Kb reggel kilenc körül ébredtem fel. Végre egyszer kipihentem magam. A suli miatt általában hajnali fél hatkor keltem. Kikászálódtam az ágyból és lementem a konyhába. Csináltam magamnak pirotóst és leültem a konyha pulthoz. Békésen eszegettem, mikor megcsörrent a telom. A kijelzőn Ritsuka neve villogott.

-Haló!

-Szia Hana! Bocsi, hogy ilyenkor zavarlak, de lenne kedved eljönni velem és Azunával a városba?

-Persze, miért is ne. Mikor találkozzunk?

-2 órakor a kávézó előtt, ahová múltkor mentünk.

-Oké, akkor ott találkozunk. Szia!

-Szia!-bontottuk a vonalat.

Gyorsan megettem a maradék kaját, majd rögtön indultam készülődni. Lezuhanyoztam, hajat is mostam. Megszárítottam, utána be álltam a szekrényem elé, hogy valami ruhát találjak magamnak. A szemem megakadt egy egyszerű, fehér, pántos ruhán. A felsőrészt egy övszerű pánt választotta el a többi részétől. Különlegesség ként két réteg tül volt a szoknyarészére varrva. Ehhez a ruhához egy derékig érő, fekete bőrdzsekit választottam. Egy három részből álló nyaklánc szettet társítottam a megjelenésemhez, végül egy fekete tornacipővel tettem fel a pontot az i-re. A hajamat összefogtam egy lófarokba. Sminkként egy visszafogott tusvonalat húztam, felraktam szempilla spirált és egy halvány, narancsos árnyalatú rúzst használtam.

Felnéztem a faliórámra, ami még csak negyed egyet mutatott. Mikor késznek nyilvánítottam magam, összeszedtem a cuccaimat és elindultam. Pár perc séta után odaértem a kávézóhoz. Kicsit előbb érkeztem, mint gondoltam. Úgy döntöttem, ha már várnom kell, legalább megiszom egy kávét. Be is mentem és megrendeltem a cappuccinom. Két perc múlva meg is kaptam, fizettem és leültem kint. Az idő kellemes volt. Sütött a nap, meleg volt, enyhén fújdogált a szél.

2 óra előtt pár perccel két ismerős alak tűnt fel a láthatáron. Mikor megláttak, mind ketten elmosolyodtak.

-Sziasztok!-köszöntem rájuk jókedvűen.

-Szia!-köszöntek ismételten kórusban.

-Akkor indulhatunk?

-Igen!

Megindultunk a belváros felé. Fél óra séta után megérkeztünk.Bementünk a plázába. Közben szóba jött a bál.

-Hana, te mész a bálra?-kérdezte Azuna.

-Nem hiszem. Szerintem az egész egy hülyeség. Amúgy sincs párom, akivel mehetnék.

-Neked pár kell hozzá?-nevetett Ritsuka.-Ugye tudod, hogy nem kötelező partnerrel érkezni?

-Nem erről van szó. Nem az én világom. Nem vagyok oda a puccos dolgokért.

-Oké, ahogy gondolod. Én akarok valami ruhát keríteni.-mondta Azuna.

-Nekem meg cipő kéne.

-Akkor vásárlásra fel!-kiabáltam nevetve, belekaroltam a lányokba és elindultunk a beszerző körútra.

Kb. 3 óra keresgélés után megtaláltunk mindent, amit kellett. Az utolsó boltban, ami egy ékszerbolt volt megláttam egy csodaszép gyűrűt. Egy arany gyűrű volt, kicsit a fonásra emlékeztetett. Az egyik szál ki volt rakva gyémántokkal. Teljesen elvarázsolt.

-Hana! Megvan, ami kellett.-jött oda hozzám Ritsuka egy zacskóval a kezében.-Milyen szép.

-Igen, gyönyörű.-ért mellénk Azuna is.

-Inkább menjünk. Biztos egy vagyonba kerül. Még a szülinapomra sem kapok ilyesmit.-indultam meg a kijárat felé. A lányok csak összenéztek, majd követtek.

-Amúgy mi ez a zacskó?-kíváncsiskodtam.

-Ez az anyukámnak lesz születésnapjára.-kinyitotta a dobozt és megmutatta a tartalmát. Egy pár fülbevaló volt.

-Wow, ez nagyon szép.-ámultam el. Egyszerű volt, de még is szép.

