Egy nap, amely ugyan olyan mint a többi. Egy nap, amely ugyan olyan monotonitással telik el mint az eddigiek. Vagyis én örültem volna a legjobban, ha így telne el mai napom. De sajnos a mai nap nem olyan volt. Ez teljesen különbözött minden eddigi napomtól.
Ma van az a nap az életemben, amit úgy tartok számon, hogy az életem legrosszabb napja. Hogy miért? Ma hozzá kell mennem és jelenleg nincs visszaút.
Ha itt lenne Luca ő ezt nem hagyná..
-Ébredj, Luna!-keltegetett az édesanyám.
Nyögtem egy nagyot és a másik oldalamra fordultam. Felvoltam, de nem volt kedvem kikelni az ágyból. Mint egy kisgyerek, aki nem szeretne iskolába menni. Bárcsak ennyiről szólna!
-Fáradt vagyok.-mondtam csukott szemmel
Talán egy kicsit tényleg az voltam. Igaz, hogy tegnap hamar leléptem a buliból. Nem volt hozzá túl sok kedvem.
-Fel kell kelned, kislányom. Hamarosan itt a sminkes, fodrász.-simogatta meg a vállam.
Morogva nyitottam ki a szemeimet és ültem fel.
-Nincs ehhez hangulatom.-néztem rá.
-Tudom, kicsikém.-ült le mellém.-Tényleg nem sokáig kell így élned.-ölelt magához.-Valahogy megszabadítalak tőle, ha nem szeretnél vele lenni.
-De mikor, anya?!-toltam el magamtól, hogy a szemeibe tudjak nézni.
-Mihint elcsendesülnek a dolgok.-simogatta meg az arcomat.-Menj zuhanyozz le. Hamarosan itt lesznek.
Sóhajtottam és kikászálódtam az ágyamból. Hatalmas gyomorgörcs volt a gyomromban és egy gombóc a torkomban. Anya miatt végig kell csinálnom.
Erőt vettem magamon és a fürdőbe sétáltam. Próbáltam azt a hatalmas görcsöt elűzni és nyugtatni magam. Megengedtem a zuhanyzót és hagytam, hogy a melegvíz folyjon rám és teljesen ellazítson. Elég sokáig bent voltam és sikerült elérni a célomat. Jót tett a zuhany és kicsivel nyugodtabban léptem ki onnan. Egy hófehér szatén köntöst vettem fel a fehérneműre és úgy mentem ki.
-Kész vagyok.-ültem le az ágyam végébe.
Az anyám végig ott volt.
-A fodrász azt mondta, hogy pár perc múlva ideér.-mosolygott rám.-Közben az én hajamat is fogják csinálni.
-Oké.-válaszoltam.
Perceken belül kopogtattak az ajtómon. Két nő lépett be az ajtón.
-Jó reggelt.-köszöntöttek kedvesen minket.
-Jó reggelt.-köszöntem én is.
Anya pedig öleléssel üdvözölte őket.
-Eugenia, a te hajadat addig megcsinálja Clara még én a lányodét.-mosolygott rá anyámra a magasabb nő.
-Rendben, akkor gyere velem, kedveském.-ragadta karon anya a szőkét. 
Hangosan felnevettem. Ő mindig ilyen közvetlen volt az emberekkel. Néha talán túlságosan is.
-Az én drága anyám.-nevettem újra mikor kiment a szobából.
A nő is felkacagott.
-Caroline vagyok.-nyújtotta felém a kezét.-Tegeződjünk. Jó?
-Én Luna vagyok.-mosolyogva nyújtottam a kezemet.
-Lássunk is hozzá.-indult el a fésülködőm felé.-Milyen hajat szeretnél?
-Nem is gondolkoztam ezen.-tűnődtem el.-Rád bízom.
-Nem bánod meg.-mosolygott rám.-Mostanában sok menyasszonynak van konty. Szóval, neked legyen kiengedve és begöndörítjük.
-Oké.-válaszoltam.
A telefonomért akartam nyúlni, de meggondoltam magam. Lehet, hogy jön egy olyan üzenet, amit nem kéne látnia és utána gond van belőle. Helyette inkább csak kényelmesen elhelyezkedtem a székben.
