Reggel az ébresztőm hangjára ébredtem fel.
Éjszaka későn értem haza, de nem tudtam hamar elaludni. A gondolataim ébren tartottak, és valamikor hajnalban sikerült álomra hajtani a fejem.
Elég nyúzottan ébredtem fel. Kikászálódtam az ágyból, de meg is szédültem. Vissza kellett ülnöm néhány percre még helyre jöttem. Amikor úgy éreztem, hogy jobban vagyok felálltam újra és a fürdőbe igyekeztem.
Vettem egy gyors zuhanyt, hogy hátha jobb lesz.
Furcsa érzések keringtek bennem, amit nem tudtam volna megmagyarázni. Ez olyan volt mintha valami történne, egy megérzés, hogy valami lesz. Kicsit félelemmel töltött el mindez. Nem tudtam, hogy mire is számítsak.
Valahogy még beszélnem kell Matteoval is. Nem halaszthatom el tovább.
Miután felöltöztem és elkészültem a táskámmal a kezemben indultam el. A konyhába vettem az irányt. Korán volt még.
-Jó reggelt, asszonyom!-köszöntött kedvesen Elena.
-Jó reggelt.-mosolyogtam rá.-Az ebédlőben leszek.-néztem rá.
Átsétáltam az említett helyiségbe és leültem. Nem sokkal később hozta is a reggelimet és a kávémat. Az ételnek neki is láttam és elfogyasztottam. Majd a kávéért nyúltam. Egyet belekortyoltam és le kellett tennem. Nem bírtam meginni.
Elvettem egy üres poharat és töltöttem magamnak a narancsléből. Majd a gyomrom görcsbe rándult. Tudtam, hogy valami itt nem stimmel.
-Jó reggelt.-hallottam meg a hangját.
Szívem nagyot dobbant.
-Neked is.-morogtam.
Tudtam, hogy nem kerülhetem el a forró kását, de valamiért nem akart rá vinni a lélek. Nyugtalanul fészkelődtem a helyemen és nem tudtam hogyan kezdjek bele.
A szívem egyik fele elakarta engedni, de a másik ragaszkodott hozzá. Azt akartam, hogy boldogok lehessünk együtt. Boldog akartam vele lenni, mivel szeretem. Az életemnél is jobban.
-Baj van?-figyelte az arcomat.
-Beszélnünk kell.-nyögtem ki nagy nehezen.
Letette a csészét és megtörölte a száját.
-Hallgatlak.-szentelte nekem a figyelmét.
A torkomban egy gombóc keletkezett. Így még nehezebbé vált beszélnem, de tudtam ez a helyes döntés.
-Tegnap meghalt Igor.-mondtam el a bevezetést.
Elsőnek elgondolkozott majd leesett neki.
-Hála az Istennek. Utáltam azt a fickót.-nézett rám.-Legalább nem fog semmivel se próbálkozni ellened. Meg a fiát sem fogja rád küldeni, hogy szedjen fel téged. Amúgy se hagynám, hogy te vele legyél. Undorító a..-csak beszélt és beszélt.
Már nem bírtam tovább hallgatni és a szavába vágtam.
-Elakarok válni.-nem mertem a szemébe belenézni.
-Hogy mi?!-emelte meg a hangját.-Én nem válok el tőled.
Rá kaptam a fejemet. Boldogság járt át amikor ez az egy mondat elhagyta a száját, de ugyan akkor fájdalom is.
Szemeibe fájdalom csillogott. Fájnak neki a szavaim?
Csak felhorkantottam.
-Én meg elakarok válni. Nincs semmi, ami hozzád kötne.-mondtam halál nyugodtan.
Miközben belül darabokra hullottam. Millió kis darabra.
-Eszednél vagy?-csapott az asztalra és felállt.
Hirtelensége miatt még a szék is feldőlt.
-Én ezt akarom.-álltam fel én is.
-Kezdek kételkedni abban, hogy épp az elméd, Luna.-nézett mérgesen a szemeimbe.-Eltöltöttünk sok időt egymással. Majd egyszer csak megváltozik benned valami, és hónapokig elkerülsz. Nem engedsz a közledben. Majd jössz azzal, hogy elakarsz válni tőlem.-járt fel-alá idegesen a helyiségben.
-Ez az én döntésem, Matteo. Ezt el kell fogadnod.-néztem mélyen a szemeibe.
Benne is összetört valami és bennem is.
