HAT
~ nász-ajánlat ~

Visenya két rövid kopogással jelezte az érkezését az édesanyja lakosztályának ajtaján. A túloldalról érkező halk szabad után, a kilincsre a csúsztatta a kézét és benyitott a helyiségbe.

Nem lepődött meg, hogy kettőjükön – illetve, ha az igazak álmát alvó kis Joffrey-t is beleszámoljuk hármójukon - kívül egy lélek sem volt a szobában. Számított rá, hogy az édesanyja hamarosan szóba fogja hozni az udvaron lezajlott eseményeket. Még akkor is, ha kivételesen nem ő került bajba.

- Hívattál, anyám?

- Visenya - édesanyja megpaskolta a maga mellett lévő helyet - Gyere, ülj le ide mellém.

Engedelmesen helyet foglalt és úgy várta, hogy az anyja belekezdjen a mondanivalójába. A vastrón várományosának arca túlságosan komoly volt hozzá, hogy kellemes hírt készüljön közölni vele.

- Javaslatot szeretnék tenni a Kistanács mai ülésén, ami téged is érintene.

Visenya szívverése kihagyott egy ütemet, orcája pedig vészesen sápadni kezdett. Nem igazán volt ínyére, hogy merre felé halad a beszélgetés.

- Egy napon királynő leszek, ahogyan utánam te is. Viszont nem uralkodhatunk egy széthúzás cincálta királyság felett. - balját leánya ritmustalanul doboló ujjaira csúsztatta. - Békére van szükségünk, még akkor is, ha az kompromisszumok árán is kötettett.

- Milyen kompromisszumokról lenne szó? - Lehunyta a szemét és mélyet sóhajtott. Fölösleges volt megkérdeznie; már az előtt pontosan tisztában volt a válasszal, hogy az anyja egyáltalán kinyithatta volna száját.

- Egy eljegyzés, közted és Alicent királyné valamelyik fia között.

- Tényleg jó ötletnek tartod ezt?

- Jelenleg ezt tartom az egyetlen jó ötletnek.

Visenya bólintott egyet és elhúzta a kezét. Nem akart az anyja szemeibe nézni, inkább kibámult az ablakon. A szürke, borús égbolt úgy tűnt, az ő hangulatából merített ihletet.

- Én választok... - Jelentette ki, egy lélegzetvételnyi szünetet sem hagyva az anyjának. Nem várta meg, hogy kiderüljön az egyetértésének vagy éppen ellenvéleményének készül hangot adni. - És én Aemondot akarom.

- A testvére Aegon talán... - kezdett bele, de Visenya a szavába vágott.

- Ha már minden mást eldöntöttetek helyettem, hadd maradjon legalább ez az en kezemben!

Lánya szavai hallatán Rhaenyra hercegnő szája szélén egy mosoly árnyéka jelent meg. Ha a tónusait nem is, az akaraterejét mindenképpen tőle örökölte.

- Legyen hát... Egy másodszülött fiú valóban kisebb veszélyt jelentene a trónigényedre. Még ma a Kistanács elé terjesztem az ötletet.

Visenya oldalát már csak egyetlenegy kérdés furdalta.

- De miért ilyen sietős ez anyám? - Azt hitte több ideje van hátra a gondtalan gyermekéveiből - Nem várhatna még pár évet...?

Rhaenyra hercegnő megcsóválta a fejét.

- Te magad is ott voltál az udvaron ma reggel Visenya. A saját szemeddel nézhetted végig, ahogy...

- Emiatt sürgeted ennyire az eljegyzést? - elkerekedtek a szemei - Csak mert Ser Criston pár foggal kevesebbel hagyta el az udvart?!

Észre sem vette, hogy mennyire felemelte a hangját, csak akkor, amikor az álmából felriadó testvére gügyögéssel adta tudtára nemtetszését. Lehalkította a hangját, édesanyja pedig a kised bölcsőjéhez sétált és ringatni kezdte azt.

- Mert ha engem kérdezel az az utálatos alak megérdemelte, hogy Ser Harwin móresre tanítsa...

- Az lényegtelen Visenya... Ser Harwin ezzel szégyent hozott magára, a házára és a viselt címeire is.

Ő is feltápászkodott a helyéről, ahelyett azonban, hogy a bölcsőhöz sétált volna, céltalan körök sorát kezdte róni a szobában.

- Mi lesz vele?

A válaszul kapott sóhaj nem sok jót sejtetett.

- Meneszteni fogják a Városi Őrség éléről és vissza kell térnie Harrenhalba.

- De hát ő semmi rosszat nem csinált!

- Megütötte a királyi testőrség egyik felesküdött lovagját.

- Mert Cole provokálta őt! - Joffrey gügyögése sírásba csapott át. Rhaenyra hercegnő kénytelen volt kivenni őt az ágyból, hogy aztán mellkasához szorítva ringassa őt vissza az álmok mezejére.

