- Nem – rázta meg a fejét Aurora.

Vörös fürtjei követték fejének mozgását, olyan hatást keltve, mintha egy vörös tornádót látnék.

Még mindig nem tudtam teljesen felfogni, hogy itt van, él, és semmi baja. Most mondhatnám, hogy én bizony megmondtam, hogy vissza fog jönni, de nem tettem.

Csak álltam, és néztem, ahogy okítja a szüleimet.

És bevallom, nagyon tetszett, ahogy kiosztotta az apámat.

Mert én végignéztem, hogyan veszekednek, és láttam, miként is áll ki a saját igaza mellett.

Mégis valami mintha nem lett volna rendben vele. Rettentően zavart, hogy nem tudom, mi baja. Francba, jobban megbolondulok a közelében, mint gondoltam volna.

James észrevétlenül, vigyorogva oldalba bökött, és kacsintott egyet. Hogy rohadna meg...

- Nem lesz a halál ura, mert egyszerűen nem lehet az. Thanatosz az egyedüli, aki szimbolizálja a halált, de ő sem uralhatja – folytatta tovább zavartalanul Aurora – Erre egyedül Hádész képes, így nem adhatják egy halandó kezébe.

- Akkor a kő hogy hozza vissza a holtakat? – lépett közelebb az anyám.

- Azt nem tudom... Talán megtöltötték a Sztüxszel, a követ, vagy... nem tudom – sóhajtott idegesen – Az viszont biztos, hogy a három ereklye elég nagy hatalommal bír egyesítve. És nem kell a használatukhoz isteni áldás. Csak tisztességesen el kell nyerni – nézett egyetlen másodperc erejéig a rám. Gyönyörű, tengerzöld szemei, most tele voltak kétségbeeséssel, és félelemmel, pont, mint akkor, amikor elmondta az igazságot – Éppen ezért elkérném a bodzapálca hatalmát magától, Mr. Potter...

- Nem fogom odaadni neked – rázta a fejét az apám – Nem bízom meg benned.

- Na, nem is nekem kell – futott át egy fintor a lány arcán – Elvagyok én a magam varázserejével.

- Akkor kinek? – ráncolta a szemöldökét Lily.

- Albusnak – fordult most már teljesen felém a vörös – A nagybátyám úgy fogalmazott, hogy két varázslót kell magammal vinnem. Az egyik mindenképpen Lily, tekintve, hogy megkapta Apollón áldását. A másik viszont ugyanúgy lehet James vagy Albus...

- Mi az, hogy ugyanúgy lehet? – hökkent meg apa, míg én még mindig csak nagyokat pislogtam.

- James már a legelejétől kezdve benne van a dologban, mint a „testőröm", Albus viszont, mint a volt párom, nagyobb veszélyben van, és a mágiájával képes volt megsebezni egy mitológiai szörnyet. Ezenkívül tehetséges és erős varázsló. Én pedig tudom, hogy nem hozok rossz döntést, ha őt viszem – felelte rezzenéstelen arccal. Nem tudtam hirtelen, mit csináljak. Megcsókoljam, vagy agyonüssem?

Apám még csak hírből sem hallott a kapcsolatunkról, ellentétben anyával. Szóval az ő reakciójára is kíváncsi voltam.

James meg... csak lustán és mindent tudóan elvigyorodott, Lilyvel együtt.

- Én támogatom.

- Várjunk csak... ti együtt voltatok? – esett le apának a leglényegesebb része a dolognak.

- Öt hónapon keresztül – bólogatott hevesen James.

- Ezzel nem segítesz... – fogta a fejét Rora. Még éppen elkaptam, ahogy az arca felveszi a hajának a színét.

- Most nem ez a lényeg – szóltam közbe én is – Ha most megkapjuk az utolsó ereklyét, akkor megszabadulhatunk tőlük örökre. Amúgy is ezt akartad a kezdetektől fogva.

- De nem így – ellenkezett tovább az apám.

- Apa, ne idegesíts fel – ráztam a fejem.

