Tammy szorosan lehunyta a szemét néhány pillanatig, meghallgatva önzőbbik énje érvelését, hogy miért ne menjen le. Aztán meghallotta a szárnycsapkodást, az újjabb sikoltást, majd az ajtócsapódást.
Végül is nem olyan nagy baj, ha idefent marad.

Hedvig felborzolta a tollait, és megvető pillantást vetett a lányra.

- Ne nézz így rám! Boldogul. - Ezzel elkezdett rendet rakni a szobában, mert bár ő maga szerette ha rendetlenség veszi körül amit csak ő lát át, Harry pedig szimplán túl lusta volt ahhoz hogy a helyükön tartsa a holmijait, most le kellett foglalnia magát valamivel.

Lentről felhangzott Vernon kiabálása, majd Harry nyitotta ki az ajtót dühtől vörös arccal. Mikor meglátta Tammyt, aggódva végignézett rajta.

- Azt hittem nekem lesz rossz estém, de biztos hogy a tied alulmúlta. - Vetette oda rosszkedvűen, majd végighasalt az ágyon.

- Mi a fene történt odalent? - Ült le a lány az íróasztalhoz, ami fölé a tükör volt akasztva, hogy kibontsa a fonatokat a hajában, és levegye a Dracotól kapott kígyós fülbevalóit. Tekintete közben akaratlanul is megakadt az ujjain, amikkel belekapaszkodott Piton talárjába, és a vállán, ahol a férfi biztos pontként tartotta őt. Elszégyellte magát, és elfordult a tükörtől, hogy Harry szemébe nézve várja a választ.

Mardekáros. Véla. Egy sötét varázsló lánya. Jelenleg egyik sem volt valami derűs megállapítás, de ezek nem változtatnak a tényen, hogy össze kell szednie magát. Tartott Pitontól, jól tudta, hogy több mint tehetséges varázsló, ravasz, kiismerhetetlen, és semmiképp nem szabad a közelében lennie. Az utolsó gondolat hívatlanul tolakodott a többi közé, de elterelte a figyelmét a többiről, mert ez volt a legfontosabb figyelmeztetés.

- Tammy, figyelsz? - Harry szólongatta, ő pedig meglepve kapta fel a fejét.

- Bocsánat. Mit is mondtál?

- Hogy miután elmentél, megjelent egy házimanó, aki azt akarta, hogy ne menjek vissza a Roxfortba. Kiderült, hogy ellopta az összes levelet, amit Hermione és Ron küldött nekünk. Aztán pudingot dobott a vendégekre, a minisztérium pedig levelet küldött nekem, hogy megszegtem valami alaptörvényt ami tiltja a kiskorúak bűbájgyakorlását, az pedig hogy muglik előtt csináltam, valami titoktartási alaptörvényt sértett meg. Még egy ilyen, és kicsapnak.

- Hű. - Tammy hirtelen ennél többet nem is tudott kinyögni. - És én még azt akartam kivesézni, hogy a Malfoy kúria birtokán fehér pávák járkálnak szabadon. De te nyertél, a te estéd sokkal rosszabb volt. - Harrynek nem kell tudnia a kis problémájáról az ördöghurok emlékével kapcsolatban. Akaratlanul is a mellkasa és a torka közé emelte a kezét, mintha ismét meg akarna bizonyosodni róla, hogy semmi nem készül megfojtani őt. - Megkóstoljuk a tortát? - Varázsolt az arcára széles mosolyt.

