- Kérem uram, írja le részletesen a történteket! - hasított a leülepedő csendbe Dr. Gibson lágy hangja, amely pillanatok alatt beleivódott a tudatalattimba. A hófehér falakon megnyugtató képeket ábrázoló festmények lógtak. A hideg csempén kopogott a cipője, ahogy ütemesen mozgatta a lábát, ujjaival a térdén dobolt a közénk szövődő, szinte már kézzel tapintható feszültségtől.

Tekintetemet a fehér asztalon pihenő, üres bőr kötésű könyvre vezettem, amin egy toll foglalt helyet. Visszanéztem a doktor szemébe, amiben a végtelen türelem mellett az izgatottság apró csillogása volt felfedezhető. Ritkuló, ősz haja között apró izzadságcseppek csillantak meg a lámpák kereszttüzében.

Miből gondolja, hogy leírom azt, amit még elmondani sem vagyok hajlandó? Miért más a mai nap, mint a többi? Miért nem hagynak végre békén? Megtörtént. Kész. Már semmit sem tudunk tenni ellene. Miért akarják tudni a részleteket? Csak elítélnének, hogy nem tettem semmit ellene. Hagytam, hogy meghaljanak a barátaim, és nem fékeztem meg őt. A Démont.

Azért, mert kereken egy éve történt. Mert egy éve nem beszélsz. Mert tudniuk kell a gondolataidról, azokról, amiket átéltél. Tudniuk kell rólam. Hogy nem vagy egyedül. Én itt vagyok neked. Soha nem hagylak el. Mondd ezt el nekik.

De nem lehet. Nem árulhatom el a titkomat. Muszáj megtartanom. Bezárnának még egy ennél is rosszabb helyre. Nem engedhetem. Ki kell innen jutnom.

- Dylan... Kérem hagyja abba! - ért a karomhoz óvatosan Dr. Gibson. Értetlenül néztem rá, majd lassan lepillantottam. Mély, véres karmolásnyomok húzódtak végig az alkaromon, combomról cseppekben vér folyt le a kristályos fehér csempére. - Jól érzi magát? Most hívok egy orvost, rendben?

Írd le a füzetbe! Írd le most! Írd le, hogy mi történt!

- Mhrr... - húztam be a nyakamat és túrtam a hajamba szorosan lehunyva a szemeimet. Az óra ütemes kattogása szinte fizikai fájdalmat okozott a fejemben, amit alig tudtam elviselni. - Hagyj békén! Tűnj a fejemből! - vertem az öklömmel az előbb említett testrészemet.

ÍRD LE! MOST!

Vadul remegő, vértől ázott kezemmel nyúltam a könyvhöz, aminek első lapján egy hatalmas vörös foltot hagytam. Ujjaim közé vettem a kék tollat, majd lassan a papírra helyeztem. Megráztam a démoni hangoktól dübörgő fejemet és meghúztam az első vonalat a bőrbe kötött pokolban . . .

† † †

Sziasztok cukik! :) ❤

FONTOS! Szóval kérlek olvassátok végig! ;)

Új bloggal jöttünk Weirdxgirlx barátnőmmel. Együtt írjuk, felváltva a részeket. Ez alatt azt értem, hogy hogyha fos a történet, akkor mindkettőnket ér csak megverni, ezt ne felejtsétek el! :'D

Egyébként ez nem egy fanfiction, csak mi Dylan O'brien-nel képzeljük el ezt a Thriller/Horror történetet, de természetesen ez nem kötött.

Csak saját felelősségre olvasd!

Egyébként mégegyszer köszi a borítót PinkPantherina sziszunak, nagyon imádunk! ❤ De ezt úgyis tudod, szóval mindegy. :) Majd gépről dedikáljuk a részt! ☺

we_dont_ever_stop csak miattad még ma kiraktuk a prológust / a nulladik részt. :)❤

Rebel_for_him na megjelöllek, hogy első tudj lenni! ❤❤

És akkor már megjelöljük a csibénket, You_lured_me-t és Eszty77 pingvinkénket is, csak hogy nehogy kimaradjanak bármiből is. ❤❤

Ennyit szerettünk volna hozzáfűzni, köszönjük a figyelmet és jó szórakozást a részekhez! :) ❤

With love:
Sophie & Anna