December 4
Mai napon volt az iskolánkban egy amolyan karácsonyi vásár, amit minden évben a 9.-esek készítenek. A szabály annyi, hogy minden terméknek saját készítésűnek kell lenni(,de ez a szabály sajnos évről évre fakul). Pl: a sulinkra jellemző szólásokat egy kisebb füzetbe rendezni és mellé rajzolni.
Általában 5 osztály vesz részt ebben a készülődésben, de az idén 7 osztály vett részt. 1 osztályból 4 fős csapatok készítenek egy standot. Azaz kb 7 csapat/osztály. És ez a sok csapat, most nem fért el körbe a tornateremben, így valakiket középre kellett tenni.
Idei termékek nem voltak valami színvonalasak, csupa sablonos dolog. Mézeskalács, toll..... semmi kreativitás. Jó, voltak ötletesek, de abból sajnos nagyon kevés.....
Ami nekem nagyon tetszett az a keresztrejtvény, amit a saját tanárainak készítettek vagyis találták ki a feladatot és az egyik csapat meg feldolgozta.
Volt olyan stand is, ahol saját készítésű csokit lehetett venni. Ott, abban a csapatban, volt egy srác, kinek az apjának saját csokigyára van. Így megkérték, hogy készítsen nekik pár tábla csokit.
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro