-Fáradt vagy?-érdeklődött Rico.
A nappaliban ültem és a reggeli kávémat fogyasztottam el. Reménykedtem, hogy valami életet lehel belém.
-Egy kicsit.-válaszoltam.-Hosszú volt az éjszaka.
A tegnapi nap elég sokáig elhúzódott. Időigényes volt annyi autót a kikötőhöz vinni. Majd várni kellett a kompra is, ha ez nem lenne elég Alexander még boldogította az estémet a hülyeségével.
Amikor minden vízre szállt én faképnél hagytam és indultam is vissza. Fárasztó egy ember.
-Az biztos.-dőlt hátra.-Szívem szerint még az ágyban döglenék.-válaszolt röhögve.
-Mi az akadálya?-kérdeztem vigyorogva.
-Az én drága szerelmem nem hagyta.-forgatta meg szemeit.
-Legalább most nem vagyok egyedül.-rántottam vállat nevetve.
-Gyertek, kész a reggeli.-jött a konyhából a hang.
Egyszerre álltunk fel és indultunk meg a konyha felé. Ott tüsténkedett és csak forgott jobbra-balra.
Mindenkinek tálalt majd végül ő is asztalhoz ült.
-Úgy gondoltuk, hogy elmennénk ma és megmutatnánk neked néhány dolgot.-mondta Joshua.
-Ez kedves tőletek. Köszönöm.-mosolygott.
-Na és hogy alakult a tegnapi nap?-kérdezte érdeklődve.
-Tökéletesen.-válaszoltam vigyorogva.-Egy remek üzletet ütöttem nyélbe. Hála az én drága barátomnak.-sandítottam Ricora.
-Ne mond ezt, mert elérzékenyülök.-kezdte el legyezni magát.
Én csak röhögve figyeltem. Majd neki láttam az ételnek. A felénél járhattam, amikor elkezdett csörögni a telefonom. A képernyőre néztem és lenyomtam.
Nem akarok vele beszélni. Nem tudom, hogy mit hozna ki belőlem ezzel. Nem adta fel és újra hívott.
-Nem akarod felvenni?-kérdezte Joshua.
-Nem.-kaptam be egy újabb falatot.
-Pedig valaki nagyon keres.-harapta be ajkát Rico
-Lehet, hogy fontos.-nézett a párja.
-Ahj..-mérgelődtem és fülemhez emeltem a készüléket.-Mondd!-szóltam bele.
-Te mindig ilyen morcos vagy?-nevetett.
Csak megforgattam a szemeimet.
-Mit akarsz?-mondtam gorombán.
-Csak kíváncsi voltam mikor jössz haza.-válaszolt.
-Ma vagy holnap. Nem tudom.
-Hát jó.-válaszolt.
-Szeretnél még valamit?
-Erre a válaszom az, hogy téged.
Elképzeltem az arcát, ahogy az a perverz mosoly kiül a szájára.
Ne képzelődj Luna. Verd ki a fejedből.
-Menj és hűtsd le magad. Rád fér.-nyomtam rá a telefont.
A két férfi lélegzet-visszafojtva figyelt és várták, hogy mi lesz a reakcióm a telefonbeszélgetés után. Én megedtem még a maradékot és felálltam az asztaltól.
Ők teljes döbbenettel figyelték végig minden egyes mozdulatomat. Beszélni akartak, megkérdezni azt, hogy mi is volt ez az előbb, de egyáltalán nem merték. Inkább csendben, engem kémlelve vártak arra, hogy valamit is mondani fogok. Egy bökkenő volt. Nem szólaltam meg.
Rico többször nyitotta szólásra a száját, de azonnal be is csukta és egy szót sem mondott. Talán félt, hogy mit fogok reagálni. Még a beszólogatása is eltűnt. Helyette értetlenül ült az asztalnál. Végülis nem csodálom. Fordított helyzetben én is ezt tenném. Két napja még őt csókoltam. Ma pedig úgy beszéltem vele mint egy idegennel. Nem tudom, hogy mi van velem. Egyáltalán nem tudom kezelni az érzéseimet és ez lassan szét fog szedni engem. Nem tudom, hogy mi tévő legyek. Azt sem tudom, hogy hogyan viszonyuljak hozzá. Azt se tudom, hogy számomra ő mi. Papíron a férjem, de mégis idegen a számomra. Bár, ezt sem mondhatom teljesen. Többször kerültünk nagyon közel egymáshoz és meg is csókolt már. Az egyik részem megakarná ismerni, de a másik az megakadályozza. Gátolva vagyok abban, hogy közeledjek felé vagy bármilyen érzelmet mutassak ki. Emiatt semlegessé teszem magam újra és újra, hogy ne tudjanak számomra fájdalmat okozni. Félek az újbóli csalódástól és ezt csak most mertem még magamnak is bevallani. Tényleg vonz Matteo. Tényleg vonz, hogy megismerhessem.
