- Köszöntsétek az áruló olimposzit, személyesen a Napot! – karolta át a férfi vállát Erebosz jókedvűen.

A földbe gyökerezett lábbal álltam a sereg előtt.

Először is tévedtem, és bajba sodortam Lilyéket. Másodszor viszont egyáltalán nem ennek az istenségnek kéne itt állnia. Nagyon nem.

Éószról volt szó. Ő is ott volt a kezdetektől fogva, ridegül viselkedett, és... és nagyon nem jó ez így.

Gondolkodás nélkül kaptam le a karperecről apám szigonyát, hogy aztán élethű nagyságban, izzó tekintettel meredjek Erebosz fekete, vidámságot sugárzó szemeibe.

- Sajnálom, srácok... – nézett végig rajtunk Apollón szánakozva.

- Rohadjon a torkodon a bocsánatkérésed! – szorítottam rá az aranyfegyver nyelére olyannyira, hogy belefehéredtek az ujjaim.

- Ne csinálj hülyeséget... – motyogta Al mellettem, ahogy előkapta a köpenyét. Nem válaszoltam – Komolyan.

- Igyekszem – szűrtem a fogaim között. Albus vetett rám egy cseppet bizonytalan pillantást, majd egyetlen másodperc alatt cselekedtünk.

Fel kellett készülnünk minden eshetőségre, így bő három óra magyarázás után a fiú belement abba, hogy én harcoljak, amíg ő kiszabadítja Lilyt és Dane-t.

Igaz, ő úgy tudja, hogy csak elterelem a figyelmet, amíg ő akciózik, de nem fogok addig várni, amíg lejár a határidőnk.

Elővettem a pálcámat, és vizet fakasztva párafelhőt emeltem körénk, de olyan sűrűt, hogy más ne lásson át rajta.

Ennek következtében én sem fogok látni semmit, de itt lép érvénybe a Poszeidón-vér, amit reméljük, sikerül valamilyen szinten irányítanom. Vagy ha nem, maradt a magas páratartalom.

Közben Albus elrejtette magát a köpenyben, és eltűnt.

Erebosz elordította magát, miszerint szedjék a belüket, és kapjanak el minket, míg én valahogy próbáltam működésre bírni magam.

Oké, ez így hülyén hangzik, de na, értsétek jól.

Időm sem volt rendesen kiakadni, de talán ez nem is baj. Ráérek később felfogni, hogy ki is az árulónk.

A kezdeti csend átcsapott csatakiáltásba, és egyre hangosan zajokba, amiből arra következtettem, hogy Alnak sikerült elengedni a csapat másik felét.

Kinyírtam két csontvázat egy jól irányzott csapással Intrikusszal, és úgy haladtam tovább. Azért nem működhet a vérem, mert nem éppen hús-vér ellenségeim vannak. Gratulálok, Aurora, ehhez kell ész. Tényleg.

Hagytam a francba az átkom, és a levegőben lévő párára koncentráltam, miközben apám szigonyát visszafűztem a karperecemre, a kardomat pedig pálcaként visszatettem a zsebembe.

Felvettem az alapállást, amit Percytől tanultam, és a kezem kinyújtva koncentráltam a környezetemre.

Jobbról érkezet három csontika, akiket hamar átszúrtam egy-egy jól irányzott, nagyra nőtt jégcsappal, majd lassan haladva előre szedtem le a felém menetelő ellenséget.

Egészen addig ment ez így, amíg bele nem ütköztem egy kemény mellkasba.

Sajnos az illatáról felismertem.

Hátrébb ugorva kaptam a kezembe Intrikust, és szegeztem egyenesen Apollón mellkasának.

- Aurora...

- Te tetű! – kiáltottam rá – Rohadj meg!

- Hallgass meg...

- Anyád hallgat meg, miután a csillagok között végzed! – vágtam rá, cseppet sem barátságos stílusban.

- Gondoltam... figyelj, ez nem pont úgy működik, ahogy gondolod...

- Szerintem meg igen! Elárultál minket! – rontottam neki, ami alól könnyen mentette magát, így a kardom éle csak a fehér levegőt metszette.

- Én nem akartam...

- Aha, persze... - intéztem újabb csapást felé - Hazudtál, és hátbaszúrtál! Pedig bíztam benned!

