Abban bíztam, Aurora tudja, mit csinál. És amikor azt mondta Lilyéknek, menjenek Los Angelesbe, a tiltás ellenére, én hittem neki. Nagyon reméltem, jól is teszem.

- Ha ezen a kapun átsétáltok... – fogott bele a sellőlány, aki Aqvarius néven mutatkozott be – Automatikusan kidob titeket a legközelebbi lejáratnál. De figyeljetek oda. Lehet, lesz olyan, aki akadályozni fog.

- Már megszoktam – legyintett Aurora.

- Azt rögtön gondoltam – forgatta meg a szemét a lány – Ne felejtsd el, amit mondtam – nézett a vörösre jelentőségteljesen, melyre a Hableányom bólintott.

- Nem fogom. Menjünk – fogta meg a kezem Rora.

- Köszönjük a segítséget – fordultam Poszeidón felé.

- Semmiség, fiam – nyújtotta a markát – Vigyázz a lányomra.

- Azon vagyok – bólintottam, ahogy kezet ráztunk.

- Köszönöm, apa – biccentett a férfi felé Aurora – Induljunk.

- Hableány – húztam vissza, szememmel az apjára pillantva.

- Szörnyen tudlak utálni ilyenkor... – jegyezte meg, és elengedte a kezem.

- Tudom – vigyorogtam, ahogy a lány az isten elé lépett, és karjait apja dereka köré fonta.

Poszeidón jól láthatóan meglepte lánya cselekedete, de nem visszakozott, és kezeit Rora hátára fektette.

- Járj sikerrel – intett búcsút a tengeristen, mikor a vörösöm elengedte, és ismét mellém lépett.

Mosolyogva figyeltem, ahogy megtörli a szemét.

- Ne vigyorogj! A sós víz az oka...

- Igen, szerintem is – forgattam a szemem, és utoljára intve egyet átléptünk a boltív alatt, kéz a kézben.

❄❄❄

Hasonló érzés volt ez az utazás is, mint a legutóbbi, annyika különbséggel, hogy most nem ájultam be tőle.

Egy erdős részen kötöttünk ki, viszont a közelinek ható autódudálás rádöbbentett, hogy korántsem vagyunk távol a civilizációtól.

- Ez a Central Park – jelentette ki Rora – Innen megy le az egyik járat az Alvilágba.

- Erről beszéltél még a Jupiter Táborban.

- Pontosan – bólintott, és elindult az egyik irányba – New Yorkban sok a szörny, mondjuk San Francisco még rosszabb...

- Ha lehet, inkább kerüljük el őket – iramodtam utána – Nincs kedvem velük foglalkozni.

- Ezt aláírom...

Ahogy haladtunk a lejtőn, megcsapta a fülem a gyerek zsivaj, és a szülők aggodalmas hangja, ahogy a gyerekeiket figyelmeztetik, ne másszanak fel olyan magasra, meg ne álljanak a hinta alá.

- Nem fognak hülyének nézni? – ráncoltam a homlokom, ahogy a látószögembe került egy népes játszótér.

- De lehet – vont vállat – Ettől függetlenül nem túlzottan érdekel. Mi mentjük meg a seggüket, tehát az ő dolguk, hogy nézzenek ránk...

- Csak hát mégis...

- Mióta érdekel téged mások véleménye? – húzódott óvatos vigyorra a szája – Tudtommal teljességgel tojsz a világra.

- Az idők változnak...

- Egyébként meg kezdenek visszatérni az emlékeim az elmúlt napokról... és te komolyan lógva hagytál azon a folyosón?! – fonta össze a karját maga előtt.

Kellett egy teljes másodperc, míg leesett, mire gondol.

- Természetesen – bólintottam, visszaemlékezve a tegnap hajnalra, amikor Tempus visszaadta az emlékeit.

- De izé vagy! – fordult el tőlem, és a füvet kezdte szemlélni, összeráncolt szemöldökkel.

- Hát, inkább, minthogy megint pórul járjak, mint amikor egy ölelés miatt bújtál az ágy alá – jegyeztem meg egy vállrándítás kíséretében, mire Aurora kinyújtotta felém a nyelvét.

- Nicótól, lehet, még akkor is megijedtem volna, ha magamnál vagyok – dörmögte az orra alatt – Na mindegy...

- Remélem, van valami terved – vágtam zsebre a kezem – Nem szeretnék megint a nyakamnál fogva felhőt fejelni.

