EGY
A MIKAELSONOK EGY HELYEN

Niklaus házában folytak az előkészületek a Mikaelson Bálra, amit egy nap alatt rendeztek meg a család tiszteletére, természetesen saját maguknak. Madelaine-nak továbbra is akadtak dolgok, amiket meg kellett tanulnia erről az évszázadról, például a kis dobozt telefonnak hívták, illetve a gyors és modern szekerek neve kocsi. Ezek pedig a mai embernek alap dolgok voltak. 900 év kimaradt neki a családi történetből, és úgy látszott, hogy még Elijah sem hajlandó elmagyarázni neki, mivel el volt foglalva azzal, hogy a halott anyjuk visszatért. Madelaine türelmes volt, és lefoglalta magát a civilizáció fejlődésével, az este alatt az angol nyelvet tanulmányozta át pár könyvön keresztül.

Halk zene szólt a háttérben, szolgálókat megszégyenítő módon megigézett nők és férfiak sürögtek-forogtak a hatalmas házban. Egy lány Rebekah körmeit manikűrözte, míg egy másik Madelaine kezével foglalatoskodott.

- Rebekah, mondd, hogy jóképű vagyok - kérdezte Kol a tükör előtt állva, miközben egy szabó az öltönyét igazította rá.

- Kol, tudod, hogy nem tudsz megigézni - válaszolt a lány, és elégedett sóhajjal a körmeire nézett.

- És te mit gondolsz, Mads? - pillantott testvérére Kol a tükrön keresztül.

- Azt, hogy már így is nagy arcod van, nem kell hozzá a dicséretem. - A szabad kezével a borospoharát a szájához emelte, és belekortyolt a benne lévő emberi vérbe. Morbidnak tartotta ezt a módszert, de inkább ez, mint valakinek a nyakát vagy csuklóját harapdálni. A vért utálta legjobban a vámpírlétben.

A következő pillanatban egy dühös Klaus száguldott be a szobába, mire szinte megfagyott bent a levegő.

- Megtámadtad Elenát? Mi ütött beléd?! - támadta le Rebekah-t, akinek egy fáradt sóhaj hagyta el a száját. Madelaine testvérei nagyon sokat változtak 900 év alatt. Akkoriban összetartottak, miközben menekültek az apjuk, Mikael elől. Most viszont ellenségek voltak.

- Elena - kutatott az emlékezetében Madelaine. - Az a hasonmás, igaz?

- Most nem felzárkóztató órát tartunk neked - pillantott Klaus a húgára, mire ő idegesen elnézett egy másik irányba. Gyűlölte, ha lekezelően bántak vele, de nem szeretett volna most Klausszal vitatkozni, főleg, mert egyébként is dühös volt.

- Helyben vagyunk - szólt Rebekah, aki nyugodt tekintettel pillantott fel a bátyjára.

- Tőrt akarsz a szívedben?

- Csak ezzel tudsz fenyegetőzni? Semmi más trükköd sincs? - fordult felé Kol, egy ravasz mosollyal az ajkán. Madelaine kis híján elnevette magát, de a pohár mögött elrejtette mosolyát, ahogyan újra belekortyolt.

- Te inkább csak gyönyörködj magadban.

- Te nem vagy az apám - szólt vissza neki Kol.

- Nem, Kol, de az én házamban vagy.

- Akkor talán ki kéne mennünk - provokálta Kol a bátyját. Szemtől szemben álltak,

- Elég - lépett be a szobába Esther. Nem tűnt dühösenek, de a hangja ellenkezést nem tűrő volt. - Niklaus, gyere. - Klaus elindult édesanyja után, de dühös tekintete csak később kapcsolódott le öccséről.

- Milyen voltam? - nézett Madelaine-ra Kol, félmosolyra húzva a száját.

- Az életeddel játszol - rázta meg a fejét a lány halkan nevetve.

- Amíg anya itt van, nem árthat nekem - foglalt helyet a két nővére között. Madelaine elküldte maga mellől a manikűröst és megigézte, hogy készítsék elő a ruháját.

- Anyuci szoknyája alá bújsz, Kol? - kérdezte gúnyosan Rebekah.

- Nevess csak, de igazam van. Anya nem engedi neki, hogy megint tőrt szúrjon a szívünkbe.

- Igaza van Kolnak - mondta Madelaine. - Bármit csinálhatunk, Klaus nem tud bosszút állni rajtunk, mert fél anyánktól.

- Most jött el a mi időnk - mondta Kol, ezzel egy időben pedig Madelaine felállt a helyéről.

