Egészen jól elvoltam.

Az a sok kütyü, meg fura szagú izé, nagyon tetszett.

Arról nem is beszélve, hogy piszkosul ismerősek voltak, csak azt nem tudtam, hogy honnan.

De biztos voltam benne, valahol már láttam őket. A kérdés már csak az, vajon hol. És hogy miért nem emlékszem rá.

Ráérősen sétálgattam a sorokon, alaposan megnézve mindent, és amit lehetett, azt ki is próbáltam. Habár fogalmam sem volt róla, mennyire káros, vagy mérgező. De egyszer élünk nem?

Érdekes volt a megannyi különböző színű folyadék, és tárgy, amelyek akár egy érintésemre más alakot vettek fel. Lenyűgöző volt.

- Gyere, Hableány, van egy kis dolgunk – simított végig a hátamon valaki, melynek hála ugrottam egy nagyot. Legalább nem a szekrénynek – Mielőtt megijednél, Albus vagyok – nyújtotta felém a kezét.

- Valahonnan ismerősnek tűnsz... találkoztunk már? – csúsztattam a mancsom az övébe.

- Meglehet – vont vállat, de nem kerülte el a figyelmem az arcán megbújó mosoly.

Nem igazán volt időm ezen gondolkodni. Kiléptünk az épületből, és további három emberkéhez igyekeztünk a szakadó esőben.

Közben feltűnt, hogy olyan száraz a ruhám, mintha a lehulló folyadék nem is érné. Csak hát ugye az lehetetlen.

És ugyanez volt a helyzet a mellettem baktató fiúval is. Csont szárazak voltunk az esőben. Ez normális?

- Indulhatunk? – fogadott minket egy barna hajú fiú. Ő is ismerős volt, de a nevét nem tudnám megmondani.

- Persze – bólintott egy vörös hajú, és felém nyújtotta az egyik kezét – Nem harapok – mosolygott rám, mire a fekete hajú fiúra néztem. Válaszul bólintott, jelezvén a biztonságot, így elfogadtam a lány jobbját.

A barna hajú fiú megfogta a lány másik kezét, míg a másik lány a mellettem állóét.

Aztán már csak egy rántást éreztem.

❄❄❄

Térdre érkeztem, közelebbről megvizsgálva a fű minőségét.

Igazából enyhe ziháláson kívül nem tapasztaltam egyebet. És elnézve a barna hajú fiút, aki konkrétan telehányta az egyik bokrot, szerintem nem is akarok mást érezni.

- Lassan megy le a Nap. Mennyi az idő? – fordult körbe a fekete hajú fiú. Válaszul kinyújtottam a karom.

Ösztönösen jött, nem is tudtam, hogy van óra a csuklómon.

- Harminc óránk van, ha jól számolom – tért vissza a bokor társaságából a barna hajú.

- Annyi – bólintott a másik srác.

- A határon mindig sok szörny van, igyekezzünk – vett ki valami csillogó izét az övéből a barna hajú lány.

- Befelé, emberek! – adta ki az utasítást a vörös hajú, majd mihelyst a fekete hajú megfogta a kezem, elindultunk a hegyen lefelé.

- Szerinted tényleg ott lesz Tempus, ahol Fred? – kérdezte fojtott hangon a mellettem lévő a vörös hajútól.

- Nem tudom – sóhajtotta a lány – George bácsi azt mondta, Fred találkozgatott már egy ideje egy sráccal, és vele ment, amikor összevesztek. De fogalmam sincs, ez egyenlő-e Tempusszal, vagy, hogy egyáltalán ide jöttek. Ha nincs igazam, akkor rengeteg időt vesztettünk el.

- Reménykedjünk benne, hogy igazad van... Merem ajánlani annak a Tempusnak, hogy tudjon segíteni Mnémoszüné megkeresésében is. Agyoncsapom, ha kiderül, felesleges vagyunk itt. De a srácot is - biccentett az előttünk menetelő páros fiú tagjára.

- Miért? Dane csak segíteni akar...

- Ha elvesztjük Rorát, nem megyünk vele sokra – horkant fel a fekete hajú.

- De abban igaza van, hogy a küldetést mindenképpen el kell végeznünk. Nézd, Albus, nem akarok megint összeveszni, de téged az érzelmeid irányítanak. Dane pedig tudja, milyen világ várhat ránk, ha elbukunk...

- Én akkor sem értek vele egyet – duzzogott tovább a fiú.

- Milyen kis morcika vagy – szólaltam meg szórakozottan. A srác rám nézett, de olyan meglepetten, amilyet még nem láttam. A csaj csak vigyorgott.

- Ezt mondd még egyszer!

- Mit? – néztem rá meglepetten.

- Az előző mondatod! – torpant meg, és szembe fordított magával.

- Morcika vagy? – vontam fel a szemöldököm, melyre elmosolyodott. Oké, ez a srác nagyon fura – Ezen miért mosolyog? Sértésnek szántam...

- Ez volt a személyes beceneve, mielőtt kitörölték volna az emlékeid – válaszolt a feltett kérdésre készségesen Lily... várjunk, ezt honnan tudom?

- Aha... értem – zártam le a beszélgetést, és magamba temetkezve azon kezdtem gondolkodni, mi is történik velem pontosan. De hogy fogalmam sem volt róla, az is biztos.

- Először Reynához megyünk, ő biztos tud róla, ha van Tempus nevű egyéne. Ha ez nem jön be, akkor jön Terminus – vázolta fel a kezdetleges tervet a barna hajú lány.

- Azok meg kik? – ráncoltam a homlokom. Ismerős volt mindkét név, de nem tudtam volna megmondani, hogy honnan.

- Reyna praetor, Terminus isten. Majd meglátod – legyintett a barna hajú fiú – Ha egyik se jön össze, maradunk Újróma lakóinál.

- Mi lesz, ha kifutunk az időből, nagyokos? – szúrta oda Albus (legalábbis a vörös hajú így hívta).

- Rorát itt hagyjuk, mi pedig folytatjuk a küldetést – vágta rá, szinte gondolkodás nélkül a srác.

Éreztem, hogy ez a válasz Albusnak nem igazán tetszik. Azt hittem, nekimegy a fiúnak, úgy égett a tekintete, és megszorította a kezem.

- Hagyd, nem éri meg – fogtam rá a csuklójára másik kezemmel.

- Te ezt nem érted – rázta meg a fejét, és az út további részében nem is szólt hozzám.

Pedig én csak segíteni akartam...