(Adódott pár kisebb gond ami miatt kicsit késve rakom ki a 2. napot, ezért elnézést kérek)

-Nem mehetnénk inkább haza? - kérdeztem kérlelve John-t, hátha most kivételesen megenyhül a szíve és inkább visszaautózunk megnézni a Reszkessetek, betörők!-öt huszonhetedjére is.

-Nem, nem mehetünk - felelte tanácsadóm vasszigorral, miközben továbbra is a reptér bejáratát felügyelte. Az még meglehetősen üres volt hálisten, de sajnos előbb utóbb meg fog jelenni az az ember, akit vártunk. - A tucatszori panaszkodás helyett pedig talán elmondhatnád végre, hogy ki a fene ez a Robert és miért utálod annyira, hogy szívesebben néznéd újra Mr. Szürke háromfilmes szarakodását?

-Hol is kezdjem? - töprengtem el. Nem véletlen, hogy senki se tudott Robertről - kivéve Sint, akivel épp randiztam a Bobbal való legutóbbi találkozásunkkor, és hát... én ilyen szinten idegösszeroppanást kapni nőt max Amazont láttam. - Robert Doom egy fegyvermániás, feltaláló, túlpörgős, agyonköltekezős idióta fogorvos.

-Javíts ki ha tévednék, de a fogorvosi részt leszámítva nagyjából ugyanezt a leírást tudnám rólad is elmondani. Akkor mégis mi bajod van vele? - tudakozott John. - A fogorvosi szakmát rühelled?

-Nem, nem az a bajom, hogy fogorvos, és pláne nem az, hogy hasonlít rám. Az a bajom... hogy mindent kurva szarul csinál és ezzel az én nevemet is csorbítja. Ráadásul a Fantasztikus Négyes ellen szokott ármánykodni, csak hogy még megalázóbbá tegye a dolgot.

-Ó, annyira csak nem lehet vészes. Bár mondjuk belőled kiindulva... - sziszegte John. - Mindenesetre már itt kéne lennie.

-Addig örüljünk John, amíg nincs itt. Még a S.H.I.E.L.D. szégyenlistájára is felkerült - mondtam, és sajnos pont ekkor jelent meg a kapuknál a drága jó uncsitesó.

Épp a bejáraton lépett ki, hátán egy jó nagy táskával, bal kezében egy gurulós bőrönddel - temészetesen nem húzta, hanem fogta - és egy ronda kék kabátban. Arcát egy rusnya fémmaszk rejtette el - tudjátok, az amit az eredeti univerzumban nekem kéne hordanim.

Tekintetével körbekémlelt, miközben én John mögé próbáltam elbújni. ~Mintha az olyan sikere.... HAPCI! Na jó, én továbbra is csöndbe maradok.~ De sajnos nem sikerült, mert ekkor felénk nézett és észrevett minket.

- Hahó Victor! Itt vagyok! - mondta túl nagy örömmel miközben szabad kezével felénk integetett. Hirtelen szaladni kezdett felénk, de félúton megbotlott a saját hülyeségében és a földre került, a hátán lévő táska pedig leesett róla és kibomlott. Ennek hatására kizuhant annak tartalma, mely között voltak papírra skiccelt fegyvertervek, karácsonyi mintás cuccok és jó sok alsónemű - Deadpoolos mintában.

-Asssszem kezdelek megérteni végtelenül sajnálni - mondta John, aki sóhajtva megveregette a válamat, míg Bob összeszedte holmiját és ismét felénk indult.

-Bocsi a késésért, csak,,, eléggé feltartottak az őrök a kapunál - mondta Bob lihegve.

-Nos, talán nem tették volna, ha nem abban a kibekurt fémmaszkban jösz! - tettem meg neki a logikus javaslatot. - Amúgy sincs szükséged rá, a te arcod sokkal elviselhetőbb az enyémhez képest.

-Na de Victor... ez a státuszszimbólumom! - jelentette ki büszkén és ki is húzta magát... aminek hatására majdnem hátradőlt a táskájától.

-Jó, inkább szállj be a kocsiba mielőtt berohanok megvenni a visszajegyed - utasítottam Bobot, aki be ült hátulra, míg én az anyósülésre csücsültem John mellé.

A hazaútat inkább nem írnám le, Bob frusztrálásain kívül semmi izgalmas nem történt ~Meg hát ezzel is könnnyítjük az író dolgát. Szívesen.~, szóval 25 perc múlva már ismét a kéglimhez értünk.

Ott Bob csodálkozva tekintet végig mindenen, hisz jó pár éve nem járt itt ~Szerencsénkre.~, így sok új dolog várta őt. A nagy nézelődés után azonnal meg is indult a dolgozószobám felé.

-Csak ne nyúlj semmihez! - kiáltottam utána, amit hangós "Jó, rendben"-nel viszonzott, mielőtt belépett a szentélyembe.

-Boldogulni fogsz vele? - kérdezte John, azonban azt nem tudtam eldönteni, hogy az én idegrendszerem épsége aggasztja, vagy az a pénzbeli kár, amit Bob okozhat és amivel neki kell majd foglalkoznia.

-Johnny, Johnny, Johnny. Legyőztem több tücat bérgyilkost ~Segítséggel.~, levertem a Tűz harcosait ~Segítséggel.~ és elintéztem Kábel és Thanos ocsmány kombinációját is. ~Segí... Ja nem, őt egyedül öltük meg.~ Ráadásul még egy téridőbeli csávóval is megkűzdöttem. ~Na, már a készülő novellából is spoilerezünk? Ó, és azt is segítséggel.~ Csak el fogok boldogulni valahogy a drága Roberttel is.

És ekkor megjelent az emlegetett szamár, kezében minden tiltásom ellenére egyik saját fegyveremmel, egy miniatűr hangágyúval. Szerencsére a dolgozószobámba kiállított eszközök nem voltak aktiválva, így ezen nem kaptam fel magam. Sajnos.

-Nézd Victor, megcsináltam a hangágyúd! Ráadásul a stabilizátorát továbbfejlesztettem, most még nagyobb frekvenciát tud hatni - mondta örömködve, ám ekkor véletlenül meghúzta annak ravaszát, így a hangágyú elsült és telibe találta a falat, amire éppen fordítva volt. Ezzel a nappalim falát kis is robbantotta onnan, ráadásul ezzel együtt pedig egy méregdrága Ikeás bútor is darabjaira hullott.

-ROBERT! - kiáltottam idegesen, szemem tikkelése a maszkon át is látszott, kezeim ökölbe szorultak, szívverésem felgyorsult.

-Azt hiszem én jobb ha megyek. További sok sikert! - mondta John, majd gyorsan kirohant a Bob okozta lyukon, hogy ez már ne az ő problémája legyen.

Én pedig magamban arra gondoltam, hogy milyen sok idő is van még Karácsonyig.