Annyira fájtak a szavaim. Fájt az, hogy így kell bánnom vele. Mégis úgy éreztem, hogy ez a helyes döntés. Nem lehet egy olyan emberrel együtt, aki hűtlen és nem szeret engem. Egy ilyen ember meg sem érdemli, hogy én együtt éljek vele. Elválok és nem tántorít el a döntésemtől.
-Nem fogadom el!-mondta immár már hangosan.-Nem fogom azt hagyni, hogy te mással élj.-indult meg kifelé.
Egy pillanatig lefagyva álltam, majd utána igyekeztem.
-Miért nem hagyod Matteo? Miért nem hagyod, hogy boldog lehessek?-kiabáltam rá.
Miközben a bejárati ajtó felé igyekezett.
-Remélem ezt nem komolyan kérdezted.-torpant meg egy pillanatra.
-De.-néztem szemeibe.
-Azért cseszd meg, mert szeretlek.-rántotta ki idegesen az ajtót.
Percekig álltam ott lefagyva. A szívem nagyokat dobbant ettől a szótól. Ő is szeret engem. Szeret, de akkor miért tette ezt?
Nem értettem az összefüggéseket.
-Matteo!-tértem észhez és sietősen elindultam ki. Akkor akart az autóba beszállni.-Várj már!-vettem gyorsabbra a tempót és sietősen igyekeztem le a lépcsőn.
A felénél járhattam, amikor megbotlottam és elkezdtem zuhanni.
-Luna!-hallottam a hangját és elkezdett futni felém.
Akkor már késő volt. Minden elsötétült előttem.

*****
Egy gép csipogására ébredtem fel. Kellett párat pislognom még megszoktam a szobában uralkodó fényt. A fertőtlenítőszag egy valamire utalt. Kórházban vagyok. Elsőnek azt hittem, hogy álmodom, de hamar rájöttem, hogy mégsem.
Oldalra néztem, ahol Matteo ült. Feszültnek tűnt.
Feljebb akartam ülni, de fájdalom nyílalt az oldalamba bele.
-Fáj valamid?-pattant fel azonnal.
-Az oldalam egy picit.-szisszentem fel.
-Az infúzió után már nem fog fájni.-ült vissza a helyére.
Valami fura volt rajta.
-Történt valami?-fürkésztem az arcát.
-Mikor akartad elmondani?-nézett mélyen a szemeimbe.
-Mit?-ráncoltam a homlokomat.
-Ne játszd a hülyét, Luna.-vált mérgessé.
-Esküszöm, hogy nem tudom miről beszélsz.-ráztam a fejemet.
-Akkor te nem tudtad, hogy terhes vagy?-döbbent meg.
-Hogy mi?-dülledtek ki a szemeim.
Egy pillanatra még levegőt is elfelejtettem venni. A kórteremben csend lett és csak azt az egy gépet lehetett hallani.
Sokkos állapotban ültem ott és nem jutottam szóhoz. Nem akartam elhinni azt, amit mondott. Hogy én terhes? Terhes vagyok tőle?
Ezt nem hiszem el. Ez biztos csak valami tréfa. Nem lehetek terhes, így felborul az egész tervem.
-Terhes vagy.-nézett a szemeimbe.
Csak pislogtam rá.
Ez akkor megmagyarázná ezt az elhízást. A hangulatingadozásaimat. A folytonos étvágyat.
Terhes vagyok. Attól a férfitől várok gyereket, akibe szerelmes vagyok. Hogy lehetséges ez? Csak egy alkalommal voltunk együtt.
Akkor sem gyengülhetek el. Nem szabad meggondolnom magam.
-Nem a tiéd ez a gyerek.-mondtam.
-Nem tudsz engem átverni, Luna. Ez az én gyerekem. Tudom jól, hogy nem érintett téged más férfi rajtam kívül.-fürkészte az arcom.
Ezt nagyon jól tudta, de mégsem lehetek vele. Nem lehet.
Mielőtt bármit szólhattam volna egy halk kopogás szűrődött be, és belépett egy doktor.
-No lám, úgy látom felébredt.-mosolygott kedvesen.
-Igen.-mosolyodtam el.
-Hogy érzi magát a kismama?-kérdezte.
-Jól vagyok, köszönöm. Mikor mehetek haza?-érdeklődtem.
-A mai nap még megfigyelésen szeretném tartani, de holnap reggel már el is mehet.
-Értem. És hogy van a kicsi?-a férjem rám kapta a tekintetét.
-Jól van, nem kell emiatt aggódnia. Szerencsére nem történt baj, de kérem jobban vigyázzon magára.
-Vigyázok.-mosolyogtam rá.
-Most pedig mennem kell, mert várnak a betegeim.
-Köszönünk mindent, doktorúr!-szóltam utána.
Csak rám mosolygott és biccentett. Ezután elhagyta a helyiséget.
-Menj utána és fizesd le. Haza akarok menni erről az átkozott helyről.-néztem Matteora
-Megyek.-állt fel a székből.-De még nem végeztünk a beszélgetéssel.
-Hát hogyne. Na indulj.-tessékeltem ki a teremből.
Terhes vagyok. Még mindig hihetetlen számomra ez. A legtöbb nő arról álmodik, hogy gyermeke legyen attól a férfitól, akit ő szeret. Ez nekem megadatik, de annyi különbséggel, hogy akit én szeretek az hűtlen. Ha szeret akkor miért volt akkor mással? Miért okozott nekem egyáltalán fájdalmat?
Nem értem őt. Olyan számomra ő mint egy rejtvény. Amikor azt hiszem, hogy megfejtettem kiderül, hogy még sem teljes, mivel valami még hiányzik. Csak nem értem, hogy mire jó ez a titokzatosság. Inkább lett volna nyílt velem szemben és nem fekszem le vele, mert így a gyerekem fogja meginni a levét, hogy apa nélkül nő fel.
Mostantól csak neki fogok élni és nem élheti semmilyen bántódás. Meg fogom óvni akár az életem árán is. Nem eshet semmi baja az én egyetlen gyermekemnek.
Hosszú percekig ültem magamban, csendben ott abban a szobában. Már az infúzió is lecsepegett, és még mindig nem tért vissza Matteo. Már azt terveztem, hogy megszökök és nem érdekel semmi. Amikor nyílt az ajtó és egy nővérrel együtt tért vissza hozzá.
A nővér kedvesen rám mosolygott és leszedte rólam az infúziót.
-Hogy érzi magát?-érdeklődött.
-Jól vagyok, köszönöm.-mosolyogtam rá.
-Ennek örülök.
-Sokáig voltál.-néztem a férjemre.
-Beszéltem a doktorral. Megírták a zárójelentésedet, meg kértem neked egy időpontot nőgyógyászatra.-mosolygott rám.
Amikor a nővér elhagyta a szobát neki estem.
-Miért kértél?-kérdeztem tőle feszültem.
Felálltam az ágyból.
-Meg kell nézniük titeket.-vigyorgott.
Leakartam hajolni a magassarkúmért, de ő vissza tolt az ágyra.
-Jó. Majd elmegyek egyedül.-néztem szemeibe.
Lehajolt és a lábamra húzta az egyik magassarkút aztán a másikat.
-Sajnos velem kell, hogy menj.
-Veled biztosan nem megyek.
-Miért esetleg van valami titkolni valód?-nyújtotta felém egyik karját.
-Nem, Matteo. Ez a gyerek..-mutattam a hasamra.-..az én gyerekem.-mutattam magamra.-Remélem feltudod ezt fogni.
-Lehet, hogy a tiéd, de én is kellettem a megcsinálásához.-állt meg a lábaim előtt.
-Nem a tiéd!-emeltem meg a hangom.
-Nagyon jól tudom, hogy az enyém. Amiatt is tiltakozol ilyen hevesen, hogy holnap veled tartsak.-ragadta meg a derekamat.
-Hagyd ezt a badarságodat.-néztem mérgesen a szemeibe.
-Tudom jól, hogy senkit sem engedtél közel magadhoz. Hiába távolodtál el tőlem nem voltál képes senkivel sem lenni.-suttogta a fülembe.
-Na és mi van, ha mégis?-húztam fel az egyik szemöldököm.
-Tudom, hogy nem.
Elakartam bizonytalanítani és így könnyebben elválik tőlem.
-Pedig de.-álltam fel, de azzal csak azt értem el, hogy hozzá préselődtem.
-Holnap majd kiderül.-tartott szorosan.
-Menjünk. Nem akarok már itt lenni.-kerültem el a szemkontaktust.
-Menjünk.-fogta meg a papírokat és a derekamnál fogva tartott.
-Tudok járni.-néztem rá.
-Nem akarom, hogy bajod essen.
-Mi ez a hirtelen aggódás?-ráncoltam a homlokomat.
-Eddig is aggódtam miattad, de te ignoráltál.
-Van rá okom.-húztam ki magam.
-Mégis mi?-ráncolta a homlokát.