Még körülnéztünk egy-két helyen és beültünk enni is. Mire mindennel végeztünk már kezdett sötétedni. Elköszöntünk egymástól és pár szatyorral a hónom alatt vettem haza felé az irányt. Egy idő után olyan érzésem volt, mintha követne valaki. De akárhányszor hátrafordultam, nem láttam senkit. Gyorsítottam a tempómon és hála az égnek, nem történt semmi baj. Az ajtó előtt állva előhalásztam a kulcsomat és kinyitottam. Gyorsan felrohantam a szobámba és ledobáltam a dolgaimat. Hirtelen valaki csengetett. Lementem és kinyitottam az ajtót, de nem láttam senkit. Lenéztem a lábtörlőre és megakadt a szemem egy apró dobozkán, egy kis papírkán és egy szál rózsán. Körülnéztem, de sehol senki. Felvettem a dolgokat, bezártam az ajtót, majd lehuppantam a kanapéra. A papírfecnin egy kis üzenet volt.

"Ez a megismerkedésünk jelképe.Remélem tetszik.
S. U."

Ezt nem hiszem el. Nem tudna már békén hagyni? Összegyűrtem a papírt és kidobtam. Ekkor csörgött a telefonom. Ismeretlen szám. Pár percig haboztam, végül felvettem.

-Halo?

-Az én kis pillangóm idegesnek tűnik. Nem tetszett az ajándék?

-Honnan szerezted meg a számom?

-Az maradjon az én titkom.-kuncogott.

-Figyelj, nem tudom miért csinálod ezt, de jobban tennéd, ha békén hagynál.-kezdtem egyre ingerültebben beszélni.

-Mint mondtam, én csak meg akarlak ismerni.

-És ezért jársz a nyakamra? Köszönöm, de nem kérek a társaságodból.-ezzel bontottam a vonalat.

Kezd nagyon elegem lenni. Egy hatalmas sóhaj után visszatértem a rutinomhoz. Lefürödtem és felvettem egy kényelmes, szürke rövidnadrágot egy egyszerű, fehér rövid ujjúval.

Eldöntöttem, hogy akármennyire is tetszik a gyűrű, vissza fogom neki adni. Nincs szükségem semmire, főleg nem tőle.

Bekuckóztam az ágyamba és megnéztem két filmet. A második film közepe fele elnyomott az álom.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Egy kertben álltam. Körülöttem sok színes virág volt. A szél halkan süvített. Csak a fák lombjának susogását lehetett hallani.

Egy hosszú ruhát viseltem. A színét nem láttam csak magát a ruhát. A hajam be volt fonva.

-Akemi!-szólított meg valaki. Egy apró szőke hajú, kékeszöld szemű fiú volt.

Felébredtem. Ez nagyon furcsa volt. Még soha nem álmodtam ilyet. Mi lehetett ez?

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A vasárnap csak a hétfőre való felkészüléssel és pihivel ment el.

Hétfő reggel, későn csörgött az ébresztőm és szerencsésen az első óra előtt 1 perccel sikerült beérnem a terembe. Az óra viszonylag gyorsan eltelt. Utána a harmadik emeleti könyvtár felé vettem az irányt.

Nagy levegőt vettem és bekopogtam az ajtón. Egy határozott "tessék" hangzott el. Benyitottam és körülnéztem. Rem egy hatalmas íróasztal mögött, a többiek pedig egy előtte lévő hosszú asztalnál ültek.

-Segíthetünk valamiben?-kérdezte Rem.

-Igazából csak Urie-sannal akarok beszélni.-mind összenéztek, majd Urie felállt és elém sétált. Én előhúztam a zsebemből a dobozt és odaadtam neki.

-Köszönöm, de nincs rá szükségem. Elnézést a zavarásért.-meghajoltam és már ott sem voltam.

---Urie szemszöge---

Döbbenten álltam az apró dobozt szorongatva.

-Wow, a nagy Sogami Urie-t kikosarazták.-röhögött Mage.

-Mit jelentsen ez Urie?-kérdezte fennhangon Rem.

-Semmi csak egy ártatlan ajándék volt, amit - ki tudja miért - visszaadott.

-Nem gondolod, hogy ez egy kissé megalázó számodra?-kuncogott Shiki.

-Ugyan, csak idő kérdése, hogy a karjaimba rohanjon.-mosolyodtam el.

Igazából nagyon meg voltam szeppenve. Még sosem történt ilyen. Aizawa Hanako, egyre érdekesebb vagy.

---Hana szemszöge---

Azt hittem, megőszülök mire vége lett a napnak. Nem volt otthon semmi ennivaló, így be kellett ugranom a boltba, mielőtt hazamegyek.

Gyorsan megvettem mindent, amit kell és elindultam haza.

Mikor haza értem egy cetli lógott ki a postaládából. Kivettem és elolvastam.

"Öt órakor, a parkban fogok rád várni. Remélem, eljössz."

Az aláírásból már tudtam ki volt az, Sogami Urie. Hagyjon már békén! Bementem a házba lepakoltam a cuccaimat és átöltöztem. Úgy döntöttem elmegyek és véget vetek ennek az egésznek.