-Azt beszélik az emberek, hogy terhes vagy.-beszélt miközben elkezdte a hajamat szárítani
-Ez emberek csak pletykálni tudnak.-néztem rá a tükörből.-Valótlan dolgokat állítanak úgy, hogy közben azt sem tudják milyen a másik. Nem tudják, hogy miket tesz vagy éppen tett. Meg persze azt sem tudják, hogy lefeküdt-e valakivel vagy sem. Valótlan dolgok, kreálmányok, amik megnyugtatják őket és egy hamis álomvilágba kerülnek.-láttam rajta, hogy elgondolkozott.-Nem vagyok terhes.
-Tudom. Anyukáddal jó viszonyba vagyok.-mosolygott.-Sosem hittem semmilyen pletykának. A legtöbbnek még valóságalapja sincsen.
-Ez így igaz.-mosolygott rám.
Még kész nem lett a hajam addig végig beszélgettünk. Igazán kedves egy nő. Mindenen nevettünk és élettörténetet mesélt nekem. Beszámolt mindenről.
A hajam gyönyörűen be volt göndörítve.
-Most jön a smink.-mondta kedvesen.
-Nem igazán szeretem a sminket.-néztem rá.
-Egy enyhe alkalmi sminket fogok csak készíteni. Azután segítenek rád adni a ruhádat és én a tiarát és a fátylat felrakom neked, hogy a hajad szét ne menjen.
-Rendben van.
Hozzá is látott. Tényleg csak egy enyhe sminket kaptam. A szájamra egy rózsaszín rúzst kent fel. A szemhéjamra pedig egy fehér-arany csillámos keveréket. Elképedtem a végeredményen.
-Nagyon tetszik.-vigyorogtam rá.
-Örülök neki.-mosolygott.-Megyek szólok anyukádnak. Már ő is biztosan készen van.
Csak biccentettem és végig néztem, ahogy elhagyja a helyiséget. Felálltam és végig mértem magam a tükörben. Egyszerűen csodálatos volt mindez, de mégsem éreztem teljesen magaménak. Ez én vagyok, de ez a nap nem teljesen az enyém. Egyszer mindenképpen szerettem volna egy hatalmas esküvőt, amin jelen van az összes rokonom, barátom, ismerősöm és látják azt, hogy férjhez megyek ahhoz a férfihez, akibe szerelmes vagyok. Bármit megadnák azért, hogy ez így legyen.
Helyette kapok egy esküvőt egy olyan férfival, akit mindennél jobban utálok. Ironikus az élet. Talán túlságosan is.
Anya és a legjobb barátnőm rontott be a szobámba teljes hadikészenlétben. Vigyorogva figyeltem őket.
Anyán egy sötétkék estélyi volt, ami tökéletesen kiemelte alakját. Haja egy kontyba volt megcsinálva és egy ruhához illő smink is volt az arcán. Teresa egy babarózsaszín ruhát viselt. A haja hullámosan omlott a vállaira. A sminkje pedig passzolt az egészhez.
Odajött hozzám és szorosan magához ölelt.
-Ideje felvenni a ruhát.-mosolygott anya rám.-A koszorúslányok türelmetlenül várnak lent.
Bólintottam és levettem a köntöst magamról. Anya a szekrényből elővette a menyasszonyi ruhámat.
-Alulról kell, hogy a haja ne sérüljön.-mondta Caroline.
-Akkor elsőnek a cipőt felveszem.-szólaltam meg.
A drága barátnőm kivette a dobozból a hófehér szandált. Leültem és úgy vettem fel a magassarkút. Azután pedig segítettek, hogy feltudjam venni a ruhát. Azonnal sikerült is. Anya a hátam mögé lépett és szépen befűzte nekem.
-Ülj le egy pillanatra.-simította meg a karomat Caroline.
Tettem, amit kért. Igaz, hogy nagy nehezen sikerült csak leülnöm ettől a habos-babos ruhától.
Mögém sétált és a hajamba illesztette a fátyolt és a tiarát. Azután pedig segített felállni az előbbi helyemről.
-Gyönyörű vagy!-kapott a szája elé anya.-Mindig erre a pillanatra vártam.-jött közel hozzám és megölelt.
Hallottam, ahogy el kezd szipogni.
