A karácsonyi partikban az egyetlen és egyben legrosszabb jellegzetesség, hogy ha te vagy a főnök, akkor nem maradhatsz ki belőle. Túl feltűnő lenne, ennek okán egyszerűen lehetetlen nem részt venni rajta. A szőkeség ismét az apja helyett készült részt venni egy olyan rendezvényen, amire normál esetben el se akart volna menni. Bosszantotta, hogy bábként ugráltatják őt felnőtt ember létére. Bosszantotta, hogy a cég összes ribanca bepróbálkozott már nála így vagy úgy, ami normál esetben imponált volna egy arra kiéhezett hímnek. De nem ám annak a jól nevelt és végletekig udvarias

Bosszantotta, hogy órákon át kell bájmosollyal a képén feszítenie ahogy azt az apja meghagyta neki, ugyanis a későbbi szabadulási lehetőségei ezektől a dolgoktól függtek. Paktumot kötött az ördöggel és eladta neki a lelkét csakis azért, hogy néhány évnyi rabszolgaság után szabad emberként távozhasson a cégtől és azt csináljon, amit csak akar. Ez persze nem lehetséges kellő anyagi háttér nélkül. Ez is az alku része volt. Félreértés ne essék ő nem akart apuci vagyonán élősködni, mint egy aranyifjú, volt neki sajátja, amit a modellkedéssel keresett és nem lett volna rest dolgozni menni sem csak végre szabaduljon a családi kötelékektől. Nem érdekelték a sportkocsik, vagy a gyűjthető luxus kacatok és nem volt káros szenvedélye sem, hacsak az éjszakai élete nem számított annak. Imádott ugyanis éjjelente a pöttyös ruhással együtt lógni és bár az már tucatszor lekoptatta titkon soha nem adta föl, hogy meghódítja a szívét. Egyszer talán a pokol is befagy és akkor elnyerheti a jutalmát a kitartása. A minap éjjel szinte már megtört a jég, amikor a karácsonyi ajándékát átadta neki. Céges promó cucc volt, még ki sem jött hivatalosan, csak a prototípusból adtak ki egy extra példányt, hogy a főnöknek hízelegjenek vele. Gabriel persze finnyás volt a mások keze által tervezett dolgokra, ezért Adrien ugrott a lehetőségért, hogy a kibontatlan csomagot magáévá tehesse és némi minőség-ellenőrzés után megállapítsa, hogy igenis ez a különlegesség méltó lesz az ő bogárkájához. Az átadáskor persze nem hencegett el vele, hogy egy világmárkának az egyetlen és ki nem adott verzióját tartja kegyes kis kacsóiban, még a végén visszautasította volna. Sőt, azt éreztette vele, hogy egy bizsut talált, ami rá emlékeztette. Ez részben persze igaz is volt. Nem akart elhencegni sem a kivételes státuszával, sem azzal, hogy mit tart a kezében. Nem lett volna kandúrhoz méltó, hogy drága csecsebecsével és annak értékével próbálja meg elcsavarni a hőn áhított fejet.

Szemöldökét vonogatva igazgatta meg a csokornyakkendőjét a tükörben. Mása leutánozta a mozdulatokat, a grimaszokat, s az ő nyakkendője is jobban állt a végére. Apja mániákusan hófehér rajongása már hányingert keltett benne. A makulátlan fehér szmoking viszont jól állt rajta, ezt be kellett ismernie. A méretre készült darab kihangsúlyozta az alkatát és a legelőnyösebb oldalát láthatta viszont a tükörben, hogy a végletekig feltöltse önbizalommal az egyébként önmarcangolásra hajlamos fiatal férfit.

A tükör előtt álldogálás és a megérkezés között eltelt fél óra alatt olykor az órájára pillantott, hogy megállapítsa milyen lassan vánszorog az idő.

