- JB! - kiáltottam barátom után, mire az megfordult.  - Baj van? - aggódva kémleltem arcát. - Nem barátkozhatok veled tovább, Jisoo! Ne haragudj! - mondta, majd elsietett, otthagyva engem, fejemben ezernyi gondolattal.

Szekrényembe gyömöszöltem be tankönyveimet, miközben a reggeli álmomon törtem fejemet. Öt éve történt. Amikor is JB úgy döntött, hogy A Banda tagja lesz. Ő volt a legjobb barátom, s csak úgy elhagyott. Persze, mindig hívott, írt, de akkor sem volt már olyan, mint volt. Eltávolodtunk egymástól.

- Föld hívja Jisoo-t! - lebegtette meg kezét előttem Rosè, kit észre se vettem egészen mostanáig.

- Jézusom, Rosè, megijesztettél! - kaptam szívemhez.

- Min gondolkoztál ennyire?

- Nem fontos, hagyjuk - mosolyogtam, majd vállamra kaptam sárga táskámat és elindultunk az irodalom előadó felé.

Belépve a terembe, megkönnyebbülten térképeztük fel, hogy a tanár még nincs bent, így nyugodtan padunkhoz sétáltunk. Jaebum mosolygós arcával találtam szemben magam, miközben a sorok között kullogtam.

- Szia! - integett kedvesen, majd kihúzta a maga melletti széket. - Ülj mellém, kérlek!

Félve Rosè-ra pillantottam, kinek egy hatalmas mosoly terült el arcán.

- Ülj le! Most! - tátogta, így nagyot sóhajtva lehuppantam a barnaság mellé.

Alaposan végigmértem, majd miután megállapítottam, hogy ma sem csúnya, előhalásztam a füzetemet táskámból.

JB már beszédre nyitotta volna száját, amikoris a tanár belépett az előadóba.

- Jó reggelt, Osztály! - vidám hangja telítette be az egész termet. - A mai óran párban fognak dolgozni. Egy történetet kell megírniuk társukkal közösen. A téma szabadon választott, minimum 300 szónak kell meglennie. Mindet fel fogom olvasni a  következő órán, majd az osztály el fogja dönteni, melyik sikerült a legjobban. A nyertes munka ki fog kerülni az egyetem aulájában lévő irodalmi faliújságra - büszkén a társaságra pillantott lelkesedést várva. Azonban megszeppent szempárokkal találta szemben magát. - Azon gondolkoznak, miért írunk egy irodalom órán? Hiszem, hogy képesek ennek a feladatnak az elvégzésére. Bízom magukban! S mivel az egyetemen még nem vezették be a kreatív írást, így az én óráimon kell leadni mindezt. Ne aggódjanak, nem jegyre megy! Nem múlik ezen semmi, mindössze arra vagyok kíváncsi, mennyi rejtett tehetség bújkál ebben a csoporban.

Miután Mr.Park befejezte beszédét, mindenki nekilátott a munkának.

- Miről szeretnél írni? - fordult felém JB.

- Hmm.. Nem is tudom. Valami romantikusat, de nem túl nyálasat. Olyat, amitől az ember gyomra megremeg - áradoztam. Jaebum kezébe fogta tollát, majd nekiállt írni.

Figyelemmel kísértem minden mozdulatát. Miközben írt, arca komoly lett, koncentrált. Egy kósza tincs belelógott szemébe, nyelvét enyhén kidugta száján. Karján az izmok megfeszültek minden egyes alkalommal, ahogy leírt egy szót.

- Na, hogy tetszik? - tolta elém a papírt.

" A lány sírva gubbasztott a ház mellett. Szülei megint veszekedtek. Az elmúlt hetekben ez már rendszeressé vált. Barátját az imént értesítette a helyzetről. A fiú mindent eldobva sietett a lányhoz. Bármit megtett volna barátnője boldogságáért.
Mikor odaért, szomorúan észlelte, hogy a lány még mindig sír, válla rázkódott, halkan szipogott. Leguggolt mellé, magához vonta törékeny testét. Hátát körkörösen simogatni kezdte, hajába apró puszikat lehelt. A sírás kezdett abbamaradni, mire a fiú aprót mosolygott. Szerette a lányt, tiszta szívből."

Szám tátva maradt a döbbenettől.

- E..ez csodálatos! - néztem rá még mindig sokkoltan. - Én nem is tudtam, hogy ilyen jól tudsz írni. Mármint azt mindig is tudtam, hogy tehetséges vagy, na de, hogy ennyire.

- Ne ess túlzásokba, Jisoo! Ez még nem is a legjobb írásom - mosolygott zavartan. - Inkább folytasd, nincs már sok időnk!

Aprót bólintottam és nekikezdtem.

" A lány is hasonlóan érzett a fiú iránt. Menedéket nyújtott számára, ahol bármikor elrejtőzhet. Nem bírta kifejezni, mennyire szerette is ő a fiút. Hálás volt neki, mindenért. A veszekedés, a szülei kiabálása, minden eltűnt. Csak ők ketten voltak egymásnak. Ott és akkor megfogadták, hogy sose hagyják el a másikat. Ez nem holmi kamasz fogadalom volt. Ők tényleg így gondolták. Fontosak voltam egymás számára. "

-  Nem jut eszembe más - elécsúsztattam a majdnem teleírt lapot. - Folytasd te!

- Biztos vagy benne? Még van időd gondolkozni.

