Másnap a fellegekben éreztem magam. Nem tudom, hogy ilyen kevés idő után hogyan tudtam ennyire belehabarodni Mr. Casanovába, de megtörtént. Mindent rózsaszínben láttam és valahogy a mufurc postás is kedvesebbnek tűnt ma reggel. Ezek szerintem tényleg a föld felett lebeg, ha szerelmes az ember.

Úgy döntöttem, hogy ma is palacsintát készítek, csak egy kicsit máshogy. Elővettem az egyik formát a szekrényből. Gondoltam szívecske alakú palacsintát csinálok. Ekkor csörgött a telefonom. A kijelzőn Kai neve villant fel.

-Szia!

-Halihó! Van kedved átjönni filmezni délután?

-Persze, miért ne?

-Okés, akkor mondjuk 3 felé?

-Tökéletes.

-Oké, akkor 3-kor!-mondta, majd letette.

---Time skip---

Bekopogtam az ajtón. Kai köszöntött nagy mosollyal az arcán, mikor kinyitotta az ajtót.

-Szia! Gyere!-lépett hátrébb, hogy be tudjak menni.

-Hoztam egy kis gumicukrot.-ráztam meg a kezemben tartott zacskót.

-Gyümölcsös gumimaci?

-Mi más?-nevettem fel.-Választottál már filmet?

-Nem, gondoltam együtt kiválasztjuk.

-Oké.-ültem le a kanapéra.

-Mit kérsz inni?

-Nem egyértelmű?-nevettem ismét.

-Rendben, akkor egy Fanta rendel a hölgynek.-ment ki a konyhába. Míg Kai hozta az italokat, addig én a DVD-k között keresgéltem. A sok akció film között végül megtaláltam az egyik kedvenc filmemet.

-Jutottál valamire?

-Démonok között?-mutattam fel a dobozt.

-Még nem láttam.

-Akkor ez eldőlt.-beraktam a lemezt a lejátszóba és lehuppantam Kai mellé a kanapéra. Kedves barátom nem csak két pohár itallal érkezett vissza, hanem egy hadseregnek elég nasival is.

A film közepe fele rezgett a telefonom. Kíváncsi voltam, hogy ki írt ilyenkor. Mikor felvillant a képernyőn az illető neve, a szám akaratlanul is egy mosolyra húzódott. Urie volt az.

Casanova

Holnap a suliban szépségem?

Ez csak természetes

Mi jót csinál az én kis pillangóm?

Kainál vagyok, filmezünk

Kivel?

Tudod, Kai, a legjobb barátom

Jaaa, már emlékszem

-Kivel beszélgetsz?

-Uriével.-adtam neki egy egyszerű választ szememet le sem véve a telefonomról.

-Sogami Urie? Mióta vagytok ti ilyen jóban?

-Hááát....egy ideje.-vakartam meg a tarkóm.

-Nem gondoltam volna, hogy egy ilyen lánnyal, mint te, ki fog kezdeni.

-Mi az, hogy egy olyan lánnyal, mint én?

-Mármint, ő inkább a könnyen kapható lányok körül legyeskedik. Nem is csodálom. Annak a srácnak eléggé nagy igényei vannak, ha érted mire gondolok. Nem hiszem el, hogy te is bedőlsz neki.

-Én nem dőlök be senkinek.

-Aha, persze.-fonta össze a karjait.

-Neked meg mi a fene bajod van?

-Nekem az ég világon semmi. Ja várjál, mégis. Az a bajom, hogy az után a seggfej csajmágnes után futkározol.

-Téged mióta érdekelnek a pasi ügyeim?

-Azóta, hogy tetszel nekem!-emelte fel a hangját. Hirtelen közelebb vont magához és megcsókolt. Megállt bennem az ütő. Vajon mióta tart ez? Miután elváltunk, megpróbáltam megszólalni.

-M-mióta?

-Mióta megismertelek. Sosem volt bennem annyi bátorság, hogy elmondjam. Már látom, hogy hiba volt.

-Kai, én..

-Ne, tudom. Te nem érzel így, elfogadom.-mélyen a szemembe nézett és rám mosolygott.

-Ne haragudj rám!-könnyes szemekkel elhagytam a házat. Annyira rosszul érzem magam. Megbántottam a legjobb barátomat.

-Hana, szia!-jött a hátam mögül egy hang.

-Oh, Lindo!-lepődtem meg. Mit keres itt?

-Te sírtál?-lépett közelebb és az arcomat kezdte el kémlelni.

-Nem.-töröltem meg a szemem.

-Mi történt?

-Semmi, csak....ezt nehéz elmagyarázni.

-Ha nem szeretnél róla beszélni, akkor nem erőltetem. Amúgy, Ritsuka mondta, hogy mostanában sokat vagy Sogami Uriével.

-I-igen.

-Ha elfogadsz tőlem egy tanácsot, akkor távol maradsz tőle. Nem jó ötlet a diáktanáccsal barátkozni.

-De miért? -néztem rá értetlenül.

-Nem hinnél nekem, ha elmondanám neked az okát.

-Azt majd meglátjuk. Mond el!-mondtam ellentmondást nem tűrő hanggal.

-Ők démonok Hana.

-Igazad volt, nem hiszem el.-sarkon fordultam és otthagytam. Ekkora sületlenséget! Démonok? Milyen dilis egy srác ez?

Már sötétedett, mikor befordultam az utcába. A gondolataimból egy kéz rántott ki, szó szerint. Egyik pillanatról a másikra egy falhoz szorítva találtam magam, még pedig a nyakamnál fogva.

-Hiányoztunk?-kérdezte egy ismerős férfi hang.

