Miért is hittem azt, hogy majd az egyetemen minden más lesz? Hogy nem lesz semmi dráma?

Most itt ülök egy eldugott kávézóban, velem szemben JB foglal helyet. Hogyan jutottam el idáig? A tizenhat éves duci lányból, akit mindenki bántott, egy vékonyabb, csinosabb Jisoo vált. Ki gondolta volna, hogy pont én leszek az, aki a "nagy" Jaebum-mal fog barátkozni? Vicces, mi?

- Tényleg nagyon sajnálom, ami az előb történt - mondta már vagy századszorra.

- Ha még egyszer bocsánatot kérsz, én esküszöm, nem állok többet szóba veled - kijelentésemre felnevetett. - Hja! Te most kinevetsz? Komolyan mondtam.

- Jó, jó. Abbahagyom! - hajtotta le fejét, azonban gödröcskéi lebuktatták őt.

- Aish Jaebum! Látom, hogy mosolyogsz - nem bírtam tovább, én is felnevettem. - Miért vagyunk itt? - néztem körbe a kis kávézóban.

- Három éve egy árva szót sem hallottam felőled. Szerintem van miről beszélgetnünk - emelte fel rám tekintetét.

Kijelentése meglepett. Egyre csak sokszorozódtak bennem a 'miért'-ek.

- Nem értelek - könyököltem az asztalra, hogy teljesen szemébe tudhassak nézni. - Mi ez az egész? - kérdésem hatására felhúzta egyik szemöldökét.

- Mi? Két régi ismerős nem kávézhat együtt? - kérdezte, mire sürgetően pillantottam rá. Vette a célzást, folytatta. - Csak kíváncsi vagyok, mi van veled, Jisoo! - őszíntének tűnt.

- Mire vagy kíváncsi? - adtam be végül derekamat.

- Például kezdhetnél azzal, miért szívódtál fel hirtelen!

- É..én nem szeretnék erről beszélni - tincsemet fülem mögé tűrtem, fejemet lehajtottam.

Egy kisebb sóhaj keretében, ejtette a témát, s elkezdett mesélni, az elmúlt három évéről, mindenről amiről lemaradtam.

Mire feleszméltünk a társalgásból, már javában sötét volt. Órámra tekintve tudatosult bennem, hogy már 7 óra van. Az egész délutánt JB-vel töltöttem. Ki gondolta volna?

- Nekem lassan mennem kéne - mondtam, miközben táskámból pénztárcámat halásztam elő.

- Hagyjad! - nyúlt kezemhez. - Meghívlak.

Tiltakozni sem volt időm, már pattant is a pulthoz fizetni. Mikor végzett, ártatlanul mosolyogva lépdelt mellém.

- Na, jössz? - kérdezte.

Szemeimet forgatva álltam fel asztaltól, s elindultam kifelé a kávézóból.

- Legközelebb én foglak meghívni téged - emeltem rá tekintetem.

- Szóval lesz legközelebb? - szemei felcsillantak, hangja lelkes volt. Elnevettem magam reakcióján.

- Köszönöm ezt a délutánt - pulcsimat összehúztam magamon, indulni készültem.

- Hazakísérlek - jelentette ki, és már indult is.

Szemöldökömet felhúzva figyeltem, ahogy előttem sétált.

- Aish! Honnan tudod, hogy merre lakunk?

- Régen mindig elkísértelek, nem emlékszel? - Pontosan tudta, hol lakunk, minden együtt töltött időre emlékezett. De hogyan? És a legfontosabb, miért?

Nem válaszoltam semmit, csöndben kullogtam mellette a kivilágított utcán.

- Megjöttünk - szólalt meg halkan. Felnéztem, s tényleg. A házunk bejárata előtt álltunk.

- Köszönöm, hogy elkísértél - mosolyogtam szégyenlősen. - Bár igazán nem kellett volna - kijelentésemen jót derült.

- Holnap látlak - még mindig nevetett. - Add át anyukádnak üdvözletem - mondta, majd el is ment.

Belépve az ajtón, nagyot sóhajtottam. Cipőmet levettem, táskámmal a nappaliba indultam. Anyu a kanapén aludt, laptopja mellette pihent. Valószínűleg megint dolgozott itthonról is. Elővettem egy vastagabb plédet és ráterítettem. Nyomtam egy puszit homlokára, majd felsiettem szobámba.

Levetettem magam ágyamra, s a plafont tanulmányoztam. Tervem, miszerint maradjak láthatatlan az egyetem alatt, füstbe ment. Jobb lenne így? Ki tudja.

Felültem és táskámból kipakoltam a fölösleges könyveket. Miután végeztem, hajamat összefogtam, a fürdőbe mentem. Megengedtem a vizet, ruháimat levettem, majd beléptem a zuhany alá. A meleg víz ellazította izmaimat. Megnyugodtam.

Kilépve a párás helyiségből, asztalom felé vettem irányomat. Fiokomból előhalásztam régi jó barátomat. A naplóm. Egy üres laphoz lapoztam, tollamat a kezembe vettem, majd elkezdtem írni.

Kedves Naplóm,
Ma volt az első nap az egyetemen. Hogy izgultam-e? Baromira. Három éve nem voltam közösségben. Felettébb érdekes volt újra emberek közt lenni. Úgy értem, velem egykorúak közt. S hogy, hogyan bírtam ki a napot? Pár barátra is szert tettem. Itt van például Rosé. Együtt járunk irodalomra. Nagyon szimpatikus lány. Folyton mosolyog. Megállás nélkül be nem áll a szája. Ez jó pont, ugyanis én nem vagyok az a beszédes ember. Úgy érzem, egy jó barátra leltem benne. Majdnem elfelejtettem megemlíteni a legfontosabbat. Ma találkoztam Mark Tuan-nal. Furán viselkedett. Mintha nem tudta volna, hogy ki vagyok. Bár nem is hibáztatom. Azok után, ami történt, lehet én is elmenekülnék magamtól. Jackson és JB is erre az egyetemre jár. Mindannyian felettem vannak egyel. JB segített túlélni a napot. Elvitt egy kávézóba. Nagyon aranyos volt tőle. Megváltozott, jó értelemben. Újra az a JB lett, aki azelőtt volt, hogy belépett a bandába. Három év sok idő. Sok mindenről mesélt. Úgy tűnik, mindenki megvolt suliban nélkülem. Holnap kreatív írásom lesz. Már várom. Mindig is szerettem írni. Itt majd kiderül, mennyire is vagyok jó ebben.

A fekete naplót visszatettem helyére, majd ágyamhoz sétáltam. Már épp húztam volna a takarót a fejemre, mikor rezzent egyet a telefonom. Érdeklődve nyúltam a készülékért.

Köszönöm a csodás délutánt. xx JB

Mosolyogva válaszoltam neki, majd lekapcsoltam az éjjeliszekrényemen lévő villanyt. Ma éjszaka vele álmodtam.

--------------------------------

Igen, igen tudom. Rövid is, ráadásul össze is lett csapva. Sajnálom, igyekeztem. Remélem azért tetszett. A következő részekben már Marknak is nagyobb szerepe lesz. :--)