---Hana szemszöge---

Ahogy közeledett az ebéd szünet, egyre jobban éreztem azt a fura érzést a gyomromban. Fogalmam sincs, mi a fene bajom van. Mire kettőt pislantottam, már el is érkezett az a bizonyos szünet. Összeszedtem a cuccaim és elindultam az üvegház felé.

Mint mindig, az ajtaja nyitva volt. Ahogy befelé sétáltam, kellemes zongora szó ütötte meg a fülem, majd egy férfi hang is felcsendült. Szépen, tisztán énekelt, öröm volt hallgatni. Beérve a pavilonhoz, rájöttem, ki a hang tulajdonosa. Nem más, mint a drága alelnök.

-Dalom messze száll, annak a lánynak szívébe, ki mindig mellettem áll. Add a kezed, repüljünk, hajtsd fejed ölembe, hogy álomba szenderülj. Míg kergeted a legszebb gondolatokat, én leszek az, ki elűzi a hazugságokat.

A gyönyörű jelenet egy pillanat alatt szertefoszlott, mikor is ráléptem egy ágra. Urie felkapta a fejét és felém fordult.

-Oh, ne haragudj! Nem vettelek észre.

-Semmi baj. Nagyon szép dal.-mosolyogtam rá.

-Édesanyám mindig ezt énekelte.-mosolyodott el szélesen.-Gyere, biztos már éhes vagy.-invitált a pavilonba.

Akárcsak tegnap, az asztal gyönyörűen meg volt terítve. Evés közben sokat beszélgettünk mindenféle dolgokról.

Egy ideje csak csendben néztük egymást, mikor Urie megszólalt.

-Lenne kedved szombaton elmenni valahova?-a meglepődöttségtől köpni-nyelni nem tudtam. Végül sikerült kinyögnöm egy értelmes választ.

-I-igen, szívesen.

-Hová szeretnél menni?

-Mondjuk menjünk a vidámparkba. Körülbelül tíz éves koromban voltam utoljára.-csillant fel a szemem. Gondolom, olyan lehettem, mint egy kisgyerek. Urie halkan felkuncogott.

-Rendben, akkor ezt megbeszéltük.

---Time skip---

A hét villám gyorsan elrohant. Mire észbe kaptam, már szombat reggel volt. Szerencsémre csak délután volt a találkozó, úgyhogy elegendő idő állt rendelkezésemre, hogy elkészüljek.

A falon lógó órám kilencet mutatott. Szépen komótosan lemásztam az emeletről és elkészítettem magamnak a palacsintámat. Miután megettem a reggelimet, elmentem letusolni meg hajat mosni. Gyorsan kiválasztottam a ruhámat. Egy csipkés rózsaszín felső mellett döntöttem egy fekete farmerral, egy fehér övvel és egy kis plusz ként felvettem pár nyakláncot. Mivel az idő egy picit hűvös volt, hogy egy szál topban szaladgáljak, ezért még felvettem egy szürke pulcsit.

A hajamat megszárítottam és begöndörítettem. Egy enyhe sminket raktam magamra.

Összepakoltam a cuccaimat, ránéztem az órára, ami kettő mutatott. Abban a pillanatban megszólalt a csengő. A szívem egyre hevesebben kezdett verni, ahogy egyre közelebb értem az ajtóhoz.

-Szia!-köszöntem rá mosolyogva.

-Szia! Ezt neked hoztam.-húzott elő egy csokor virágot a háta mögül.

-Oh, köszönöm. Gyorsan vízbe teszem őket, aztán jövök.

Kerestem egy megfelelő vázát. Miután megtaláltam és a kis növénykéket belehelyeztem, összeszedtem a maradék cuccaimat és bezártam az ajtót.

A vidámpark nem volt messze, kb tíz perc gyalog, de még is kocsival mentünk. Mikor megláttam a hatalmas táblát a bejárat előtt, megrohamoztak az emlékek.

-Mehetünk?-kuncogott Urie.

-P-persze.-dadogtam.

Mászkálás közben kiszúrtam egy standot. Kicsi műanyag kacsák úszkáltak egy medencében, mindegyiken egy szám volt és azokat kellett kihalászni a vízből, tipikus vidámparki játék. Pont annál a standnál megláttam egy nagyon aranyos plüss macit.

-Szeretnéd?-tette valaki a vállamra a kezét.

-Ugyan, nem vagyok már kisgyerek. Menjünk!

-Ne butáskodj, gyere!-húzott a stand felé.-Jó napot!-köszönt oda a bácsinak.

-Szép jó napot! Miben segíthetek?-mosolygott ránk.

-Azt szeretném megkérdezni, hogy mennyibe kerül az a maci?

-Hát édes fiam, az nem pénzbe kerül.-Uriét elnézve, nem nagyon értette.-Azt a macit megvenni nem lehet, csak megnyerni. Horgássz ki elegendő kacsát, így nyerheted meg.

-Rendben, nem vagyok egy nagy horgász, de azért megpróbálom.

-Három lehetőség három jen, öt lehetőség öt jen, hét lehetőség hét jen.

