-Mármint mi? Ketten? Együtt? - kérdezem hitetlenkedve, de vágyakozva.
-Igen. De ne siessünk el semmit. - mondja vigyorogva, én meg elpirulok. Talán túl lelkes voltam... -De mit akarsz te tőlem? Mennyit bántottalak?
-Igazából... Persze, akkor nem esik jól, de... nem is tudom... Érted, szóval... - dadogok össze-vissza.
-Igen, értem. - mosolyog még jobban. -Kis mazochista... Na, gyere. Hulla vagyok. Haza megyünk, ledőlünk kicsit, majd folytatjuk.
-Oké...

Raphael-el visszatértünk a barlangjába és nagyjából két órája alszik, én meg halálra unom magam...
Életben van. Alig bírom elhinni, van esélyünk. Tényleg mazochista vagyok... Egy Arkangyal???

-Meddig akarsz bámulni? - kérdezi csukott szemmel, mély, rekedt hangon.
-Nem is bámullak... - mondom halkan, szinte nyüszítve.
-Mióta lefeküdtem, nézel.
-Akkor kelj fel! - szólok rá. Raphael kinyitja szemét, majd rám szegezi tekintetét.
-Mi köze a bámulásod lebukásának ahhoz, hogy felkeljek?
-Semmi, csak unatkozom...
-Gyere ide! - mondja mosolyogva. Lassan odalépkedek hozzá, majd megállok az ágy mellett. Az arkangyal elkapja a csuklóm, majd leránt az ágyra így keresztben fekszem azon, és lábain. Persze ez sem ment hang nélkül. Felsikkantottam, mire Ő elnevette magát... Kezét ráteszi fenekemre mire én összerezzenek.
-Nyugi, nincs gond! - csitítgat, aztán ráhúz egy nagyot a seggemre. Felnyüszítek. Hazudott, ez neki nem gond? Nekem igen...

-Ezt most miért? - kérdezem remegő hangon.
-Ne aggódj, most nem ütök olyan nagyot. - feleli, majd mégegyet rámcsap, ami megint csak fáj, de utána dörzsöli fenekem, ezzel kellemes bizsergést keltve. -Na? Jól esik? - kérdezi. Viszont én válasz helyett elvörösödöm.
Néhányat még ráhúz seggemre, majd elsimítja a fájdalmat, amíg már csak bizsergés és enyhe, csípő fájdalom marad. Én meg nyüszögök, sikoltozok, meg sóhalytozok. Mikor abbahagyja, megfog és az ölébe ültet. Az enyhe fájdalomtól felszisszenek, de elviselhető.
-Jól vagy? - kérdezi a szemembe nézve.
-Igen, jól. - nézek rá egy kicsit megszeppenve.
-Nyugi, ez nem bünti volt. Inkább kedv fokozó. - mosolyog rám és megsimítja arcom.
-Miért vagy most ilyen kedves?
-Mert nagyot tévedtem veled kapcsolatban, amiért most bocsánatot kérek! Tényleg nem olyan vagy, mint a többiek. - mondja, azután közelebb hajol. -De azt tudnod kell, hogy nem vagyok érzelgős, romantikus típus...
-Azt hiszem erre rájöttem. - motyogom és még közelebb hajolok.
-Visszaadom a szárnyaid. - suttogja ajkamra, majd megcsókol...

Itt az előző rész kiegészítője. 😊 Próbálok sietni a következővel.