Bármennyire fáj bevallanom magamnak, de vonzódom hozzá. Egyre jobban jobban vonzódom hozzá. Napról napra erősebb ez az érzés. Egyre jobban próbálom elnyomni magamban. Minden nap egy kínszenvedés, hogy egy álcát erőltetek magamra, amellyel végig viszem a napot. Mégis ez az álca semmit sem ér. Amikor közel kerülök hozzá minden megszűnik körülöttem és csak az ő közelségére vágyom. Azt akarom, hogy megérintsen, hogy megöleljen. Magához húzzon és erősen tartson. Elakarok veszni a karjai között. Azt akarom, hogy szeressen. Azt akarom, hogy valaki végre engem szeressen. Ne a pénzem, nem a hírem, hanem csak és kizárólag engem.
Egyik részem még mindig fél szerelmesnek lenni. Talán emiatt üldöztem el magam mellől részben az embereket. Nem akartam ragaszkodni. Nem akartam szerelmes lenni. Nem éreztem azt, hogy valaki közel állna hozzám, hogy megérintene anélkül, hogy a kezét használná. Most jelenleg vele kapcsolatban ezt érzem. Minden kedves szavával közelebb férkőzik jeges szívemhez és, ha így halad előbb vagy utóbb övé lesz. Mégis az eszem megakadályoz mindebben. Megakadályoz, hogy boldog lehessek és csak az játszódik le lelki szemeim előtt, hogy mennyire aljas is ő. Mennyire nőfaló, hogy kicsapongó életet él és ezt az oldalamat nehéz elnyomnom, mert tudom nagyon is jól, hogy teljesen igaza van. Magamat védem, de ezáltal egy burokba is záródom, amelyből nehéz kijutni.
Életemben először tehetetlen voltam az érzéseimmel kapcsolatban. Nem tudtam mit tegyek és kezdett megőrjíteni ez az egész.
Mélyet sóhajtva indultam el zuhanyozni, hogy valamennyire tisztítsam az elmémet és kizárjam a gondolataimat. A kádban ültem és szagolgattam a tusfürdőt, amit nekem vett Joshua. Teljesen felkészült arra, hogy én itt leszek velük néhány napot. Jól esett a törődése.
Gyorsan átmosakodtam és kiszálltam a kádból. Egy törölközőbe tekertem bele magam és úgy hagytam el a helyiséget. A gondolataim még folyamatosan Matteo körül cikáztak. Mikor lehunytam a szemeimet az ő óceánkék szemeivel találtam magam szemben. Ez nagyon nem lesz így jó. Nem szabadna ennyit gondolnom rá.
Mélyeket sóhajtva dőltem hátra az ágyban és próbáltam lenyugtatni magam. Ne gondolj rá. Ne.
Csak ezeket a szavakat ismételgettem magamban. Mégis azt akartam, hogy szája újra érintse az enyémet.
Halk kopogás szűrődött be kintről, amire teljesen összerezzentem. Nem változtattam pozíciómon. Csukott szemmel feküdtem.
-Tessék.-szólaltam meg.
-Én vagyok az.-hallottam meg Rico hangját.-Minden rendben?
-Igen.-válaszoltam.-Öltözni fogok.
-Oké, ha kész vagy gyere le. Akkor elmegyünk valamerre.
-Rendben.-nyitottam ki szemeimet.
A hang megszűnt. Helyét lábdobogás vette át, ami egyet jelentet csak. Elment.
Felültem az ágyon és idejét láttam végre elkészülni. A lassúságomat még a csigák is megirigyelték volna.
