NÉGY
~ a család szentsége ~

A hír, hogy mind az édesanyja és a családjuk legfiatalabb tagja makk egészségesen hagyta el a szülőszobát, egy egész délelőttnyi nyugtalan fel-alá járkálásnak vetett véget.

A hercegnőt még Aemond jelenléte se tudta meg nyugtatni; az ifjú herceg csak annyit tehetett, hogy a sarkában loholva együtt rótta vele a kastély folyosóit.

Visenya szívéről óriási kő esett le; így nem maradt más hátra, mint hogy testvéreivel karöltve tisztelegjenek a Targaryen hagyományok előtt. Ki kellett választaniuk egy tojást a Sárkányveremből, amit aztán a kisded a bölcsőjébe fektethetnek.

Ser Harwin, aki osztozott Visenya megkönnyebbülésén - most is, mint annyiszor korábban - magára vállalta a Velaryon gyerekek kíséretét.

- Anyám, nézd! – ez már Luke izgatott hangja volt, ami a trónörökös lakosztályának biztonságot jelentő falai között csendült fel. - Választottunk neki tojást.

Édesanyjuk megeresztett feléjük egy halovány mosolyt. A haja zilált, a mozgása pedig nehézkes volt; láthatóan még nem nyerte vissza az erejét.

- Tökéletes lesz a fivéreteknek...

- Visenya ötlete volt.

A szóban forgó hercegnő előre lépett a testvérei árnyékából és lesütött szemmel fürdőzött édesanyja büszke tekintetében. Csak reménykedni tudott benne, hogy az öccse több szerencsével jár, mint ő. Túlságosan jól ismerte azokat a megaláztatásokat, amik a sárkánytalan léttel jártak.

- Szabad lesz?

- Ser Harwin szeretné megnézni Joffrey-t - szólalt meg az Rhaenyra hercegnő férje felé intézve szavait.

A kisöccsének választott név kiszakította Visenyát a gondolatmenetéből. Egy ideig ízlelgette azt, majd finoman megrántotta a vállát. Nem volt kifejezetten valyr hangzása, de azért tetszett neki.

- Hát persze – édesapjuk egy kurta bólintás után átnyújtotta a kisdedet a Városi Őrség parancsnokának. A törékeny teremtés pedig nem is lehetett volna nagyobb biztonságban máshol, mint Ser Harwin erős karjai közt.

- Szóval Joffrey....

- Atyám, én is kézbe vehetem Joffrey-t? – Luke a testvérük után kapott, mire a lovag egy finom, de határozott mozdulattal elhúzta őt a közelebből.

Ser Laenor nem a szigoráról volt híres, most mégis megpróbált a sarkára állni, hogy rendre parancsolja a gyermekeit.

- Nem, irány a Sárkányverem!

- Megfoghatom? – Visenya a lehetséges kiskaput készült kihasználni; csak egy futó pillantást vetett az atyjára, utána viszont a kisöccsüket ringató lovagot kezdte szuggerálni.

Ügyeskedésének meg is lett a jutalma, ugyanis Ser Harwin egy mély sóhajtás kíséretében átadta neki a kisdedet.

- Neki miért szabad?! – Luke csípőre tett kézzel vizslatta őket, mire Visenya grimaszolni kezdett.

- Mert én vagyok a legidősebb.

Pár másodpercig ringatta, aztán amikor Joffrey fészkelődni kezdett a kezeben szótlanul visszaadta őt Ser Harwinnak.

Atyjuk eközben megelégelte, hogy megkérdőjelezik a tekintélyét, így Luke-kal és Jace-szel az élen kiterelte őket a lakosztályból.

- Na egy-kettő, mielőtt még a keresésetekre indulnak!

Luke és Jace – szokásukhoz híven - előre rohannak; a két fiú már alig várta, hogy a sárkányaikkal gyakorolhassanak.

Visenya és édesapja ezzel szemben a komótosabb sétatempót választották. Mindketten tudták, hogy ha sietnek, ha nem, a Sárkányverem robusztus épülete mindenképpen ott fogja várni őket.

- Miért kell nekem is velük mennem?

- Édesanyád jó ötletnek tartja, ha te is megtanulod a parancsszavakat.

A hercegnő lesütötte a szemét és igazgatni kezdte a ruháját.

- De hát nincs is sárkányom, ami engedelmeskedne nekik...

- A nénikédnek sem volt sárkánya egészen tizenkét éves koráig. Most viszont Vhagar hátán repked a Keskeny- tenger túlsó partján.

Visenya megpróbálta elképzelni nénikéje arcát, amit csak a szülei elbeszéléséből ismerhetett. Ezüstös fürtöket és egy bájos arcot képzelt maga elé, aki, - úgy ahogyan azt az unokahúgának szánt leveleivel és különleges ajándékaival tette – mindig képes volt mosolyt csalni az emberek arcára.