- Rám ne számíts - indult ki a szobából, de még egyszer visszafordult. - Még csak gondolni sem szeretnék Klausra. - Ezzel a végszóval ki is sétált a szobából. Nem érzett gyűlöletet Klaus iránt, pedig tudta, hogy kéne. Dühös volt rá és csalódott benne, hiszen azt hitte, közel álltak egymáshoz. Madelaine még mindig emlékezett a kisfiúra, a bátyjára, aki megnyugtatta, mikor félt egy viharos éjszakán. Azt utálta, ami belőle lett. Egy gyilkos, aki bármikor képes (szó szerint) hátba szúrni a saját testvéreit. A lány azon töprengett, hogy vajon még maradt-e Klausban valami a régi énjéből.

Madelaine örömmel látogatta meg a Mystic Grillt, ahol délelőtti időben csak lézengtek az emberek. Úgy gondolta érdemes lenne körülnézni, megismerni a helyi embereket. Legalább érdemes lenne felmérni a terepet, mielőtt belecsöppenne Mystic Falls nyüzsgő életébe. Magabiztosan lépett be a bárba és a pult felé vette az irányt, mikor beszélgetés ütötte meg a fülét.

- Olyan kísérteties, hogy az Ősi család egy bált rendez, egy olyan régimódi bált. - Madelaine a hang irányába fordult, az asztalnál két lány ült. Az egyik szagából érezte, hogy vámpír, a másik viszont ember volt. Észrevett a barna hajú lányon pár ismerős vonást. A hasonmás, gondolta magában.

- Ez valami beteges hamupipőke-fétis lehet. És miért akar veled beszélni a gonosz boszorkány? - Nem szép dolog a tiszteletlenség. Madelaine le tudta volna tépni a szőke hajú lány fejét, amiért az anyját sértegeti, de türtőztette magát.

- Fogalmam sincs - rázta meg a fejét a hasonmás. - Csak egy módon tudhatom meg.

Az Ősi lány nem bírta tovább közbeavatkozás nélkül hallgatni a beszélgetést. Elhatározta, hogy egy kicsit többet is kiderít a hasonmásról, illetve, hogy miért akarja annyira megölni őt a nővére.

- Helló, bocsássatok meg, de nem tudtam nem meghallani, hogy miről beszélgettek. Annyira őrültség ez az egész. - Madelaine hálás volt azért, mert tudott szerepet játszani és hazudni, amiben nagyon jól hasonlított a testvéreire.

- Már bocs, de nem hallottam a neved - mondta a szőke hajú.

- Ó, tényleg, milyen udvariatlan dolog tőlem, elfelejtettem a bemutatkozást - csapott hirtelen a homlokára Madelaine, mielőtt kihúzta az egyik széket és helyet foglalt volna rajta. - Új vagyok itt, de én és a családom meghívást kapott a bálra.

- Az én nevem Elena, ő pedig itt Caroline - mutatkozott be a hasonmás. - Várj, azt mondod, hogy meghívtak? Miért?

- A családom - Madelaine lehalkította a hangját, mielőtt megint felszólalt volna. - Egy eléggé komplikált családból tartozom. A felmenőim egytől-egyig boszorkányok voltak. Igazából - az mondják - az egyik legősibb és legerősebb. Tulajdonképpen csak egy legenda.

- Szóval azt mondod, hogy boszorkány vagy - kérdezte Caroline, mire Madelaine bólintott. Még kicsit szkeptikusnak tűntek, ezért az ősi lánynak még meggyőzőbbnek kellene lennie. - És miért mondod el ezt nekünk?

- Nem ismerek itt senkit és ti pont a Mikaelsonokról társalogtatok - vonta meg a vállát. - Ti miért vagytok hivatalosak a bálra?

- Óvatosan, Madelaine. - jelent meg mellette Rebekah. - Minden szép és jó, amíg hátba nem támad.

- Mit keresel itt? Ismerem az anyád szabályit, nem gyilkolhattok.

- Vegyél vissza magadból, Elena. Nem minden rólad szól. - Rebekah egy szúrós pillantást vetett a hasonmásra, mielőtt tovább sétált egy magas, szőke hajú fiú irányába.

- Honnan tudta a nevedet? - nézett rá a két fiatal lány kérdő tekintettel. Madelaine felállt a helyéről és visszatolta a székét. Az Ősi lány arckifejezése ártatlanról átváltott komorba.

- Egy tanács: vegyétek lejjebb a hangotokat, vagy beszélgessetek máshol ilyen dolgokról. Sosem tudjátok, hogy ki hallgatózik - mondta sejtelmesen. Elena és Caroline értetlenül egymásra nézett, aztán vissza Madelaine-ra, akinek akkor már semmi nyomát nem látták a bárban.