Öt csuklyás alak állt előttem, köztük az a kettő figura is, akik múltkor megtámadtak.

-Hála az égnek, a drága démon barátaid most nincsenek itt. Végre elbeszélgethetünk egy kicsit.-vigyorgott rám a nyakamat szorongató egyén.-Mond el! Hol van Wataru?

-Fogalmam sincs, miről beszélsz.-nyögtem ki nagy nehezen.

-Talán ha magunkkal visszük, akkor idővel csiripelni kezd a kis madárkánk. Hozzátok!-engedte el a nyakam.

-Igenis Jek-sama!-ketten megindultak felém. A karomnál fogva kezdtek el rángatni.

-Engedjetek el! Hová visztek?

-Azt neked nem kell tudnod drágám.

-Ne! Nem megyek! Valaki segítsen! Urie!-ebben a pillanatban az egyik engem tartó alak szó szerint hamuvá vált. Négy ismerős alak tűnt fel, tőlem nem messze. Mikor egy kicsivel közelebb jöttek, rájöttem kik is ők. A diáktanács? Mit keresnek ők itt? És mik ezek a furcsa ruhák?

-Mocsok vámpírok! Ti semmiből sem tanultok?-ordított Mage. Az egyik csuklyás figurába belecsapott egy villám és porrá lett ő is. Mi történik itt? Mi ez az egész?

Ekkor előugrott az egyik és engem vett célba. A szemei vörösen világítottak és éles karmai voltak. Felsikítottam.

-Pillangóm!-ugrott mellém Urie, ezzel őt érték a karmok.

-Urie! Jól vagy?

-Semmi baj. Nem esett bajod, ugye?

-Nem.-ráztam meg a fejem.

-Ne félj! Nem hagyom, hogy bántsanak.

-Ne éld bele magad hős szerelmes, már elintéztük helyetted.-jöttek oda a többiek.

-Kik voltak ezek? Mit akarnak tőlem? Ti hogyan kerültetek ide? Mik vagytok ti? Egyszer csak itt termettetek a semmiből, ezekben a fura ruhákban.

-Nyugodj meg! Mindent elmagyarázunk.-monda Urie.

-Nem!-felelte határozottan Rem.

-Joga van tudni. Hiszen megtámadták. Azt hiszik tudja miről van szó, ezért nem fogják békén hagyni.

-Mit beszéltek itt össze-vissza? Nem értek semmit.

-Rendben. Vigyük el, ott biztonságban lesz.

-Hová visztek?

-A Kaginuki rezidenciára.-kapott fel a karjába Urie.

Egyet pislantottam és már egy tágas nappaliban találtam magam a négy fiúval együtt.

-E-ezt hogyan?

-Mindent elmagyarázunk. Kérlek, ülj le!-mutatott az egyik fotel felé Rem. Mind leültünk, ő pedig belekezdett a mondandójába.

-Tudom, most nagyon össze vagy zavarodva, de hinned kell nekünk. Azok az alakok, akik megtámadtak, vámpírok voltak. Mi pedig démonok vagyunk.

-Mi? Ezt nem hiszem el. Valahol van egy rejtett kamera? Ez valami átverés?

-Nem, ez az igazság. Azzal a szándékkal jöttünk ide, mivel keresünk két személyt.

-Két személyt?

-Pontosan. Az egyikük egy Wataru névre hallgató démon, akiről már hallottál. A másikuk a pokol urának, Lucifernek a lánya, aki már 11 éve eltűnt. Tudomásunk szerint, Wataru rabolta el és hozta ide az emberek világába.

-És ehhez én hogy jövök?

-Nem tudjuk biztosan, de az igazi családod nagy valószínűséggel valamilyen kapcsolatban állt Wataruvel.

-És a vámpírok miért akarják tudni, hogy hol van ez az alak?

-A hercegnő ismert volt elképesztő hatalma miatt. Már hat éves korában felülkerekedett a pokol nemesein. Ha a vámpírok megszerzik ezt a hatalmat, kitörhet a háború démonok és vámpírok között, amibe sok millió halandó is elpusztulna. Azért keresik Watarut, mert ő az, aki tudja, hol van a hercegnő.

-A mi feladatunk az, hogy megkeressük és visszavigyük.-fejezte be Urie.

-Talán te tudnál nekünk segíteni.

-És mégis hogyan?

-Talán van egy emléked, ami segíthet a nyomozásban. 

-Na jó, ez nekem sok egyszerre. 

-Fiúk, beszélhetnék a kis vendégünkkel négyszemközt?-erre mindenki kiment a szobából, csak én és Urie maradtunk.

-Ezt nem bírom felfogni. Miért velem történik ez?-temettem arcomat a tenyereimbe.

-Sajnálom, hogy ez történt veled.-legugolt elém és óvatosan elhúzta a karjaimat.-De ne aggódj, meg fogunk védeni. Meggyőzöm Remet, hogy itt maradhass, míg ennek vége lesz. Nem hagyom, hogy bántsanak.

A karjai közé bújtam és szorosan magamhoz öleltem. Kellemes illata segített, hogy egy kicsit megnyugodjak.

-Szeretlek Hana.-egy pillanatra meglepődtem, majd egy kis mosoly kíséretében megcsókoltam.

-Én is szeretlek.

Helloooo mindenki!

Marha nagy kihagyás után visszatértem! Sajnálom, hogy idáig tartott, míg megírtam az új részt, de nagyon el voltam havazva mostanában. Btw, végre megírtam. Remélem tetszett. Várom a kommenteket naaaagy szeretettel. Remélhetőleg a következőt hamarabb hozom majd.

Jók legyetek! Hatalmas öleléseket küldök! Vigyázzatok magatokra és egymásra!

Sziasztok!