Reyna nem volt a szívem csücske. És soha nem is lesz az.

Már jócskán besötétedett, mikor beestünk, éhesek voltunk, meg miegyéb, erre a nőszemély azt mondja, hogy semmilyen Tempust nem ismer. Ráadásul mindenáron be akarta bizonyítani, hogy hazudunk, és ránk uszította a fémkutyáit. Normális ez?!

Mindenesetre ki lettünk taperolva a helyről. Így (az éjszaka kellős közepén... vagyis már lassan hajnalodott, de ez most mellékes) a sötétben kutyagoltunk el Újróma területéig.

- Kevesebb, mint 24 óránk van – sóhajtott fel Abby – Szerintetek sikerül még egy kis alvás is belecsempészni? – ásította.

- Ha ügyesek vagyunk, talán – követte a lány példáját Lily – De én szeretnék úgy aludni, hogy előtte tartunk egy kiadós párna csatát Rorával.

- Hozok sminket – vihogott fel Abby – Meg körömlakkot.

- Amíg nem engem festetek, azt csináltok, amit akartok – ásított fel mellettem Aurora.

- Honnan tudod, hogy rólad van szó? – kérdezte Dane, a lány elé lépve.

- Nem tudom. Csak találgatok. Ha kimondjátok a Rora nevet, valaki automatikusan mindig rám néz – vonta meg a vállát – Hülye meg én sem vagyok.

- Ebbe belekötnék – horkant fel Lily és Abby.

- Csak haladjunk tovább – intettem a társaságnak.

- Várj, már! – szólt rám Dane, amire elég nagyot néztem – Emlékszel esetleg valamire?

- Tökéletesen nem – rázta meg a fejét a Hableányom – Csak a zöld színre – pillantott rám.

- Akkor eddig nem értünk el javulást...

- De legalább már tudja, ha hozzá beszélünk. Ez is valami, nem? - fordult Abby hol felém, hol Dane felé.

- Nem tudom, nem vagyok orvos – vont vállat a srác. Egyszer biztos, hogy lefejelem – Will többet tudna mondani.

- Fred orvos szakon végzett – szúrta közbe Lily – A Szent Mungóban dolgozott, mielőtt megszökött.

- Hátha tud kezdeni vele valamit – biccentettem a húgom felé.

- Feltéve, ha megtaláljuk – hívta fel a figyelmünket a legnagyobb problémánkra jelenleg Dane.

- Ne legyél már ilyen borúlátó! – csapta meg a karját Lily - Megtaláljuk.

- Bizony! Meg lesz! – állt a húgom oldalára Abby.

- Én csak reálisan látom a dolgokat – emelte maga elé a kezét Dane.

- Hát, haver, nem kéne – ragadtam meg Rora kezét, és megindultam a fényekkel borított város felé.

❄❄❄

Terminus már annyival többet tudott nekünk mondani, hogy fegyvert tilos bevinni. Minden második mondata ez volt, nem viccelek.

Aztán persze kinyögte, hogy szokott látni egy furcsa srácot, de itt mindenki furcsa. Szóval ezzel sem segített sokat.

Aztán még elárult annyit, hogy szőke egyénről van szó, szinte világítóan sárga szemekkel. Szerinte csak egy apollós gyerek, de Abby arca elárulta, hogy egyáltalán nem erről van szó.

A mellszobor azt viszont nem tudta megmondani, vajon hol lakhat az illető.

Szóval maradt az utolsó megoldás. Kikérdezzük a lakókat. Ők lehetőleg ismerik a nevét is.

- Luke-nak volt sárga szeme, miután Kronosz megszállta. Van igazság abban, amit mondott az öreg, mert néhány apollónosnak is aranyszeme van, de az arany. Ez sárga – magyarázta készségesen Abby, miután otthagytuk a szobrot őrködni.

- Szerintem meg tudta, hogy Saturnus fia. Csak nem akarja nagydobra verni. Kronosz kétszer próbálta letaszítani az Olimposzt, az ő helyében, én sem repesnék örömömben, amiért egy csapat kölyök őt keresi – tette hozzá Dane.

- Akkor viszont azt is tudhatja, hol lakik! Menjünk vissza! – fordult sarkon Lily, és ha nem kapom el a kezét, valószínűleg tényleg visszamegy.