Tammyt sem engedték ki a szobából, ráadásul olyan biztonsági rendszert alakítottak ki a négy fal körül, aminek az erősségi szintje a mugli változata volt a Roxforténak. Senki se ki, se be. Petunia egy kis macskaajtón adta be nekik a napi egy, hideg konzervlevest. Jobb dolga nemlévén, Tammy elkezdte kijavítani a recepteket az elsős bájitaltankönyvében, és további tippeket hozzáírni, amikre év közben rájött. Egyébként pedig rengeteget aludt. Harry tortája már réges-régen elfogyott, így ezzel pazarolta a legkevesebb energiát. Meglepve vette viszont tudomásul, hogy az alakja nemhogy egy csontvázra emlékeztet, de a nyár eleje óta rohamos ütemben nőiesedik. Áldotta az eszét, hogy a Gringottsban muglipénzt is lehetett váltani, így a szobafogság előtt tudott venni magának mindent, amire megítélése szerint szüksége lehetett. De ami még meglepőbb volt, hogy mintha idősebb is lett volna. A gyerekkori kerek arc kiélesedni látszott, és egyre kevésbé voltak rá nagyok Petunia megunt ruhái. Dumbledore megemlítette, hogy a vélák hamar nőnek fel, és ezért későn öregednek, hogy még varázsló mértékkel is sokáig maradjanak életük csúcsán, de ő most legalábbis 15 évesnek tűnt.

Persze- jegyezte meg magában- fogalma sincs mikor született, akár tizenöt is lehetne, csak annyi a bibi, hogy akkor már hamarabb küldték volna a levelet.

Esténként gyakran felébredt, ilyenkor kiült az ablakpárkányba. Kinézett a fényes csillagokkal teleszórt tintafekete égboltra, majd az ablak mellé készített utazóládájára. Néhány napja összepakolt, remélve, hogy a nyár így néhány óra leforgása alatt eltelik, és mehetnek vissza a Roxfortba.

De a napok kínzóan lassan teltek. Az ébrenlétük nagy részét az ágyon fekve, a plafont bámulva töltötték.

- Tudod, az első néhány napban alig aludtam. - Szólalt meg egy alkalommal rekedten Tammy. - Furcsa volt, hogy nem néhány méterre, hanem folyosókra vagy. Szerintem Daphne azt hitte vámpír vagyok. - Rándult meg a szája sarka.

- Én pedig a Nagyteremben vártalak, amint rájöttünk valamire. Mindig ugyanakkor jössz, de vagy tíz perccel előbb már az ajtót figyeltem. - Harry hangján hallatszott hogy mosolyog. - Pedig tudtam, hogy úgyis csak valami ésszerű, logikus dologgal próbálsz majd meggyőzni.

- Mondjuk a sárkányról szólhattál volna. Sajnálom hogy abból kimaradtam.

- Megért volna ötven pontot a mardekárnak?

- Ugye csak viccelsz? Egy vad sárkányfióka akár százat it. - Ezután hallgattak, végül Tammy észre sem vette, de elaludt.

Nem tudta pontosan miért ébredt fel, de a tarkója libabőrös volt. Megfordult, és a szájára kellett szorítania a kezét, hogy ne sikoltson fel.

Három vörös hajú alak nézett be az ablakon, és az egyik már emelte a kezét, hogy bekopogjon az ablakon. Tammy vakon oldalra nyúlt, hogy a szomszédos ágyon fekvő Harryt is felkeltse.

- Ron? George? Fred? Mi a fenét kerestek ti itt?

- Jöttünk megmenteni titeket!

- Amíg Harry kifaggatta a Weasley-ket, Tammy elkezdte bedobálni a fiú cuccait, a másik utazólásába. Még az elején járt, mikor hatalmas robajjal eltűnt az ablak elől a rács, Hedvig felrikoltott, odalentről pedig meghallották a ház urának diszkrét véleménykinyilvánítását: ÁTKOZOTT BAGOLY!

- Spuri! - Dobálta be az utolsó cipőt is a ládába Tammy, majd miután az ikrek elvették Harry cuccát, odaadta a sajátját is, és beugrott a kocsiba.

- Hedviget ott felejtettem! - Kiáltott Harry, és visszamászott a szobába, pont mikor Vernon felrántotta az ajtót, aminek a zárjaival addig ügyködött.