– Relatív – morogta maga elé a híres mondást ízlelgetve, miszerint az idő attól függően lassú vagy gyors, hogy mihez mérjük. Adrien Agreste órája most ólomlábait vesztve vergődve hason csúszkált a képzeletében. Fáradtan túrt bele a hajába, hogy tekintete egy pillanat alatt felderüljön az ismerős arcokat meglátva. Ugyan háttal álltak neki, de ezer közül is megismerte volna Alya kreol bőrét és hanyagul szét eresztett loboncát, s Marinette formás lábait. Igen, már jó ideje megállapította magában, hogy a lány igazán nőiessé cseperedett, s a keleti lányokra jellemző apró, törékeny alkattal rendelkezett. Hollófekete haján kékesen csillantak meg a kristálycsillárok táncoló lámpái. Copfjairól már régen lemondott. Állítása szerint csak addig kellettek, amíg a haja végre újra elég hosszú nem lett ahhoz, hogy egy lófarokban hordja. Manon ugyanis rágót ragasztott a hajába ezért le kellett vágni, s csak két copfban lehetett rendesen összefogni egy jó ideig. Jelenleg egy szép kínai mintás hajtű állt ki a kontyából, nyakán vékonyka aranylánc futott végig, ruhája szemkápráztatóan karmazsin volt, hangsúlyos felső résszel, s combközépig felsliccelt szoknyával. Ha nem lett volna jó ismerőse, lehet megpróbálkozott volna egy két illetlen megszólalással. Alattomosan a közelükbe lopózott, hogy a kellő pillanatban majd fölfedhesse magát.

A pingvinnek öltözött pincérek jöttek mentek, felszolgálták az italokat a pazarul megrendezett munkahelyi partin, ahol a Gabriel cég nagy része megjelent. Nyilván majd a nagyfőnökségnél befigyel valamikor egy csapatépítős drogozós kurvázós hajtépés valami jachton, hogy senki se maradjon ki belőle. De ez itt és most a fényűzés és a sajtó kedvéért rendezett kirakat party, hogy legyen minek a fotóit a belső terminálon kirakni és ezzel etetni a népet, mintha nem tudnák jó előre, hogy klikkesedés várható. A ribancok összevihognak, a kanok szemmel vetkőztetnek, a lúzerek egy sarokba ülve figyelik a többiek szégyentelen viselkedését, lesznek akik közösen mennek el, lesznek akik csak a sötét leple alatt a sarokban tapizzák egymást, hogy aztán másnap mindent letagadhassanak egy "nem emlékszem" társaságában. A csapat főnök része csak az elejére érkezik megmutatni magát, hogy aztán a dorbézolást ne feszélyezze a jelenlétük, gyorsan lelépnek. A terülj asztalka és az ingyen alkohol előcsalja az emberből a Kiss Pistát, hogy majd jól kizabálja kivedelje a vagyonból Gabrielt. Ám a bosszúszomj kevésnek ígérkezik annyi pia elfogyasztásához s majd az asztal alá ájulnak lassan. Akik meg nem élvezik, nos gyorsan távoznak miután mindent láttak és a következő napokban igyekeznek elfelejteni, hogy ki kivel hol mikor és hogyan. A legjobb nem kérdezni semmit csak megnézni a készült képeket az álszent vigyorokról és kész. Talán az jár jobban aki el sem ment. A svédasztalok roskadásig telve voltak szendvicsekkel, étvágygerjesztőkkel, főételekkel, hidegételekkel, salátákkal, és mindennel amit csak a jó főnök eléjük hozatott. Jöhettek a mindenféle magukat különbnek kikiáltó vegák, vegánok, hogy a kis kígyóbőr csizmácskájukban kiáltozhassák, hogy nem esznek húst, vagy épp a bálnamirigy kézkenőcsüktől csatakos kézzel integessenek lefitymálóan a húszabáló társaknak. A lényeg, hogy felsőbbrendűként érezzék magukat és a salátástállal a kacsójukban egy klikkbe verődve, az ételüket gondosan insta állapotba fotózva, fennhangon méltassák a sanyarú állatok sorsát, nem is gondolva arra, hogy a mezőgazdaság hogyan működik valójában. A termőtalaj sem az égből van, hanem erdők kiirtásával és beszántásával kezdődik, ami élőhelyeket vesz el. Lehet egy sanyarú sorsú csirke életébe nem gázolt bele, ám az őzek és nyulak talán tömegével lesznek elütve a közeli sztrádán mert a salátafarm elfoglalta a természetes élőhelyüket. A lényeg, hogy mindenki többnek érezze magát a társainál valami által. Hát Adrien élvezte volna ebben a pillanatban ha láthatatlanná vált volna, ugyanis Marinette vékonyka kacsója egy nyúlánk pezsgőspohárért nyúlt, s csuklóján megcsillant az a viszonylag ritka ékszer, melyet Adrien nem régiben adott ki a kezei közül egy számára különleges nőnek. Torka egyből kiszáradt, s automatikusan nyúlt le ő is egy poharat a keringő tálcákról, hogy nedvességet kölcsönözzön neki. A kis aranykarikákból álló ékszer hipnotikusan vonzotta a tekintetét. Memorizálta a beazonosított fityegőket s a parányi parfümös fiolácskát, aminek szinte az orrában érezte a jázminos, friss, éjszakát idéző illatát. Lehet, hogy szíve hölgyének mégsem tetszett az ajándéka és röviddel azután meg is szabadult tőle? Hogy kerülhetett Marinette kezére a csakis tőle származható ékszer?

