Tammy délutánját és reggelét az önmarcangolás kísérte. A tükörben elégedetlenül szemlélte a nyakát, ami alig változott. Végül egy vékony garbót vett fel az iskolai egyenruhája fölé.

Tegnap a többiek sokáig faggatták, mielőtt sikerült volna elszöknie előlük azzal az indokkal, hogy még be kell pakolnia a ládájába. Nem sokkal később Pansy és Daphne is feljöttek. Hernione mindent elmondott nekik, így békén hagyták a vélát.

- Nem tudom hogy vagy vele, de én örülök hogy idén is a mardekár nyeri a házkupát. A tesód nagyon jó fogó, akár le is győzhettek volna minket.

- Ja. De Dumbledore imádja a griffendélt, én nem vetnék rájuk keresztet. - Tam próbálta eldönteni mi vonná el legjobban a figyelmet a nyakáról, de végül csak fáradtan sóhajtva szabadon hagyta a haját, és hagyta hogy a lányok két oldalról belekarolva bevezessék a Nagyterembe, és ott is egészen a zöld-ezüst asztalig, ahol már várták őket a fiúk.

A Nagyterem zöld színekben játszott, és mindenhol a kígyó embléma virított.

Szerencsére hamarosan megérkezett Dumbledore, és a diákok lassan elcsendesedtek.

– Eltelt egy újabb év! - csendült az igazgató kedélyes hangja. - Sajnos néhány percig még kénytelen vagyok egy öregember szikkadt szavaival untatni a kedves egybegyűlteket, s csak azután mélyeszthetjük sóvár fogainkat az ünnepi asztal ínycsiklandozó csodáiba. Micsoda évünk volt! Remélem, hogy szeptember óta sikerült beletöltenünk ezt-azt a jelenlévő hölgyek és urak fejébe… Ha igen, ne bánják, hiszen önök előtt áll az egész nyár, hogy fejüket ismét szép tisztára és üresre varázsolják... Ha nem tévedek - folytatta -, eljött az ideje, hogy ünnepélyesen átadjuk a házkupát. Nos, a pontverseny állása a következő: a negyedik helyen a Griffendél áll háromszáztizenkét ponttal; harmadik a Hugrabug háromszázötvenkettővel; a
Hollóhátnak négyszázhuszonhat, a Mardekárnak pedig négyszázötvenkét pontja van.
A mardekáros asztaltársaság üdvrivalgásba tört ki. Tamara megpillantotta közöttük Draco Malfoyt is, aki serlegével vadul csapkodta az asztalt.
Émelyítő látvány volt.

– Hát igen, gratulálhatunk a Mardekárnak a szép teljesítményhez - folytatta Dumbledore. - Mindazonáltal nem hagyhatjuk figyelmen kívül a közelmúltban lezajlott eseményeket.

A teremben néma csönd lett. A mardekárosok jókedve kissé lelohadt. Tammy hitetlenkedve felhorkant, de csak a közelben ülők hallották.

– Ha megengedik - nézett körül Dumbledore -, szeretnék kiosztani néhány kiegészítő pontot. Nos, lássuk csak… Először Ronald Weasley urat említeném…- Ron a feje búbjáig elpirult. Úgy festett, mint egy leégett cékla. – …aki az utóbbi évek legszebb sakkjátszmájával ajándékozta meg iskolánkat. Teljesítményéért hatvan pont jár a Griffendélnek.

A griffendélesek ujjongásába a bűvös mennyezeten pislákoló csillagok is beleremegtek. Percy fennhangon büszkélkedett a többi prefektusnak:

– Ő az öcsém, tudtátok? A legkisebb öcsém! Ő győzte le McGalagony óriás sakk-készletét!

Lassanként újra csend lett.

– A második Hermione Granger kisasszony… Aki a tűzzel szemben is hideg fejjel tudott gondolkodni. Jóvoltából hatvan pont illeti a Griffendélt.

Hermione a karjaiba temette az arcát; Tammy gyanította, a lány
könnyekbe tört ki. A griffendélesek önkívületben tomboltak az asztal körül - néhány perc alatt százhúsz ponttal gazdagodtak.

- A harmadik Tamara Potter kisasszony, aki bebizonyította, hogy az ellenségünket úgy tudjuk legjobban legyőzni, ha a barátunkká tesszük. Ez hatvan pontot ér a Mardekárnak. - A mardekár zavarodottan tapsolni kezdett, de senki nem csatlakozott hozzájuk. Tammy is Dumbledoret nézte, míg az vissza nem fordult a többi asztallal szembe.