Minél hamarabb helyre kellett magam pofoznom, mivel így nem láthatnak az embereim és Ricoék sem. Nem így ismernek. Egy karakán személyiséget ismernek, aki nem tűr ellentmondást. Mégis ebben a néhány percben úgy festettem mint egy szerelmi bánatos tinédzser. Ez így nem jó.
Befejeztem az öltözködésem és elvégeztem a rutinomat is.
-Szedd össze magad, Luna.-néztem a tükörképemre.-Te nem ilyen vagy.
Erőt vettem magamon és egy hatalmas mosoly kíséretében indultam a srácokhoz. A nappaliban egymáshoz bújva ültek. Mikor megláttak teljesen ledöbbentek. Valószínű, hogy nem erre számítottak, hanem az előbbi énemre.
-Mi az?-kérdeztem vigyorogva.
-Semmi.-rázta fejét Rico, de az érthetetlenség kiült arcára.
Nem csodálkozom. Szeszélyes személyiségemet nehéz követni.
-Megyünk akkor?-kérdeztem érdeklődve.
Szinte teljes összhangban bólintottak. Ezzel jelezve, hogy ők is útra készek és csak rám vártak.
Vigyorogva indultam kifelé. Ők pedig még teljes sokkhatás alatt bandukoltak utánam. James kedvesen köszönt és nyitotta is az ajtót.
-Mi a helyzet, James?-érdeklődtem.-Merre jár az én kis aranybányám?
-Nagyon jól halad, asszonyom.-indította be az autót.-Ha minden igaz holnapra már otthon is lesz.
-Ez pompás hír.-mondtam teljesen lelkesen.
-Szeretném, ha majd kézben tartanád az ügyet. Nagyon oda kell figyelnem a részletekre. Te is tudod.-néztem a visszapillantóból arcára.
-Ez természetes, asszonyom. Mindent megoldok. Magának nincs mitől tartani.-eresztett felém egy mosolyt.
-Ma este indulunk haza.
-Mikorra készítsék a gépet?
-Legyen nyolc óra. Időigényes meg megérkezünk és nem szeretnék hajnalra maradni.-válaszoltam elgondolkozva.
-Rendben. Hamarosan értesítem őket.
-Köszönöm.
Nem akartam túl későre sem maradni, mivel abból tényleg az lett volna, hogy valamikor hajnalban hulla fáradtan beesek az ágyba. Utána pedig a holnapi napom ugrik. Még így is holnap menjek be a céghez és ki tudja mennyi papírmunkám lesz. Aztán ki tudja mikor szakadok el onnan is. Majd menjek a klubba és még apámmal is beszélnem kell. Szóval ez így sűrű program. Főleg, ha még csak pár óra alvással tudnám teljesíteni őket. Nem is arról van szó, mert megcsinálnám én akkor is, de mégis teljesen ki lennék merülve.
Egy hosszú kocsikázás után megérkeztünk egy partos részre. Egy hidakkal összekapcsolt szigetcsoporthoz értünk, amelynek a neve Jardines del Rey. A Playa Pilar az egyik legszebb és legnépszerűbb strand és nincsenek messze tőle a szállodák.
Kiszálltunk és végig jártuk a homokban sétálva. Lenyűgöző látványt nyújtott. Nekem nagyon tetszett. A felhők hófehérek voltak. A víz pedig tiszta volt. Fenséges egy látvány.
Azután a fiúk úgy döntöttek, hogy szeretnének nekem még valamit megmutatni.
Nem sokáig kellett kocsikáznunk. Kuba keleti részén található Santiago de Cuba, amit megcsodálhattam ő általuk. Ez egy tengerparti város. Kuba második városaként ismerik.
A város szíve a Parque Cespedes, egy központi tér, melyet számos történelmi, spanyol gyarmati épület vesz körül. Felmásztunk a Castillo de San Pedro de la Rocara, amely egy öbölre néző 17.századi erődítmény.
-Ez elképesztő.-mondtam a kilátásban gyönyörködve.
Nem egy leányálom magassarkúban felmászni ide, de mindent megér amikor itt fent állsz.
-Tudtam tetszeni fog.-vigyorgott rám Joshua.-Mindenki szereti ezt a várost.
