Reggel, miután felkeltem, lementem a konyhába, ahol anya már nagyban készítette a reggelit. Háttal állt nekem, ezért nem vette észre, mikor beléptem a helyiségbe. Mosolyogva figyeltem, ahogy ide-oda mozog, egyik tálból a másikba pakolja az ennivalót, s mindeközben vidáman dúdolgatja a rádióban játszott dalt. Mai napig nem értem, hogyan képes ennyire pozitív maradni, mindazok után, hogy apa itt hagyott minket. Emlékszem, tizennégy éves lehettem, mikor ez történt. Apa azóta se vette a fáradságot, hogy felhívjon. Legalább engem, az egyetlen lányát. Anya sokáig bizonygatta magát, hogy úgyis vissza fog majd jönni. Hát igen, azóta is jön. Apám kedves ember volt. Már amennyire emlékszem belőle. Imádták egymást anyával, sose volt semmi gonduk. Aztán hirtelen, mintha átgázoltak volna rajta, egy teljesen másik apa vette át a szerepét. Még most sem tudja senki, akkor mi történt. A lényeg az, hogy onnantól kezdve anyával is megváltozott a kapcsolata, elkezdett inni, késő estig kimaradt, s mikor hazajött leüvöltötte a fejét.  Egy ideig el bírta viselni a helyzetet, aztán a végén besokallt és beadta a válópert. Azóta csak ketten vagyunk egymásnak. Viszont kettőnk kapcsolata mindennél szorosabb. Anya szerintem akkor megfogadta, hogy nem hagyja, hogy ilyen még egyszer előforduljon a családban.

- Jó reggelt - köszöntem, majd leültem a pult mögé. Egyik lábamat felhúztam, míg a másik csak úgy lengedezett a levegőben.

- Szervusz, Kincsem - fordult felém anya, s egyben elém helyezte a tányért. Amerikai palacsintát készített, teteje eperszósszal leöntve, s köré apróra vágott eper darabkák voltak elhelyezve.

- Ma is kitettél magadért - nevettem, mire csak halványan elmosolyodott.

- Jól aludtál?

- Ühüm - hümmögtem teli szájjal.

- Akkor jó - érdekesen viselkedett. Valamin nagyon agyalt. - Jisoo, lenne egy kérdésem - kíváncsian figyeltem rá, mire folytatta. - Emiatt a Mark miatt lettél ilyen? - nem tudta szebben megfogalmazni, ugyanis lehetetlenség volt. Milyen? Ilyen összetört, visszahúzódó, elcseszett? Mert ez volt az alkalmas jelző. Elcseszett lettem. - Egész éjjel ezen agyaltam. Nagyon ismerős volt. Mintha már láttam volna korábban. Tényleg ő volt az?

Csak bólintani voltam képes. Egy szó sem jött ki a számon.

- De hisz annyira más lett - csodálkozott.

- Azt mondta, meg akar változni. Jobb ember akar lenni. Miattam - suttogtam, így szerencsémre anya nem hallotta meg.

Miután megreggeliztem, felsiettem a szobámba, s gyorsan elkészültem. Ahogy kiléptem az ajtón, fülesemet bedugtam és elindítottam a lejátszási listát. Út közben megfigyeltem a várost. Most ébredt. Az emberek sietnek munkába, a diákok az iskolába.

Amint beértem az egyetemre, szekrényemet céloztam meg, könyveimet betettem és a szükségeseket kiszedtem. Hirtelen egy személy állt meg mellettem. Felpillantottam rá, JB volt az.

- Istenem, Jisoo - szorosan magához szorított. - Legközelebb ilyet ne csinálj! Nem tudtam rólad semmit. Borzasztó volt.

- JB..ez fáj - nyögtem, miközben egyre inkább azon voltam, hogyan toljam el magamtól. Gyorsan engedett az ölelésből, de kezével vállamat fogta.

- Miért nem szóltál?

- Elmaradt az órám és hazamentem - válaszoltam egyszerűen, hiszen nem értettem, mire ez a nagy felhajtás.

- És mit csináltál? - kérdezte követelőzően.

- Jesszusom, Jaebum. Be kell számolnom mindenről? - háborodtam fel, de dühöm gyorsan el is illant, mikor bevetette a kiskutyus arcot. - Aish borzasztó vagy! - ütöttem meg játékosan mellkasát.

- Tudni szeretném mindig, hogy mi van veled - mondta szemembe, mire arcom pírbe szökött. Miért váltja ki belőlem ezt egyetlen mondatával? Majd hirtelen eszembe jutott, mit beszéltek Mark-kal. Jobbnak láttam nem felhozni ezt a témát. Mark-kal megbeszéltük már. Nem kell tudnia JB-nak arról, hogy hallottam mindent.

Amint ez a gondolatmenet átfutott az agyamon, az eddig emlegetett személy most felbukkant. Jaebum válla mögül tökéletesen láttam közeledő alakját, arca kifejezéstelen volt. Amint mellénkért, felragaszotta mű mosolyát, rám pedig szúrós pillantásokat lövelt.

- Sziasztok - dobta át kezét JB vállán. - Ugye nem zavartam meg semmit?

Szemeimet forgattam átláthatóságán. Miért csinálja ezt?

- Ha már így kérdezed...

- Nem. Mi csak beszélgettünk. De semmi extra - szakítottam félbe JB-t, ki erre csak egy "csak szivatsz?" arckifejezéssel ajándékozott meg. Mark széles mosolyra húzta száját.

- Csúcs. Akkor remélem az sem baj, ha elrabolom egy kis időre Jisoo-t - meg sem várta a választ, megragadta kezemet és elhúzott barátom társaságából.

- Mit művelsz, Mark? - rántottam ki kezemez szorításából.

- Nem bírtam tovább nézni, ahogy vele dumálsz - mintha zavarban lett volna.

- Hisz mi csak beszélgettünk. Ráadásul JB a barátod. Miért viselkedsz így?

- Nem fontos - mondta, s kedve újra vidám lett.

Komolyan nem bírok kiigazodni a srácon. Egyik pillanatban még a tekintetével gyilkol, a másikban meg úgy örül, mint kisgyerek a cukornak.

- Miért ráncigáltál el? Órám lesz hamarosan.

- Velem legyél. Ne vele.

- Ugye tudod, hogy most úgy viselkedsz, mint egy öt éves? - nevettem el magam.

- Kim Jisoo, te ki mertél nevetni? - vészjóslóan közeledett felém, majd hirtelen átkarolta derekamat és felemelt. Akaratom ellenére is kicsúszott egy kisebb sikoly számon, mire egyik kezemet elé tettem, másikkal Mark hátát ütögettem.

- Tegyél le! - kiáltottam. - Hallod! Tegyél le! Ez nem vicces - de én sem bírtam ki nevetés nélkül. Fogalmam sincs, utoljára mikor éreztem ilyen jól magam.

Ha tudtam volna, hogy közönségünk is van, valószínűleg nem így viselkedtem volna. De erre csak este derült fény, mikor hazaértem.

-------------------------------------------------------
Sziasztok! Itt is lenne az új rész, véleményeket várom. Plusz, tipp, hogy ki látta meg őket? Következő rész hamarosan érkezik, addig is jó olvasást! ❤
Puszi, Niki🌟