– A negyedik Harry Potter úr - szólalt meg újra Dumbledore. A
teremben néma csend lett. - Az ő lélekjelenléte és bátorsága nyolvan pontot ér a Griffendélnek.

A griffendéles diákok ujjongása most már egyenesen fülsiketítő volt.

Azok, akik képesek voltak egyszerre számolni és rekedtre ordítani a torkukat, tudták, hogy ezzel a Griffendélnek ugyanannyi pontja lett mint a mardekárnak, és ezzel holtverseny alakult ki a házkupáért.

Az igazgató felemelte a kezét, és a diákok lassan elcsendesedtek.

– Sokféle bátorság van - szólt mosolyogva Dumbledore. - Nem kevés kurázsi kell hozzá, hogy szembeszálljunk az ellenségeinkkel, de ahhoz sem
kell kevesebb, hogy a sarkunkra álljunk a barátainkkal szemben. Ezért tíz ponttal jutalmazom Neville Longbottom urat.

Ha valaki kívülről hallgatta az eseményeket, azt hihette, hogy a nagyteremben bomba robbant. A Griffendél asztalánál a hangulat tetőfokára hágott. Harry, Ron és Hermione felállva ünnepelték a holtsápadt Neville-t, aki lassan eltűnt a gratulálók gyűrűjében. A fiú még soha nem nyert egyetlen pontot sem Griffendélnek. Harry könyökével megbökte Ront, és Malfoyra mutatott. A mardekáros fiú olyan arcot vágott, mintha kimondták volna rá a sóbálványátkot, Tammy pedig mellette úgy ült, mintha számított volna a dologra. Mikor észrevette hogy őt nézik megemelte feléjük a kupáját, de aztán vissza fordult a háztársaihoz.

– Ez azt jelenti… - harsogta bele Dumbledore az általános hangzavarba (hiszen a hugrabugos és hollóhátas diákok is ujjongtak, a Mardekár vereségét ünnepelve) -, ez azt jelenti, hogy ideje változtatnunk a dekoráción.

Az igazgató tapsolt egyet, mire a zöld díszek nyomban skarlátvörössé, az ezüst pedig arannyá változott. A hatalmas Mardekár-kígyó köddé vált, s helyén a Griffendél oroszlánja tűnt fel. Piton vicsorgásszerű mosollyal az arcán kezet rázott McGalagony professzorral.

Mikor megkapták a vizsgaeredményeket, büszkeség töltötte el a kíváló eredményeket látva, és még jobban örült annak, hogy Pansy és Daphne is megkapták az áhított jegyeket. Egy boldog ölelésben forrtak össze, és utána gratuláltak Hermione iskolaélső címéhez, és szintén kitűnő vizsgáihoz.

– El kell jönnötök hozzánk valamikor - invitálta barátait Ron. - Majd küldök baglyot.

– Kösz - bólintott Harry. - Legalább valami jó is vár ránk a nyáron.

A diákok lökdösődve araszoltak a muglivilágba vezető kapu felé.

– Szia, Harry! - kiáltották többen.

- Viszlát jövőre, Potter!

- Szia Tammy!

– Ti vagytok a nagy kedvencek - jegyezte meg vigyorogva Ron.

– Ott nem, ahova megyünk, abban biztos lehetsz - felelte Tammy. Ő, Harry, Ron és Hermione együtt lépték át a falat.

– Ott van, anya, ott van, nézd!
A kiabáló Ginny Weasley volt, Ron legfiatalabb húga, de lelkesedése nem a bátyjának szólt.

– Harry Potter! - sikongatott. - Anya, nézd! Látom…

– Maradj már csöndben, Ginny, és ne mutogass, mert illetlenség.
Mrs. Weasley a négy gyerekre mosolygott. - Nehéz évetek volt? -kérdezte.

– Nagyon - válaszolt Tammy. - Köszönjük a karamellát és a pulóvert, Mrs. Weasley.

– Ugyan, nincs mit, drágám.

– Mehetünk végre?

Vernon bácsi lépett oda hozzájuk. Bajuszos arca szokás szerint
paprikapiros volt, és - ugyancsak szokás szerint majd megpukkadt a dühtől, látva, hogy Harry egy kalickába zárt bagollyal mászkál a sok normális ember szeme láttára. Mögötte ott állt Petunia néni és Dudley.

Arckifejezésük elárulta, hogy Harry és Tammy puszta látványától is halálra rémültek.

– Áh, szóval maguk Harry és Tammy rokonai? - szólt Mrs. Weasley.

