A háromszög alakjában lebegett előttem, de csak pár másodpercig, majd a következő pillanatba emberi alakra váltott. Gyorsan mozgott, így nem is bírtam reagálni mikor ajkai az enyémnek nyomódtak. Ismerősként fogadtam szája édeskés ízét... Teljes egy percig tartott a varázs, majd nagy erővel ellöktem magamtól. Csak mosolygott, de az én fejem már szinte fájt a sok gondolattól. 'Mit kéne tennem? Mi volt ez az előbbi? Tényleg ő Bill? Mármint az igazi. Miért van itt? Miért nem tett szinte semmit? Miért szeretek vele lenni? Szólnom kéne Fordnak? Vagy egyszerűen hagyjam figyelmen kívül azt amire most jöttem rá?' ehhez hasonló gondolatok százai pörögtek a fejemben.

: Az éjszaka is véges Fenyőfa. De egyet ne feledj. Nem szabad megijedned tőlem! Az egyetlen akit kerülnöd kell az a hatujjú nagybátyád! : - itt ismét vörösbe váltott szeme és úgy folytatta. - : Elszakított minket egymástól és elzárt téged! : - fájdalom. Hirtelen hatalmas fájdalom nyilallt a fejembe és egy szó csengett szüntelenül a fülemben "örökké". Nem bírtam megállni a lábaimon és dőlni kezdtem mikor is egy erős kart éreztem magam körül. Abban a pillanatban felfogni sem tudtam mi vagy ki mentett meg a földdel való találkozástól.

: Bocsáss meg Fenyőfa. Túl sokat beszéltem. Ideje felkelned. : - mondta selymes hangon, s ekkor jöttem csak rá, hogy Bill tartott meg engem. Kezét a szemem elé emelte, majd egy utolsó csókot hintett a homlokomra és elsötétült minden.

Lihegve keltem ki az ágyból. 'Szóval tényleg ő Bill Cipher. De mi volt az a reakció amit kiváltott belőlem? Hisz már máskor is volt dühös.' Így ballagtam le a konyhába kócosan és izzadtan. Lent Ford kérdő tekintetével találtam magam szemben.

- Baj van, Ford bácsi?

- Én is épp ugyan ezt akartam kérdezni tőled kölyök. Úgy kiabáltál az előbb, hogy már azon gondolkodtam, ha nem hagyod abba felmegyek megnézni mi történt - mondta picit bohókás hangon és kacsintott egyet hozzá.

- Bill - ez volt a szűkszavú válaszom, mire arca teljesen elkomorult.

- Mi történt?

- Megjelent az álmomban és valami olyasmiről beszélt, hogy elvettél tőle valaki fontosat. Dühös volt. Aztán hirtelen félelmetes képek jelentek meg a szemem előtt - mondtam komoran. Bár nem minden volt igaz ebből, hisz a furcsa jeleneteket már egy jó ideje látom és azoktól nem ijedtem meg, és azt sem akartam egyenlőre a tudtára hozni, hogy Bill szerint engem vett el tőle. Talán így többet tudhatok meg.

- Szóval tényleg ennyire fájt neki - Ford szomorún nézett rám. - Nem mondtam még el valamit Billel való első találkozásomból. Itt az ideje, hogy mindent megtudj, valamint meg kell erősítenünk a védelmedet, hisz ha most be tudott jutni az a háromszög, akkor máskor is be fog. Kövess - s ezzel felállt. Levezetett a magán irodájába és leültetett a szokásos helyemre. Érdeklődve figyeltem ahogy elővesz egy naplót melynek fedele üresen állt. Kezembe adta és bólintott, hogy kinyithatom. Az első oldalon két alak rajza állt. Egy sárga háromszög, kinek a nevét is tudtam, Bill Cipher és egy ismeretlen. Egy egyszemű kék háromszög apró csillagokkal a testén, hasonló elegáns kinézettel, mint Billé.

- Ki ez? - kérdeztem érdeklődve nagybácsimat, aki erre nagyot sóhajtott.

- Egy számító alak. Ha hasonlítanom kéne talán azt mondanám Cipher mása annyi különbséggel, hogy nem bír belépni az álmaidba, vagyis nem tudok róla, hogy képes lett volna erre - gondolkodott el, majd komoly kifejezést vett fel. - Ő volt Bill legnagyobb szövetségese - pár másodpercig hallgatott, majd mivel nem szólaltam meg folytatta. - Párszor találkoztam vele mikor "együtt" dolgoztam Billel, sajnos a nevét nem tudtam meg. Mindig nevetett mikor meglátott, akkor még nem értettem miért... Sokat segített a munkában, mégis alig láttam őt és nem sikerült kiderítenem róla szinte semmit - fújt egyet csalódottan.

