Victoria Robinson vagyok. Mióta az eszemet tudom a vérzékenységem miatt egy burokban élek. A véremből gyakorlatilag hiányoznak a vérlemezkéim, amik elősegítik annak alvadását, így akár egy apró vágásból is elvérezhetek.
Persze kicsiként nem értettem miért kell korházba mennem azért, mert leestem véletlenül a libikókáról a homokba, és egy üvegszilánk végigkarcolta a lábam. Véreztem, de nem vészesen.  Nem nyúlhatok ollóhoz, késhez, tűhöz, nem használhatok borotvát. Vigyáznom kell minden éles peremű bútorral, nehogy nekimenjek. Nem iszom üvegpohárból, se üveges, illetve fémdobozos innivalóból, nehogy felsértse a szám. Állandó felmentésem van a testnevelésóra alól.
Persze teljesen mindegy mennyire próbálnak óvni. Egyszer azért kerültem kórházba, mert álmomban elharaptam a szám belsejét, és majdnem belefulladtam a saját vérembe. Vicces.
A doktor folyton azt mondja milyen szerencsés vagyok. Más vérzékeny embereknek elég gyakran van spontán belsővérzésük, ami tönkreteszi őket belülről. Nekem még nem volt, nem tudom, milyen érzés lehet. Biztos kellemes.
Amúgy nagyon két-balkezes vagyok. Minden tönkremegy, eltörik, zárlatos lesz a kezeimben.
Én vagyok a "fura lány" az osztályban. Nem bánt senki, de nem is érdeklek senkit. Mintha levegő lennék, sosem szólnak hozzám. Még a tanárok sem. Amúgy egész jó humorom van pedig. Legalább is, akik a blogomat olvassák, mind ezt mondják. Röhelyes, de nekem csak ők valamilyen szinten a barátaim. Még macskám sincs.
Kezd nagyon elegem lenni abból, hogy nem élek.