3 évvel később

Reggel az éjjeliszekrényemen lévő óra hangos csörgésére keltem. Álmosan hajoltam át ágyamon és egy határozott mozdulattal leállítottam, a békés alvásomat megzavaró zajt. Szememet törölgetve ültem fel, majd takarómat ledobva magamról lépkedtem a fürdő felé. A csap mellett talált hajgumival összefogtam hajamat egy laza kontyba, majd megengedve a csapot, arcomat leöblítettem a hideg vízzel.
Miután végeztem reggeli teendőimmel, utamat ruhásszekrényem felé vettem. Automatikusan fehér hosszú ujjú felsőmért nyúltam, majd hozzá egy vaj színű nadrágot halásztam ki.
Hajamat kiengedtem, hagytam, hogy barna fürtjeim vállaimra hulljanak. Sárga táskámat leakasztottam székem támlájáról, majd lesiettem a konyhába. A pulton egy cetli volt.
" Korán el kellett mennem, reggeli a hűtőben van. Sok sikert a mai naphoz. Szeretlek, Anyu "
Sóhajtva tettem vissza a cetlit helyére, majd a hűtő elé léptem. Mivel nem voltam nagyon éhes, így egy pohárba narancslevet öntöttem és megittam. Az asztalról elvettem egy almát, majd az előszobába mentem.
Koreában ősz közepén már elég hűvös szokott lenni, így leakasztottam a fogasról farmerkabátomat, lábamra pedig fehér hosszú szárú Conversemet húztam. Egy utolsó pillantást vetettem magamra a tükörben, majd kiléptem az utcára.
Egészen mostanáig magántanuló voltam. A három évvel ezelőtti események lelkileg eléggé megviseltek, így anya jobbnak látta, ha az iskolán kívül folytatom tovább tanulmányaimat. Mostanra viszont már teljesen jól lettem, leadtam pár kilót, hajamat befestettem. Mondhatni egy teljesen új életet kezdtem el felépíteni magamnak. Naplóm sem került kezem ügyébe. Az emberekben azóta nehezen bízom meg, épp ezért nincsenek barátaim. Persze az is közrejátszik, hogy gyakorlatilag el sem hagytam házunkat.
Az egyetem közel volt, így utamat gyalog tettem meg. Az őszi szellő belekapott hajamba, kilátásomat ezzel megakadályozva. Nevetve fülem mögé tűrtem kósza tincseimet, közben hallgattam a madarak csicsergését. Út közben megálltam az iskolához közel eső kávézónál. Az elmúlt években sűrűn betértem erre a helyre.
- Jó reggelt! - köszöntem mosolyogva.
- Szervusz, Drágám! - üdvözölt lelkesen Soo Min. - A szokásosat kéred?
- Igen, köszönöm - mondtam, és már készítette is.
- Üdvözlöm Anyukádat - nyomta kezembe az italom. - Ezt pedig..- nézett a tenyeremben lévő pénzre. - Hagyd! A ház ajándéka.
- Igazán köszönöm! - fogadtam el kávémat. - Holnap jövök! - integetettem, majd kiléptem a kávézóból.
Folytattam utamat, ezúttal az Americanoval a kezemben.
Minél közelebb voltam az egyetemhez, szíven egyre hevesebben kezdett el verni. Nem tagadom, izgultam, nagyon.
A portán belépve, megkaptam az iskola térképét, a kódot a szekrényemhez és egyéb fontos dolgot. Az épületben diákok százai rohantak az éppen aktuális terembe, ahol az órájuk lesz. Tankönyveimmel a kezemben lépkedtem szekrényemhez, amit hosszas szenvedés után sikerült is kinyitnom. Betettem a felesleges könyveket, majd elindultam a termemhez. Épp a lapot szugeráltam, amikor egy hang megszólalt mellettem.
- Segíthetek? - kérdezte egy lány.
- Igen, azt megköszönném - mosolyogtam zavartan.
- Melyik termet keresed?
- A 134-est. Irodalmam lesz.