Harry felkapta a kalitkát, és elrugaszkodott az ablakpárkányról, pont mikor a nagybátyja megragadta a bokáját. Ron és George a karjainál húzták a fiút, míg Tammy Hedviget menekítette a kocsiba, és bevágódott az anyósülésre, pont mikor Harryt végre berántották a kocsiba, és tanúi lehettek annak, hogy Vernon átbukik az ablakon, és egyenesen Petunia díjnyertes hortenziáira esik.

Már eltelt néhány perc, mikor Tammy rájött, hogy jócskán a föld fölött repülnek, ekkor viszont görcsösen belekapaszkodott az ülésbe és a kesztyűtartóba.

- Nem mehetnénk a hagyományos utakon?

- Bocs, Tam, de haza kell érnünk mielőtt Anya észreveszi hogy nem vagyunk otthon. - Fred elkezdett babrálni valamit, és felhangzott a zene a rádióból. Legalább negyedóra eltelt, mire Tammy már csak erősen kapaszkodott, és még egy fél, mire halkan dúdolni kezdett. Az utolsó egy órában együtt énekelték a slágereket.

- Anya csak a mi rádióműsorainkat hallgatja, de Apa mindig megmutatja a muglik mit hallgatnak. És el kell ismernünk, ebben jobbak nálunk. - Jegyezte meg Fred, mikor felhangzott egy Queen szám.

Már erősen hajnalodott, mikor meglátták az Odút. A fiúk és Tammy óvatosan belopakodtak, de Mrs. Weasley már ott várta őket.

A két vendéget szeretettel üdvözölte, a fiait pedig anyai szigorral.

A kötelező mentegetőzés és szidás után leültek reggelizni, mikor egy hálóruhás, vörös hajú kislány szaladt le a lépcsőn, és amint meglátta Harryt, halálra vált arccal visszarohant.

- Ő Ginny. Egész nyáron rólad beszélt, autogramot fog kérni. - Mondta tele szájjal Ron.

Reggeli után a Weasley fiúk kötelességből, Harry pedig kíváncsiságból, kimentek törpementesíteni a kertet, Tammy pedig ragaszkodott hozzá, hogy Mrs. Weasleynek segítsen a ház körül.

Nem sokkal később ajtócsapódás hallatszott, de Tammy csak akkor jött le az emeletről, hogy megnézze mi történik, mikor kiabálást hallott. Az a látvány tárult a szeme elé, hogy egy magas, zöld talárt viselő erősen kopaszodó férfi rázza Harry kezét.

-... Ron rengeteget mesélt rólatok! Na de hol van a testvéred?

- Öhm, itt vagyok Mr. Weasley, de...- de ebben a pillanatban a férfi már az ő kezét rázta meg, közben kerülve Mrs. Weasley pillantását. Tammy az idegesség és a fáradtság szürkeségét látta körülötte.

- Milyen lenyűgöző, tudod ritkán találkozni vélákkal.

– A fiaid ma éjjel a kocsiddal repültek el Harryékhez és vissza! -mennydörögte Mrs. Weasley. - Ehhez nincs hozzáfűznivalód?

– Tényleg? - csillant fel Mr. Weasley szeme. - És hogy ment a kocsi? Öhm, akarom mondani - váltott hangot, mikor felesége szikrázó szemébe nézett -, ez felelőtlenség volt, fiúk, nagy felelőtlenség…

– Hadd veszekedjék ki magukat - morogta Harry és Tammy fülébe Ron, mikor Mrs. Weasley újra elkezdte felfújni magát. - Gyertek, megmutatom hol fogtok aludni.

Kiosontak a konyhából, és egy szűk folyosón eljutottak a hepehupás lépcsőhöz, ami cikkcakk-vonalban az egész házat bejárta. A harmadik
pihenőnél félig nyitott ajtó elé érkeztek. Harry éppen csak megpillantott egy tágra nyílt, fényes, barna szempárt, azután az ajtó hangos kattanással becsukódott.