-Ne sírj, anya.-simogattam a hátát.-Elkenődik a sminked.-kacagtam fel, hogy megnevettessem.
-Vízálló szóval nincs baj.-nevetett Carla.
Kissé eltolt magától és nyomott egy hatalmas puszit az arcomra.
-Annyira szép vagy!-érzékenyült el Teresa és ő is magához ölelt.
-Köszönöm.-öleltem meg.-De ne sírjatok már.
-Igazigaz.-engedett el és legyezte magát.-Indulni kell már.-mosolygott rám.
-Menjünk.-mondtam és elindultunk az ajtó felé.
Ott elengedett és segítettek kimenni az ajtón. A lépcsőhöz érve a korlátba görcsösen kapaszkodtam és úgy indultam le. Egy mosolyt erőltettem az arcomra miközben belülről nagyon rosszul voltam. Nem szerettem volna férjhez menni hozzám, de az apám ezt kérte, mert veszélyben vagyok. Muszáj teljesítenem. Pedig belülről bánt. A görcs újra megjelent a gyomromba. Feszültté váltam, de próbáltam leplezni, hogy senki se vehesse észre.
Ahogy a lépcső aljára értem a koszorúslányok özönleni kezdtek. Mindegyik egyforma rózsaszín ruhát viselt. Miután mindenkinek köszöntem kiindult mindenki. Elsőnek a lányok mentek ki és azután én. Több kocsi állt az udvaron, ami csak arra vált, hogy a templomba szállítson minket.
Mélyet kellett sóhajtanom. Majd a limuzinra néztem, ami a lépcső előtt parkolt. Ott állt az apám. Amikor meglátott egy hatalmas mosoly terült el az arcán. Felém kezdett el sétálni.
-Kislányom, csodaszép vagy.-ölelt magához mikor felért hozzám.
-Köszönöm, apa.-mosolyogtam rá.
-Ideje indulni.-nézett rám és utána a hátam mögé anyára
-Induljunk.-néztem rájuk.
Mind a ketten belém karoltak és úgy vezettek le a lépcsőn. Apám egyik embere kinyitotta nekünk az ajtót. Segítettek nekem beszállni és azután ők is beültek mellém.
Egyszerre indult el minden jármű, ami az udvarunkon parkolt.
-A táskádba lesz a telefonod és a töltöd.-motyogta anya, amikor kiértünk a kapun.
-Köszönöm.-mosolyogtam rá.
A tenyerem őrült izzadásba kezdett. A szívem majd’ kiesett a helyéről annyira dobogott. A légzésem is egyre szaporább lett, ahogy egyre közelebb éreztem magunkat a templomhoz. Leplezni próbáltam még mindig előttük a nyugtalanságomat.
Szerencsére nem vettek belőle semmit sem észre. A tegnapi nap után kedvem lenne elásni őt, sőt akár a Pokol legmélyebb bugyraiba száműzni. Ne higgye azt, hogy ő bármikor is uralkodni fog felettem. Nagyon nagy tévedésben él, ha ezt gondolja.
Gyorsan haladtunk az úton. Kifelé kémleltem és megfigyeltem az elsuhanó tájat.
Az úton alig voltak autók, ami meglepő volt számomra. Miért pont most tűntek el?
A gyomrom borsóméretűre zsugorodott mikor megállt az autó. A torkomban újra gombóc keletkezett.
-Én előre megyek a lányokkal.-nyitotta ki az ajtót anya.-Ti pedig, ha beértünk és készen állsz jöhettek.-szállt ki.
Készen állni? Valaha én készen fogok állni Matteora? Ezt nagyon kétlen.
Segítettek kiszállni az autóból. Ott álltam apám mellett miközben a kezembe nyomtak egy csokor virágot. Néztem anyám távolodó alakját, ahogy besétál a hatalmas lépcsőn egyenesen az épületbe.
Percek teltek el, de én valahogy nem bírtam megmozdulni. Nem akartam bemenni oda. Nem akartam hozzámenni feleségül. Látta apa, hogy nagyon gondolkozom. Arcát látva kissé ellágyultam. Hátamra vezette hatalmas tenyerét. Nyugtatóan kezdett el simogatni.
Erőt vettem magamon és eltökéltem, hogy végig csinálom a szüleim miatt.