- Nyugi. Amúgy nincs – rázta meg a fejét – De ha a küldetésről dumálunk, tényleg hülyének fognak nézni – tette hozzá szórakozottan.

- Akkor beszéljünk másról – húztam ki a zsebemből a kezem, hogy utána az övével fűzzem össze – Szerinted mi van Lilyvel?

- Nagy témaváltás, Potter, gratulálok – röhögött fel a Hableányom – Egyébként a húgod szimplán szerelmes...

- Tessék? – kerekedtek el a szemeim.

- Hádész azt mondta, a névsor utolsó embere készüljön, ez volt Abby...

- De az utolsó Lily...

- Csak akkor, ha a vezetékneveket nézed. Lilynek ebben annyi volt a szerepe, hogy édes nagybátyám szerint az rejtegeti az utolsó cetlit, aki túlzottan szerelmes. Lily volt az, méghozzá azért, mert félt, mi lenne Dane-nel, ha a nyilvánosságra hozza – vonta meg a vállát.

- Ezt jól összeraktad – füttyentettem el magam.

- Nézd, én ezeken nőttem fel. A bátyám két főellenséget is legyőzött, és hála neki, rengeteg mindenkivel kerültem kapcsolatba, aki később segített – magyarázta nagyot sóhajtva – Mindig arra vágytam, hogy majd egyszer én is mesélhetek ilyenekről. Percy megjárta a Tartaroszt, Annabethszel együtt. És Nico is járt ott. Tanultam a hibáikból, és felépítettem a saját tervemet az ő mintájukra...

- Csakhogy Erebosz is ugyanezt tette...

- Pontosan – bólintott – Nem kizárt, hogy Erebosz lesz az eddigi legnagyobb ellensége az Olimposznak.

- Lehet, velem van a baj, de a táboriak nem igazán szívlelik a szüleiket, mégis mellettük harcolnak. Miért? – pillantottam rá félszemmel. Éreztem, ahogy megszorítja a kezem.

- Mert tudjuk, milyen világot akarnak azok, akik újból a trónra vágynak. Elpusztítani a félisteneket és az olimposziakat, a halandókkal együtt. Mondjuk Kronosz rabszolgának akart volna minket...

- Akkor nyernünk kéne. Még ott akarok lenni, amikor a legfiatalabb gyerekünket felrakjuk a Roxfort Expresszre – mosolyodtam el, és most én szorítottam meg az ő kezét.

- Hogy mi van?! – fordult felém kikerekedett szemekkel, én viszont továbbra is csak vigyorogva haladtam mellette.

❄❄❄

Életemben nem jártam még ilyen sötét helyen. Még a pálcáink sem szolgáltattak elég fényt, így félő volt, simán találunk egy gyorsabb utat lefelé.

Az pedig nem lenne túl kellemes.

- Hádész bácsi kezd valamit Kerberosszal. Legalábbis ezt mondta... de még így is nagy a csend – jegyezte meg Aurora, ahogy előttem baktatott.

- Engem jobban zavarna a mozgás, de te tudod – vontam vállat.

- Nem. A csend sokkal rosszabb – torpant meg, pedig már majdnem leértünk. Vagyis mertem remélni – Nem tetszik ez nekem.

- Akkor haladjunk, mielőtt megtalálnak a duma miatt – böktem előre az állammal, majd egy bólintást követően a lány ismét elindult.

Az alagút végén együtt görgettük el a nagykövet, amely elzárta az Alvilágot a sötétlyuktól.

Aztán pedig a szemem elé tárult egy nagy placc, tele sötétburás szellemekkel, és egy csapat, cseppet sem barátságosan kinéző szörnnyel, élükön Erebosszal és Bastettel, valamint a jobb oldalon közrefogott Lilyvel és a Hugyagyúval.

- Meglepetés! – vigyorodott el a Sötétség. Legalább most nem akartam úgy összehugyozni magam, mint legutóbb.

- Hogy neked mindenbe bele kell szólnod – forgatta meg a szemét mellettem Aurora.

- De bele ám! Azonban most üdvözöljétek új játszótársunkat ebben a hatalmas és mindent eldöntendő társasjátékban! – tárta szét a karját magabiztosan.

- Milyen szép hasonlat – fintorodtam el.

- Ez fájni fog... – hagyott figyelmen kívül Rora, és mereven előre nézett.

Mire én is odafordítottam a fejem, már szétnyílt a szörnysereg, és megjelent egy ragyogó alak.