- Ez meg mi a francot jelentsen? - kérdezte a szőke hajú vámpír a hasonmástól.

- Madelaine - szólította meg húgát Klaus. Madelaine már a báli ruháját viselte, ahogy Klaus is fekete öltönybe volt öltözve. Fél órán belül a vendégek elkezdik megtölteni a Mikaelson villát.

- Nincs kedvem hozzád, Niklaus - válaszolt a lány. Tudta jól, hogy a bátyja mennyire utálja, mikor a teljes nevét használja valaki. Mintha valami szégyen lenne. Utálta azt a nevet, amit az apja adott neki, gyűlölt mindent, ami az apjához köthető volt. Madelaine pedig ezt pontosan tudta.

- Ne játszd meg, hogy utálsz, mind ketten tudjuk az igazságot: én vagyok a kedvenc bátyád. - Madelaine halkan felmordult. Persze, hogy emlékezett arra, amit kilencszáz évvel ezelőtt mondott bátyjának. Klaus ajkán megjelent egy félmosoly. - De nekem is meglenne minden jogom utálni téged. Nyakon szúrtál.

- Te pedig szíven szúrtál.

- Látod? Kvittek vagyunk. Én leszúrtalak, te leszúrtál. - A lány leharcolta az ingert, hogy válaszoljon.

- Egyébként találkoztam a hasonmással - váltott témát Madelaine. Először kezdeményezett beszélgetést a bátyjával, mióta felébredt, ezért kicsit ideges volt. - Miért gyűlöli Rebekah ennyire?

- Azért, amiért te is engem - válaszolta a hibrid unottan.

- Mert önző disznó vagy, vagy mert leszúrtál? - tette fel a kérdést a lány, de már előre tudta a választ. - Úgy tűnik alábecsülöm azt a lányt. Nem csodálom, hogy Rebekah megakarja ölni.

- Van még több kérdésed?

- Igen, rengeteg - forgatta meg a szemét a lány. Klaus még az előbb arról beszélt, hogy nem kéne rá haragudnia, most pedig szimpla kérdésekre nem volt képes válaszolni. Ez idegesítette a lányt. Viszont nem hagyta ennyiben, már csak azért sem, mert nem akarta nyerni hagyni bátyját ebben a kis vitában. - Nem, most komolyan, miért védelmezed ennyire?

- Nem hozol papírt és tollat a jegyzeteléshez?

- Ugyan, Klaus. Tudod, hogy úgyis kiderítem, szóval miért nem kíméled meg a dolgomat?

- Egy feltétellel - lépett közelebb Klaus, Madelaine bólintott. - Tartsd a szemedet ma ikertestvéreden és nővéreden.

- Már miért is kéne őket figyelnem? - fonta keresztbe karját a lány.

- Nem akarom, hogy bármi is rosszul süljön el, de Kol és Rebekah kiszámíthatatlanok. Gondoskodj róla, hogy semmi se történjen.

- Nem várhatod el tőlem, hogy őket figyeljem egész este. Miért nem te csinálod? - kérdezte Madelaine, aki nem nagyon akart a testvéreire vigyázni. Nem tudta volna kordában tartani őket, és ezzel Klaus is tisztában volt.

- Van jobb dolgom is - vonta meg a vállát a hibrid. - De megkaphatod a válaszaidat.

Madelaine végül elfogadta bátyja ajánlatát. Persze nem volt ennyire fontos az információ, és nem volt kedve egész este a testvérei nyakába lihegni, de tudta, ha visszautasítja, akkor gyávának fog tűnni. Nem hagyhatta, hogy egy ilyen egyszerű helyzetben ő tűnjön alsóbbrendűnek. Inkább figyeli Kolt és Rebekah-t. Semmi vesztenie valója nincs vele.

Minden bátorságát összeszedve, az ősi leány kisétált a szobából és útját a lépcső felé vette. Az alsó szintet betöltötték az emberek, amitől Madelaine-ra rátört az éhség. Ennyi év után nehéz volt számára sok ember között lenni, még akkor is, ha régebben megtanulta az önkontrollt. Az ingert leküzdve, elindult lefele, egy magabiztos mosolyt erőltetve az arcára.

sksksksk sajnálom, hogy megint szerkesztgettem rajta, ahelyett, hogy újabb fejezetet hoztam volna, de mint láthatjátok egy kicsit megváltoztattam a designt, ami nekem iszonyatosan tetszik, nem tudom ti hogy vagytok vele, remélem nektek is annyira bejön, mint nekem. ha pedig nem, akkor azt is nyugodtan megírhatjátok, nem harapok. :)