– Honnan szedted ezt a bájos kis darabot? – adott hangot a benne kavargó kérdések egyikének az irigylésre méltó bőrrel megáldott riporter tanonc. Marinette keze megrándult, a pezsgő majdnem kilöttyent a poharából, ezért gyorsan az ajkához emelte, s lesütött szemmel motyogott valamit, amit Adrien az idegei szakadásától sem hallott.

– Hódoló? – horkant fel a barátnő az enyhén elpiruló keleties vonású lányt méregetve. – Miért nem tudok én erről a hódolóról?

– Mert nem én kaptam tőle.

– Hát ki? – értetlenkedett Alya épp úgy, mint Adrien, aki a mögöttük húzódó méretes jégszobor takarásában használta ki, hogy az alkotás ontotta magából a hideget és ezért jó páran elkerülték.

– Nem, én – nyomta meg a szavakat Marinette szinte a fogai között szűrve, hogy barátnője végre vegye a célzást. A lapuló szőke akarta is érteni meg nem is. Torkában dobogó szíve és lüktető fejfájása azt tudatta vele, hogy ezen a pillanaton múlik az egész élete, s nem szabad lemaradnia egyetlen töredékéről sem. Árgus szemekkel figyelte hát a beszélgetőket, miközben agya már elkezdte összerakni magától a kirakós apró darabjait.

– Óh, hogy nem te – Alya riadtan nézett körül. – Nem félsz, hogy lebuksz vele?

– Ugyan már, ez csak egy kis bizsu, szerinted mennyi az esélye, hogy ezek közül valaki Chat Noir? – Adrien ajka mosolyra rándult. Marinette pontosan tudja honnan van az ékszer és hiába olyan nagy divatmániás, mégsem ismert rá a híres tervezőzseni újabb alkotására. Ez csak úgy lehetséges ha szakértő szemmel eleve rá sem pillantott, mert valaki elhitette vele, hogy egy a millióból bóvlit tart a kezében. Szélesen elvigyorodott. A lány, aki évekig bujkált előle csak nem végig az orra előtt volt? A haj, az arc, az a hívogatóan kecses alak, amit még ez a vörös ruha is kiválóan kiemelt, mind égbe kiáltó nyom kellett volna, hogy legyen már évek óta, de szándékosan félretette, mert a lányt nemes egyszerűséggel végig a barátzónába száműzte?

– Adrient most is kerülni fogod, vagy végre képes vagy beszélni vele?

– Nem tudom – sóhajtotta Marinette és legurította a pohara tartalmát a torkán.

– Nem tudod? – igazgatta meg szemüvegét Alya. – Agyam eldobom kis csaj, nem gondolod, hogy ez itt egy remek lehetőség? Egy ilyen erkölcsi fertőben simán megvallhatod neki, hogy kamaszkorotok óta lihegsz utána.

– Remek! Kiabáld csak körbe hagy hallja mindenki. Mégis hogyan kellene belevágnom? Szia Adrien, képzeld a szobám teleplakátoltam a fotóiddal, varrtam legalább két testpárnát és a gardróbomban wudubabát gyúrtam az összeszedett szőke hajszálaidból, hogy minden teliholdkor megigézzem?

Adrien Agreste eleget hallott, hogy önelégült vigyort öltsön magára és kilépjen végre a szikrázó jégalkotmány takarásából. Álmában sem gondolta volna, hogy az esély, hogy bevágódjon Katicánál, végig az orra előtt volt. A szó szoros értelmében a háta mögött, csak meg kellett volna fordulnia, hogy észrevegye.

– Jól hallom, hogy megigéztél valakit? A boszorkányos oldaladról még nem ismerlek Marinette – ijesztette ki a szart is a hozzá oly közel ácsorgó párosból, akik riadtan meredtek rá egy pillanatig. – Mi az? Csak nem rólam beszéltetek?