Urie átnyújtott a bácsinak három jent. Kapott egy műanyag horgászbotot, aminek a végén volt egy nagyobb kampó. Nem volt könnyű dolga, mivel ahogy próbálta kiszedni őket, azok össze-vissza úszkáltak a víz tetején. Végül sikerült egy tízes számú kacsát kihalásznia. Sajnos ez még kevés volt, mivel a macin egy kilencvenes cédula lógott. Ahogy ránéztem, nagyon koncentrált. Minden erejével azon volt, hogy kiszedjen elég kacsát. Másodjára sikerült egy harmincas számú kacsát kihorgásznia. Mikor újra ránéztem, egy dolgot nem tudtam hová tenni. Mintha a szeme világított volna. Megráztam a fejem, majd újra ránéztem. Még mindig úgy tűnt, hogy világít a szeme. A medencére kaptam a tekintetem, pont abban a pillanatban kiszedett egy ötvenes számú kacsát.

-Hát gratulálok! Sikerült kilencven pontot gyűjtened. Válasz ajándékot!

-Azt a plüss macit szeretném.-mutatott a kívánt nyereményre. A bácsi levette a polcról, leszedte róla a cédulát és Urie kezébe adta. Ekkor Urie hozzám fordult és átnyújtotta nekem a játékot.-Ez a tiéd.-mosolygott.

-Köszönöm szépen!-ugrottam a nyakába. Pár másodperc múlva észrevettem magam és elengedtem a fiút. Ő csak halkan kuncogott.

-Mit szeretnél csinálni?

-A szellemvasút!-mutattam a rémes dolgokkal díszített táblára. Megvettük a jegyeket, majd beültünk a vonatba.

Életemben nem próbáltam még, de nagyon érdekelt, hogy milyen. Pár perce már mentünk befelé, mikor is egy ember ugrott ki az egyik fa mögül ordítva, egy levágott fejet tartott a kezében. Annyira megijedtem, hogy ismét Urie karjaiba vetettem magam.

-Bocsánat.-hajtottam le a fejem, hogy ne lássa a vörös arcomat.

-Ne, maradj így!-húzott vissza az ölelésbe-Ha ez kell hozzá, hogy ne félj, a legnagyobb örömmel teszem.-mosolygott rám. Az arcom még inkább élénk piros színt vett fel. A gyomromban valami fura érzés lett úrrá, mintha pillangók repkedtek volna. Nem tudom, hogy mi ez az egész.

Mikor véget ért az út és kijöttünk, már kezdett sötétedni. A nap fényét kezdték felváltani a vidámpark villogó neon táblái és lámpái.

-Nézd!-mutatott a mellettem álló az óriás kerékre.-Üljünk fel rá!-kezdett el húzni.

-A-arra?

-Igen. Talán nem szeretnél?

-Nem az, csak tudod...

-Mi a baj?-fordult velem szembe egy aggódó tekintettel.

-Én félek a magas helyektől.-kémleltem a talajt.

-Ne aggódj, vigyázok rád.-emelte meg államat. Ez a mondata valahogy megnyugtatott. Megvettük a jegyeket, majd beszálltunk a kis kabinba. Pont akkora volt, hogy négy ember beleférjen. Pár másodperccel később meg is indult felfelé. Ahogy magasabbra értünk, egyre jobban szorongtam.

-Ne félj, itt vagyok. Vigyázok rád.-ölelt át Urie.-Nézd csak, milyen gyönyőrű!-mutatott elénk. Odanéztem és megláttam a várost. A nap már teljesen lement, a város pedig fényárban úszott. Csodaszép látvány volt.

-Ez mesés.-nyíltak nagyra a szemeim. Felálltam és odasétáltam az ablakhoz, hogy jobban szemügyre vehessem.

Mikor felértünk az óriás kerék tetejére, hirtelen megálltunk.

-Hát ez meg?

-Biztos csak valami technikai galiba.-nyugtatott.

-Remélem hamar megoldódik.-ültem vissza a helyemre.

-Ennyire nem akarsz velem egy légtérben maradni?-kérdezte játszott sértődöttséggel.

-Most, hogy mondod igen. Elszívod az összes oxigént.-nevettem.

-Mondtam már, hogy szeretem a nevetésed?-váltott hirtelen témát.

-Ne mondj ilyeneket!-fordultam el zavaromban.

-Miért ne? Én csak az igazat mondom.

-Zavarba hozol.

-És ez olyan rossz dolog?-fordított maga felé.-Szerintem jól áll, mikor zavarban vagy.-mosolygott.

-Igen. Ez azt jelenti, hogy nem vagy olyan, mint mások.

-Ezt hogy érted?

-Úgy, hogy kivételes ember vagy számomra.-erre percekig nem mondott semmit, csak hatalmasra nyílt szemekkel nézett rám.-Mármint, felejtsd el, hogy ezt mondtam.-néztem el az ellenkező irányba.

Ekkor olyat tett, amire nem számítottam. Maga felé fordított, közelebb hajolt és megcsókolt. A hirtelen sokktól meg sem bírtam mozdulni.

-Emlékszel, amit akkor mondtam arról a bizonyos lányról?

-I-igen?

-Te vagy az Hana.

Hellóka mindenki!

Tütürű! Itt a kövi rész! Tudom, sokat kellett rá várnotok, de végre megírtam. Köszönöm a türelmeteket! 🙏🏻 Remélem tetszett. Várom a vote-kat és a kommenteket. Hamarosan újra érkezem.

Addig is szép napot nektek drágáim! Legyetek jók! Sok puszit és ölelést küldök nektek! 😘🤗

Sziasztok!