Én mindezidáig azt hittem, Bastetet Kheirón bezárta.

Hát, úgy látszik, nem.

Olyan talpraesetten és mérgesen állt az ajtóban, mintha képes lenne akármelyik pillanatban letépni a fejünket.

És ami a legfurcsább, nem húzta fel a csuklyáját sem.

Fekete szemeiben pedig szinte fortyogott a düh.

És én ezzel a lánnyal jártam...

Az első próbálkozást be lehet bukni.

Előkaptam a pálcámat, és egyenesen rászegeztem, közben Dane arrébb ugrott Lilyvel és Abbyvel együtt.

- Na, szép... Ennyit az Időről – jegyezte meg Bastet, fekete pengéjű kardját Rorára szegezve.

- Csinos kis belépő... Ki találta ki helyetted? – vigyorodott el Aurora.

- Milyen szellemes – forgatta meg a szemét.

- Capitulatus! – lendítettem meg a pálcám, a piros fénycsóva pedig hátra repítette a meglepett lányt. Nagyot koppanva csapódott a szemközti falnak.

- Szép találat – nézett az eszméletlen félistenre Abby.

- Kösz – biccentettem – Tűnjünk el innen! – ragadtam meg Rora kezét, és a hálószobák felé vettem az irányt.

- Én szét akartam csapni! – elégedetlenkedett a barátnőm – Ez így nem igazság!

- Dehogyisnem! – vágta rá Lily – Váljunk szét, és keressük meg Tempust és Fredet, aztán hoppanáljunk innen jó messzire!

- Figyelik a hálózatot, nem fog menni – ráztam a fejem – De ha kimegyünk az utcára, nem fognak segíteni?

- Nem. Csak rengeteg ember meghalna feleslegesen – sóhajtotta Rora, majd megtorpant. Felvont szemöldökkel fordultam meg.

- Valami olyasmire készülsz, ami senkinek nem fog tetszeni, igaz? – fonta össze a karját maga előtt Dane, melyre a vörösöm bólintott.

- Két csapatra válunk. Ti fogjátok Fredet, és menjetek innen. Reyna segíteni fog – osztotta ki az utasítást – Így kértem tőle.

- Veled mi lesz? – kaptam a keze után, mielőtt lelép.

- Visszaszerzem a tükröt – adott választ.

- Felejtsd el – ráztam a fejem – Veled megyek.

- Nem. Túl veszélyes, vigyétek ki Fredet, és...

- Majd Dane-ék megoldják, igaz? – fordultam a srác felé, mire bólintott.

- Menjetek csak. Reynánál találkozunk – biccentett felénk Abby, majd karon ragadta Lilyt (aki mindenáron maradni akart), és Dane-nel együtt elhagyták a folyosót.

- Nem akarom, hogy bajod essen...

- Én viszont tudok vigyázni magamra – tartottam magam a döntésemhez – Nem tudsz mindent egyedül megoldani, bármennyire is akarod.

- De...

- Egyszer már elveszítettelek. Még egyszer nem foglak – fogtam meg a kezét, mire a lány elmosolyodott.

- Rendben, csináljuk! – lendült bele, és elindultunk visszafelé.

❄❄❄

Meglepően nagy volt a csend. Úgy mindenfelé.

Bastet eszméletlenül feküdt a fal mellett, némi vakolattal a fején, de nem is ő volt az érdekes.

- Itt vannak. Valahol. Tempusnak nem jött be a terve – méregette gyanúsan a berendezést Aurora.

- Akkor nem sikerült elhoppanálniuk – sóhajtottam fel – Ez kezd egyre izgalmasabb lenni.

- Nekem mondod? – horkant fel.

Megcsapta a hátamat a hideg.

Időm sem volt megszólalni.

Fekete, sötétség alkotta, karokhoz hasonló nyúlványok tekeredtek Rora testére, és emelték a levegőbe.

A vörösöm felsikított, én pedig már emeltem a pálcámat, hogy kiszabadítsam, amikor gúnyos taps harsant a hátam mögül.

- Milyen kis aranyos – jegyezte meg Erebosz – A Halál ura meg akarja menteni a tenger hercegnőjét. Nagyon romantikus...

