Némán ültünk egymás mellett. Mark látszólag elgondolkozott mindenen, amit eddig elmondtam neki. Mivel nem szólalt meg hosszabb idő után sem, így feltettem azt a kérdést, ami már egy ideje foglalkoztat.

- Miért tettetted azt, hogy nem ismersz?

- Hirtelenül éríntett, hogy annyi idő után újra látlak. Nem tudtam, hogyan kéne reagálnom - tekintetét felemelte. - Amikor Lisa felolvasta a naplódat, és vele együtt azt a részt is, ahol leírtad, hogy kedvelsz, egy részem vidám lett.

- Ezt hogy érted? - szakítottam félbe.

- Kedveltelek, Jisoo. Így megörültem, mikor kiderült, hogy te is hasonlóan érzel. De aztán eltűntél. Én meg ott maradtam összetörten.

Vallomása sokként ért. Soha, egy percig sem mertem volna azt feltételezni, hogy Mark bármit is érezhet irántam. És most, hogy ezt megtudtam, valahogy mégsem érzem boldognak magam. Annyi minden történt az elmúlt három évben, hogy a rajongásom iránta eltűnt. Ezzel nem azt mondom, hogy nem érzek semmit, mikor rám néz vagy esetleg hozzám ér, de megváltoztam. Már nem vagyok az a lány, aki tizedikben voltam.

- Nem mondasz semmit? - érdeklődve nézett arcomba.

- Vissza kéne mennünk az egyetemre. Rájöttem, hogy van még pár dolog, amit el kell intéznem óra előtt - motyogtam.

- Rendben - nagyot sóhajtott, majd felállt, s kezét nyújtva felém felhúzott a padról. - Mondtam valami rosszat? Néha észre sem veszem, és megállás nélkül dumálok mindenféle hülyeségről - hadarta, mire felkuncogtam.

- Nyugi, Mark - nevettem. - Nem mondtál semmi olyat, amitől rosszul kéne éreznem magam.

- Most mégis úgy viselkedsz, mint aki le akar rázni.

- Dehogy akarlak. Mondtam, van pár dolog, amit el kell még intéznem...

- Vagy csak meg akarsz tőlem szabadulni, minél hamarabb - vágott szavamba. - Tudom, hogy erről van szó, Jisoo. Ne is tagadd - keserűen mosolygott. - Megrémísztett a vallomásom, igaz?

Nyeltem egy nagyot, majd tekintetemet övébe fúrtam.

- Tudtam. De figyelj, nem azt mondtam, hogy jöjjünk össze vagy bármi ilyesmi. Előbb meg szeretnélek ismerni jobban. Aztán lehet bármi ilyenről szó, persze, ha te is így gondolod. Na, mit szólsz hozzá? Csak barátok?

Kisebb habozás után válaszra nyitottam számat. - Legyen. Csak barátok.

- Csúcs - szája fülig ért. Felpattant a motorjára, majd én is hasonlóan cselekedtem.

Vigyorogva nyomtam arcomat Mark hátába, kezemmel átkulcsoltam derekát. Arcom azonnal pírba szökött előző kijelentése miatt. "Aztán lehet bármi ilyenről szó, persze, ha te is így gondolod." Ki gondolta volna, hogy Mark egyszer ilyet fog mondani nekem?

Egy piros lámpánál megállva, teste felegyenesedett, majd hátra pillantott. Fejemet gyorsan felhúztam, így barna szemeivel találtam szemben magam.

- Örülök, hogy ennyire kényelmesnek tartod a hátam - nevetett. - Tedd vissza nyugodtan. Jó érzés volt. Olyan megnyugtató.

- Mark, zöld a lámpa - szóltam rá, mivel elkalandozása miatt, fel sem tűnt neki a mellettünk elhaladó kocsi tömeg. Ijedten a kormányhoz fordult, mire hangosan felnevettem.

Alig tíz perc elteltével ismét az egyetem udvarában voltunk. Leszálltam a járműről, a sisakot Mark kezébe nyomtam, majd hajamat megigazítottam.

