- Ugye ez most csak valami rossz vicc? - kérdeztem jobb híján saját magamtól. Aznap úgy zuhogott az eső, mintha prosztata rákos részeg öregúr hugyolt volna fentről a városban. Szakaszos volt, savas és a felázott föld átható szaga felért azzal a bűzzel, amivel egy ilyen locsolás jár. - Ezt most már minden évben el fogod játszani, te szemétláda?! - felálltam a kanapéra és megpüföltem a tenyeremmel a viseltes lakókocsi plafonját, ami ebben az évben sem kímélt meg: beázott. Kelletlenül a csöpögés helye alá pakoltam egy vödröt majd magamra rángattam az elnyűtt sárga esőkabátomat. Elegem lett... Talán elegem is volt egész életemben. Átmegyek valamelyik sráchoz. Nem fogom egész nap ezen bosszantani magamat... Majd holnap megcsinálom, aminek el kellett áznia már úgyis elázott...

Danny lakott a legközelebb, a kétemeletes családi házában csak meghúzhattam magam egy időre. Elvégre... Ez egy barát dolga nem? Segíteni a nehéz időkben. Daniel mosolya azonban túl szélesre húzódott amikor ajtót nyitott előttem. A jóképű fiatal ember, aki volt egy őrült bohóc vicsorának árnyát hagyta az arcára kúszni. A gondolattól hideg futkosott a karomon libabőrt formálva az agyontetovált felületen. Biztos csak az időjárás... Erről lehet szó... Rossz kedvem lesz tőle és előhoz néhány sötét, gyerekkori emléket. Ennyi az egész. Nyugalom George... Ez csak Danny. A srác, aki mindig be van pörögve és akinek segíteni kell a befőttes üvegekkel,mert a kis kezei nem bírják kifeszíteni.

- Szia Georgie! - csillant fel a szeme. - De régen voltál itt! Gyere csak be, főzök egy kis teát. Van egy kis rumom is hozzá... Átmelegszünk tőle... - nem tetszett a hangsúly, amivel elém lökte az információt. Az utolsó szótagoknál mintha magasabban csengett volna a hangja és az idétlen kuncogás... Szokatlan volt ez Danny - től. Nevetni szokott... Nyilván, de kuncogni a tinilányok szoktak, amikor Johnny Depp megjelenik a filmvásznon. Nagyon nem tetszett nekem ez az egész, de azért csak beléptem a küszöbön át az előszobába, levettem a csizmámat és helyet foglaltam a földszinti nappaliszoba kanapéján még Danny a konyhában ügyködött.

Mikor is beszéltem utoljára a sráccal? Hónapok teltek már el azóta. Talán csak erről van szó... Danny tényleg örül, hogy lát... Ennyi az egész. Furcsa, hogy még vannak emberek, akik örülnek nekem... Én biztosan nem örülnék magamnak ha egyszer csak betoppannék az ajtón. Talán ki sem nyitnám...

- Elgondolkoztál! - szabályosan megijedtem, amikor Danny elém állt a bögrével. - Minden rendben? Valami felzaklatott? Olyan képet vágsz, mint aki szellemet látott... - az arckifejezése aggodalmat sugárzott, de az, ahogy mondta inkább szórakozottságra vallott.

- Mennem kell. - bukott ki belőlem mielőtt átgondoltam volna. Danny ajkai hirtelen lebiggyedtek.

- De még csak most lett kész a tea Georgie! Legalább ezt idd meg! - kocogtatta meg a bögrémet. Végül belementem, habár olyan érzés volt ott lenni, mintha előtte valaki sós puskával lőtt volna a valagam felé és képtelen lennék ülve maradni. Danny bekapcsolta a tv - t. Valami meccs ismétlése lehetett, de egészen addig nem figyeltem fel, amíg Danny állást nem foglalt egy olyan csapat oldalán, akiket egyébként utál. Valami nem stimmel... Tényleg haza kellene mennem... - Nem ízlik? Alig ittál belőle... - igaz, ami igaz... Furcsa íze volt. Túl sok cukor volt benne és szinte csak azt éreztem. Gyümölcstea volt egyáltalán? Valami erősebb?