-Mehetünk?-kérdezte apa hosszas hallgatás után
Szívem szerint azt válaszoltam volna, hogy nem szeretnék oda bemenni inkább haza megyek.
-Essünk túl rajta.-karoltam bele.
-Remélem nem neheztelsz rám.-kezdtünk a lépcsők felé sétálni
-Nem.-néztem előre.-Tudom, hogy ezt meg kell tenni.
-Ne haragudj.-figyelt rám.
-Nem haragszom.-néztem rá.
Elmosolyodott. Lassan a lépcső tetejére érkeztünk. Ott egy pillanatra megálltunk.
Rám nézett.
-Büszke vagyok rád, kislányom. Mindig is nagyon erős nő voltál. Kiálltál az igazadért és mindig szeretetteljesen viselkedtél.-húzott magához.-Nagyon szeretlek.-nyomott egy puszit a hajamba.
-Én is szeretlek.-mosolyogtam rá.
Meghatottak a szavai és nagyon tartanom kellett magam, hogy el ne sírjam magam előtte.
Belé karoltam és beléptünk a hatalmas ajtót. Felcsendült a tipikus dallam, amely minden egyes esküvőn szól. Végig vezettem a tekintetem minden ülésen miközben az oltár felé haladtunk. Minden hely foglalt volt. Mindenhol ült valaki. 
Az oltárnál pedig ott állt ő. Öltönyben, a haja be volt lőve. Megforgattam a szemeimet és inkább próbáltam nem rá fókuszálni. Újra a sorokra néztem. A harmadikban ott ült Dimitrij és családja. Folyamatosan engem figyelt. Elfordítottam a fejem és inkább előre figyeltem.
Megálltunk ott, ahol ő is helyet foglalt.
-Vigyázz rá.-nézett rá jövendőbeli férjemre és átadta a kezem az ő kezébe.
-Vigyázok.-nézett rá majd rám figyelt.
Apám elsétált én pedig mellé léptem. A kezem elhúztam onnan. Ő csak elvigyorodott.
A papra figyeltünk mindketten és elkezdte a szövegét. Csak álltam ott és néztem ki a fejemből.
Innentől gyökeresen megváltozik az életem. Minden egyes napomat egy férfival kell élnem egy közös házban és úgy, hogy közben nem érzünk egymás iránt gyűlöletnél többet. Megvetés, utálat, harag. Ezek az érzések kavarognak bennem. Nem egy ilyen férjet képzeltem el magam mellé. Azt hittem, hogy idővel egy szerető férj lesz az oldalamon, aki mellettem áll és támogat mindenben. Hát tévedtem. Cserében kaptam egy kicsapongó, irányításmániás, nárcisztikus, nőfaló férfit. Micsoda mázlista vagyok.
Ha itt lenne Luca megakadályozná ezt az esküvőt. Ő nem hagyná, hogy hozzá menjek és vele keljen élnem. Mellettem állna és megvédene, de nincsen itt.
Bárcsak beszaladna azon az ajtón és leállítaná ezt a színjátékot! Bárcsak..
Arra lettem figyelmes, hogy Matteo meglök.
-Mi?!-kaptam fel a fejem.
-Megismétlem a kérdésemet újra.-szólalt meg a pap és rám emelte tekintetét.-Luna Vargas, hozzá megy az itt jelenlévő Matteo Costahoz?
Teljesen elbambultam és nem figyeltem rájuk. Még egyszer körbe néztem a templomban. A szemem a szüleimre tévedt, akik aggódva figyeltek engem. Majd rá vezettem a mellettem állóra a tekintetem. Kérdőn nézett rám. Nem értette mit művelek.
Pár perc néma csend után szólaltam meg.
-Igen.
Egy megkönnyebbült sóhaj szakadt fel belőle. Majd tőle is megkérdezték azt a bizonyos kérdést. Egy kis hezitálás után rávágta ő is a választ.
-Igen.-sandított rám.
Innentől kezdve tényleg nincsen visszaút. Férj és feleség lettünk.
-Megcsókolhatod a menyasszonyt.-azonnal az atyára pillantottam mihint kimondta.
Matteo felém fordult. Egyik kezét a derekamra vezette és úgy húzott magához.