– NEM! – vágta rá egyszerre a két nőstény, Adrient mosolyra késztetve. Tisztában volt vele, hogy igenis ő volt a téma így vagy úgy, de egészen mostanáig. Egy pillantással végigmérte a feszengve vörösben feszítő nőt, aki ettől félre kellett kapja a tekintetét. Sosem gondolta volna, hogy egyszer éhes pillantásokkal fogja méregetni a kék szemeit, a pisze orrát, az arcán a szemtelen szeplőket, vagy éppen a bájos vonásait. Egyszeriben mindent kívánatosnak talált rajta, s egyre magabiztosabban állította a fejében egy hang, hogy igen, tényleg ő a híres Katicabogárka, aki évek óta kitartóan hárítja a szerelmes közeledését. Minő véletlen, hogy éppen azért, mert a másik énjétől várja a vallomást. A kirakós darabjai lassan a helyükre kerültek a szőkeség nem épp lángelme fejecskéjében. Passzolt a szempár, az alkat, a keskeny csípő, az apró lábak, de még a ruha esése is a gömbölyded fenekén, melyet már csak magában azonosított a milliószor megbámult pöttyökkel tarkított kezeslábas domborzatával.

– Ugye nem haragszol, ha elrabolom tőled a barátnődet néhány percre? – kérdezte Alyatól, de választ már csak a háta mögül hallotta, ugyanis egyből belé karolt és elvezette a fekete hajút a kíváncsi szemek kereszttüzéből.

Gyerekkora óta sokat tartózkodott a Polgármester által birtokolt és vezetett szállodában ahhoz, hogy tudja, hogy a bálterem plafontól földig érő óriási bársonyfüggönyei mögött meg meg bújik egy egy szerviz szoba. A táncos napokon a rengeteg asztalt és széket tárolták benne. Volt több ilyen rejtek is, amikben gyerekként bújócskáztak Chloéval a felnőttek határozott tiltása ellenére. Voltak sima tárolók, volt amikben abroszokat és asztaldíszeket tároltak, s voltak apró különtermek is kisebb meetingek vagy előadások tartásához is. A függöny mögött eltűnve Adrien végigfuttatta a kezét a vékonyka pántos ruha alól kilógó hófehér bőrön. Aztán egy pillanatra magához vonta a lányt és a kíváncsian riadt szemébe nézett. Ajkával futólag érintette a nőét, s halkan közölte vele a tervét.

Marinette elhomályosult tekintettel bólintott, s követte őt.

Alig tűntek el az ajtó mögött, Adrien kiéhezetten kereste meg a cseresznyepiros ajkakat, amikre már évek óta vágyott. Mohón ízlelte körbe, közben lehunyt szemmel végigsimította a nő puha nyakát, arcát, a fülcimpáin elidőzött, s ujjaival a kontyolt hajba túrt. Másik kezével is elismételte ugyanezt, majd kivette a hajtűt, hogy a sűrű sötét hajzuhatag a vállakra omoljon. Eltávolodott, elmosolyodott a látványon. A megilletődötten pihegőn, aki mindeddig hagyta magát lerohanni s most kíváncsian várta a folytatást. Adrien közben a lehullott hajból kétoldalt copfot formált. Partnere kérdő tekintetére csak mosolygott, s újra csókcsatára hívta. A kecses női karok lassan körbefonták a nyakát, hozzásimultak, készségesen válaszoltak minden rezzenésére. Mintha csak táncoltak volna. Adrien megtalálta a hasítékot a ruhán s alányúlva magabiztosan simította végig a fehér combon egészen a fenekéig, amibe belemarkolt. Játszadozásuk eredményeképpen a nadrágja alól életre kelő dudort hozzádörgölte partneréhez, aki kéjes sóhajt hallatott. Néhány mozdulat erejéig beérték azzal, hogy ruháikon keresztül vágyakozzanak egymásra, folyvást a másikra éhezve. Az egyébként kiürített helyiségben gyérül világított be a nagyterem sokezer darabból álló csillárja, s a bent hagyott asztalok egyikét befoglalták, hogy végre a komolyabb játszadozásra térjenek át. Adrien miközben egy pillanatra sem hagyta el a nyelve a partnere száját, hátrálásra kényszerítette míg a feneke az asztal lapjának nem ért, ahová egy könnyed lökéstől magától felcsusszant. Ujjai fondorlatosan csusszantak a fehérneműbe, hogy megkeressék a nedvesség forrását s el vissza ismétlődő játékkal gerjesszék fel a nőben a vágyat a folytatásra. Marinette halkan sóhajtozott a kezei alatt s ő mindegyre csak arra gondolt, hogy a bogárkája milyen édesen piheg miközben fogalma sincs róla, hogy lebukott. Elérkezettnek látta az időt, hogy a nadrágját kioldva végre a saját örömére is gondoljon és az ujjaival bejárt útvonalat a már jó ideje várakozó farkára is rápróbálja. Partnere semmi ellenvetést nem mutatott, sőt a kivágott ruha alól könnyedén mozgó lábát a derekára fonva invitálta közelebb magához. A szőkeség nyála is elcsöppent amikor behatolt a már ezerszer magára képzelt mézes bödönbe. Végigborzongott tőle ahogy a vörös ruhás vaginája a farkára szorult s egyre csak ki be pumpált benne, fokozva mindkettejük vágyát. A levegő megtelt a nyögésekkel, egymás után kaptak kézzel, szájjal, lassan koordinálatlanná hevültek testrészeik. Szinte érezték a másikban dübörgő és lüktető vért, ahogy összekapcsolódtak s néhány durvább mozdulattal egymásnak koccantak újra meg újra, az asztalt ezzel mindig egy leheletnyit odább tolva, míg nem mindkettejük felhágott a csúcsra és végre megkapaszkodhatott a másikban. Egy pillanatig összeforrtak s egymást ölelték lihegve.

