Az udvaron sétàlgattam keresve valamit. Akàrmit, csak foggalmam sincs hogy mit.

A távolból megláttam mászókàkat ès hintákat. Minden fèle jàtèkszert.

Kocogva siettem oda, azonnal megcélozva a hintát, és amint odaértem le is ültem az egyikre.

Lábaimmal óvatosan elkezdtem magamat ringatni, kezeimmel pedig a láncokat fogtam.

Mosolyogva nèztem körbe, majd kinèztem a közelben lèvő erős kerítésen, és figyeltem a fákat. Itt bent minden nyugodtabb mint oda kint.

Kint rettegned kell hogy mikor rontanak rád. Ha nem a zombik, akkor meg azok az emberek akik teljesen elveszítették az emberségüket.

Elkezdtem dúdolni Joji egyik dalát, közben pedig ritmusra doboltam a làbammal.

Persze a dúdolàsból éneklès lett. Egyszerűen nem bírtam megàllni hogy ne kezdjem el ènekelni.

- Szèp hangod van. - azonnal abba hagytam ès a hang irànyàba fordultam, ahol meglàttam Taehyungot ahogy felèm sétàlt.

Összébb húztam magamat amikor előre fordultam és megláttam hogy leül a mellettem lèvő hintára.

- Sajnálom hogy ott akartunk hagyni Suga hyungal.. - kért bocsánatot, én pedig óvatosan felè nèztem.

- Semmi baj. - néztem fel a tiszta ègre sóhajtva, és lehunytam a szemeimet.

- Nem akartalak otthagyni, de Suga hyung utasításait kell követnünk odakint. - magyarázkodott tovàbb mire legyintettem egyet.

- Semmi baj, megèrtem. - dobtam felè egy kis mosolyt.

- Na ès van valaki aki vár rád odakint hogy eleinte nem akartál maradni? - érdeklődött kívàncsian, mire keserű íz kezdte mardosni a torkomat.

- Nem. Egyedül voltam már egy jó ideje. - mondtam el neki őszintén.
- Te hol voltál mikor ez az egész elkezdődött? - figyeltem sima racát, miközben megvakargatta a tarkóját.

- Egy fanmeetingen voltunk. - szemöldökömet ràncolva néztem rá semmit sem értő tekintettel.

- Voltatok? Meg mi az hogy egy fanmeetingen? Híresek voltatok vagy mi? - kérdeztem szarkasztikusan, mire csak elnevette magát.

- Valami olyasmi, és Namjoonnal, Jinnel, Hoseokkal, Jiminnel, Jungkookkal ès Sugàval voltam ott. Együtt alkottunk egy BTS nevezetű bandát, akik èppen hogy befutottak. - mosolyodott el vissza gondolva a dolgokra.

- És hogy éltétek túl? Gondolom sokan voltak ott miattatok. - keztem el hintàzni, közben pedig előre fordultam.

- Hát igen.. - halkult el egy pillanatra.
- Amint megtudták hogy mi folyik, azonnal elrángattak miket, és visszavittek minket a házban ahol együtt èltünk. Azt mondták hogy majd visszajönnek értünk és elvisznek minket egy bisztonságosabb helyre, de szerintem még a cégig sem jutottak el. - szemem sarkából láttam hogy ringatózni kezdett.

- Vagy csak üres ígéret volt. - néztem rá, ő pedig csak bólintott egyet.

- Lehet.. Mikor elfogyott az ètelünk és meguntuk a várakozást, úgy döntöttünk hogy itt az idő kimenni, ès keresni egy nagyobb helyet, ami el van kerítve. - sójatott fel.
- Mikor összeszedtünk mindent amire szükségünk lehetett, kimentünk keresgélni, de minden tele volt jàrkálókkal. Ide kötöttünk ki mikor menekültünk előlük. - állt fel.
- Mi lett a családoddal? - kérdése hallatàn ledermedtem, ès meg sem bírtam szólalni.

- Az ami mindenkivel. - nem akartam jobban belemenni, mert tudti hogy elsírom magamat.

- Gyere sétáljunk. - fogta meg a kezemet ès felhúzott, majd egymás oldalán elkezdtünk sétàlgatni, és vidámabb dolgokról beszélgettünk. Elkezdtük megismerni egymást.
- Jaj majd elfelejtettem. - szólalt meg hírtelen, ès a zsebéből elővett egy csokiszelelet, és felèm nyújtotta.
- Hogy jobb kedved legyen. - villantotta meg fogait, én pedig elvettem tőle az édességet.

- Köszi. - kinyitottam, majd elfeleztem ès odaadtam neki a másik felét.

Odamentünk az egyik fához és leültünk a tövébe.

Nagyon rendes fiú.