-Ezt nehogy megpróbáld.-súgtam oda neki miközben a két kezemet a mellkasára vezettem, hogy eltudjam lökni magamtól.
Elvigyorodott.
-Fejezd már be.-rántott teljesen magára.
Az egyik kezével az arcomhoz nyúlt és közel hajolt hozzám. Arcunk milliméterekre volt a másikétól.
-Utállak.-mondtam neki halkan.
-Majd hozzá szokok.-válaszolt és a számra hajolt.
Azt hittem, hogy durva lesz, de tévednem kellett. Gyengéden csókolt meg. Ajkaink táncot vívtak egymással. A bensőm örült a közelségének
Elakartam szakadni tőle, mert ez már túl sok volt. A két kezemet a nyakára vezettem és belecsíptem úgy, hogy senki se vegye észre. Elengedett végre.
Nagyon csúnyán nézett rám. Mindenki tapsolt és boldog volt kivéve én.
Megfordultam és kifelé akartam menni, de elkapta a kezem és összekulcsolta ujjainkat. Így sétáltunk ki ketten nyomunkban a tömeggel.
-Most már igazán elengedhetsz.-kaptam ki a kezem.
-Lehetetlen vagy.
-Örülök neki.-vigyorogtam rá.
Kinyitotta az ajtót nekem és segíteni próbált beülni.
-Megoldom.-forgattam a szemeimet.
-Akkor szenvedj.-vágta rá.
Pár percig nézte, ahogy próbálok beülni sikertelenül. Ezt megelégelte és besegített. Beljebb ültem és kifordultam tőle. Beszállt mellém és becsapta az ajtót.
Folyamatosan figyelt engem.
-Mi bajod?!-rivalltam rá.
-Nagyon szép vagy.-döntötte oldalra a fejét.-Talán, ha egy másik életben ismerlek meg nem tartanálak ilyen makacsnak, önfejűnek, akaratosnak.-nézett a szemeimbe.-De, ezektől függetlenül hiába nem bírlak kiállni azt el kell vélnem, hogy gyönyörű vagy.
-Ha ez valamiféle bók akart lenni akkor köszönöm, de ha ez valami rejtett szándékú csipkelődés akar lenni akkor köszönöm, de nem kérek belőle.
-Te neked az se jó, ha az ember kedves veled.-horkantott fel.
-Ne is szólj hozzám a mai nap folyamán.-néztem a szemeibe.
-Még egy ilyen idegesítő nővel sem találkoztam még, mint amilyen te vagy.
-Én meg egy ilyen féreggel mint, ami te vagy.-mosolyogtam rá bájosan.
Csak megrázta a fejét és elfordult tőlem. Ezt a csatát én nyertem, ami örömmel töltött el.
Az autó meg sem állt a lakodalom helyszínéig. Nem vagyok erre felkészülve, hogy ennyi ember előtt bájologjak. Bár, ha jobban belegondolok nem is kell.
Kipattant mellőlem és elindult befelé, de gondolt egyet és vissza fordult felém. Egy szó nélkül segített kiszállni és azután már ment is. Pont, amikor megálltam a lábaimon megálltak a szüleim, és az anyósomék. Velük együtt mentem be a hatalmas épületbe, ami csak nekünk volt kibérelve a mai napra.
Egy külön asztal volt nekünk a terem végén. Nekem és neki és a szüleinknek. Oda ültünk mindannyian le és megvártuk még a többi vendég is megérkezik. Egy kis idő után Matteo is lecsapódott mellém egy pohár pezsgővel.
-Valahogy sejtettem, hogy első dolgod lesz az ital.-súgtam oda neki.
-Csak így tudlak elviselni.-vigyorgott rám
A magassarkúmmal ráléptem a lábára. Ő pedig feljajgatott és csúnyán nézett. Majd lehúzta a pezsgőjét.
Inkább a tömegre szenteltem a figyelmemet. Néztem, ahogy mindenki beözönlik és elfoglalják a helyüket. Azután nem sokkal a pincérek elkezdtek tálalni.
Örültem, hogy végre valami élelemhez jutok. Tegnap estétől semmit sem ettem és már éhes voltam. Miután elém rakták a tanyért azonnal neki is láttam.