-Most nincs kedvem beszélgetni erről.-néztem rá.
-Jó, de nem fogom ezt annyiban hagyni.
-Ahogy gondolod.-rántottam meg a vállamat.
Kezdtem elgyengülni már csak attól is, hogy egy kezével fogott. Tudtam, ha tovább így marad beadom neki a derekam. Pedig nem szabad ezt tennem. Nem felejthetem el a dolgokat.
Kinyitotta nekem a kocsinak az ajtaját és megvárta még beszállok. Aztán óvatosan bezárta és átkocogott a volán mögé.
-Éhes vagy?-érdeklődött.
-Nem.-válaszoltam tömören.
-Biztos?
-Igen. Csak vigyél haza.-mondtam dacosan.
Nem akartam vele egy légtérben lenni. Nem érdemli meg.
Most magányra vágyom, és arra, hogy minden dolgot helyre tegyek magamban.
Ez a dolog most sok mindent megváltoztatott bennem.
Az út csendesen telt el. Nem szóltam hozzá és ő sem hozzám. Szemem sarkából láttam, hogy többször figyelt engem, de én rá sem hederítettem.
Furcsa volt kimondanom, hogy terhes vagyok. Valahogy nem így képzeltem el a jelenetet amikor megtudom ezt a fantasztikus hírt. Azt hittem, hogy boldog házasságban fogok élni, de úgy tűnik, hogy ez mind csak álom volt. Pedig vágytam rá.
A gyermekem miatt boldog vagyok. Örülök, hogy ő van nekem. Legalább ha elengedem Matteot egy darabka belőle mindig velem lesz. Akárhányszor rá fogok nézni a picire őt fogom látni benne. A boldogságom kezdete ő.
Várom a holnapi napot, hogy végre több mindent megtudhassak vele kapcsolatban. Alig várom már, hogy láthassam még, ha néhány pillanatra is.
Amikor megérkeztünk elsőnek pattantam ki az autóból.
-Óvatosan!-szólt rám és mellém sietett.-Nem akarom, hogy bajotok essen.
Ettől a többesszámtól egy hatalmasat dobbant a szívem. Nagyon jól esett, hogy gondol ránk és félt minket.
-Nem lesz semmi baj.-kapaszkodtam bele a korlátba és elindultam a lépcsőn.
-A magassarkút le kéne már cserélned. Nem?-kérdezett rá.
-Eddig is ebben jártam, és nem volt semmi baj. Szóval..-vigyorogtam rá.
-Lehetetlen vagy.-nevette el magát.
-Én ilyen vagyok.-tártam szét a karomat.
-Tudom..
A házba belépve azonnal szaladt Elena hozzánk.
-Asszonyom, annyira megijedtem, hogy valami baja történt. Már jól van?-kérdezte kedvesen.
-Semmi bajom. Már jól vagyok, sőt..-mosolyogtam rá.
-Ezt örömmel hallom.-mosolygott rám.
-Elena, mától jobban oda kell figyelni Lunára. Azt szeretném, ha minden kívánságát lesnéd és mindig egyen valamit. Nem akarom, hogy valami bajuk essen.-nézett rám.
-Erre nincs szükség.-néztem szemeibe.
-Ez természetes, uram. Megkérdezhetem, hogy mi volt ez a többesszám?-érdeklődött.
-Kisbabát vár a feleségem.-mondta boldogan Matteo.
-De jó.-örült Elena.-Szívből gratulálok.-mondta kedvesen.
-Köszönjük.-mosolyogtam rá.-Ide hoznád a táskámat? Be kell mennem a céghez.
Csak bólintott és már ment is.
-Ma nem mész sehová. Pihenned kell.-nézett szigorúan.
-A munka nem vár meg.
-Megint kerülni akarsz.
-Lehetséges, kedves férjem.-kerültem ki és elindultam Elena után.
Majd a táskámmal a kezemben szóltam az egyik sofőrnek, hogy vigyen be engem a céghez.
-Este beszélnünk kell!-szólt utánam Matteo.
-Hogyne.-mondtam és beszálltam az autóba.
Nem fogok vele beszélni. Én lezárom a mi történetünket és ebbe nincsen beleszólása.

*****
Sziasztok!
Már csak két rész a történet végéhez értünk. Remélem, hogy ez a rész is elnyerte a tetszéseteket.
Sajnos sok minden közbe jött, és emiatt nem volt sokáig rész. Remélem, hogy nem haragudtok rám emiatt.
*****