A helyiség nem állt egyébből, mint egy márvány körből középen, mindenféle alakzattal telefestve, körülötte pedig valami furcsa színű izével.

Ha azt mondom, víz a víz alatt, hülyének néztek, szóval maradjunk annyiban, nem tudom, mi az.

Rora teljesen felpörgött, ő nyilván tudta, mi ez, vagy mi lesz itt, de nekem olyan szinten halványlila gőzöm sem volt róla, hogy azzal még árnyalatot sem lehetne váltani egy másik színben.

- A pávafiú is jön? – csillogott barátnőm szeme.

- Mit akarsz te Tritónnal? Nem feltétlen edzeni jöttünk, Pandora – rázta a fejét Poszeidón, mire a lány kissé lelankadt – Hekaté kért meg, hogy adjam át az üzenetét, és nekem is van egyéb megbeszélni valóm mindkettőtökkel – pillantott hol rám, hol Aurorára.

- Vagyis? Sürget az idő, és még le kell jutnunk Hádészhoz is – ütögettem a nem létező órám.

Imádom, hogy az istenek ennyire ráérnek. De komolyan.

- Rengeteg problémával kell szembe néznetek... – fogott bele végre – És ezalatt nem a csapatépítő tréninget értem. A Halál Ereklyéi Hádész megnyilvánulásai. A láthatatlanná tévő köpeny, mint a sisak, a pálca, mint a jogar, a kő pedig... a követ Thanatosz ajándékozta a Perszephonénak, mikor hozzáment Hádészhoz.

- Tehát a szimbólum a kulcs a használatához is, nem? – ráncolta a szemöldökét Aurora.

- Várjunk, akkor most mit is kellene tennem? – pislogtam nagyokat.

- Hádész fegyverei, vagyis el kell nyerned az áldását. Mint Lily Apollónét – magyarázta készségesen a lány – De akkor nem így van...

- Nem bizony – rázta a fejét Poszeidón – Ennél komplikáltabb a dolog. Azért jöttünk ide, hogy ne tudjanak kihallgatni. Imádom Amphitritét, de pletykásabb, mint az öreg halandók... vagy Aphrodité, amikor túlzottan féltékeny...

- Ezt jó tudni... – morogta az orra alatt Rora.

- Akkor összegezzük... – szólaltam meg, mielőtt Aurora elkezdi szidni az apja nejét –... az ereklyéknek köze van a mitológiához, igaz? – pillantottam körbe, mire egyöntetű bólogatás volt a válasz. Öcsém, ezek ketten le se tagadhatnák egymást – Mi van akkor, ha az egész varázsvilágnak köze van hozzá?

- Ez nem hülyeség – csillant meg a lány szeme – Akkor ezért akart velem beszélni Hekaté. Az ő leszármazottai lehetnek a boszorkányok és varázslók! Te jóságos Olimposz! – fogta a fejét, míg az isten fekete szakállát simogatta – Teljesen félreértettem Dumbledore-t! Apámra!

- Miért? – ráncoltam a szemöldököm.

- A volt igazgató azt mondta, meg kell tanulnom egyesíteni a mágiát a félisteni erőimmel. Azt hittem a két világ merőben más! Feltudod te ezt fogni?! – ragadta meg a pólóm nyakát.

- Asszem...

- És ez a te hübriszed – szólalt meg Poszeidón, mire rá kaptuk a tekintetünket.

- Mármint? – pillogott nagyokat a vörösöm.

- Csőlátású vagy, lányom. Mindig igyekeztem ott lenni, amikor harcoltál, és figyeltelek. Nem veszed észre a nyilvánvalót, és ez lesz a veszted, ha nem teszel ellene – sóhajtotta.

- Csőlátású vagyok? – kérdezte, leginkább magától, Rora.

- Ezzel most vitatkoznék, ha tudnék – vontam vállat.

- Neked a lányom a gyengéd, ami nem túl szerencsés – biccentett felém az istenség.

- Mondjon újat. Vagyis próbálja meg – javítottam ki magam.

- Mindegy, ezt is jó tudni – köszörülte meg a torkát Rora – Már értem, miért nem csapott meg isteni tenyered szent, egyben koszos tarkómon. De még mindig nem tiszta, a szimbólum...

- Gondolkodj egy kicsit, Pandora...

- Ne hívj így, jó? Köszönöm... – morogta idegesen – És egy ideje már csak gondolkodom.

- A próféciában nyolc isten van említve nem? – szóltam bele, még az indulatok elszabadulása előtt – Bosszú, Viszály, Győzelem, Káosz, Éjszaka, Bölcsesség, Halál és a napisten...

- Apollónt, Hádészt és Athénét kihúzhatjuk – legyintett Rora.

- Akkor maradt a Győzelem, mint Niké, a Viszály, mint Erisz, az Éjszaka, mint Nüx és a Káosz, mint maga Khaosz – vonta le a következtetést Poszeidón – Ez a felhozatal egyáltalán nem kecsegtet semmi jóval.