Miközben ebédeltünk halk susogások és a villa és kés csattogása hallatszódott csak. Miután mindenki megette egy újabb fogást raktak le elénk. Már ebből nem ettem annyit
Közben az italokat és üdítőket folyamatosan hozták ki mindenkinek.
-Szerintem itt az ideje az első közös táncotoknak.-nézett rám Michael
-Nem szeretek táncolni.-szólaltam meg azonnal.
-Fiam!-szólt rá ellenkezést nem tűrve.
-Nincs kedvem hozzá.-rántotta meg a vállát
Közben egy újabb pezsgőt kortyolászott.
-Kérd fel táncolni a feleséged!-nézett rá szigorúan.-Most!
Csak megforgatta a szemeit és kitolta a székét. Felém nyújtotta a kezét. Vonakodva, de elfogadtam és hagytam segítsen felállni.
-Nincs ehhez kedvem.-sétáltunk a parkett felé.
-Nekem sincs.-válaszolt
Mikor a táncparkett közepére értünk megforgatott, és vele szembe kerültem. Intett a srác felé, aki a zenét intézte.
A terem elhalkult és minket néztek. Derekamra vezette mindkét kezét, én pedig a nyakába. A zene elindult mi pedig a ritmusra kezdtünk el táncolni.
Egész végig közel tartott magához, amíg véget nem ért a szám.
-Nem szeretem a közelséged.-néztem rá és megpróbáltam távolodni.
-Oké.-vigyorgott rám.
Nem sokára apa szeretett volna velem táncolni. Egy újabb zene és vele kezdtem el táncolni. Azután leváltotta őt az apósom.
-Bármiben tudok segíteni csak szólj.
-Rendben.-mosolyogtam rá
-Ha esetlen nem tudnád kontrolálni a fiamat akkor küldd hozzám. Utána én elbeszélgetek vele.
-Nem lesz ilyen gondom.-vigyorogtam rá.
-Reméltem is.-nevette el magát
-Szabad egy táncra?-jelent meg Dimitrij.
Az apósom vonakodva, de átengedett neki.
-Ez a mi táncunk lenne.-szólalt meg egy idő után.
Közben láttam, hogy az apósom a családom felé igyekszik.
-Csak lenne.-néztem rá a monstrumra.
-Gyönyörű vagy.-tartott szorosan a derekamnál.
-Köszönöm.
-Nagyon elgondolkoztál azon, hogy igent mondj neki.
-Csak elbambultam.-néztem rá.
-Nem akartál neki igent mondani.
-Hát nem.-válaszoltam.
Nem sokáig tudtunk beszélgetni, mivel megjelent ő.
-Szeretnék a feleségemmel táncolni.-méregette az orosz férfit.
Dimitrij csúnyán nézte és szorosan tartott a derekamnál még mindig.
-Táncolok veled.-szólaltam meg, hogy a köztük beállt feszültséget gátoljam.
Elengedett és arrébb lépett.
-Még beszélünk.-mosolygott rám bájosan.
Csak biccentettem felé.
-Ami az enyém az nem az övé.-kapta el a csípőmet.
-Nem vagyok én senkié.-toltam el magamtól.-Te meg részeg vagy.
-Nem érdekel.-válaszolt és megpörgetett a tengelyem körül
Nem sokáig táncoltam vele, mert nem szerettem volna. Inkább helyet foglaltam a szüleim mellett.
Egész végig szinte velük beszélgettem majd azután a többiekkel is. Matteot folyamatosan próbáltam kerülni. Csak ivott és már nagyon untam, de nem csak én, hanem szemmel láthatóan a szülei is. Az apja folyamatosan beszélt neki és haragosan nézett rá.
Egy idő után én meguntam és nem foglalkoztam vele. Úgy gondoltam, hogy élvezni fogom a mai napot. Szórakoztam a barátaimmal és ismerőseimmel. Legfőképp a barátaim társaságában voltam.
Sokan mondtak köszöntőt nekem és Matteonak. Egyre többet ivott és egyre részegebbé vált.
Kezdett idegesítővé válni, de nem szóltam semmit. Megpróbáltam kizárni az elmémből.
-Elindulok már haza.-mentem oda anyához.
Már éjfél körül járhatott az idő. Már kezdtem unni ezt az egészet. Matteo leittam magát elég szépen. A vendégek jól szórakoztak. Nekem pedig elment a kedvem. Nem akartam már itt maradni.