- Csináld te! Neked jobban megy - noszogattam kedvesen, mire nagy nehezen belement, s folytatta.

Az óra végére pont befejeztük a történetet. JB odaadta Mr. Park-nak, majd beérve engem, kimentünk a teremből.

- El kell intéznem valamit. Suli után látlak? - kérdezte JB.

- Persze, menj csak - rámosolyogtam, majd szekrényemhez siettem.

A következő órámig volt még elég időm, Rosè is eltűnt, így gondoltam, elmegyek sétálni a környéken. Felkapva táskámat, elindultam az egyetem kijárata felé. Már épp léptem volna ki az ajtón, amikor egy kéz csuklómnál fogva visszarántott. Ijedten kaptam fejem a személy irányába. Mikor realizáltam, ki is fogja karomat, szívem szaporábban kezdett verni.

- Csak bocsánatot szerettem volna kérni a tegnapiért - szólalt meg Mark. - Nem akartam ekkore bunkó lenni. Igenis tudom, ki vagy, Jisoo.

- Se..semmi ba..baj - dadogtam. Éreztem, ahogy arcom egyre vörösebb lett.

- Mit terveztél mára? - kérdezte hirtelen.

- Lesz még egy órám négytől.

- Az még három óra - nézett kezén lévő órájára. - Van időnk bőven - mondta, majd mit sem törődve reakciómmal, kihúzott az ajtón, egyenesen motorjához.

- Mark, hova megyünk? - kérdeztem még mindig remegve.

- Ne izgulj. Nem rabollak el - viccelődött. - Van egy hely, amit meg szeretnék mutatni neked. Tetszeni fog.

- Ne..nem hiszem, hogy ez jó ötlet - álltam meg hirtelen.

- Mi a gond, Jisoo? - nézett rám értetlenül. - Bízz bennem, élvezni fogod.

Pár pillanatig még vizslattam tekintetét, majd megadva magam bólintottam egyet.

- Rendben. De angolra vissza kell hoznod - fenyegettem meg, mire elnevette magát.

- Értettem - tisztelgett, mint egy katona. - Mehetünk? - felpattan a motorra, majd rámpillantott.

Óvatosan felültem mögé. Kezem azonban nem tudta, mit csináljon, így elszerencsétlenkedtem egy darabig.

- Karolj át nyugodtan, nem harapok - miután érezte, hogy vacilálok még egy kicsit, egy határozott mozdulattal maga köré tette kezeimet, beindította a motort, majd elindult.

A szél belekapott hajamba, arcomba fújta. Kezeim remegtek Mark hasán. Nem tudtam eldönteni, hogy a félelemtől, mivel épp száguldozunk, vagy a tény miatt, miszerint épp Mark Tuan-t ölelem át. Mindegy is volt. Abban biztos voltam, hogy rettegek. Épp ezért szorosabban szorítottam Mark testét, mire éreztem, hogy lélegzete szaporább lett. Erre a tettre arcom vörös lett.

Eltelt már egy kis idő, mikor Mark megállítottam a járművet.

- Megjöttünk - körülnéztem, hol is vagyunk. Egy hatalmas fenyőerdő terült el előttünk a domb tetején. Gyönyörű volt. Mark mozgolódni kezdett, s ekkor realizáltam, hogy még mindig ölelem. Gyorsan elkaptam karjaimat, majd leszálttam a motorról és tovább gyönyörködtem a tájban.

- Tetszik? - kérdezte kíváncsian.

- Most szórakozol velem? Ez eszméletlen. Nem is tudtam, hogy létezik ilyen hely ebben a lepukkant kis városban - ámultam el. Csak mosolygott.

- Gyere, menjünk - biccentett fejével az erdő irányába.

Boldogan lépkedtem mellette, miközben próbáltam felfogni az eseményeket.

Az erdőbe érve, egy kiépített tábortűz helyet találtunk, így letelepedtünk az egyik padra.

- Miért hoztál ide? - tettem fel a kérdést.

- Úgy gondoltam, ez egy tökéletes hely a beszélgetésre.

- Miért akarsz beszélni velem? - hajtottam le fejemet, s a talajt kémleltem.

- Mert érdekelsz. Érdekel, miért tűntél el hirtelen, hogy mi történt veled az elmúlt három évben. Minden érdekel - felelte könnyedén, ám nekem torkomban gombóc keletkezett a múlt hántorgatása miatt.

- A napló - szólaltam meg egy idő után.

- Tessék? - értetlenkedett.

- A napló miatt mentem el - magam sem tudtam, miért voltam ennyire őszinte és közvetlen.

- Mi? - felröhögött. - Ugye viccelsz? - rosszul esett reagálása, nagyon is. - Komolyan mondod?

- Igen.

- Ezt nem értem.

- Az volt életem legrosszabb napja, amikor Lisa felolvasta az egész iskolának az írásaimat - nem sírtam, arra már nem voltam képes.

Mark nem szólt semmit. Látszólag elgondolkozott a hallottakon.

-------------------------------------------------------

Sziasztok. :--) Ezt a részt kettészedtem, így a folytatás majd a következőben lesz várható. Mivel ötlethiányban szenvedek, plusz időm sincs, így megint csak úgy érzem, össze lett csapva. Mégis remélem, hogy nem lett olyan borzalmas, s szívesen olvsastátok el ezt a részt. Véleményeket szívesen elolvasom!

Puszi: Nikii