy minél kevésbé álljon a kegyed útjába. De ezt kell kérnem öntől is.

- Nem kell kérnie.

- Ezt mondja a hajának. - Tammy a szeme elé emelt egy tincset, ami ezüstösen vibrált. - Talán tényleg a veszélyre figyelmeztet.

- Majd igyekszem ügyelni rá. - A hangja kelletlenül, és nagyon hidegen csengett.

Egy oldalajtón át tértek vissza a nagyterembe, ahol Tammy a lehetőségeihez mérten észrevétlenül visszament a helyére.

Egy szót sem hallott a barátai vagy Dumbledore szavaiból, de úgy vette észre, Lockhart sem.

Egymást méregették, mint vadász és a vad. De vajon melyikük volt a vadász?

Harry és Ron milyen büntetést kapnak?

Dumbledore mennyit tud, amit nem árul el nekik?

És vajon- kérdezte magától Tammy, mikor már az ágyában bámulta a baldachint- hányan vették észre az égésnyomokat, amiket a keze hagyott asztalon?