Ezt a zenét kapcsoljátok be a részhez, mert nagyon meghozza a hangulatot!!! 😘

Ez nem lehet, nem halhatott meg. Odasietek, majd térdreereszkedem és pulzusa után kutatok, de nem találok semmit, élettelen, a mellkasa sem mozog, ami jelenené, hogy levegőt vesz. Próbálom újraéleszteni, de nem megy. Kiabálok, sikítok, sírok, semmi haszna, elvesztettem...

-Raphael, könyörgöm! Gyere vissza! - sírom el ezeket a szavakat ezredszerre. Semmi hatása. Már vagy egy órája itt ülök és zokogok mellette, de semmi, ugyan olyan halott. Nem maradhatok itt, ezt nem csinálhatom tovább, nem állhat meg az idő emiatt... Biztonságos helyre kell vinnem a testét, nem hagyhatom itt, jobbat érdemel.

Nagy nehezen felállok és könnyeimen keresztül annak az angyalnak az élettelen testére nézek, akit gyűlöltem a családom miatt, aki megkínzott és megerőszakolt.
Arra az angyalra, aki így is sokat jelent nekem, bár nem tudom, hogy mért és hogy pontosan mit is. De még is... a szívem, majd meg szakad.
Fejéhez sétálok, majd megemelem, hogy hátulról karjai alá tudjak nyúlni, és így elvinni valami üres barlangba. Mikor csupasz bőréhez érek, az egész testem megremeg. Hisz Őt érinthetem. Majd testemet megrázza a zokogás a felismeréstől, hogy lassan végleg búcsút veszek az Arkangyaltól. A teste már kezd kihülni, elveszítettem...
Sírva, szenvedve kezdek el hátrálni a hegyekhez, húzva őt magam után. Nagyon nehéz a teste, alig bírom el. De nem fogom itthagyni. Bár visszakaphatnám...

Már órák óta vonszolom magamután megállás nélkül. Egyszer nem álltam meg, ahogy a könnyeim sem. Patakokban csorog a szememből, szinte semmit nem látok, oly erős a gyász. Nem értem mi változott, hisz utáltam, egyáltalán mikor változott? Nem tudom, de megtörtént. Már fáj mindenem, nagyon nehéz. Bár én haltam volna meg.
Végül elérek egy barlanghoz, majd oda beviszem Raphael testét és egy kisebb sziklára fektetem, majd kisietek a barlangból és szedek lehullott leveleket. Ki-be szaladgálok és minden egyes kör után az angyal mellé rakom a faleveleket. Mikor úgy vélem elég összegyűlt, egy "ágyat" formálok belőle, majd arra húzom az arkangyal testét. Végig sírom az egészet, nem akarom ezt csinálni, egyre kisebb darabokra hullok.

Ahogy végignézek az angyalon, látom, hogy eddigi napbarnította teste egyre fehérebb, még mindig nyitott szeme, ami eddig csodálatos királykék volt, most élettelen és üveges, kihunyt belőle az az életerős fény. Az arca békés, olyan mint ha csak aludna, nem tükrözi a harc hevét. Legszívesebben odarohannék és felébreszteném, szólnék, hogy elég az alvásból, legyen ismét velem. Vagy ébredjek fel én, legyen vége ennek a borzalmas álomnak. De egyik sem történik meg, és ezt a szívem mélyén jól tudom. De könnyebb ezekért könyörögni, mint abba belegondolni, hogy akármit tehetek, többet nem kapom vissza, most látom utoljára. Innentől csak egy emlék lesz, ami elhalványul, mint az álom, de mindig megmarad, mint a holdsugár...