– Van nálad zsepi? – szólalt meg végül rekedten a szőkeség, fölnézve a zavart tekintetű szextársára. – Ha ezt kihúzom, a tartalma szétfolyik a ruhádon. Le nem mosod magadról, hogy a főnökkel dugtál – vigyorodott el a mondata végére.

– Miért tagadnám le, hogy a főnökkel kavartam? – jött meg a hangja hirtelen, miközben sebesen járt az agya megfelelő segédeszköz után. Végül nemes egyszerűséggel kikapta a férfi szmokingjának a díszzsebkendőjét s maga elé fogta, hogy azzal tamponálja a nekilódult nedveket. Adrien halkan nevetett az orra alatt.

– A problémák megoldására vagy kitalálva. És most hová rakod? Ezt nem lehet csak úgy az égbe dobni, hogy magától eltűnjön – utalt a talizmánja eltűnésére, de a nő nem vette a lapot. Megrántotta a vállát s megigazgatta a ruháját.

– A mosdóban pillanatok alatt kiöblítem. Ha ragaszkodsz hozzá, később kimosva kivasalva visszakaphatod.

– Majd egyszer visszakérem, addig örömmel meglátogatnálak, hogy megmutasd azt a testpárnát, és az oltárodra is örömmel vetnék egy pillantást.

Marinette keze a homlokán csapódott.

– Jó ég. Csak vicceltem ám. Mégis mennyit hallottál a beszélgetésünkből?

– Mindent! – nézett rá jelentőségteljesen a zöld szemeivel, s ujjait végigfuttatta a karkötő apró díszein. – Szerencsére minden egyes szót elcsíptem, különben nem tudnám, hogyan került volna hozzád az a karlánc, amit apám egyik legtehetségesebb munkatársa egyetlen példányban küldött át neki, hogy vegye szemügyre. S mivel őt nem érdekelte, én azt a szívem hölgyének ajándékoztam.

Marinette gyors észjárásának nem kellett sokat emésztenie az információt ahhoz, hogy keze meginduljon és nyakon csapja a férfit.

– Te idióta – nyögte hozzá halkan, de csöppet sem haragvóan.

– Szolgálatára hölgyem – hajolt meg a nő előtt játékosan villogó szemmel.

***

Aki még nem járt volna a másik két könyvnél, futás elolvasni, hogy milyen kompozícióban képzelte el MeaCaptain és @PerSempreTulipano

a párosra kitalált témánkat.

A biztonság kedvéért továbbra is hangsúlyoznám, hogy a kötet 18 + os, minden magánakció saját felelősségre történik... ha nem jön be a sztori akkor ajánlom a Reflection sorozatunkat, amiben határozottan kiskorúaknak való vonalon mozogtunk az összes fejezetben.