Kedves félisten tanoncok, fogadjatok meg egy tanácsot.

Soha, semmilyen körülmények között NE egyetek egy kisisten sütijéből. Főleg ne egy folyamistenéből.

Kivéve, persze, ha szeretitek a romlott hal ízet keveredni a petrezselyemmel, mellé tengeri víz ízű cukormázzal, szárított hínárszórással.

Ismétlem, SOHA ne egyetek ilyet.

Aszóposz nagyon kedves, meg minden, de borzalmas szakács. Viszont túl nagy csodálattal fordult felém ahhoz, hogy leszóljam a sütijét, ezért lassanként eszegettem. Értsd ezalatt, egy-egy falatot leküzdöttem, némi hányingerrel karöltve, olyan tíz percenként. De legalább a teája finom volt.

Körülbelül három órája ülhettem az isten konyhájában, töviről-hegyire elmesélve az élettörténetem vagy négyszer, amikor kopogtak, és egy igen csapzott nő lépett be rajta, karjaiban egy életvidám kislánnyal.

- Én ezt nem bírom tovább! – toporzékolt a nő, barna haja úgy állt, mint a szénakazal – Aszóposz, viseld te gondját! Nekem ugyan már nem kell!

- Nyugalom, nyugalom – csitította a férfi – Csak ne tegyél kárt semmiben, nénikém, hiszen ez csak egy gyerek...

- Ez a „gyerek" bántotta a macskámat, és összetörte a Zeusztól kapott üveggömbömet! – hadonászott eszeveszetten, jól láthatóan teljesen figyelmen kívül hagyva engem.

- Biztos meg volt rá az oka...

- Ne kelj a védelmére, Aszóposz! Ez a gyerek maga az ördög! - nyomta a férfi kezébe a csöppséget, aki olyan négy-ötévesnek nézett ki.

- Elnézésüket kérem, hogy így beleszólok ebbe a családi vitába, de ki maga? – ráncoltam a szemöldököm.

- Jé, csaknem Poszeidón kicsi lánya? – kerekedett el a nő szeme, egy percre megfeledkezve a dühéről – Mit keresel te itt?

- Én is kérdeztem – jegyeztem meg, csak úgy mellékesen. Na meg válaszolni se tudtam volna.

- Rhea vagyok, a te apai nagyanyád – mutatkozott be.

- Minden isten Londonban csövel? – bukott ki belőlem a kérdés.

- Kikérem magamnak, én titanisz vagyok! – tette csípőre a kezét.

- Nagyszerű... és ki a kislány? – pillantottam a babarózsaszín hajú gyerekre Aszóposz kezében.

- Phoibé titanisz...

- Hogy ki? – kerekedtek el a szemeim. Nem sokat tudok erről a nőről, de abban biztos vagyok, hogy Apollón egyik legnagyobb jósdájának nem egy ötéves gyerek a vezetője.

- Mikor a férjem megint világuralomra akart törni – forgatta meg látványosan a szemét Rhea – Jóslatot követelt Phoibétől, tekintve, hogy Delphi szelleme a táborban volt, Apollón meg akkor sem lett volna hajlandó kinyögni neki, amire kíváncsi, ha elevenen megnyúzza. Phoibé volt az egyetlen reménye, de pechére a nővére sem támogatta, szóval mérgében megátkozta.

- Így lett a jósolás titaniszából egy ötéves kisgyerek – simogatta a kislány feje búbját Aszóposz, aki egészen ez idáig meg sem szólalt. Csak dermedten bámult engem. Ennyire érdekes lennék?

- Hogy lehetne megtörni az átkot? – érdeklődtem, hátha tudok segíteni.

- Csak a tükör képes rá – sóhajtotta gondterhelten Rhea – Addig a nyakunkon marad ez a kis vakarcs!

- Ne beszélj így róla! – korholta le nagynénjét Aszóposz.

- De ez az igazság! – tárta szét a karját a titánnő. Meglátszik rajta, hogy hatból egy gyereket se nevelt fel...