Pontosan öt órakor ott voltam a parkban. Körülnéztem és megláttam egy nagy csoportnyi lányt. Valószínűleg ott van. Közelebb mentem és rájöttem, hogy igazam volt. A csoportosulás közepén ott állt Ő.

-Sajnálom, drága kis pillangóim, de most dolgom van.

Kapott egy pár csalódott tekintetet tőlük, majd szétszéledtek.

-Örülök, hogy eljöttél.-mosolygott rám.

-Figyelj, hagyd ezt a mézes-mázas dumát és mond, miért hívtál ide!

-Már elmondtam egy párszor, csak meg akarlak ismerni.

-Tudom én, mire megy ki a játék. Azt hiszed, hogy bedőlök neked? Ismerlek. Minden lánynak ugyan azt mondod. De van egy rossz hírem szépfiú, velem ez nem fog menni.

-Érdekes kis pillangó vagy.-kuncogott.-Apropó, ezt odaadom.-nyújtotta oda nekem az apró dobozt.

-Ennyire lassú a felfogásod? Nem kell tőled semmi.

-Ne azért tartsd meg, mert tőlem kaptad! Szimplán csak láttam, hogy nagyon megtetszett. Azt mondják egy hölgy legszebb ékszere a mosolya, de azért nem árt neki pár másfajta ékszer sem.-nevette el magát.

Nagy sóhaj közepette, elvettem tőle a dobozt.

-Rendben, most az egyszer adok neked egy esélyt.

-Megtisztelnél.-mosolyodott el.

Leültünk egy padra és elkezdünk beszélgetni.

-Mesélj magadról!

-Mit szeretnél tudni?

-Mindent.

-Hoho...hátrább az agarakkal! Azért mindent nem fogok elmondani!-nevettem fel hitetlenül.

-Akkor mesélj a családodról!

-Nevelő szülőknél vagyok, az igazi szüleimet sosem ismertem. Születésem után leléptek.-az arcáról lefagyott a mosoly.

-Sajnálom, nem tudtam.

-Semmi baj, nem is bánom. Nem szomorkodom olyanok miatt, akiket nem érdeklek. A nevelő szüleimtől mindent megkaptam, amire vágytam. És veled mi a helyzet?

-Körülbelül négy éve Rem házában élek.

-A családod? Külföldön vannak?

-Valahogy úgy.

-Ennyire jóban vagytok Remmel?

-Már gyerekkorunk óta ismerem. A családjaink is jó kapcsolatot ápolnak egymással.

-Egyvalamire kíváncsi lennék.

-És mi lenne az?

-Hogy Rem kiskorában is ilyen lenéző volt a többi emberrel szemben?

-Régebben félénkebb volt, mint most és többet is mosolygott. Az apja nevelte hercegnek.

-Érdekes. Az én szüleim mindig arra tanítottak, hogy legyek kedves a többi emberrel és tiszteljem őket.

-Akárcsak engem. Apám nekem azt tanította, hogy próbálj mindenkivel kedves lenni, főleg a lányokkal.

-Akkor jól megtanultad a leckét.-nevettem el magam.

-Nem utasítom vissza a gyönyörű hölgyek társaságát.

-Vettem észre. Szinte minden lánynak csapod a szelet.

-Ugyan, csak szeretek velük társalogni.

-Ne nézz hülyének! Tudom, hogy legszívesebben mindegyik lány bugyijába belemásznál.

-Ezt nem néztem volna ki belőled.-döbbent le, majd villantott egy amolyan "lemosolygom rólad az alsóneműt" nézést.

-Vannak hasonló jó beszólásaim.

-Még egy dolog, amit most már tudok rólad.

-Mit akarsz még tudni rólam?

-Mit szeretsz csinálni szabadidődben?

-Mármint, amikor éppen nem téged próbállak elküldeni a búsba?

-Például.-nevetett ismét.

-Amióta az eszemet tudom, mindig is érdekelt a tánc. Péntekenként egy tánc stúdióba járok.

-Egy rokonlélek.

-Valóban?

-Még apámtól tanultam táncolni. Ő azt mondta nekem: fiam, nem férfi a férfi, ha nem tud megtáncoltatni egy hölgyet.

-Milyen táncot szeretsz?

-Inkább tangózni szoktam.

-Gondolhattam volna.

-És te?

-Nekem mind egy csak tánc legyen.

Körülbelül három órán keresztül beszélgettünk, majd Urie hazakísért. Nem is olyan rossz ember, mint hittem. Talán túl elhamarkodottan ítéltem?

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Na halihó!

Itt is van a kövi rész. Remélem tetszett. Nagy szeretettel várom kommentjeiteket. Hamarosan jön a kövi rész.

Legyetek jók, sok puszit és ölelést küldök!

Sziasztok!