Úgy éreztem, hogy minden gondom elszállt és önfeledten jól éreztem magam. Nem gondoltam az otthoniakra. Csak a pillanat volt és én. Nem is kellett többnek lennie.
Miután kigyönyörködtem magam benne vissza leindultunk. Úgy döntöttünk, hogy meg ebédelünk az innen nem messze található hangulatos vendéglőben. A teraszon ültünk le és én meghívtam mind a három férfit egy ebédre.
-Asszonyom, én elintézem addig a gépet.-állt fel az asztaltól James miután befejezte az étkezést.
Már én sem voltam éhes. Helyette az üdítőmet fogyasztottam.
-Rendben.-válaszoltam.
Ő egész a kocsiig sétált, ahol azonnal telefonálni kezdett.
-Öhm..-kezdte Rico, amire én rákaptam a fejem.-..reggel..izé..-nem találta a szavakat, vagyis tudta mit akar kérdezni, de nem merte.
-Mi történt reggel?-játszottam el mint, aki nem tudja mire céloz.
-Kivel beszéltél?-érdeklődött, amikor már egy mondatot sikerült kinyögnie.
Beletelt pár percbe és szórakoztató volt, ahogy kattogtak a fogaskerekek az agyában.
-Matteoval.-válaszoltam közömbösen.
Nem akartam, hogy bármilyen reakciót is kiváltson belőlem a név, vagy éppen rá gondoljak újra.
-Miért beszéltél úgy?-érdeklődve pásztázta az arcomat
Azt hitte, hogy valamit letud olvasni belőle.
-Mindig úgy beszélek vele.-rántottam meg a vállam.
Nem sokkal később a jobbkezem megjelent, hogy elintézte a gépet. Idejét láttam már menni, mivel délutánra járt az idő és nincs közel a házuk. Még össze sem pakoltam a dolgaimat.
Az út során a rádió halk moraja töltötte a teret. Talán jobb is volt így. Nem tudom, hogy mi zajlik bennem és faggatásaikkal, illetve az elméleteikkel csak jobban összezavarnának.
Az ablakra tapadt a tekintetem és az elsuhanó tájat fürkésztem. Fülledt meleg volt hiába ment a klíma. Kint tombolt a hőség.
Ahogy az autó gyorsított a táj eggyé olvadt és egyre kevesebbet tudtam kiszűrni belőle.
Egy hosszú autóút után megérkeztünk a házhoz, amely menedéket nyújtott számomra az elmúlt pár napban. Igazából szállodába akartam menni. Nem volt szívem zargatni őket, de mindenképp azt akarták, hogy velük töltsem az időmet. Végül csak belementem.
Fáradtam sétáltam a szoba felé. Útközben a magassarkúmtól is megszabadultam. A kezembe vittem.
Elővettem a hatalmas bőröndöt majd elpakoltam bele minden egyes cuccomat, amit én magammal hoztam.
-Segítsünk?-jött be a két fiú.
Épp akkor kezdtem el ráhúzni a cipzárt.
-Már elpakoltam, de azért köszönöm.-mosolyogtam.
-Rico leviszi a bőröndöt.-lökte meg párját.
Én újra magassarkúmba bújtattam a lábaimat.
Még a nappaliba leültünk, ahol több mint egy órán keresztül beszélgettünk mindenféléről. Nem került többé szóba Matteo. Ők is tudták, hogy hogyan reagálok.
-Nem szeretek búcsúzkodni.-néztem őket.-Igazából ez nem is egy búcsú, mivel még jönni fogok.
-Nekünk is hiányozni fogsz.-ugrott karomba Joshua, amit meglepődve figyeltem
Néhány másodpercig tartott, mivel utána a karom közé zártam. Egyesével mindkét férfitól elköszöntem és biztosítottam őket, hogy hamarosan újra eljövök.
Még utoljára integettem és beszálltam az autóba.
-Indulás haza.-mondtam Jamesnek.
Szó nélkül indította be az autót és megindultunk a repülőtér felé.
-Itt is vagyunk.-állt meg a géptől nem messze.
Kiszállt és kinyitotta nekem az ajtót. Megvártam még felviszi a bőröndöm és én is elindultam.
Még a lépcsőről visszapillantottam és magamba szívtam a friss levegőt. Majd felsétáltam és elfoglaltam a helyem.
Irány haza.