- De csak... Forró a nyelvemnek... - vallottam be ismét belekortyolva a pohárba. Danny végig meredt szemekkel nézte a mozdulatsort. Ha nem ült volna itt mellettem és csak egy képet látok az arcáról, azt hittem volna, hogy halott.

- Pedig jó lenne ha nem sütnéd meg! - hajolt közelebb. Olyan szinten az aurámba mászott, hogy már majdhogynem fuldokoltam. Aztán rájöttem, hogy tényleg fulladok... Valami erős illat csapta meg az orromat, nem volt rossz, de tömény volt. Mintha valamit el akartak volna vele nyomni. Talán a cukorral is ez volt? Mit tett a teámba? Eluralkodott rajtam a pánik. Egy hatalmas dübbenés pedig rá is kontrázott erre. Olyan volt mintha valaki elvágódott volna.

- Te is hallottad ezt? - kérdeztem. Szinte egyből fel akartam állni, hogy utána nézzek a hang forrásának, de Danny a combomra tette a kezét, ami hamar a belső combom felé csúszott.

- Csak a szél volt Georgie! - mosolygott felém. A szemei még mindig üresek voltak. Újabb csattanás hallatszott, lesöpörtem magamról a kezét és felugrottam.

- Van itt valaki? - kiabáltam, remélve, hogy nem kapok választ. A szívem egyre hevesebben dolgozott a mellkasomban, egyre erősebben éreztem azt, hogy el kell tűnnöm innen. Valami nem jó... Aztán egy gondolat hivatlanul a többi közé fészkelte magát: ez nem Danny. Nem tudom ki van itt velem, és milyen tréfát űz a valósággal, de az a Danny, akit én ismerek nem ilyen. Ez egy ócska utánzat.

- Csak te meg én... - az állam alá nyúlt és maga felé fordította az arcomat. - Ki mást akarnál még ide? A végén még a plusz egy fő megölné a hangulatot, nem de? - pislogni kezdtem mert könnyezett a szememem. Egyszerre mintha a világ is forogni kezdett volna előttem.

- Mit tettél a teába? - kérdeztem ekkor már ingerülten.

- Citromlevet... Mézet... - kezdte el sorolni, majd a kanapéhoz tolt. - Meg egy kis party drogot. Nyugi, nyoma sem marad... Alszol egy szép nagyot és mire felkelsz velünk leszel. - ellenkezni próbáltam, de az a cucc, amit beadott erősebb volt nálam. Az arca felé lendítettem az öklömet, ő viszont hihetetlen erővel szorította meg a csuklómat.

- Hol van Danny? - felnevetett.

- Itt áll előtted... Hát nem ismersz meg, Georgie? - énekelte csilingelő hangon.

- Nem tudom milyen boszorkányság, amit művelsz, de ha egy haja szála is görbül én... - a vigyor kiszélesedett a szája sarkaiban. A fogai egyre hegyesebbnek látszottak. Nemsoká találkozol vele.

Tudtam, hogy a háznak nincs pincéje, de kamu Danny - nek a fürdőszoba is megtette. Még kába voltam, a fejem előre hátra csuklott, de tudtam melyik helységben vagyok. Megfeszítettem a kezem, amikor a székhez kötözött. És akkor szúrtam ki Dannyt. Az igazi Dannyt. Egy széken ült, eszméletlen volt a fejéből vér szivárgott. Mondani akartam valamit, de az az izé, aki átvágott szorított a csomón és csak egy értelmetlen nyöszörgés lett belőle. Az igazi Danny a hangra felpislogott. Szörnyű állapotban volt! Mióta lehetett itt?

- George? - suttogta. - Bár ne jöttél volna ide George... - a hangja elcsuklott, köhögni kezdett. A felsőjét ezúttal még több vér színezte el. Akkor már örültem, hogy itt voltam, hogy ide jöttem. Észre sem vettük volna, hogy ez az izé lecseréli Dannyt. Halott is lehetett volna mire rátalálunk...

Bár így talán reggelre mindketten azok leszünk...