Ha valaki megkérdezné, eddig melyik volt életem kedvenc pillanata, vigyorogva vágnám a képébe Erebosz csinos trónusát, amit Hádésztól csórt el.

Mert mástól ugye nem jó!

Idegesített az isten minden egyes mozdulata. Kevés embert... azaz lényt gyűlölök, de akiket igen, azokat nagyon.

Ennek ékes példája Erebosz.

És habár Polly elárult, nem éreztem az irányába mást, csak keserűséget és csalódást.

Amikor tanácskozott a főgóréval én rendszerint elfordultam, és élveztem az ebonitból faragott börtönöm örömeit, míg ő bűnbánó arcot vágva pillantgatott felém.

Erebosz megmondta, hogy kiemelkedő helyet fogok kapni.

Mi is lehetne jobb, mint a saját palotájában, a trónterembe pakolni, mint valami díszrabot?

Az is voltam.

Azonban nagyon téved, ha azt hiszi, összetörhet Apollón látványával.

Percyék mindig arra tanítottak, hogy ne bízzam meg az istenekben. Ugyanis könnyen így járhatok.

Ez egy lecke volt, amit, most ugyan elbuktam, de legközelebb már nem fogom.

Csak kapjak még egy esélyt.

Egyedül ültem a cellámban.

Erebosz lelépett a karperecemmel, amit még az elfogásunk idején kobzott el, Apollón istenek se tudják, hol lehetett azzal a katonával együtt. Mondjuk, amíg Bastet nem jön még egyszer, hogy ejtsen egy-két emlékeztető vágást rajtam, nem aggódom.

- Milyen rossz egy megtört lélek... - hangzott fel mögöttem a nőihang. Az én fejemben pedig megfordult a gondolat, hogy nagy valószínűséggel nekem itt végem.

- Éósz - biccentettem az istennő felé, aki nem messze állt a ketrectől.

- Tudod, mióta sínylődsz a falak között? - szegezte nekem a kérdést.

- Persze, hogy tudom - bólintottam - Erebosz nem győzi mondani, hogy már csak egy napunk van, és nekünk annyi - forgattam meg a szemem.

- Hogyne. Ő büszke a teljesítményére...

- Csak tudnám minek... van harag? - pillantottam rá.

- Amiért rám kented apád szemében azt a mocskot, melyet Apollón képvisel? - vonta fel a szemöldökét, melyre heves bólogatásba kezdtem - Nincs...

- Helyes - fújtam ki a bent tartott levegőt - Egyébként minek jött?

- Elhoztam valamit, ami még hasznodra lehet... - lépett közelebb a ketrechez - Luciana nem használhatta. Viszont a prófécia világosan kimondja, mit kell tenned...

Az istennő kezében felvillant a gömbje... az a fegyver, amit Lucynak kellett volna használnia.

- Ez mégis mit jelentsen? - pislogtam értetlenül a sokkal apróbb, átlátszó gömbre.

- Ráadtam áldásom, de meghagytam neki, hogy csak akkor használja, ha muszáj. Luciana csak simán összetörte, így nem okozott vele kárt...

- Oké, most mondja el ezt az én nyelvemen is - bólintottam.

- A gömb az égboltot jelenti, és mi lesz vele, ha Atlasz egyszer elejti? Vége mindennek, igaz? - nyomta a kezembe az alig, hat centi átmérőjű gömböt. Az érintése hideg volt, mégis kellemes - Ha a megfelelő szavakat használod, melyeket apád hagyott rád, akkor menni fog. Elpusztíthatod Ereboszt...

- Mi a garancia, hogy igazat mond? - fontam össze a karom magam előtt. Nem fogom ugyanazt a hibát elkövetni még egyszer.

- A gömb mindent elpusztít pár méteres környezet belül. Közel kell kerülnöd hozzá, ha végezni akarsz vele. Nincs esélyed, csak egy. Használd ki, Aurora. A leromboltnak hitt barlang legyen rá a tanúm, és apád szava. Írisz megerősít - biztosított, majd eltűnt.

Semmit nem értettem abból, amit magyarázott, de ráhagytam, amolyan "biztos igaza van" gondolattal, és eldugtam a gömböt.

Csapódott a bejárati ajtó, és gyors léptek zaja töltötte be a termet. Mintha az illető rohant volna.

- Aurora - esett le mellém Apollón, mire elfordítottam a fejem - Ne csináld már!

- De csinálom! - fontam össze a karom magam előtt.

- Ne legyél gyerekes...

