- Erről miért pont most kell tájékoztatni?! – tártam szét a karom.

Hát én azt hittem, felrobbanok. De komolyan.

- Nem pont így akartam közölni... – morogta az orra alatt apám.

- Akkor a cetli a tiéd – pillantott rám elgondolkodva Al, mire felvontam a szemöldököm.

- Nagyszerű... de tényleg... akkor azért hoztál ide, hogy közöld, amúgy van egy második nevem, igaz? – néztem rá csúnyán. Ha így haladunk, hamarosan elsajátítom ezt a nézést. Komolyan.

- Nem csak ezért. De többnyire igen – vonta meg a vállát.

- Kösz, szeretlek – forgattam meg a szemem.

- Lökje már a hülyeségét, dolgunk van! – sietette meg apámat Albus, amin jót vigyorogtam.

Jó hatással vagyok rá, érzem.

- Tartaroszba az egésszel... – morogta az orra alatt, ahogy felállt, és elindult az egyik ajtó felé. Közben intett, hogy kövessük.

- Ha mond még valamit, leütöm... – jegyeztem meg, utalva az előbbire.

- De várd meg, amíg valami olyat mond, ami segít is – tette a vállamra a kezét Al – Aztán addig ütöd, amíg mozog.

- Én is így gondoltam...

Összekulcsolva az ujjainkat indultunk apám után, aki már javában a folyosókat rótta.

- Amikor előhozakodtam a Pandora névvel, anyád enyhén szólva hozzám vágta a serpenyőt... – fogott bele, ahogy utolértük – Ez már jócskán a születésed után volt. Emlékszem, ott ültél a hordozóban, és nevettél.

- Végül csak meggyőzted – jegyeztem meg, nem foglalkozva az apám arcára kúszó mosollyal.

- Az túlzás – rázta meg a fejét – Soha nem egyezett bele.

- Akkor meg mi a francért van így a cetlin a neve? – kérdezte cseppet felháborodva Al. Teljes mértékben egyetértettem vele.

Minek ennyit szívózni?

- Mert a cetliket valaki olyan állította össze, aki közülünk való...

- Arra akar kilyukadni, hogy van egy árulónk? – vonta fel a szemöldökét Albus – És ez téged meg sem lep? – fordult felém.

- Ahogy téged sem – biccentettem felé.

- Lily beszámolt róla – vonta meg a vállát.

- Azt tudod, ki az? – pillantott le rám az apám.

- Hádésznak már mondtam, hogy tippem van. De nem fogom elmondani, mert lehet, felesleges a vádaskodás...

- Huszonnégyes?

Válaszul bólintottam.

- Én is rá tippeltem volna – vakarta meg az állát.

Al kettőnk között kapkodta a tekintetét.

- Milyen huszonnégyes?

- Előbb, vagy utóbb megtudod – sóhajtottam gondterhelten – Komolyan mondom.

Al bólintott, és nem szólt többet, apám pedig kitárta az egyik oldal ajtót, és sietős léptekkel vonult végig a díszes, könyvekkel ékesített helyiségen. Középen a plafonról hatalmas csillár lógott, kagylókkal, és döglött halakkal kirakva, a lábunk alatt, pedig, finoman összefont szőnyeg feküdt.

Ha nem lennék diszlexiás, lehet, jobban lekötött volna a hely. De így annyit ért, mintha egy Mozart-típusú emberrel kemény rockot hallgattatnál. Érzed a különbséget, ugye?

- Hova megyünk? –vontam fel a szemöldököm.

- Mutatok valamit – zárta le a témát. Hát jó. Bocs, hogy megkérdeztem.

- És ez mit takar? – feszegettem tovább a témát.

- Rora, hagyd – szorított rá a kezemre Al.

- Perceken belül megtudod – biztosított Poszeidón.

Imádom, amikor összefognak ellenem...

- Hallod... ha egyszer az életben ennek az egésznek vége lesz, lefejelek valakit... – jegyeztem meg, mert már untam a csendet.

- Te mindenkit le akarsz fejelni... – forgatta a szemét Albus.

- Tudom – vontam vállat – De a legtöbben tényleg megérdemlik, hogy lefejeljem őket.

- Mert mindig megtalálod az ilyen embereket.

- Nyugodj meg, Morcika, téged is le akartalak fejelni egy párszor– böktem a fiúra.

- El tudom képzelni...

- Nem most, még szeptemberben. Mert neked mindenhol ott kellett lenned, ahol én éppen elvágódni készültem– magyaráztam, amin csak lehajtott fejjel vigyorgott– Ne neveteljél, mert ez nem vicces! Aztán meg hallgattam a hülyeségedet! Hogy én nem bírok megállni a lábamon, meg mindig rád kell tehénkednem! – puffogtam ott magamnak, a fiú pedig már nem is próbálta elrejteni jókedvét – Persze, röhögjél csak...

Alt nem igazán érdekelte, hogy apám konkrétan pár méterre állt tőlünk (mondjuk engem se, de az részlet kérdése), simán átkarolta a vállam, és közelebb húzott magához.

- Megmondom neked, őszintén, Aguilon, olyankor mindig elgondolkodtam azon, mi lenne, ha elengednélek, te meg szépen meghemperegnél a porban. De elvetettem az ötletet...

- Igen? Na, és miért?– vigyorodtam el. A lehelete csiklandozta a nyakam.

- Mert hallgathattam volna Lily szent hegyi-beszédét, hogy mekkora paraszt vagyok már azzal a lánnyal, akibe az utolsó hajszálamig bele vagyok esve. Szóval játszottam az úriembert...

- Te Albus – néztem rá, fogjuk rá, komolyan – Kurva romantikus ember lennél, ha nem basznád el a mellé beszéléseddel.

- Megválogatod a szavaidat, lányom – köszörülte meg a torkát apám, mire Allal egyszerre nevettünk fel.

- Aurora maga a megtestesült kéziszótár – jegyezte meg a fiú.

- Azért néha értelmes dolog is elhagyja a számat, kikérem magamnak – húztam fel az orrom.

- Csak a nyál, amikor alszol – szúrta oda – De komolyan, nyáladzol álmodban.

- Látod, az én számból még álmomban is jön az értelem – pillogtam fel rá.

- Megérkeztünk – jelentette be apa, mielőtt Al visszaszólhatott volna. Szed sztori, Potter!

- Hova is? – vontam fel a szemöldököm, majd kimászva a srác karja alól Poszeidón mellé léptem – Oké... asszem készítem a szigonyt...