- Ha elsőre nem mondta meg, másodjára sem fogja. Max hülyének néz – ráztam a fejem – Nem éri meg visszamenni.

- Akkor mit csináljunk?! – tárta szét a karját tehetetlenül a húgom – Nincs időnk mindenkit kikérdezni! Még akkor sem, ha különválunk. Lehetetlen.

- Az még elválik. Valahogy megoldjuk. Csak kéne egy jó varázslat... Abby, te tudsz varázsbeszélni, vagy micsinálni, igaz? – fordultam a lány felé, aki válaszul bólintott.

- Nem sokra mennénk vele – jegyezte meg halkan.

- Dehogyisnem! Lassan reggel lesz, az emberek felkelnek, és kijönnek a városba. Te felállsz a szökőkútra, és mindent beleadva magadhoz hívod Tempust – vázoltam fel a gyorsan összedobott tervet.

- Ha Tempus itt van, és meghallja a hangodat, biztos, hogy előjön! – lelkesedett Lily is – Al, zseni vagy!

- Nem hinném, hogy menni fog – vakarta kínosan a tarkóját a lány – Régen gyakoroltam, meg amúgy sincs annyi varázserőm hozzá... nem vagyok olyan ügyes, mint Piper...

- De...

- Hagyd, ha nem megy neki, ne erőltesd! – vágott közbe Dane – Csak feleslegesen pazarolnánk az időnket.

- Menni fog neki. Biztos vagyok benne! – nézett haragosan a húgom a srácra – Annyira pesszimista vagy, Dane!

- De ha nem megy neki, nem éri meg erőltetni, Lily. Aurora mindannyiónknak fontos. És ha nem sikerül, rengeteg időt pazarolunk el. Ne feledd, hogy Tempuson kívül Mnémoszünét is meg kell keresnünk, és már csak 18 óránk van...

- Menni fog, Abby – fordultam a lány felé, figyelmen kívül hagyva a két veszekedő tagot – Vissza akarod kapni Rorát te is, igaz?

- Mi ez a kérdés? Persze! – vágta magát vigyázba.

- Akkor tedd meg érte. Van annyi erőd, hogy sikerüljön! - biztosítottam, és a vállára téve a kezem, megszorítottam azt.

- De...

- Nincs sok időnk! Meg kell találnunk Tempust, hogy a barom haverod örüljön!

- Te hülye vagy – röhögött fel Abby, majd levéve a kezem a válláról a szökőkút felé vette az irányt.

Teljesen reggel lett. Az utca pedig pillanatok alatt megtelt emberrel.

- Srácok, akció van – szóltam oda a párosnak, és kézen fogva a bámészkodó Aurorát a lány után indultam.

- Rávetted? – robogott Lily mellém, felderült ábrázattal.

- Rá.

- És ha nem sikerül? – jelent meg Rora oldalán Dane.

- Akkor ezt bebuktuk – bólintottam – De gyorsabb megoldás, mint a tiéd – vigyorodtam el.

- Haha, nagyon vicces, Potter – forgatta meg a szemeit.

- Tudom, örököltem...

- Nyugodjatok már – szólt közbe Rora – Ott az esemény – biccentett a fejével a szökőkút falára felmászó Abbyre.

- Emberek... khm... Figyelmet kérnék...

- Ez elég laposan megy neki – jegyezte meg Aurora – Tökösebben is lehetne.

- Nem te állsz ott – csitítottam – Menni fog, Abby!

A lány rám nézett, és egy sóhajtás után bólintott.

- Fogjátok be a fületeket – adott tanácsot Dane.

Nem szívesen, de megfogadtam. Vagyis befogtam Rora fülét, mert ő nem volt hajlandó rá, aztán a lány röhögve tette ugyanez velem. Teljesen normálisak vagyunk, tényleg.

Nem tudom, mit mondott Abby az embereknek, mert nem hallottam, de nagyon üthetett, ugyanis ködös tekintettel járkált mindenki.

A lány leugrott mellénk, és mutatta, hogy most már nyugodtan letehetjük a kezünket.

- Szép volt – vigyorogtam rá.

- Köszönöm – húzta ki magát.

- Mondtam, hogy menni fog neki – fordult Lily Dane-hez, aki erre durcásan elfordult.

- Egy kicsit régi módi varázsbeszéddel csábítani, nem gondoljátok?