– Ginny - magyarázta Ron. - Furcsa, hogy ilyen szégyenlős; máskor sose csukja magára az ajtót. Tammy, te vele fogsz aludni, remélem nem gond.

- Dehogy, miért lenne? - Tűrt egy rakoncátlan hajtincset a füle mögé a lány. - Később találkozunk. - Mosolygott még rájuk, majd miután a két fiú eltűnt a folyosó végén, finoman bekopogott az ajtón. Az nem nyílt ki, így halkan megszólalt. - Ők elmentek. - Csakhamar feltárult előtte a szoba, ahol már be volt készítve egy pótágy, de úgy ki volt bélelve pokrócokkal, hogy biztosan kényelmes lehetett, egy szekrény, egy másik ágy, egy kissebb asztal székkel, és egy éjjeliszekrény, valamint egy könyvespolc. Az ágyon a reggelinél látott vörös hajú, legalább ugyanannyira vörös arcú lány ült.

- Szia, Ginny, Ron azt mondta én is itt fogok aludni, remélem nem zavarlak. - A kislány nem válaszolt, csak megrázta a fejét, végignézett Tammyn, és utána kérdezte meg:

- Megfoghatom a hajadat?

Ez váratlanul érte a szőkét, de gyorsan alkalmazkodott a szituációhoz.

- Persze. Igazából most akartam újrafogni, de ha szeretnéd, te is csinálhatod. - Ginny arca felragyogott, és a székhez terelte a lányt, amivel szemben egy tükör lógott. Ezután finoman kibontotta a laza kontyot, kifésülte a hosszú, ezüstszőke tincseket, és ügyesen befonta Tammy haját.

- Remélem Griffendéles leszek. - Mondta, miközben elkezdte a fésülést. - Nálunk mindenki griffendéles.

- Az egy remek ház, remek emberekkel. De tudod, mindegyik ház különleges. Nekem a Hugrabug a kedvencem.

- Tényleg? Miért?

- Mert ott kedves emberek vannak, előítéletek nélkül. Az egység fontosabb mint az egyén.

- Erre eddig nem gondoltam.

- Sokan elfeledkeznek a Hugrabugról. Szerintem nélkülük szétesne az iskola. Belegondoltál, mi lenne ha nélkülük a Griffendél és a Mardekár zabolátlanul harcolna egymással? - Halványan elmosolyodott. - Még ha az alsóbb évfolyamok nem is tudnak egymásnak komolyan ártani. Van valami a hugrabugosokban, amitől a mardekárosok nyugodtabbak. Akkor pedig a Griffendélesek sem pörögnek fel annyira. Legalábbis én így figyeltem meg. Egyszerűen jó velük lenni.

- Kész a hajad, tetszik? - Tam végigfuttatta az ujjait a fonaton, és a tükörben ragyogó mosolyt villantott a lányra.- Csodálatos.

Az Odú-beli életet össze sem lehetett hasonlítani a Privet Drive-belivel.

Dursleyék imádták a rendet és a kiszámíthatóságot, a Weasley-ház ezzel szemben százszámra tartogatott furcsa és váratlan dolgokat. A padlásszellem azon nyomban bömbölni és zajongani kezdett, amint úgy érezte, hogy túl nagy a csend és a nyugalom a házban, Fred és George szobájából pedig napi rendszerességgel hallatszottak kisebb-nagyobb robbanások. A Ginnynél vendégeskedő Tam azonban nem a beszélő tükröt
vagy a zajongó szellemet tartotta a legfurcsább jelenségnek a házban - hanem azt, hogy itt mindenki szerette őket.

Mrs. Weasley folyton az ő zoknijaikkal foglalkozott, és minden étkezésnél három repetát igyekezett belediktálni a gyerekekbe. Mr. Weasley mindig maga mellé ültette az asztalnál Harryt, hogy kérdésekkel bombázhassa a muglik életéről; rákérdezhessen, hogyan működik például a konnektor meg a posta.

