[Teljes Név]

Hiába töltöttem az egész hétvégét Ayakával, a vasárnapot követő reggelen még így is majdnem elért a szívroham, amikor a megbeszélt helyen találkoztunk Kurooval. Illetve, hacsak ő lett volna ott...Akkor nem lett volna semmi baj sem. Azonban volt valami, amit drága barátnőm nem mondott el nekem. Hiszen nem is olyan kicsi kellemetlenségem forrása nem is volt más, mint minden újból szingli leány rémálma: 

Az exe. 

Én velem pedig természetesen ez a kellemetlen szituáció történt meg; hétfő reggel, pontban 7 óra 15 perckor találkoztam a volt szerelmemmel. Először még nem tűnt fel túlságosan, hiszen egy vonatállomáson voltunk, ezért nem kezdett pánikolni az agyam, mikor megpillantottam egy random ismerős embert Kuroo mellett. Az sem volt gyanús, amikor  megszólította őt. 

Mikor összemosolyogtak, már kezdtem kicsit gyanakodni, de még akkor sem kapcsoltam. 

Amikor viszont felemelte a fejét, és felénk tekintett, íriszeim megtalálták az övét. A szívem pedig kihagyott egy ütemet. De ez nem a régi érzések hirtelen feltámadása volt, oh nem. Sokkal inkább az évek által elnyomott, sőt, inkább elnyugodott gyűlöletem kapott új lángra, amikor realizáltam, kivel is állok szemben. 

-Én igazán nem szeretnék jelenetet rendezni...-Kezdtem, próbálva megőrizni a hidegvérem, kisebb- nagyobb sikerrel, bár legszívesebben ordítottam volna- De Ő mit keres itt? -Biccentek Kenma felé, miközben szemeim immár Ayakára és Kuroora fókuszáltak.

-Öhm...Hát...-Kezdte Kuroo- Azt hittem, elmondtad neki -Próbálja halkan odasúgni ezt a lánynak anélkül, hogy én meghallanám. Összeráncolom a szemöldökömet.

-Szóval te tudtál erről!

-Bocsánat, [Név], de tudom, hogy nem jöttél volna el, hogyha tudod, hogy Kenma is itt lesz -Vág bocsánat kérő arcot Ayaka.

-Öhm, én még mindig itt vagyok. Miért beszéltem rólam úgy, mintha ez nem így lenne? -Kérdi Kenma.

-Mert azt remélem, hogyha úgy teszek, akkor valóra válik, és eltűnsz innen -Morgom.

-Még mindig ilyen gyerekes vagy, hm, [Név]? 

-Te nem hívhatsz így. Maradj a vezetéknevemnél- Választ erre már nem kapok. 

-Kérlek, ne veszekedjetek -Szólal meg Kuroo- Én kértem Kenmát, hogy jöjjön, mert a régi baráti kör tagja volt.  

-Illetve én is régóta követem Ayaka-san munkásságát, és mint régi, támogató barátja, el szerettem volna jönni, így mikor meghívott, igent mondtam. 

-Hmpf.

Erre nem tudok mit mondani. Még mindig kicsit felháborító számomra, hiszen ha legalább szólt volna...! Mondjuk, igaza van Ayakának, és lehet, tényleg nem jöttem volna, hogyha elmondja. 
De akkor is!  Nem miatta vagyok itt, az istenit! Ayakáról, és az ő elért teljesítményéről van szó, persze, hogy az exem jelenléte nem tántorított volna el attól, hogy ezt az időt együtt töltsem a legjobb barátnőmmel. 

-Mi lenne, hogyha lassan megkeresnénk a vonatot? Nem akarjuk lekésni, nemde? -Hallom meg az idegesítő hangját. Nem mondok semmit, csak egy szó nélkül kezdtek sétálni a többiek után. Nem nézek Kenmára. Nem akarom felfogni, hogy itt van.

Szerencsére a vonaton nem kell mellé ülnöm. Mekkora klisé lett volna, nem igaz? Ayaka egyből lehuppant mellém, és egészen addig bocsánatkérő szemekkel nézett rám, ameddig meg nem szólaltam. 

-Nem hagytam volna ki ezt. Rólad van szó, téged és a könyvedet ünnepeljük...-Morgom kelletlenül. Rosszul esik, hogy a megkérdezésem nélkül ilyet feltételezett rólam. 

