Minden azon a napon kezdődött mikor Mabel megtudta, hogy Ford bácsival akarok maradni. Elszaladt az erdőbe búslakodni, mint ahogy általában, de most kivételesen utána mentem. Meg kellett magyaráznom neki a helyzetet. Úgy rohantam, hogy majd kiszakadt a tüdőm. Amint oda értem meglepődtem, hisz nem egyedül találtam, vele volt az időutazó és míg Mabel a csokiját majszolta a nyár megállításáról beszélt neki. Eddig maradtam láthatatlan.

- Mabel! - kiáltottam. - Végre utolértelek - ráhajoltam a térdemre.

- Dipper? Mit keresel itt?

- Meg akarom magyarázni a döntésem anélkül, hogy elfutnál és anélkül, hogy félreértenéd - rámosolyogtam és ő visszamosolygott.

- Köszönöm Dipper - mondta és egy pillanatot sem várva folytatta. - De nézd itt van az időutazó és azt mondta ha akarom megállítja az időt ebben a percben és örökre nyár lesz! - lelkendezett, de nekem valami gyanús volt. Az időutazónak ekkor zavart mosoly jelent meg az arcán.

- Ez csak egy ajánlat volt. Lehet jobb lenne megbeszélned a testvéreddel, ha csak egy félreértés miatt kívántál ilyet - mondta Mabelnek, majd rám emelte tekintetét és szeme elkerekedett. - Mi az ott a homlokodon!? - kérdezte követelőn közelítve felém, de mielőtt bármi esélyem lett volna a válasz eltussolásra Mabel csevegő hangon felelt és az időutazó neki szentelte a figyelmét.

- Ó, Dippernek vannak ezek a furcsa anyajegyei és erről kapta a nevét még régen, de általában eltakarva tartja - mondta az időutazó szemébe nézve, majd felém fordult. - Úgy látszik futás közben elmozdult a hajad bátyó - nevetgélt, mire én gyorsan megigazítottam a hajam.

- Ez nem lehet... De mégis... De lehetséges - motyogta mellettem az időutazó úgy, hogy alig hallottam meg, majd ránk emelte a tekintetét és egy hatalmas vigyort vágott.

- Jobb lesz, ha most megyek. Beszéljétek meg a problémáitok, mint jó "testvérek". Még találkozunk! - kiáltott hátra és ezzel egy időben eltűnt.

Ezután tisztáztam Mabellel az indokaim és lehetőségeim, valamint megnyugtattam a gimnáziummal kapcsolatban. A nyár vége eltelt. A születésnapunknak vége lett. Én itt maradtam Gravity fallsban Mabel pedig haza ment. Naponta beszélünk egymással a különféle problémáinkról. Eltelt egy hónap. Ő beilleszkedett az iskolába és én rengeteget segítettem Ford kutatásaiban, itt talán illene megemlítenem, hogy Bill azóta se jelent meg egyszer sem. Forddal azon dolgozunk, hogy bezárjuk a hasadást és ne is legyen lehetősége átjutni annak a kis háromszögnek.

Ma is ezen dolgoztunk. Egy dimenziós fúziós reaktor megnyitásával és azonnali bezárásával akartuk a hasadást is bezárni.

- Itt az idő Dipper, ideje beindítanunk a 721-es kísérletet - mondta Ford bácsi és én a felszólításra megnyomtam az indításra szolgáló gombot. A következő pillanatban rám irányulva szikrák csaptak be. Alig bírtam kikerülni őket.

- Állítsd le Dipper! - kiáltott Ford, de mielőtt bármit tehettem volna az egyik szikra eltalált. Elsötétült minden. Vagyis nem teljesen. Egy apró, sárga, háromszög alakú foltot láttam a horizonton, csak pár másodperc volt az egész, majd ténylegesen eluralkodott a sötétség szemeim előtt. Arra keltem fel, hogy valakik a nevemen szólítanak.

- Dipper!

: Dipper. : - a második hang sokkal ismerősebb, mégis az első erősödött fel. Kinyitottam a szemem és Ford rázogatott és szólított.

- Dipper! Végre kölyök, azt hittem a végén le kell öntelenek vízzel! - mondta megkönnyebbülten. Én nem igazán figyeltem rá, azon gondolkodtam mi lehetett a másik hang, de végül betudtam hallucinációnak.

- Mi történt?

- Eltalált egy sugár és elájultál. Jobb lesz, ha most felmész Stan-hez és kérsz tőle vacsorát, majd lefekszel. Rendben? - kérdezte, de én csak bólintottam. Tényleg jól fog esni egy kiadós vacsora és utána egy legalább olyan kiadós alvás. Gyorsan felmentem Stan bácsihoz (a kérésemre Ford bácsi megengedte, hogy maradjon elterelésnek a városiak számára), aki már kész étellel várt, ami nagyon ritka. Az étkezés befejeztével a szobámba siettem és úgy ahogy voltam bedőltem az ágyba. Olyan álmos voltam mint még soha. Pár másodperc múlva el is nyomott az álom.