- Szerencséd van, nekem is ott lesz óram - nevetett, majd az utat mutatva elindultunk. - Egyébként Rosè vagyok.
- Jisoo - zavaromban hajamat fülem mögé tűrtem.
- Új vagy itt? - kérdezte kíváncsian.
- Igen. Ez az első napom. Egy kicsit izgulok - vallottam be neki.
- Jaj, ne izgulj! Nincs mitől félned. Ez a hely csodálatos. Élvezni fogod az ittlétet, főleg, ha igazi könyvmoly vagy. Akkor egyszerűen ezt a helyet neked találták ki. Tele kedvesebbnél is kedvesebb emberekkel, akikkel bármikor el tudsz beszélgetni egy jó könyvről - áradozott, én pedig mosolyogva hallgattam. - A tanárok is nagyon szimpatikusak, egytől egyig mind azon vannak, hogy Te jól érezd itt magad - egy pillanatra megállt, majd suttogva hozzátette. - És nem utolsó sorban, a fiúk is elég jól néznek ki - utolsó kijelentésén jót derültem. - Észre sem vettem, mennyit beszéltem. Ne haragudj. Néha elszalad velem a ló. Megállás nélkül csak csacsogok, téged szóhoz sem hagylak jutni.
- Semmi gond. Én inkább hallgatom, ha valaki beszél. Nem sok mindent tudnék amúgy sem mondani - néztem rá kedvesen.
- Ez gyorsan meg fog változni, ha többet lógunk együtt - nevetett. - Meg is jöttünk - mutatott egy hatalmas ajtóra.
Beléptünk a terembe, majd követve Rosèt leültünk előre, s vártuk, hogy elkezdődjön az óra. Maradék időnkent beszélgetéssel töltöttük el. Rosè csodálatos természete azonnal belopta magát szívembe.
Hirtelen csönd telepedett a csoportra, a tanár belépett a terembe. A magas, vézna, harmincas éveiben járó pasas megállt a pódium előtt elhelyezkedő asztalnál, majd büszkén az osztályra nézett vastag keretes szemüvege mögül.
- Mindig örömmel tölt el a tudat, hogy az én óráimra jár a legtöbb diák - hangja mélyen csengett a néma helyiségben. - Köszöntök minden egyes új tanulót, Mr. Park vagyok. Az órák általában laza hangulatban telnek, hagyom, hogy maguk beszéljenek. Félévkor lesz egy vizsga az addig vett anyagból. Ez fogja legnagyobb mértékben meghatározni a félévi jegyüket. Év közben számos beadandó dolgozatot kell majd beadniuk..- az ajtó nyikorgó hangja zavarta meg a tanár urat. - Jaebum, elkésett - nézett rosszallóan az épp megérkező személyre.
- Elnézést, Uram. Többet nem fog előfordulni - felelte.
Hirtelen a srác irányába kaptam fejemet, állam a padlót súrolta döbbenetemben.
- JB? - kiáltottam kissé hangosabban a kelleténél. Fekete haja hátra volt zselézve, szakadt nadrágot viselt, hajához passzoló fekete póló volt rajta. Elképesztően nézett ki. De a tényen ez sem változtatott. Meglepődve kémleltem JB arcát. Hasonló reakció suhant át arcán.
- Kérem, foglaljon helyet - utasította Mr. Park, figyelmen kívül hagyva ezzel kifakadásomat.
Elhaladva mellettem, a hátsó sorba sietett. Parfümje illata azonnal megcsapta orromat.
- Ismered őt? - suttogta felém Rosè.
- Mondhatni, igen.
- Hű, nem hittem volna, hogy ismered a Nagy JB-t - hitetlenkedve nézett rám.
- Nagy JB? - nevettem fel.
- Ő az egyetem egyik legmenőbb diákja - ecsetelte újdonsült barátnőm.
- Ezen meg sem lepődöm - motyogtam.
- Hogy mondtad? - húzta fel szemöldökét.
- Nem fontos, inkább figyeljünk - és ezzel le is zártam ezt a témát.