– Csodálatos! - lelkendezett, mikor Harry előadást tartott neki a telefon használatáról. - Elképesztő, hogy milyen leleményesen pótolják a
varázslatot!

A Roxfortból Harry és Tammy érkezése után körülbelül egy héttel kaptak hírt.

Mikor Harry és Ron lementek reggelizni, már ott találták a konyhában Mr. és Mrs. Weasleyt - valamint Tammyt és Ginnyt, aki Harry láttán nyomban leverte az asztalról a zabkásás tálat. A kislány általában hajlamos volt felborítani és lelökni dolgokat Harry jelenlétében. Most lemászott az asztal alá, hogy
összeszedje a tál darabjait, s mikor előkászálódott, az arca olyan vörös volt, mint a lemenő nap. Harry úgy tett, mintha észre se venné ezt; leült, és megköszönte Mrs. Weasleynek a tányérjára halmozott pirítóst.

- Megjöttek a levelek a Roxfortból. - Mrs. Weasley átnyújtotta a borítékokat. - Nézd csak Tamara drágám, te kaptál meg egyet!

A lány leplezett gyanakvással vette át a levelet. Harry és Ron két oldalról lesték meg ki küldte neki.

- Mit akarhat tőled a denevér?

- Fogalmam sincs. - A papíron a dolgozatokról jól ismert szép, szálkás betűk fogadták.

Tisztelt Miss Potter!

McGalagony professzorral egyetértésben úgy ítéltük meg, hogy a kviddicsmeccsek kommentátora Lee Jordan olykor kissé túlságosan is lelkesen szurkol a házának. Erre azt a megoldást találtuk, hogy egy mardekáros diák, aki nem veszti el a kontrollt egy meccsen, megfelelő kommentátor lehet Mr Jordan mellett, és önt találtuk a posztra. Emellett, mivel elhibázott döntés lenne nem kibontakoztatni a tehetségét, amit tavaly nem egyszer megcsillogtatott, idén különórákra fog járni hozzám. A pontos időpontokat az első tanítási nap után fogjuk kitűzni.

P. Piton
s.k.

- Mit ír? - Kíváncsiskodott Ron.

- Úgy tűnik kommentátor vagyok a meccseken. - Tammy újra és újra elolvasta a levelet, a betűk pedig makacsul ott feketéllettek a papíron. - És különórákra fogok járni bájitaltanból.

- Te szegény. - Vigyorgott Fred. - De legalább Lee-nek lesz egy jó éve.

- Hermione is írt, hogy mi lenne ha jövő hét szerdán találkoznánk az Abszol úton, és közösen bevásárolnánk. - Emelt fel egy frissen bontott levelet Harry.

Így tehát szerdán mind készen álltak, hogy ismét elnyelje őket a varázsvilág legcsodálatosabb boltjaiból álló épületcsokor.

Megálltak a kandalló előtt, és Mrs. Weasley eléjük tartott egy virágcserepet, amiben zöld por volt. Tammy kérdő arccal nézett rá.

- Anya, ők még soha nem utaztak hop-porral!

- Persze, mindig elfelejtem, hogy muglikkal éltek! No, akkor gyere Ron, mutatsd meg. Kis drágáim, mindig hangosan és értehtően mondjátok meg hova akartok menni.

- Húzzátok be a könyökötöket!

- Ne szálljatok ki túl korán...

- Csak ha megláttok minket.

- Csukjátok be a szemeteket, tudjátok, a korom.

Ron eltűnt a kandallóban, majd Fred, és Mr. Weasley is.

Tammy telve a figyelmeztetésekkel belemarkolt a porba, nagy levegőt vett, belépett a kandallóba, és még véletlenül sem lélegezve be a kormot kimomdta az úticélját, és elengedte a zöld anyagot.