Lassan mellélépek, majd letérdelek.
-Sajnálom! Fogalmad sincs, mennyire fogsz hiányozni... - sírom halkan el neki, majd lecsukom szemeit, megfogom jéghideg arcát és egy könnyed csókot lehelek ajkaira. Mikor ismét ránézek arcára, olyan mint ha a ráfolyt könnyeim az övéi lennének, ezzel olyan érzést keltve bennem, mint ha még visszakaphatnám. Ismét felzokogok, a mellkasom elszorul, a szívem fáj, de nem maradhatok tovább, el kell végeznem, amit Ő akart megtenni, meg kell találnom Tchort. Egy utolsó búcsúcsók, egy utolsó pillantás, majd távozok a barlangból, távozok az Angyalom mellől és többet nem nézek vissza...

Elindulok keletre, a Lazúr folyó partja felé, de könnyeim akkor is megállíthatatlanul folynak. Mikor múlik már el? Annyira fáj...
Nem tudom mióta megyek már, elvesztettem az időérzékem, de nagyon sötét van, ami azt jelenti, hogy régóta úton lehetek. Hirtelen elémtoppan valaki és elkapja a nyakam, majd egy fának szorít.

Damon... Ez nem lehet igaz, ő túlélte, de Raphael meghalt.
-Szia, szépségem! Hiányoztam? - szólal meg vigyorogva. -Hol hagytad az angyalt?
Erre még inkább megindulnak könnyeim, mire ez a rohadék felnevet.
-Csak nem meghalt? - húzza szélesebb vigyorra száját. -Ez nem lehet, az élet apró örömei. Csodálatos, nem de?
-Gyűlöllek, rohadj meg, neked kellene holtan feküdnöd, nem Neki!!! - ordítom torkomszakadtából és próbálok szabadulni karmai közül. Ő csak vérfagyasztóan felnevet és ekkor jövök rá, hogy gyűlöletesebb hangot soha nem hallottam, mint ez.

De a hangja hirtelen elhal, a vigyor az arcára fagy, a szemében a láng megszűnik és a szájából vér bugyog fel. Ahogy lenézek, meglátok egy ezüst dárdahegyet, ami a gyomrából áll ki. Majd a keze elenged és Damon a földre hull. Hátából a fegyver másik vége lóg ki és ő már nem mozdul többet.

Lassan emelem fel a fejem, és a sötét erdőben, egy fekete alakot pillantok meg. Pont velem szemben áll. Magas, karcsú, mégis igen izmos alkat. Haja olyan hosszú, amibe bele lehet túrni. Egész megjelenése félelmetes és tekintélyt parancsoló. Sötét van, így szinte csak körvonalazódik, de gyönyörű, hatalmas, hófehér szárnyai csak úgy ragyognak az éjben.

Nem lehet, ez... lehetetlen... Hisz láttam... De felismerem a testalkatát, a szárnyait. Azonnal rohanni kezdek felé, olyan gyorsan, ahogy csak a lábam bírja, majd mikor elég közel vagyok hozzá, zokogva a nyakába ugrok.
-Raphael... - suttogom a fülébe, de a hangom elhal.
Először csak áll, mint ha képzelődnék, ami nem kizárt... De azután erős karjait derekam köré fonja, és magához szorít. -H-hogy lehet? - dadogom. -H-halott vol-voltál, láttam, ér-éreztem.
Érzem, hogy majd meg fulladok a sírástól, de most nem a gyász miatt.
Aztán eltol magától, majd rámnéz. Királykék szemeibe visszatért az élet, de... miért tolt el magától???
Egy darabig nézünk egymás szemébe, de alig látok könnyeimen keresztül.
-Lilith! - súgja Ő is, gyengéden, de határozottan. Lucifer... Ez a hang...
Azután egy hirtelen mozdulattal magához ránt és olyan tüzes szenvedéllyel csókol meg, amit soha életemben nem tapasztaltam...

Na, itt lenne Raphael része. Remélem mindenkinek tetszett. 😊❤❤❤
És megkaptam az 5. Díjam nicky_wolfee -tól. Nagyon szépen köszönöm!!! ❤❤❤😘 Ha nem baj, erről nem rakok ki mást, mert semmi újat nem tudok a tegnapiak után. 😊