"Az idő nem érződik ebben a világban. A napok nem látszódnak. Észre venni szinte képtelenség hol kezdődik a ma és hol végződik be. Ez a démonok földje."

Ismét felébredtem. Nem éreztem semmi kedvet magamban a "rokonok" körül lenni, de az elmúlt hetekben túl sokszor zárkóztam be a szobámba. Az emlékeim lassú folyással szivárogtak vissza. Túl lassú iramban. Bill segít nekem, de már csak egy nap van karácsonyig és alig egy-két új emlékem van.

Felvettem mostanra szokásossá vált kék ingemet és nadrágomat, majd lementem a konyhába. Stan mosolyogva fogadott ami előre is rossz érzéssel töltött el (Bill megtanította kizárni a felesleges információkat, amik a felesleges emberek elméjéből érkezik).

- Jó hírem van kölyök! Holnap reggel Mabel jön hozzánk és itt tölti a karácsonyt! - mondta boldogan. Ennél rosszabb már nem is lehetne.

- Már nagyon várom! - álmosolyt vettem fel. - Most el kell mennem Fordhoz, elő kell készíteni a kísérletet amit holnap este végzünk.

- Ó, mintha említette volna - gondolkodott el. - Menj csak öcskös! Ne várakoztasd meg az idióta testvérem! - mosolyogva mondta és elindult a nappaliba magamra hagyva.

Lementem és a nap többi részét Stanforddal töltöttem. Szinte rutinná vált, hogy a tudta nélkül hiúsítom meg a terveit, ez egy kis izgalmat adott a napomnak, de a mostanihoz hozzá se kellett nyúlnom, hogy ne működjön. Kész áldás volt mikor hajnal háromkor befejezettnek találta az előkészületeket.

Billel esténként próbáljuk elérni az erőim áthozását a valós világba. Nem sok sikerrel. Mintha egy helyben topognánk. Bill azt mondta, ha meglennének az emlékeim sokkal könnyebb lenne, de így szinte lehetetlen feladatnak tűnik.

Egy újabb reggel, de kivételesen nem magamtól keltem. Egy nagy ordítás rázott fel.

- Megjöttem! - ez Hullócsillag. Miért nem bír rendesen megérkezni? Gyorsan felöltöztem és kinyitottam a szobám ajtaját. Szemben velem egy karácsonyfás, világítós pulcsiban a "hugicskám" állt.

- Mért van zárva a szobád ajtaja Dipper? - kérdezte kissé felháborodva.

- /Hullócsillag/ ez nem rád tartozik, már elég nagy vagyok ahhoz, hogy legyenek olyan titkaim, amiknek rejtve kell maradni.

- Azt mondtad Hullócsillag? - kérdezte. Fenébe nem figyeltem oda és ki is mondtam. gondoltam magamban, de az arcomon csak az értetlenség látszott.

- Mit beszélsz Mabel? - zavart arcot vágott egy pillanatra, majd egy kis beavatkozás hatására újra mosolyogni kezdett mintha nem történt volna semmi.

- Jól áll az új stílus bátyó! Tán nem valami lány van a dologban? - kérdezte kuncogva és közben elkezdett maga után húzni. A nap nagy része innentől kezdve szenvedéssel telt. Mosolyogni Hullócsillag hülye viccein és örvendeni az idióta ajándékoknak.

Nyolc órakor Stanford és én elvonultunk a kísérlethez, de mint ahogy megjósoltam nem működött, így tízkor már ágyban lehettem.

Az álmomba kerültem. Bill előttem állt és mosolygott rám.

: Boldog karácsonyt Fenyőfa! :

/ Boldog karácsonyt Bill! / - mosolyogtam rá. Közelebb nem jött hozzám. Sejtelmesen nézett rám.

: Van számodra egy kis ajándékom. Remélem nem gond, ha fenn kell lenned még egy kicsit. : - mondta és meg se várta a válaszom felkeltett. Húsz perc telt csak el lefekvés óta. Most mit kéne tennem? gondoltam magamban, úgy hogy Bill is hallja.

: Nem kell semmit tenned, majd én vezetlek. : - mondta a fejemben hangján hallatszott, hogy mosolyog. Újra felvettem a ruháim majd elindultam. Ki a kalyibából, be az erdőbe és át a fák között. Egy nagyon ismerős tisztáson lyukadtam ki. Itt használtam először a lángjaim.

- Mit keresünk itt? - kérdeztem meg hangosan. Nem értettem mi értelme volt kijönni az éjszaka közepén.

: Átadom az ajándékom Fenyőfa! : - kiáltott vidáman, majd egy pillanat alatt minden elsötétedett előttem.