- Aurora! Engedd, hogy megmagyarázzam!

- Nem!

Minden szavamat nyomatékosítottam egy-egy kardcsapással, és kezdett idegesíteni, hogy egyikse talál be.

Apollón sokkal nehezebb, mint Dióné...

Sürgősen ki kellett találnom valamit, ha nem akartam úgy végezni, mint a felénk araszoló csontvázkatonák, akik immár apró porszemekké morzsolódva szálltak az alvilági levegőben.

A Poszeidón-vérrel viszon csak a vért tudom irányítani...

Na de...

A vérben is megtalalható a víz, nem?

Vagyis...

Megvilágosodtam.

Apollón megdermedt előttem.

- Mit... csinálsz? - szólalt meg. Hangja akadozott és riadt volt. Mintha félne attól, ami ezek után következhet.

- Csak egy... - néztem rá izzó tekintettel - Csak egy kibaszott okot mondj, hogy ne húzzam össze az érfalaidat, egészen addig, amíg ki nem pukkansz, mint egy lufi...

- Aurora... - kerekedtek el a szemei.

A párafelhő kezdett alább hagyni. Láttam a felsorakozott, halott katonákat, és Lilyéket, ahogy a lány ennek a féregnek az íjával szedi le az ellenséget, és Dane is szemet szúrt, a saját szerkentyűivel. Alt viszont sehol nem láttam. Csak remélni mertem, hogy még a köpeny takarásában van.

- Halálra ítélted a küldetésünket! - kényszerítettem térdre. Az alkarján kidagadtak az erek, pupillái is kitágultak - Végig Erebosznak dolgoztál! Nem segítettél megfejteni a rejtvényt, nem tettél semmit annak érdekében, hogy haladjon az ügy. Nem tartottad fel Albust, amikor megkértelek rá! Olyan kibaszott átlátszóan csináltál mindent, mégsem vettem észre! - szorítottam ökölbe a kezem, mire az isten felnyögött.

- Náluk... van...

- Kicsoda? - ráncoltam a szemöldököm.

- A... húgom...

- Tessék? - pislogtam értetlenül
Elengedtem Apollónt, melynek következtében nagyokat lélegezve terült ki a földön.

Nem válaszolt.

Gúnyos taps harsant a hátam mögött.

- Poszeidón kicsi lánya megtanulta használni az erejét. Ez igazán nagyszerű...

A csatakiáltások elhaltak, a pára eltűnt.

Megfordultam, aztán megcsapott a hideg, és egy fekete penge nyomódott a torkomnak.

- Nem mondom, kellett egy kis idő, mire rájöttél a dolog nyitjára, félisten, de el kell ismernem... ilyet még nem láttam. Kiemelt helyet kapsz majd a palotámban - vigyorodott el a Sötétség - Most pedig add ide szépen a tiezenegy isteni fegyvert - nyújtotta ki mohón a kezét.

- Felejtsd el. Nem vagyok bolond - ráztam meg a fejem. Bastet kardja szépen felkarcolta a nyakam.

- Ez igaz. Nem vagy bolond - bólintott, majd közelebb sétált. Lassan, ráérősen, mintha direkt az én idegeimet akarná húzni. Csakhogy az az én dolgom - Te csak végtelenül szerelmes és makacs vagy. De téged is meg lehet törni - csavarta az ujjai közé egy vörös tincsem.

- Álmodni lehet. Csak nem éppen előnyös - jegyeztem meg.

- Milyen igaz. Megfogadhatnád a saját tanácsaidat, Aurora. Soha nem fogsz felém kerekedni. Tehetsz akármit. Mindig lesz mibe belekötnöm. Lesz egy hibapont a te hőn szeretett csapatodban, ami miatt el fogtok bukni. Nem kell hozzá az a nagyra nőtt majom, hogy ezt tudjam - bökött az eszméletlen Apollón felé.

- Ahhoz viszont igen, hogy rájöjj, nyerni fogunk. Senki sem tökéletes, és a te hatalmas egódat könnyűszerrel fogjuk tudni hasznosítani - húztam negédes mosolyra a számat - Kettőnk közül te vagy hátrányos helyzetben, nem én.

- Csak szeretnéd, Poszeidón leánya. Csak szeretnéd...