-Bocsánat, hogy ennek az ellentettjét gondoltam -Suttogja bűnbánóan -Nem szerettelek volna ilyen kellemetlen helyzetbe hozni, viszont senki sem találkozik szívesen az exével. Kivéve, hogyha továbbra is barátok, amik ti nem vagytok. Egyáltalán. De Kenma is a régi csapatunk tagja, és meg szerettük volna hívni Kurooval. Bocsánat, hogy nem szóltam előre. 

Még van negatív érzelem bennem a kialakult helyzet miatt, hiszen mégiscsak az exemről van szó, de mivel nem szeretném, hogyha Ayaka még ennél is rosszabbul érezné magát a saját ünnepi hetén, ezért csak vállat vonva elmosolyodok. Legalábbis próbálok. 

-Kibírom. Egy idióta nem tarthat vissza attól, hogy együtt ünnepeljek a legjobb barátnőmmel, aki egyben a földkerekség legjobb írója is. 

-Köszönöm -Látom, ahogy megenyhül az arckifejezése, és az aggodalom is eltűnik a szemeiről. Ez engem is jobb kedvre derít. Ami rögtön el is megy, mikor meghallom az előttem ülő fiú hangját. 

-Hogyha gondoljátok, aludjatok. Én fent maradok, és szólok, ha odaértünk. -Nem válaszolok, Ayaka viszont mosolyogva bólint egyet. 

Kenma ezután rám néz. Nem nézek vissza rá, de érzem magamon a tekintetét. A vonat ablakán nézek kifelé, a fülhallgatóm már a helyén van, akcióban. Mire kettőt pislogok, már vissza is van fordulva. 

Ezután csak a telefonommal babrálok egész úton, ami valljuk be, eléggé lemerítette az aksimat, hiszen mire beértünk, már 30 százalékon voltam. Próbáltam eddig elterelni a gondolataimat, ameddig csak lehetett, és nem azon gondolkodni, hogy a várt hét kicsit másképp (jó, nagyon) másképp fog alakulni, mint ahogyan gondoltam. 

Ahogy leszálltunk, a délelőtti levegő teljes felfrissülésként hatott rám. A hotel elvileg nem volt messze az állomástól, húszpercnyi sétával könnyen oda lehetett találni.

Ahogy megérkeztünk a hotel utcájába, mintha az emberek hirtelen kihaltak volna. Egy vagy két személy volt csupán a járdán, akiket láttunk, ami elég furcsának hatott, hiszen mióta csak beértünk, emberek tömegével kerültünk szembe. 

-Lehet, hogy a vendégek nagy része más helyen van. Elvégre ez egy hotel, csupán szállás. Nyáron az emberek nem ott vannak naphosszat. -Mondja Kuroo, mikor megemlítem a hirtelen kihaltságot.

Mikor belépünk az építménybe, minden olyan hétköznapinak tűnik.

-Segíthetek valamiben? -Kérdi mosolyogva a recepciós, mikor kicsit elveszetten odasétálunk hozzá. 

-Az édesapám, Dr. Horimiya Tanjiro foglalt számunkra a hétre szállást, négy fő részére- Válaszol Ayaka. 

-Máris nézem...-Nem telik fél perc sem, már újból szólásra nyitja a száját- Áh, igen. A tizennegyedik emeleten a hármas és négyes szobák lesznek a szállásaik. Az egyik munkatársam felkíséri önöket, illetve- Leakaszt két kulcsot a mögötte levő, szinte akasztókból álló falról -Itt vannak a kulcsok. Hogyha bármiféle probléma van, kérem azonnal értesítsenek.

-Rendben, köszönjük -Biccentek. Egy korunkbeli fiú termen ekkor mellettünk, és egy "Kérem, kövessenek"- el már útnak is indul. Hm. Furcsa, nem kértek tőlünk személyit, vagy igazából akármit is. Lehet, látszik rajtunk, hogy már nem vagyunk gyerekek? De muszáj lenne legalább a pontos kilétünk miatt elkérniük a személyinket.

Nem gondolkodok sokat ezen, két perccel a lift használata után már a szobák előtt is vagyunk. Itt viszont újból egy problémába ütközünk. Miután a férfi elment, azonnal megszólalok.

-Jól gondolom, hogy ezzel kell majd egy szobában aludnom?- Biccentek megint Kenma felé. 

-Szeretnénk kettesben lenni -Jelenti ki Kuroo, de látom rajta, hogy cserélne, hogyha nagyon akarnám. Viszont nem akarom teljesen elrontani a hetüket, és lelombozni a kedvüket. Ez a hét nem rólam szól, és nem vagyok már gyerek, hogy hisztérikus rohamban kitörve, a padlón toporzékolva , sírva kiabáljam, mennyire nem akarok valamit. Nem, én ennél már jóval érettebb vagyok. 