=======

Nincs kihívás. Unatkozom. A fél világegyetem a lábaim előtt mégis valami hiányzik. A kín, a sikolyok, a fájdalmas nyögések mind élvezetes és érdekes, de kéne még valami.

: Üdv, a nevem Bill Cipher! : végre valami változás. Egy új alak. Sejtelmes és ismeretlen. Olyan mint én. Egy démon.

/ Üdv! Ritkán látni fajtám bélit. A nevem Dipper Ursa. Remélem jól fogunk szórakozni. / - ezzel alakot váltottam, a kék háromszög eltűnt és a földi alakomban álltam a sárga háromszög előtt. De nem sokáig, ő is alakot váltott. Gyönyörű. Más szóval nem lehet leírni. Kell nekem. És...

/: Amit akarok, azt megszerzem :/ - egyszerre mondtuk ki.

Együtt maradtunk. Bárhova ment követtem, és bárhova mentem utánam jött. Egy tökéletes páros. A világok elpusztulnak, káoszba kerül minden világ, univerzumok százai rettegnek tőlünk, a miénk minden.

Mi a szerelem? Nem tudom, de hasonló lehet ehhez az érzéshez. Szeretem őt. Bill az enyém. Ő is ezt érzi látom. Mostantól, örökre együtt...

A Föld bolygó. Egy tökéletesen meghódítható térség. Ez most Bill sora. Csak néha jelenek meg üzletfelei előtt, nem kell tudniuk, hogy létezem.

Ez érdekes, egy tudós aki bízik Billben. Muszáj többször ránéznem. Nem bánja egyikük sem. Társam még boldog is a fejleményektől.

Egy bizonyos napig. Rájött. Az őrült tudós, Stanford Pines. Nem veszi észre, hogy hiába próbál elüldözni minket. Különféle őrült szerkezetekkel próbálja távol tartani Billt. Nevetséges.

Hirtelen olyan érzés kerít magába mintha lefelé zuhannék. Mi lehet ez? Újra és újra kérdezem, majd kitisztul minden. Előttem áll és szinte őrült kifejezés ül az arcán.

- Ha Ciphert nem sikerül elüldöznöm, akkor máshogy kell próbálkoznom - megpróbálom elszakítani a kötéseket, de túl lassan haladok.

- Fájdalmat kell okoznom neki, hogy eléggé elterelje a figyelmét - ekkor jelent meg Bill és elkezdte a kis tervét. Szólni nem bírok szerelmemnek a béklyó miatt amivel továbbra is küzdök.

- Egy olyan dimenzióba küldelek ahonnan nem tudsz kapcsolatba lépni senkivel és nem bír rád találni senki! Örök feledésbe merülsz! - kiált rám.

: Ne merészeld!!! : - kiabál Bill, de a Pines kölök csak megfordul és beizzítja a gépet. Egy ismeretlen bizsergés vesz körbe, egy lágy impulzus ami édeskés ízt hagy maga után. Elmosolyodok. Tudom, amit ő még nem tud, egy végzetes dolgot. Ez a Föld kisugárzása. Ebben a pillanatban sikerül egy kicsit megtörni a láncokat, késleltetve a folyamatot. Ó a rémült arca mindent megér. Arcomra óriási önelégült mosoly kerül és az utolsó szálakba kapaszkodva gúnyosan megszólalok.

/ Sose bírsz minket legyőzni, ezzel is csak nekünk fogsz segíteni! Még találkozunk Stanford Pines! / - elragadott a semmi.

Nem tudom hol vagyok. Ki vagyok? Mit kéne most tennem? Emberek vesznek körül és úgy tesznek mintha az övék lennék. Ki vagyok?

Egy csillagkép. Dipper. Miért jelent olyan sokat. Már négy éves vagyok, de nem találom magam. Ideje beolvadni.

Hidd el, hogy ez a családod! Hidd el, hogy ezeket a lényeket szereted! Hidd el, hogy ez a legjobb neked! Hidd el, hogy csak egy kedves EMBER vagy!

Én vagyok Dipper Pines.

========
: Üdv újra Dipper! : - hallottam meg vigyorgó hangját a fejemben.

/ Üdv újra Bill! / - egy kis  mosoly került az ajkamra. - / De ha ennek vége ne is próbálj meg belépni a fejembe sárgaságom, mert képes vagyok olyan káoszt csinálni benned, hogy örökre megbánod még a próbálkozást is. / - mondtam szórakozott hangon.

: Hiányzott a modorod drágám! : - játszotta magát. - : Mit gondolsz? Ideje bemutatkoznunk a világnak? :

/ Féljetek Föld lényei! Dipper Ursa vagyok és felébredtem! /

Ezzel az egész erdő lángra kapott, a kék lángok. Hangosan kacagni kezdtem és fejemben Bill visszhangként velem együtt nevetett.

/ Rémes karácsonyt! /