Álmomban egy furcsa helyen találtam magam. Semminek sem volt értelme. Minden olyan abszurd volt. A kis állatok nagyok, a házak sétáltak, az erdő tényleg élt, de ezek közül egyik sem zavart. Sétálni kezdtem és közben azon gondolkodtam honnan ilyen ismerős ez a hely. Egyszer csak egy boldog hang hallatszott pont előttem.

: Végre megjöttél! : - kiáltott. Most már láttam is ki az. Egy sárga öltönyös szemkötős férfi volt az, a hangja pedig azé aki Fordon kívül szólítgatott amikor elájultam.

- Ki vagy te!? - követeltem a választ, de ő csak mosolygott.

: Egy barát. Azért vagyok itt, hogy megmutassam ki vagy igazából. : - átkarolta a vállamat.

- Dipper Pines vagyok! És ne hidd, hogy hiszek neked! Amúgy is a stílusod hasonlít egy bizonyos sárga háromszögéhez! - 'Mi van, ha ez Bill egyik csapdája?' gondoltam magamban, majd eszembe jutott, hogy a hangja is épp olyan mint Billé.

: Lehet, hogy hasonlítok Billhez, de erről csak te tehetsz. Te alkottál ilyenre. Nem akarok neked rosszat. Azért vagyok itt, hogy megmutassam ki vagy. : - még mindig teljesen nyugodt. Felsejlett bennem, hogy lehet igazat mond.

- Hogy érted ezt? Az előbb mondtam meg ki vagyok - értetlenkedtem.

: Ez csak a neved volt, de ez nem te vagy. Megengeded, hogy segítsek rájönnöd ki vagy valójában? : búgta a fülembe, majd hátrébb hajolt és felém nyújtotta kezét. Nem tudtam mi tévő legyek, 'de ez csak egy álom' gondoltam, így bár kissé bátortalanul, de elkezdtem felemelni a kezem.

- Hát... Egy próbát megér... - mondtam végül mikor kezünk összeért. Egy pillanat múlva halványkék, szinte már fehér fény áradt szét minden felé a kezünktől kiindulva. Csodálkozva bámultam a jelenséget. Mikor befejeződött az ismeretlen alak szemkötő nélküli szemébe néztem.

- Mi volt ez? - kérdeztem halkan még mindig az előbbi hatása alatt.

: Ez te voltál Fenyőfa! : vigyorogta.

- Mért pont Fenyőfa? Bill is így hív! - méltatlankodtam egy kicsit.

: Majd ha megtalálod magad hívlak a rendes neveden, de addig Fenyőfa maradsz! : mosolygott fölényesen.

- És mi lesz, ha sosem találom meg "magam"? - kérdeztem a magam szó közben idézőjelet mutogatva. Picit kuncogni kezdett.

: Már elkezdődött, és ezt nem lehet leállítani. :

- Hogy érted, hogy elkezdődött? - értetlen arcom az eddiginél is nagyobb mosolyt csalt ki belőle.

: Kelj fel és talán észreveszed. Ébredj fel! Most! : és bár kérdezni akartam még, de szó nem jött ki a számon. Visszarántott a valós világ magához.

Lihegve ébredtem fel. Az álomnak nem tulajdonítottam, nagy jelentőséget, hisz csak egy ostoba álom. Gyorsan felöltöztem és leszaladtam az ebédlőbe reggelizni. Ott már csak Ford bácsi ült és mikor észrevett kérdő tekintetet vetett rám.

- Készülsz valahová kölyök, hogy így kiöltöztél? - nem értettem a kérdést, hisz nem is öltöztem ki.

- Nem megyek sehova, csak le veled a laborba - mondom az egyértelműt.

- Hát jól van, siess az evéssel, lent találkozunk. Amúgy jól áll, illik hozzád - bekapta a reggelije utolsó falatját és eltűnt az automata felé. Értetlenül néztem utána. Valami nem stimmelt vele. Mégis honnan gondolta, hogy megyek valahova? Nem is néztem az étel felé, inkább gyorsan egy tükröt kezdtem el keresni. Mikor megtaláltam elképedtem. Nem is emlékeztem rá, hogy felvettem volna ezeket a ruhákat, csak a szokásosakat. De ahogy visszagondoltam egyre tisztábban láttam magam előtt, amint félredobom a többi ruhát és a kék inget, a kék nadrággal és a nyakkendővel választom mint szokásos. Még a hajam is máshogy állítottam be. Látszottak az anyajegyeim.

- Illik hozzám - mondtam csodálkozással a hangomban csak úgy magamnak megerősítésként, hogy nem alszom. Meglepetésemre valaki válaszolt.

: Én is így gondolom Fenyőfa. : - az ismeretlen hangja álmomból.

- Ezt te csináltad!? - kiabáltam fennhangon.

: Csendesebben! Sőt talán jobb lenne, ha a fejedben beszélnél, a végén még őrültnek fognak nézni! : szólt rám - : Amúgy meg nem, nem én csináltam. Mondtam, hogy amint felkelsz észreveheted a változást. Elkezdődött. : - mondta majd teljesen eltűnt, hiába próbáltam hívni őt. Ruhát nem váltottam a nap folyamán, hisz jól éreztem magam ezekben. Éjszaka ismét vele álmodtam.