- Nem hiányzik neked?

A hercegnő el sem tudta volna képzelni a mindennapjait imádott - bár néha tagadhatatlanul bosszantó - öccsei nélkül. Ez egy olyan kereszt volt, amit minden nagy testvérnek cipelnie kellett.

- Nem múlik el nap, hogy ne gondolnék rá - Ser Leanor szomorúan elmosolyodott és a lánya vállára csúsztatta a kezét.

- És ő hogyan tette túl magát a megaláztatáson?

- Felszegte a fejét és nem törődött senkivel, mert tudta, hogy egy napon minden, amire vágyik az övé lesz.

Laena Velaryon ezután még csodálatosabb asszonynak tűnt Visenya szemében.

- Örülnék, ha végre találkozhatnék vele.

- Nem látom akadályát. De csak azután, hogy a harmadik unokatestvéred is a világra jött...

A kislány bólintott egyet, az út hátralévő része pedig csöndben telt. Mindketten a gondolataikba merültek, Jace és Luke fecsegtek helyettük is.

Az apja legközelebb a Sárkányverem bejáratánál nyitotta szólásra a száját, amikor már csak maguk maradtak.

- Visenya, a sárkány vére folyik az ereidben, édesanyád után pedig te öröklöd majd a Vastrónt. Sárkány ide vagy oda, senki és semmi nem bizonytalaníthat el téged a saját értékedben! Ezt jól jegyezd meg, rendben?

- Rendben.

A férfi elmosolyodott; láthatóan örült neki, hogy sikerült lelket öntenie a kislányába.

- Helyes, most pedig szegd fel a fejedet és járj nyitott szemmel. A sárkányőrök tanácsai a hasznodra fognak válni.

Visenya hunyorogva figyelte, ahogy Vermax öccse parancsára porrá éget egy pórul járt kecskét. Képtelen volt eleget tenni apja utasításának minden részletének, a sárkánytűz ugyanis a félhomályban olyan vakító volt, mint a nap. A Jace zöld sárkány falatozni kezdett, a mai gyakorlás ezzel pedig hivatalosan is véget ért.

- Aemond, van számodra egy meglepetésünk.

A hercegnő újra összehúzta a szemeit, de ezt inkább gyanakvás váltotta ki a hang gazdája, Aegon herceg irányába. Az idősebb fiú előszeretettel csúfolta öccsét, így Visenya most sem számított tőle jobbra.

- Mi az? - Aemond is kétkedve fordult fivére felé.

- Nagyon különleges...

Visenyának gyanúja csak tovább fokozódott, ugyanis Luke arcán az a bizonyos vigyor ült, amit kizárólag akkor használt, ha valami rossz fát tesz a tűzre.

- Csak neked meg Visenyának nincs közülünk sárkányod...

- Igaz.

- ...És rosszul éreztük magunkat emiatt.

- Mire készültök?

A hercegnő felvonta a szemöldökét és úgy meredt az öccseire. Luke és Jace kerülte a tekintetét, Aegon arcáról azonban sütött a hamis együttérzés.

- Szóval kerestünk neked egyet.

- Egy sárkányt? - barátja gyanakvása reménykedéssé szelídült. - Hogyan?

Visenya megragadta Jace vállát és úgy várta a választ előbbi kérdésére. Nem volt sokkal magasabb a testvérénél, de remélte, hogy van annyi tekintélye, hogy a helyzet eszkalálódása előtt fényt deríthet a turpisságra.

Aegon eközben könyörtelenül folytatta öccse ámítását.

- Az istenek ajándéka...

Luke egy szárnnyal felékített disznóval tért vissza közéjük.

- Íme a rózsaszín iszonyat! - adta meg a kegyelemdöfést a legidősebb Targaryen herceg, Visenyán és Aemondon kívül pedig mindannyian nevetésben törtek ki.

- Óvatosan szállj fel az első repülés kemény...

Aemond kifejezéstelen arcára nézve Visenya éhtelen dühbe gurult. Senki és semmi packázhat a barátaival.

- Nem szégyellitek magatokat?!

- Ne búsulj hercegnő, neked is biztos találunk egy hasonló jószágot.

A hercegnő ezen a ponton jutott el a tűrőképessége végre. Aemond leírhatatlan csalódottsága és saját frusztrációja vörös ködbe borította az elméjében. Meglendítette a jobbját és az öklével törölte le a gonosz vigyort a fiú arcáról. 

Átlépte az orrát markolászó nyivákoló herceget és a királyi testőrség döbbent lovagjára fittyet hányva elindult, hogy a saját testvéreinek is alaposan megmondja a magáét.