- Mért múlt időben utalsz rá Ford bácsi? Már nem él? - kérdeztem meg azt ami engem leginkább érdekelt. A beszélgetés kezdete óta csak ezen járt az eszem.

- Nem lehet tudni - kérdő tekintetemre folytatta. - Bill azt mondta neked, hogy elvettem tőle valakit - bólintottam. - Ő róla beszélt - hatalmasra tágult a szemem. - Mikor rájöttem hogy átvert nem tudtam mit csináljak. Meg akartam szabadulni Billtől, de mivel nem sikerült így más irányba indultam el. Száműzni akartam a szövetségesét egy másik dimenzióba, de valami félre sikerült, mert nem tűnt el azonnal. Utolsó szavaival még a győzelmükre esküdött, de azóta se láttam. Ki tudja mi történhetett vele - fejezte be a mesét kissé nevetve. A fülem zúgni kezdett, támolyogva mentem fel a szobámba fáradtságra hivatkozva. Ford még egyszer utánam szólt, hogy le fogjuk majd védeni az elmém, de figyelni nem tudtam rá. Kavargott körülöttem a világ. Mikor becsuktam az ajtót magam mögött ott helyben elaludtam leesve a földre. Fájdalmat nem éreztem. Nem létezett semmi.

-Ki vagyok?

/Az akit szeret./ - felelt egy távoli hang ami szinte olyan mint az enyém.

- Ki szeret engem?

/Akivel káoszba taszítjuk a világot./ - ez az én hangom.

Új világok kezdtek lebegni előttem, gyönyörű világok, mindent a káosz ural. S egy fény ami vonzott maga felé, egyre közelebb és közelebb. Ő az enyém.

Karjaim között megjelent ő, Bill. Az én Billem. Ismét a szokásos helyen vagyunk. Mosolya levakarhatatlan.

: Emlékszel rám? : - hangján a remény hallatszik és furcsa módon én is azon a másvilági hangon szólalok meg.

/Nem./ - mosolygok rá, mire arcán kétségbeesés suhan végig. - /Tíz perce még ezt mondtam volna./ - mondom és csókra húzom őt. Elsőre meglepődik, de mint újonnan megszerzett emlékeimben, most is átveszi az irányítást.

: Jó újra látni. Mennyire emlékszel? :

/Egyenlőre csak arra ami veled kapcsolatos. Apróbb dolgokra magamról és világokról, de mindnek van köze hozzád./

: Akkor még csak felületes a változás, de ne félj Fenyőfa nemsokára minden eszedbe jut. Egyenlőre elég, hogyha tudod hozzám tartozol! : - mondja mosolyogva.

- Inkább fordítva. Amúgy meg nem szeretem ha így hívsz.

: Visszaváltottál. Nemsokára minden világos lesz számodra, de most ideje ébredned, mindjárt dél lesz. : - egy utolsó csókot nyomott a számra, majd felébredtem.

Az új emlékektől (amik nem is teljesen újak) zsongott a fejem. Kezdtem megérteni a dolgokat, de még minden túl homályosan látszott előttem. Egyet tudtam biztosan: szükségem van Billre. Lebaktattam a laborba Fordhoz. Mikor megláttam harag gyűlt bennem, s az ujjaim vége égni kezdett. Sietve próbáltam leállítani és éreztem, hogy Bill is segít még nekem egy kicsit. Épp időben, mert ekkor vett észre engem Ford

- Á, Dipper hát felébredtél? Épp itt volt az ideje. Amint ezzel kész vagyok neki is látunk levédeni az elméd! - mondta a legnagyobb beleéléssel.

/Nem hisz.../ - furcsán kezdett nézni rám, mire azonnal leesett, hogy az új (vagy régi?) hangomon szólaltam meg és párat köhintettem azt tettetve, hogy berekedtem.

- Nem hiszem, hogy szükség lesz rá. Csak egy furcsa álom volt.

- Biztos vagy benne? - nézett rám kétkedőn.

- Igen. A mostani álmomban kacsák hátán ugrálva láttam Ciphert, és aligha akarná magát ilyen helyzetben megmutatni bárkinek - mondtam ki azt a hazugságot ami először jutott eszembe.

- Valószínűleg igazad van. Lehet, hogy mostanában túl sokat dolgoztattalak - pár másodpercig gondolkodott. - Pihenned kell. Menj, a te korodbeli fiúknak kell a kikapcsolódás a héten szabad vagy - mosolygott rám majd vissza is fordult a legújabb kísérletéhez, én pedig elindultam a lift felé.

Egy furcsa gondolat sejlett fel előttem, amit nem teljesen értettem, de tetszett nekem: Ezzel elhoztad a győzelmünket Stanford Pines. A világ káoszba fog fulladni.

S a lift szép lassan megindult velem felfele, ahol ismét álomra hajtottam a fejem.