- Te árultál el minket! Szóval állj fel, és menj innen! - morogtam oda neki.

- Nem. Muszáj meghallgatnod! - jelentette ki, ellenkezést nem tűrő hangon. Csakhogy én nem arról vagyok híres, hogy újabb esélyt adok. Azokat inkább én kapom.

- És ha én nem akarlak? - vontam fel a szemöldököm, továbbra is kerülve a tekintetét.

- Akkor is elmondom!

- Álmodozz, királylány - forgattam meg a szemem.

- Aurora! - csattant fel, alaposan rám hozva a frászt - Erebosz elrabolta Artemiszt, ezért kellett neki dolgoznom...

- Nem értem, ettől még miért kellett a seggét nyalni - ráztam meg a fejem.

- Mert nem akarom, hogy bántsák a húgomat, azért! Viszont nemrég kihallgattam a beszélgetését Bastettel, miszerint soha egy ujjal nem nyúltak Artemiszhez.

- Vagyis átvágtak - biccentettem, és megfordulva szembenéztem az árulónkkal - Ha csak ennyiért jöttél, akár mehetsz is.

- Nem hiszel nekem? - vonta fel a szemöldökét.

- Tökéletesen nem. Elvesztetted a bizalmam - helyezkedtem vissza a kényelmesnek nem igazán nevezhető ülőpozicíómba, mire Polly a rácsok között átnyúlva meglengette a szemem előtt a karperecem és a pálcám.

- Akkor ezekre sincs szükséged?

Hallottam a hangján, hogy vigyorog.

- De... talán...

- Kiengedlek, aztán megyünk a többiekhez - isnertette velem rövidke tervét - A Tartarosz nem a legjobb üdülőközpont...

- Egyetértek - bólintottam - Remélem, őket jobban tartják mint engem... és még élnek.

- Hogyne élnének - bólintott Apollón, ahogy a zárral babrált - Szép szócsatát vívtak valamelyik nap. Öröm volt hallgatni...

- Számítottam rá - sóhajtottam fel - Erebosz megmondta, hogy veszíteni fogunk emiatt... kezdem úgy érezni, hogy igaza van...

- Hát ne kezd! Mindannyiótokban van valami különleges, amit felhasználhattok ellene. Csak meg kell találnotok, és kiküszöbölni vele a hübriszeteket. Aztán nyertek - kattant a zár, majd a férfi tágasra nyitotta az ajtót.

- Mehetünk verekedni - vigyorodtam el, ahogy kiléptem a ketrecből.

❄❄❄

Rohantunk a pince folyosóin, lekaszabolva az összes elénk kerülő csontvázat.

Továbbra sem bíztam Apollónban, bármennyire is szerettem volna. Egyszerűen nem ment.

Ha nem dolgozott volna Erebosznak, nem itt tartanánk. Ebben biztos vagyok.

- Biztos, hogy itt vannak? - lihegtem, mire az isten heves bólogatásba kezdett.

- Itt.

Tartottam tőle, hogy megint az ellenség kezére játszik.

Nem is kicsit, de momentán másra nem támaszkodhattam. Ereboszhoz meg csak nem tántorgok oda, hogy igazítson útba.

Túl bizarr és hülye ötlet lenne.

Főleg, ha megpróbálnám kivitelezni.

- Sajnálom, hogy a tükröt nem sikerült elhoznom - szólalt meg váratlanul Apollón - De ha kudarcot vallok a megszerzésében, és lebukok, nem tudok nektek többet segíteni. Nem kockáztatok, ha nem muszáj...

- Semmi baj... vagyis asszem... - vontam vállat, és visszkézből elporlasztottam egy csontkatonát - Messze van még?

- Nem. Gyere - ragadta meg a karom, és egy-egy jól irányzott fénynyalábbal intézte el az ellenséget, miközben ő maga loholt előttem.

Ha nem fogom elég erősen Intrikust, tuti, elhagyom.

Egy néptelen folyosóra húzott be, ahol senki nem tartózkodott... várj ez így nem értelmes... mindegy, értsétek jól!

A hosszú helyiség mindkét oldalán hatalmas rácsnégyzetek jelezték a cellákat, az ezeket elválasztó falakon pedig fáklyák szolgáltatták a világosságot. Meg a napisten mellettem.

- Pillanatok kérdése, hogy feltűnjön nekik a dolog... nem olyan hülyék, mint hisszük - sóhajtotta Apollón, melyre bólintottam.

- Tudom... De nem fogom hagyni, hogy veszítsünk! Van tervem...

2