-Rendben, én sem szeretnélek ketté választani titeket.

Ayaka hálásan pillant rám, de látom rajta, hogy megkérdőjelezi a döntésemet. Csak bólintok, majd egy szó nélkül besétálok a szobába.

-Legalább két ágy van -Motyogom teljesen magamnak, ám valaki mégis úgy dönt, válaszol nekem.

-Azért ennyire nyíltan nem kell utálnod.

-Oh, dehogynem -Szólok vissza szemrebbenés nélkül -És ez még nem minden. Éppen most is visszafogom magam attól, hogy pofon vágjalak, Kozume. 

Kenma erre már nem szól semmit, így mind a ketten némán helyezzük el a bőröndjeinket a szoba egy-egy sarkába, a lehető legtávolabb a másiktól. Elég szép a hotel, ezt be kell vallanom, kár, hogy egy fajankóval kell osztoznom a szobámon. De legalább nem az ágyon!

-Figyelj, [Vezetéknév] -Na, eddig tartott a csend. Sóhajtva a fiú felé fordulok- Sajnálom, ami történt. 

-Oh? Azt hitted azért haragszom, és utállok teljes szívemből, mert még nem kértél bocsánatot? Ugyanolyan naiv vagy, mint voltál, Kozume.

-Ne ellenségeskedj már ennyire.

-Wow, azért mégis változtál. De sajnos nem a jó irányba -A régi Kenma nem szólt volna rám ilyen erőteljesen, legalábbis olyannak ismertem meg. De hát, azt sem néztem volna ki belőle, hogy összetöri a szívem.

-Gyerekek, gyertek! Körbenézünk kicsit a szálláson, úgy vettem észre, van saját beépített medencéjük -Hallom meg Kuroo hangját.

-Érdekes. Megyünk -Válaszolom, majd meg sem várva Kenmát, az ajtó felé sietek. Amikor megfogom a kilincset, és próbálom kinyitni, összeráncolom a szemöldökömet -Ez kicsit sem vicces, Kuroo.

-Micsoda? -Hallom meg értetlen hangját.

-Most komolyan volt nálad pótkulcs, vagy mi? Minek zártál be minket? 

Erre már Kenma is megérkezik mellém.

-Gyerekek, én nem csináltam semmit, esküszöm! -Kuroo szavai nem érnek el teljesen, miközben próbálom kinyitni az ajtót.

-Hagyd, megpróbálom- Kenma átveszi a helyemet, de továbbra sem jutunk előbbre.

-...Nem te zártál be, ugye, Kozume? -Vonom kérdőre mérgesen.

-Nem, miért csináltam volna ilyet? Inkább hozd ide a kulcsot, hátha sikerül azzal kinyitnunk. Lehet, hogy beakadt a zár.

-Ne mondd meg, mit csináljak...-Motyogom, miközben kezébe adom a kulcsokat. Megpróbálja berakni a zárba, ami egy gyönyörű mozdulattal ki is nyitja az ajtót.

Mind a hárman értetlenül nézünk a másikra, hiszen nem emlékszem, hogy bárki is ténylegesen bezárta volna az ajtót. Tényleg beakadhatott...

-Minden rendben? -Ér ide Ayaka.

-Persze, csak meg kell nézetni ezt az ajtót. Szorul a zár, vagy ilyesmi -Válaszol Kenma- Lehet, jobb lenne, hogyha addig átmennénk egy másik szobába. Nem akarok bent ragadni egyszer.

-Értem, akkor menjünk is le a recepcióhoz- Javasolja legjobb barátnőm, amire bólintok.

///

-Sajnáljuk a kellemetlenséget, elnézést kérünk önöktől -Pillant ránk a recepciós -Viszont a mindenesünk hamarosan meg tudja javítani az ajtót, így nem hiszem, hogy szükséges lenne az, hogy szobát cseréljenek. De ez az önök döntése. Két órát vesz majd igénybe, addig tudom magunkat ajánlani esetleg a hotelünk büféjét, hogyha megéheztek.

-Rendben, köszönjük. Akkor tényleg nem kell cserélnünk -Pillantok Kenmára, aki biccent egyet. A többiek felé fordulok- Akkor menjünk a büfébe? 

-Elég éhes vagyok, szóval igen, nézzük meg -Javasolja egyből Kuroo, amivel mosolyt csal az arcomra. Tíz perc múlva már a reggeli menüt nézegetjük.