Kedves Naplóm!

Minden akkor kezdődött, amikor Mark Tuan megtudta, hogy szerelmes vagyok belé. Az életem egy rémálommá vált. Na de kezdjük az elején.

Egy ártatlan hétfőnek indult a napom. Mosolyogva sétáltam be gimnáziumunk kapuján, amikor megpillantottam legjobb barátnőmet, Lisat, - legalábbis akkor még a legjobb barátnőmnek hittem-, és nevetve borultam a nyakába.

- Na, mi ez a nagy vidámság? - kémlelt hatalmas szemeivel.

- Úgy érzem, ez a nap más lesz - mondtam teljes átéléssel, mire Lisa felröhögött.

- Menjünk inkább órára, mert a végén még elkésünk! - karját átdobta vállamon, s így haladtunk be az épület falai közé.

Lisa volt az egyetlen, aki barátjaként tekintett rám. Mindenki egy fura, 16 éves, duci lánynak könyvelt el, ki a legnagyobb boldogságát naplója írásában lelte. Ezért is volta furcsa, amikor a suli legelső napján, Lisa váratlanul a társaságomra vágyott. Tudni kell róla, hogy nagyon csinos, hosszú, szőke haja van, a fiúk kedvence. Totális ellentétem.
Matekkal kezdtünk, így kedvünk nem éppen volt a toppon. Beérve a terembe, lehuppantunk a leghátsó padba. Könyveimet kivettem táskámból. Az emberek szép lassan megtelítették az üres termet. Épp, hogy elhangzott a csengő fülsüketító hangja, a tanár belépett, az óra elkezdődött.
Épp valami nagyon bonyolult feladattal voltam elfoglalva, amikor Lisa váratlanul felpattant mellőlem, és női gondra hivatkozva kirohant az osztályból. Furcsálva néztem barátnőm hűlt helyét, majd egy vállrándítással lereagálva, folytattam tovább a matekpélda megoldását.
Megkönnyebült sóhaj hagyta el számat, amikor az óra végét jelző csengő megszólalt. Én, kis naiv, azt hittem, majd békésen kimegyek az udvarra, és olvasással fogom eltölteni ezt a tizenöt percet, de ekkor valaki beszélni kezdett a bemondón.

" Ó, Istenem! El sem hiszem. Mark Tuan ma rám nézett." - a lány eltorzította hangját. A felismerés villámcsapásként ért. A naplómból idéz. - " Annyira jól nézett ki a fekete bőrdzsekijében. Nem hiába van oda érte minden lány, köztük én is. Ő maga a tökély. " - mostanra már az egész osztály röhögött. Nem foglalkozva senkivel, kirohantam a teremből, egyenesen szekrényemhez.

Hol a francban van? Miért nincsen a könyveim között? Mindig itt szokott lenni. Most hol van?
Már a zokogás szélén álltam, amikor egy gúnyos kacaj zavart meg.

- Csak nem ezt keresed, Bogaram? - Lisa állt előttem, kezében a naplómmal.

- Hogy tehetted ezt? - kiabáltam. - Azt hittem, legjobb barátok vagyunk.

- Ugyan, kérlek. Sose voltál a legjobb barátom. Ki vágyna egy olyan lány társaságára, akinek a legnagyobb boldogságát a naplója írása jelenti? - röhögött. - Figyelj, Jisoo. Én csak segíteni akartam. Most már legalább biztos, hogy Mark tudja, hogyan érzel iránta - mutatott mögém, mire gyorsan megfordultam.

Bár ne tettem volna. Ott állt Ő, bandája többi tagjával. Haverjai hangosan röhögve figyeltek engem. Ő semmit sem csinált. Arcán egyetlen egy érzelem sem volt felfedezhető. Könnyeim ilyenkorra már arcomat égették.
Aztán szemem megakadt egy emberen. Jaebum. Az egyetlen aki nem nevetett rajtam. Sőt, tisztán látszott rajta, hogy sajnálja a történteket.
Nem foglalkozva semmivel, kitéptem állítólagos barátnőm kezéből naplómat, majd sírva kirohantam az iskolából. Nem érdekelt az sem, hogy óráim vannak még, vagy hogy lógok, haza akartam menni.