-Rendben van, kicsim.-mosolygott rám.-A táskád az autóban van. Elkísérjelek? Segítsek valamiben?
-Nem kell, anya. Megoldok mindent.-mosolyogtam rá.-Ti nyugodtan bulizzatok.
-Holnap átmegyünk úgyis beakarom mutatni a házvezetőnőt.
-Akkor holnap.
Elköszöntem tőle és megpusziltam. Azután apától is elköszöntem. Végül odasétáltam a Costa családhoz, mivel illetlenség lett volna nekik nem köszönni.
-Matteo is megy?-kérdezte meg Diane
-Azt se tudom hol van.-válaszoltam.
-Megkeresem.-szólalt meg az apja.
Engem kikísértek az autóhoz a szüleim és Diane addig még meg nem találják Matteot. Még egyszer elköszöntünk egymástól és segítettek beszállni az autóba.
Néhány perc múlva Michael a fiát lökdöste kifelé elég idegesem. A fiú alig bírt a lábán állni annyira részeg volt.
Besegítette az autóba és elköszönt tőlem. Majd bezárta az ajtót és útnak indultunk.
Bűzlött az alkoholszagtól. Elfintorodtam.
-Mi ez az arc?-szólalt meg.
-Milyen arc?-néztem rá.
-Ez, amit az előbb vágtál.-mutogatott.
-Nem mindegy az neked?-ráncoltam a homlokomat.
-Még itallal is kibírhatatlan vagy.
-De jó nekem.-forgattam a szemeimet.
Alig vártam, hogy megérkezzünk és végre lepihenhessek. Hosszú volt ez a mai nap. Főleg vele.
Nem sokára az autó megállt a lépcső előtt. Az ajtó kinyílt az én oldalamnál.
-Segítsek, asszonyom?-kérdezte a sofőr.
-Ne segíts neki. Ne is érj hozzá.-nyitotta ki a saját oldalán lévő ajtót.
-Megköszönném.-hagytam figyelmen kívül, amit ez a részeg majom magyaráz.
A felém nyújtott kezet elfogadtam és sikerült kiszállnom nagy nehezen. Persze ez gyorsabban is ment volna, ha Matteo nem próbál minket folyamatosan gátolni. A táskámat a vállamra kaptam és úgy álltam meg a jármű mellett.
A kocsi elhajtott és én befelé kezdtem igyekezni.
-Hová sietsz?-sietett utánam
-Aludni.-mentem fel a lépcsőn.
A kilincsért nyúltam, amikor elkapta a kezemet. Kinyitotta az ajtót úgy, hogy az én kezem is a kilincsen volt.
-Beakarlak vinni.-vigyorgott rám.
-Hagyj már a hülyeségeddel.-húztam el a kezem és elindultam be
Ő utánam kapott és a derekamnál fogva közelebb húzott.
-Ez szokás.-kapott fel nagy nehezen és így sétált be velem.
-Tegyél már le.-ütögettem folyamatosan.
Le is tett a folyosón.
-Most mi is következik?-tette vigyorogva állára a kezét mint, aki nagyon gondolkozik valamin.
-Az, hogy hagysz aludni.-indultam el a lépcső felé.
-Általában ilyenkor nem aludni szoktak.-szólalt meg.-Ilyenkor van a nászéjszaka, amit..-kezdte el, de én azonnal megfordultam.
-Nekünk nincs nászéjszakánk. Mi nem fogunk semmit sem csinálni, ha te bármit szeretnél menj egy kurvához!-szólaltam meg.-Utállak. Remélem most már felfogod.
Nem szólt semmit csak bambán meredt rám. Nem foglalkoztam vele. Inkább csak felsiettem a szobámba. Kulcsra zártam, hogy még véletlen se tudjon bejönni utánam.
Nagy nehezen leszenvedtem magamról mindent. Kibújtam a magassarkúból is, mivel már nagyon fájt a lábam. A ruhát egy vállfára tettem. Azután egy hálóinget vettem fel. Egy szatén köntöst az ágyamra dobtam majd besétáltam a fürdőbe.
Lemostam a sminkemet és befeküdtem az ágyba. Nem sokkal később el is aludtam.