A kicsiphoibé leszállt a veszekedő unokaöccse karjaiból, és hozzám tipegett. Közben Rhea és Aszóposz cseppet sem vígan veszekedtek egymással.

- Szia, kicsi – intettem esetlenül. Nem vagyok hozzászokva a gyerekekhez. Sosem volt kisebb testvérem, az eddigi legkomolyabb gyerek-felügyelet, amit végeztem, az Percy húga volt, de akkor ott volt Sally és Annabeth is. Bár a kor hasonló.

A gyerek nem válaszolt, helyette folytatta a bámulást. Ki fog folyni a szeme, ha továbbra is ezt csinálja.

- Te segítesz nekem, igaz? – szólalt meg kis idő elteltével.

- Miben segítsek? – ráncoltam a szemöldököm.

- Segítesz, hogy megint jól legyek – jelentette ki egyszerűen. Borostyán színű szemei szinte lyukat égettek az én zöldjeimbe.

- De nem tudok segíteni – tártam szét a karom.

- De tudsz! – dobbantott egyet mérgesen.

- Hogyan tudnék én, egy félisten segíteni neked, egy titánnak? – dőltem előrébb – Megkeresem a tükröt, amit odaadok Zeusznak. Ő majd visszaváltoztat, ha szépen megkéred...

- Nem! Zeusz bácsi gonosz! – kezdett hisztizni. Nagyot sóhajtottam. Ebből hogy mászok ki? – Én azt akarom, hogy te segíts!

- De miért akarsz egy szerencsétlen félistentől segítséget kérni? – kérdeztem a fejemet fogva.

- Mert neked szól a jóslatom – mutatott rám kicsi kezeivel, mire elkerekedtek a szemeim.

- Milyen jóslat? – kaptam azonnal az alkalmon.

- Phoibé nem tud teljes jóslatokkal ellátni téged – fordult felém Rhea. Ezek szerint megunták egymás szekálását – Még ha erője teljében lenne, akkor talán, na de így...

- Ezt hogy érti? – ráncoltam a szemöldököm.

- Ezek amolyan féljóslatok. Nem egyenlők Delphi szellemével, vagy Apollónéval, de ugyanúgy valóra válnak, mint a fontosabbak – magyarázta Aszóposz – Pár napja is mondott egyet...

- Az övé! – mutatott megint rám a kislány – Neki kell mondani!

- Ezek a versek roppant kacifántosak, és néha érthetetlenek. De ha elég okos vagy, akkor rengeteget segítenek – folytatta Aszóposz helyett Rhea.

- Ugyanezt akartam mondani... – morogta az isten.

- De nem mondtad! – esett neki rögtön a titán.

- Barmok – forgatta a szemét Phoibé, amin elvigyorodtam. Kezdett szimpatikus lenni a kiscsaj.

- Mi lenne, ha a táborba vinnétek ezt a csöppséget? – tettem fel a kérdést, mielőtt kitörne a harmadik titán háború.

- Minek vinnénk oda? – értetlenkedett Rhea.

- Kheirón biztos szívesen vigyázna rá, meg amúgy is, te panaszkodsz rá! – böktem a nagyanyám felé.

- Úgy van, ahogy mondja! – értett egyet velem Aszóposz.

- Ó, te csak fogd be – morogta a titanisz – De felőlem mehet.

- Nem érdekel, hova visztek, csak hadd mondhassam végre ezt a hülyeséget! – kelt ki magából a kislány. Mondtam már, hogy bírom?

- Hallgatunk, nővérem – ült le egy székre Rhea. Már tele volt a hócipője is ezzel a gyerekkel.

- Hol Viszály, s győzelem,
Ott a Bosszú, önfeledt.
Káosz körbeölel, félisten,
Éjszaka majd eljátszadozik veled, napisten.
Bölcsesség és Halál,
E két személy vár reád.

Hallgass a zsenire,
Tedd el nézeteidet.
Csináld, amit kell, mert vállaltad,
Teljesítsd a feladatot, nem ez a fontosabb?
Mentsd meg a világot,
És elnyered grátiszod.

- Oké... – szólaltam meg pár perc elteltével – Valaki ismételje meg...