A démonisten Droneckron Dretoll Ruxrodox állt ott fiával és a főparancsnokkal.Köszöntöttem őket és átadtam a leveleket majd eqvidáltam és kiléptem a sátorból. Utánna halottam, ahogy valaki megütött valakit, mert hangosan csattant, majd a herceget láttam elfutni az éjszakába, mikor feltűnt hová fut, akkor ijedtem meg. A herceg az angyalok kapujába futott. Az apja és a főparancsnok is kijött, a főparancsnok azonnal utánna küldött. Elindúltam. Mentem,futottam sőt rohantam utánna. Szerencsére utolértem, de későn, már az angyalok kapujában voltunk. Ekkor egy hófehér ruhás angyal fiú rohant felénk, a herceg karjaiba. Utánna katonák futottak. Közben a fiú csak kiabálta "Kedveském". Szóval e-miatt szidta le az édesapja az úrfit. Ekkor a katonák közeledése miatt futni kezdtünk. Miután leráztuk őket a herceg a kezembe nyomta az angyal kezét.
Mikor kérdeztem, hogy "Miért hercegem?" csak annyit válaszolt "Mert szeret.. Én is beleszerettem egy angyalba, de az maga az istenek dede. Az angyalok fia. Ő itt a szolgája. Menneszill. Fogságba ejtettük a herceggel, de megszöktek. Mikor újra elkaptam kifaggattam hol van a hercege. Cserébe szabadságot és szerelmet ígértem neki. Mivel tudtam, hogy rád vetette ki hálóját. Láttam szemében a csoda szikrát.. Kérlek ne szólj senkinek. Vigyázz rá." ekkor láttam utoljára. A herceg egyre csak távolodott, de utánna menni nem tudtam. Hisz rám csimpaszkodott egy súly.
Mit tenni ellene nem tudtam így köpenyt raktam reá és a sátramhoz siettünk. Átöltöztettem démon ruhába, mintha túsz lenne, majd megkötöttem neki onnét a lábát ki ne tegye. Azzal a lendülettel elsiettem a Demdon sátorhoz, mely a legnagyobb volt mind közül. Az istenünk és a főparancsnok már várt. Jelentettem nekik, majd megszidtak. Hogy is engedhettem el? A részleteket nem árultam el az ígéret miatt, de tudtam ez nem épp a legjobb dolog. Eqvidáltam, majd kiléptem a sátorból és a sajátomhoz siettem, mely egy fán volt.
  Másnap tudtam, hogy az angyal nem maradhat itt. Így vissza öltöztettem, majd azzal a lendülettel vittem a kapuhoz, de mikor odaérrtünk láttam, hogy már késő. Démoniasodott. Egész éjjel vért köttetett velem. Így a vérünk keveredett, mely miatt démonná vált. Leszidtam, majd vissza vittem. Ám egy szemfüles tábornok pont látta ezt és nem is hagyta szó nélkül. Ikvendex tábornok kiabált velem. "Mégis mit képzelsz te áruló?! Hogy falt volna fel egy Entern!" ezt kiáltotta mielőtt nekem támadt volna. Ám a herceg pont betoppant és kardjával hárította Ikvendex pallosát. Csak úgy szikrázott a két penge. "Ő nem áruló. Hős. Nem látod? Épp hozza a fogjot. Én kértem. Ha valami problémád van vele csak szólj és elintézzük.". Mondta a herceg mire a tábornok eqvidált és bocsánatot is kért és elment.
"Hát te nem tanúlsz semmiből? Néha annyira fejetlen vagy. Egyszer már majdnem meghaltál a lávatavak melett. Emlékszel? Na, de mond tudnál nékem segíteni? Apámnak mond el, hogy párt találtam 'tollas fehéret. Fehér fátyolba forgatott kristályos éket'. De pontosan ezt mond."
"Igenis hercegem." mondtam, majd rájöttem ez nem lesz olyan egyszerű. Ez bűn. Haza árulás. Tabu. Extrongran! Csak az a baj, hogy a herceg mondta nekem és ha ő mondja, akkor úgy is lesz. Mikor így méláztam megláttam egy csodát. Szavakkal le sem lehetett írni. A herceg a karjaiba vette. Ámultam csak a hófehér haján, álomszerű égkék szemén. Veres ajkai, mint rózsa. A vágyak megtestesítője. A bűnbeesés kulcsa. Az angyalok fia. Ekkor már értettem a herceg miért esett bűnbe annyi szép lány ellenére.
  Elmentem az uraimhoz. Elmondtam nekik mindent. Az apa egy ájulást követően féktelen haragra kelt. A főparancsnok csitítgatta, de reménytelenűl. A nagyúr dühös volt. Eleinte engem okolt, majd rájött hiába. Kerek egy nap kelett mire lenyugodott.
  Úgy egy öttel késöbb a herceg és párja felbukkant. De arra nem számítottam, mint amit láttam..