- Rájöttünk... Nüx átállt Ereboszhoz, ez tuti, Nikének nem tudom, mi köze lenne ehhez az egészhez, ahogy Erisznek sem és Khaosznak sem... nem értem – kezdett fel-alá járkálni a vörös.

- Miért kéne feltétlen isteneknek venni őket? Hol Viszály, s Győzelem, ott a Bosszú önfeledt... – okoskodtam ott valamit – Igaz, nem vagyok ebben valami jártas, de na.

- Imádlak! – ugrott a nyakamba Aurora, és nyomott közben egy puszit az arcomra.

- Khm... ezt hogy gondolod? – köszörülte meg a torkát a tengeristen.

- Erebosz bosszút akar állni, mert annyiszor keresztbe tettek neki. Viszály és győzelem, a csapatunkban sokat veszekszünk, és a felesleges indulatokat is egymáson vezetjük le. Viszont könnyen lehet, tényleg nyerünk, erre vonatkozhat a győzelem – magyaráztam az elgondolásomat, melyre Poszeidón csak hümmögött. Rora pedig összekulcsolva az ujjainkat állt meg mellettem.

- Azért jobban járunk, ha egyelőre nem próbáljuk meg értelmezni a jóslatokat. Ha valamit félregondolunk, könnyen megüthetjük a bokánkat – mondta végül.

Na, kösz. Ezért pofáztam ennyit?

- Most pedig fürödjetek meg, és a kiosztott szobátokban beszélhettek a barátaitokkal – intett az ajtó felé.

Burkolt célzás arra, hogy elege van a fejünkből, meg a folyamatos „szerelmi pillanatainkból", vagy hogy szokták ezt mondani...

Mindenesetre nem igazán sikerült letörnie, már ha ez volt a célja. Kéz a kézben, mindenféle hülyeséget magyarázva sétáltunk a folyosókon, egyenesen vissza addig a szobáig, amelyben felébredtem Amphitritével karöltve.

Csodálkoztam rajta, hogy nem tévedünk el, de ezt betudtam annak, hogy Aurora apja itt a főnök.

A lánya csak tán ismeri a járást.

Az istennő eltűnt a helyiségből, ami azért megnyugtatott.

- Fúj, az a banya tuti, itt járt – fintorodott el Rora, ahogy bezártam a szobaajtót – Égeti az agyam a parfüm szaga. Fúj...

- Amphitritére gondolsz? – vontam fel a szemöldököm.

- Rá hát!

- Minden félistent utál a szülőjének párja? – kérdeztem, puszta kíváncsiságból, ahogy lehuppantam a matracra.

- Ami azt illeti, nem feltétlen – rázta meg a fejét a vörösöm - Például Perszephoné imádja szivatni Nicót, és alapjában véve egy kedves nő, pedig a srác Hádész fia, aki meg ugye a férje... szóval érted – dobta le magáról a pólóját, és a kissé viseltes hátizsákban kutatott másikért – Attól függ, mennyire szeretik egymást az istenek. Héra például ezer örömmel szedne szét minden egyes Zeusz-kölyköt, míg mondjuk Aphrodité nem fog neked esni, amiért Héphaisztosz az apád. De mindig jobb vigyázni.

- Muszáj másik pólót húznod? Apád fürödni küldött – vigyorodtam el.

- Hozzád vágjam a koszos pólóm? – vigyorgott vissza, felém fordulva, mire szemet szúrt az a pár heg, ami a hasát, valamint a mellkasát borította – Mit nézel? Koszosabb vagyok, mint hittem? – pillantott végig magát, aztán megakadt a szeme a bőrén – Ó, hogy ez...

- Megmondanád nekem, mi a francot csináltál magaddal? – pattantam fel az ágyról, és közelebb lépve a lányhoz vettem jobban szemügyre a hegeket.

Ahhoz képest, mélyek voltak, és azt sem mondanám, hogy túl régiek.

- Én semmit! – tiltakozott azonnal – De a próbák, a fegyverek megszerzése, a zászlóvadászatok, a fogathajtó-versenyek és az edzések megtették a hatásukat...

Az álla alá nyúlva emeltem fel a fejét, hogy a szemébe nézhessek. Így láttam meg az arcán futó, apró karcolást.

- Ígérd meg, hogy jobban figyelsz, vagy én is beszállok, és segítek még több heget gyűjteni – néztem rá, teljesen komoly ábrázattal.

- Igyekszem...

- Ígérd meg!

Rora félrenézett, és egy teljes percig meg sem szólalt. Már azt hittem, ennek is veszekedés lesz a vége, amikor eltökélten csillogó szemekkel fúrta tengerzöld szempártját az enyémbe.

- Megígérem!

- Helyes – mosolyodtam el, ahogy a derekára csúsztatva a kezem, húztam magamhoz közelebb, és csókoltam meg.

- Egyébként nem fürödnünk kéne? – vigyorodott el a lány, és kioldalazva a kezeim közül elindult a fürdő felé vezető ajtó irányába.

- Mi ez a többes szám? – kaptam a keze után.

Aurora mosolyogva fordult félig hátra, ahogy vállat rántott, és már el is tűnt az ajtó mögött. A fejemet rázva mentem utána.