- Ettől még semmi nem jogosította fel őt arra, hogy...

- Jace-t védte...

- Ser Harwinnak felelnie kell a tetteiért, még akkor is ha ilyen nemes cél vezérelte őt. Pletykák leltek szárnyra Visenya. Rólam és rólatok...

- Hadd pletykáljanak csak. Mióta rettegünk így a szóbeszédektől? Targaryenek vagyunk, az ő szavuk áll a sárkányaink tűzével szemben.

- Nem fogom hagyni, hogy bárki, vakmerősége veszélyt hozzon a családunkra. Ti vagytok nekem a világon a legfontosabbak.

- Akkor ne hagyd, hogy elmenjen...

Joffrey pont akkor hagyta abba a sírást, amikor Visenya orcáján az első könnycseppek legördültek.

- Attól félek erre nem terjed ki a hatalmam, és ha mégis, azzal csak csak további olajat öntenék a tűzre...

- Ha megbocsátasz nekem anyám - Türelmetlenül kisöpörte a könnyeket a szeméből és a kijárat felé vette az irányt.

- Visenya, várj kérlek... - ujjait már a kilincsen nyugtatta. - Ha látod az atyádat, kérlek szólj neki, hogy vele is beszédem van.

- Melyiknek is egészen pontosan? Annak, akinek a nevét, vagy annak, akinek a vonásait viselem?! - édesanyja válaszát meg sem várva kiviharzott a lakosztályból és becsapta maga mögött az ajtót.

Távolodó lépteinek zaja beleveszett a gyereksírás és fojtott szitkozódás sajátos keverékébe.

Aemond nem sokkal később a varsafa tövében lelt rá barátjára.

- Zaklatottnak tűnsz... - szólította meg, tapintatosan elhallgatva azt a tényt, hogy vörös szemei már messziről elárulták, hogy nem is olyan rég sírdogálással mulatta az időt.

- Csalhatatlanok a megfigyeléseid...

Aemond fel se vette barátja gúnyolódását. Inkább letelepedett mellé a pokrócra és úgy várta, hogy belekezdjen a mondanivalójába.

- Mit tudsz az udvari pletykákról?

- Ennél kicsit konkrétabban kell fogalmaznod, ha azt szeretnéd, hogy... - Visenya azonban csak a fejét csóválta.

- Rólam és testvéreimről. A bőrünk színéről és a hullámos sötét tincseinkről. Valóban azt suttogják, hogy kakukkfiókák vagyunk?

Aemond lesütötte a szemeit és megrántotta a vállát.

- Számít ez?

- Nekem igen, mert úgy néz ki az édesanyám megtalálta a tökéletes megoldást a károgó hangok elnémítására. - A felhők közül ki-kibukkanó nap állására pillantott. A borús égboltnak köszönhetően nehezére esett megállapítania a pontos időt. - Talán már a Kis Tanács elé is terjesztette az ügyet...

Aemond úgy csüngött a szavain, mintha az élete múlna rajta; homlokán pedig minden egyes mondat után sűrűsödtek a ráncok.

- Áruba bocsátaná a kezemet, csak hogy véget vessen a családjaink közötti széthúzásnak.

- Ki?

Visenya felvonta a szemöldökét; meglepte, hogy az ő mindig szellemes Aemondja remegő hangjával csak ennyit bírt kinyögni.

- Magam választhattam, és remélem fogsz neheztelni miatta...

- Az istenekre Visenya, ugye nem Aegont választottad? Az az iszákos bolond bátyám nem érdemel meg téged ezt te is... - mielőtt azonban befejezhette volna a mondanivalóját, a lány barátja ajkaira illesztette a mutatóujját,.

- Előbb hallgass végig kérlek... Szóval, ha már mindenképpen férjhez kell mennem, azt szeretném, hogy a legjobb barátom várjon engem a septon oldalán. Akkor talán elviselhetőbb lesz a házas élet.

Elhúzta a kezét és úgy leste a fiú reakcióját. Arra számított, hogy a szavak záporozni kezdenek a szájából, de a hercegnőnek csalódnia kellett. A varsafa leveleit cirógató szellő susmogásán kívül az udvarra idegőrlő csend borult.

- Csalódott vagy? Mert ha igen...

Aemond megcsóválta a fejét és elmosolyodott. A homlokán sorakozó ráncok eltűntek, hogy átadják a helyüket a megkönnyebbültséggel vegyes őszinte örömnek.

- Nem, szó sincs ilyenről... Csak álmodni sem mertem volna, hogy másodszülött fiúként ilyen megtiszteltetés érhet engem...

- Túlságosan alábecsülöd magadat Aemond, - most a hercegnőn volt a rosszallás sora - Pedig ha látnád azt a sok-sok jót magadban, amit én is, biztosan nem ezt mondanád.