- Hagyd csak, majd én - mondta, s kezével hajamat simítgatta. Lélegzetem elállt tettje miatt, mit észre is vett és egy halvány mosoly jelent meg ajkain. - Kész is.

- Köszönöm, igazán nem kellett volna. Elég nagy vagyok már én is, hogy meg tudjam csinálni a hajam - néztem rá. - Köszönöm ezt a szép délutánt, és azt is, hogy megmutattad nekem a titkos helyedet is. Gyönyörű volt.

- Részemről a szerencse, de komolyan. Köszönöm, hogy velem töltötted a szabadidődet. Megismételhetnénk többször is.

- Még átgondolom - hajamat fülem mögé tűrtem. - Most már tényleg mennem kell. Köszönök még egyszer mindent.

- Elég már a köszöngetésekből. Holnap találkozunk - fejét csóválva nevetett, majd megvárta, míg belépek a kapun és elhajtott.

Ahogy elment, tehetetlenül álltam az aulában. Tudom, azt mondtam neki, el kell intéznem valamit, de valójában csak gondolkodni akartam az egész köztünk kialakuló helyzeten.

Arra az elhatározásra jutottam, hogy a könyvtárba vonulok, míg nem kezdődik az órám. Addig, egészen pontosan, még egy órám volt. Belépve a hatalmas helyiségbe, illedelmesen köszöntem az ott dolgzóknak, majd körülnéztem. Szám is tátva maradt a látványtól. Ezernyi könyv sorakozott a szekrények polcain. Maga a mennyország. Lepakoltam cuccaimat az egyik asztalhoz tartozó székre, majd belevetettem magam a könyvek labirintusába.

Észre sem vettem az idő múlását, egészen addig, míg a könyvtáros nem szólt, hogy négy óra van, zárnia kéne. Ijedten kaptam fel táskámat, majd az általam kiválsztott könyveket kikölcsönöztem, és elrohantam az angol előadóba.

Sűrű bocsánatkérések közepette betoppantam a terembe, majd sebesen leültem az egyik padba. A tanár egy legyintéssel lerendezte az egészet, s elkezdte az órát.

Az angol a másik kedvenc tantárgyam az irodalom mellett, így nem esett nehezemre figyelni a tanár beszédjére. Ám amikor befejezte az anyag leadását, megkönnyebbülten sóhajtottam fel.

- Egy 500 szavas fogalmazást kell írniuk arról, hogy miért fontos, hogy az ember tudjon rendesen kommunikálni angolul. Külön lapra kérném, jegyre megy - mondta, majd utunkra engedett minket.

Könyveimet táskámba süllyesztettem, a kölcsönzötteket pedig kezembe vettem és elindultam kifelé.

- Jesszus, mi ez a sok könyv nálad? - pillantott rám JB elszörnyedten. - Gyere, hadd segítsek - Hálásan elmosolyodtam segítségén.

- Igazán nem kellett volna elém jönnöd. Haza tudok menni egyedül is.

- Tudom, tudom. Ügyes lány vagy te - mondta, majd reakcióm láttán elnevette magát. - Kerestelek, de Rosè-nak fogalma sem volt, merre vagy, így jobbnak láttam ide jönni. Szóval, merre jártál? - nézett rám kedvesen.

- Mark elvitt valahova - nyögtem ki.

- Mármint az a Mark? - kerekedtek ki szemei.

- Igen, Jaebum. Az a Mark.

- Na, akkor szépen elmesélsz mindent, mert Mark csak úgy nem visz el egy lányt se sehova.

Nagyot sóhajtottam, de beleegyeztem. Egész úton hazafelé a délutánomról meséltem neki, amit figyelmesen hallgatott. Néha fintorgott, néha elnevette magát, de végig figyelt minden szavamra. Jó érzés volt valakinek ezeket elmondani.

Akkor még nem tudtam, hogy ez nem volt a legokosabb tettem. Ha tudtam volna, mi vár rám holnap, nem meséltem volna semmit az egészről.

--------

Na, sziasztok!:)
Hosszú idő után ismét itt vagyok egy újabb résszel. Remélem, elnyerte tetszéseteket, kommentbe szívesen várom a véleményeket. ❤
Puszi: Nikii