Innentől kezdve szinte képtelenségnek tűnt figyelni a tanárra. Gondolataimat JB jelenléte lepte el. Hogy kerül ide? Vajon a többiek is itt vannak? És a legfontossabb, Mark itt van? Létezik egyáltalán még a banda?
Lopva hátra tekintettem. Jaebum megállás nélkül engem bámult. Észre sem vette, hogy én is hasonlóan cselekszem. Gyorsan visszafordultam, majd az óra további részében megpróbáltam felfogni Mr. Park mondanivalóját.
Megkönnyebbülve vettem tudomásul a csengő hangját. Cuccaimat sebesen összepakoltam, majd kirohantam a teremből, meg sem várva Rosèt. Sietve szekrényemhez léptem, könyveimet bedobáltam. Ahogy becsuktam a fém ajtót, ijedtembem hátrahőköltem.
- A frászt hoztad rám, JB - dühöngtem.
- Hát tényleg te vagy az - mosolygott fülig érő szájjal. - El sem hiszem, hogy újra látlak, Jisoo - szorosan magához húzott. Hirtelen közvetlenségével nem tudtam mit kezdeni.
- Aish, engejd el Jaebum - ütögettem hátát, mire abbahagyta cselekedetét.
- Megváltoztál. Nagyon csinos vagy. Nem mintha három éve nem lettél volna az  - jelentette ki, nem zavartatva magát. - Hogy kerülsz ide? Miért nem válaszoltál az üzeneteimre? - hangja csalódottan csengett.
- Köszönöm - valószínüleg fülig vörösödtem. - Irodalom szakra járok. És a leveleidre azért nem reagáltam, mert jobbnak láttam minden kapcsolatot megszüntetni az ottaniakkal - fogalmam sem volt arról, honnan jött hirtelen bátorságom. - A többiek is itt vannak? - kérdeztem félve.
- Jackson és Mark is ide járnak - az utolsó név hallatán gyomrom görcsbe rándult. - A többiek szerint hülyeség az egyetem. Azóta is ezt gondolják - nevetett. - Viszont most gyere, meg kell tudniuk a srácoknak, hogy Jisoo visszatért.
Lelkesedésén meglepődtem. Azzal sem voltam tisztában, miért örül ennyire jelenlétemnek. Hisz sosem voltunk azok a hű de nagy barátok. Sőt, kifejezetten kerültem társaságukat, főleg a naplós dolog után.
Kezemnél fogva rángatott ki az egyetem udvarára, majd egy padhoz sietett. Már messziről kiszúrtam Mark szőke haját.
- Nem fogjátok elhinni, kit találtam - kezdett bele mindenféle köszönés nélkül, engem pedig a fiúk elé tolt.
- Öhm, ne haragudj, de honnan kéne ismernünk őt? - bökött felém.
- Ez mit keres itt? - Jackson hasonlóan cselekedett, mint Mark. Ám ő pontosan tudta, ki vagyok.
- Te ismered őt? - nézett a szőkeség rá.
- Ő Jisoo, te nagyon hülye - felelte idegesen Jackson, mire a mellette ülő szemei kétszer akkorára kerekedtek ki. Hirtelen felállt a padról, majd sietve elfutott. Szemeim ekkorra már égtek.
- Minek hoztad ide? Semmi szükség nem volt erre - szidta le JB-t, majd társa után sietett.
- É..én nagyon sajnálom. Nem tudtam, hogy ez lesz belőle. Azt hittem, örülni fognak neked, mint ahogy én is tettem - őszintén szomorú volt. Pontosan ugyanúgy, mint három évvel ezzelőtt.
- Semmi baj - letöröltem könnyeimet. - Nem tudhattad, hogy ez lesz - lerogytam a padra, fejemet tenyerembe temettem. Egy kéz érintését éreztem meg hátamon, nyugtatóan simogatott.
Így kell elkezdeni ez új tanévet.

-------------
Remélem elnyerte tetszéseteket az első rész! :--)