– Bizonyos mértékig - felelte mogorván Vernon bácsi. - Gyerünk, siessetek! Nem fogunk estig várni rátok!

Azzal elvonult. Harry és Tammy a barátaikhoz fordultak, és elbúcsúztak tőlük.

– Akkor hát látjuk még egymást a nyáron.

– Remélem, hogy… öhm… kellemesen telik majd a vakációd - szólt Hermione Tamhez fordulva, és bizonytalanul nézett Vernon bácsi után. Fel sem tudta fogni, hogy lehet valaki ilyen goromba pokróc.

– Oh, biztos vagyok benne - felelte Tammy, és széles vigyor terült el az arcán. - Ők nem tudják, hogy itthon nem szabad varázsolnunk. Az idei nyár Dudleyval roppant szórakoztató lesz…

-*-

Tammy éppen Draco levelét vette át a gőgös fekete bagolytól, hogy aztán egy tálka vizet és egy kis bagolycsemegét tegyen az állat elé, amikor Harryt lehívta Vernon bácsi.

A levél az utolsó pontosításokat és információkat tartalmazta az esti látogatással kapcsolatban. Ha Pansy és Daphne nem utaztak volna el, talán Harryt is meghívhatták volna, de Ron és Hermione nem küldtek magukról életjelet egész nyáron.

Gyorsan megírta a válaszlevelet, és éppen útjára engedte a baglyot, mikor Harry visszaért.

- Mázlid van hogy te néhány óra múlva leléphetsz. - Vetette magát az ágyra. - Borzalmasak.

- Egy újabb kiselőadás? - Csukta be a véla az ablakot.

- Sosem unják meg. És hogy jutsz oda?

- A levélben azt írják, hogy a papír valami zsupszkulcs, amit meg kell fognom pontban ötkor.

- Most van fél öt igaz?

- Aha. - A lány a tükör előtt lesimította a zöld-fehér ruháját, és elkezdte felfogni a haját egy félkontyba.

- Majd meséld el milyen volt a Malfoyokkal. - Bámulta a plafont Harry.

- Sajnálom hogy nem tudtam máshova szervezni a programot.

- Semmi baj. Őszintén szólva nem kedvelem a mardekáros barátaidat.

- Ők se téged. Ron és Hermione még mindig nem írtak?

- Szóval neked sem. - Ezután hallgattak egy darabig.

- Majdnem elfelejtettem! - Fordult meg vigyorogva Tamara, amiből Harry pontosan tudta, hogy a testvére valójában nem felejtett el semmit. - Ezt oda akartam adni mielőtt elmegyek. - A padlóban volt egy laza deszka, a lány pedig most ez alól emelt ki egy tekintélyes méretű csomagot.  - Bontsd ki! - Ugrott fel izgatottan az ágyra.

A csomagban egy torta volt, de nem szokványos. A szinteket kartonpapír választotta el, amiknek a belsejében egy tucat varázsédesség, és A kviddicstörténet legkülönlegesebb csapatai című könyv volt. Ezután a lány ismét benyúlt a résen át, és előpakolta Harry tankönyveit és füzeteit. Mikor visszaértek a King's Cross pályaudvarról Vernon minden varázs holmit elzárt előlük. Így nem tudták megcsinálni a nyárra kiadott házikat sem többek között.

- Tammy, ez hihetetlen! Hogyan hoztad össze mindezt?

- Hát, néhány éve mikor Vernon bezárt minket a gardróbba, elkezdtem kiképezni magam zárnyitásból. A könyvtári gépek tökéletesek voltak az anyaggyűjtéshez. Így szereztem meg a cuccainkat. Aztán írtam Pansynak, hogy legyen kedves megrendelni az Abszol útról a torta "hozzávalóit", mellékeltem hozzá a széfemből nálam maradt pénz maradékát, amit még nyár végén a szobában rejtettem el. Ő a válaszlevélben visszaküldte a maradékot, és hogy mikor jönnek meg a dolgok. Hozzánk rendelte, és mivel a baglyok általában reggel érkeznek, nem volt más dolgom, mint korán felkelni.

- Ez... hű.

- Boldog születésnapot! - Ölelte meg Harryt szorosan, pont mikor az óra elérte az négy óra ötvenkilenc percet.

- Köszönöm. Megvárom míg visszaérsz, és nekilátunk együtt a tortának. - Mosolygott a fekete hajú, amit Tammy viszonzott. Nem sokkal később a levél kéken felizzott, és ő eltűnt.