Az isten kilépett az árnyak közül, bennem pedig megrekedt a levegő.

Rettenetesen magas volt. Vagy négy méter minimum. Csodálkoztam is, hogy nem fejeli le a plafont.

Fekete lepedőt viselt, szandálja alól áradt a hideg és a fekete árnyék. Hosszú, szintén fekete haja körül fodrozódott a sötétség.

Egészen elrettentő volt, és valószínűleg én is kifutottam volna a világból, ha nem lett volna a kezei között a barátnőm.

- Nem kértem a véleményéből – fordítottam felé a pálcámat.

- Nem félek a hátvakaródtól, varázsló – nézett rám unottan – Csak annyiért jöttem, hogy leellenőrizzem, mennyire árult el az a kis vakarék – lépett közelebb Rorához, ezáltal hozzám is.

- Ha közelebb jön... – emeltem magasabbra a pálcámat, fenyegetően, a lábaim viszont remegtek. Be vagyok fosva, mondtam már?

- Akkor mi lesz? Kihozod belőlem a hapcit? – nevetett fel, amelytől kirázott a hideg.

- Hagyd békén! – kiáltotta el magát Rora mögöttem – Vagy esküszöm, a te seggedbe is felnyomok egy-két jéghegyet!

- Szóval csak visszakaptad az a nyavalyás gömböt – vonta le a következtetést Erebosz – Hm... egyezzünk meg, kölyök – nézett le rám, hátborzongatóan vigyorogva.

- Bármit is akar kérni, a válaszom nem!

- Ez de kár! Akkor nyugodtam megfojthatom a barátnődet? – emelte fel az ökölbe szorított kezét, mire Rora mögöttem felnyögött.

- Próbálkozz jobban, köcsög...

- Engedje el! Mit akar? – szorítottam jobban rá a varázspálcámra.

- Azt a csinos kis karperecet, tudod... a tizenegy isteni fegyverrel – dalolta jókedvűen, mintha tudná, hogy nyert ügye van.

A szemem sarkából láttam, hogy megcsillan valami. Aurora kardja ott pihent, tőlem vagy két méterre.

Ha sikerül eljuttatnom hozzá, akkor talán kiszabadulhat. Legalábbis remélem.

- Albus, nehogy belemenj! Nem érek annyit! – ficánkolt mögöttem a vörösöm.

- Tudom, hogy ez a félisten mennyire fontos neked, kölyök. Ideadod a karperecet, és szabad vagy, mint a madár! – lépett még közelebb, mire annál bátrabban emeltem rá a Pálcák Urát.

- Mondtam, hogy ne jöjjön közelebb – szóltam rá figyelmeztetően, és még magam is meglepődtem, mennyire határozottan csengett a hangom – Gondolkodom.

- Albus, agyonváglak! – sikított fel Rora – De komolyan!

- Ez a válasz felvet némi kételkedést, Albus Potter. Vajon mennyire szeretheted a barátnődet, ha egy ékszer sorsa fontosabb a számodra...

- Bocs, haver, de most lusta vagyok gondolkodni –vigyorodtam el – Sectumsempra!

Igaz, megölni ezzel az átokkal nem lehetett, de megsebezni annál inkább. Az aranyszínű folyadék szétspriccelt a szobában, beborítva minket, de ez egyáltalán nem izgatott.

Egy hátraarcot követően felkaptam Rora kardját a földről, és a lány elé lépve, minden gond és akadály nélkül kivágtam a fekete nyúlványokból.

- Kösz – kapott levegő után, majd kikaptam a kezemből a fegyvert – Tűnjünk innen.

Ezzel egyet tudtam érteni.

- Nem mentek sehová! Kellenek a fegyverek! – ordított utánunk Erebosz, bár annyira nem tulajdonítottunk neki nagy figyelmet, mint kellett volna.

- Nem szabadultok meg tőlem! – jelent meg előttünk Bastet. Kinyújtva a karom akadályoztam meg, hogy Aurora belerohanjon a másik lány kiélezett fogpiszkálójába.

- Most már elpicsázhatom?! – fordult felém Aurora, elég idegesen.

Magamban elvigyorodtam.

- Csak tessék. De ha megöleted magad, utánad megyek.

- Tárt karokkal várlak!