- Harry, ennek így kell lennie – fogta meg a vállát anya – A gyerekeknek is meg kell vívniuk a saját harcukat. Emlékszem, én mennyit veszekedtem anyámmal, hogy mehessek az ostromra. A végén pedig együtt harcoltunk. Engedd nekik is...

A szülők sokat mondó pillantást váltottak, mi pedig feszülten vártuk a választ.

Apa végül sóhajtott egyet, és fáradtan fordult felénk.

- Ha meghaltok, felkereslek titeket még a pokolban is...

- Az Alvilág... – szúrta közbe Rora, amin muszáj volt elmosolyodnom. Persze csak a legnagyobb titokban.

- Egy kutya – legyintett apám – Viszont hiába fegyverez le, ha nincs meg a pálca hozzá...

- Megelőztem magát, Mr. Potter – húzott elő a hátizsákjából Aurora egy hosszú, vékony fadarabot.

- Hogy került ez hozzád? – képedt el Lily – Ez Dumbledore sírjában kellene, hogy legyen!

- Mondjuk úgy, hogy vannak ismerőseim, mint maga az Alvilág ura – villantott ravasz mosolyt a vörös – Néha jól jön, ha olyan népes családod van, mint egy félistennek...

- Akkor sem értem...

- Ne is akard – fogta be Lily száját James – Ne is akard, Lils.

- Ha Albus lefegyverzi Mr. Pottert, megkapja pálca hatalmát, ezzel együtt pedig egy kiba... vagyis nagyon nagy felelősséget – adta át a Pálcák Urát apámnak Rora – Biztos, hogy akarod ezt? – fordult ezúttal felém.

Gondolkodás nélkül bólintottam.

Ez nem is kérdés.

Úgy tűnt, mintha nem lenne túlzottan elégedett a válaszommal, mintha inkább az ellenkezőjét várta volna, főleg azok után, hogy végighazudta a kapcsolatunkat. Lehet, ez lett volna a helyes. Csakhogy én már régóta a saját fejem után megyek.

- Akkor hajrá! – jelentette ki Lily.

Mindenki hátrált pár lépést, egyedül apám állt már velem szemben.

Tudtam, mit kell tennem, de valahogy mégsem ment. Legalább védekezne, vagy valami!

Felemeltem a pálcámat, amit nem sokáig tudhatok már a magaménak.

Ebben az egészben egyedül Scorpot sajnáltam, aki végül mégsem bosszulhatja meg Lucyt. De teszek róla, hogy ez ne így legyen!

❄❄❄

Egy alapos és nyálas búcsúzkodás után a hátsókertben álldogálva vártuk, hogy Aurora összébb szedje magát, és indulhassunk.

Apámmal beszéltek odabent, fogalmam sincs, miről, míg mi a napon ácsorogva készültünk fel lelkiekben életünk legfontosabb nyaralására, ami talán az utolsó is lesz egyben.

Rora kijött, apámmal a nyomában, és se szó, se beszéd, megragadta a kezem, majd a Lilyét is.

- Köszönöm – nézett még hátra a vörös, és megvárta, amíg mind a ketten intünk egyet, majd megperdült a tengelye körül.

Én letettem már a hoppanáláshoz szükséges vizsgát, de bennem valahogy teljesen más érzést hagyott az az utazás és ez. De lehet csak azért, mert most nem egyedül csináltam.

Nyári szellő csapott meg, ahogy újra biztos talajt fogott a talpam.

Eper és tenger illatát fújta felénk a szél, és szinte hallottam a csobogását.

- Megjöttünk – engedte el a kezem Aurora.

Egy nagy hegy tetején álltunk, nem sokkal mellettünk egy sárkány őrzött egy fenyőfát, és (gondolom) a ráakasztott anyagot.

Közvetlenül előttünk pedig egy hatalmas völgy terült el, tele ugyanolyan pólós gyerekekkel, mint ami Rorán is volt. Sok kisebb házszerű építmény, egy hatalmas aréna, és több melléképület is a szemem elé került, egy tóval egyetemben, amelyet egy kisebb patak vezetet le a tengerig.

- Nem kell aggódni, nem bánt – utalt a vörös a mellettünk gubbasztó sárkányra – Na, gyerekek, bemutatom minden félisten otthonát, a Félvér Tábort!