- Fuss! - utasítottam, de a helyett hogy tette volna amit mondtam, nekirohant az egyiknek, és késével fejbeszúrta.

Cselekedetén felbátorodva nekiugrottam èn is az egyiknek, majd allulról olyan méllyen nyomtam bele a kést az állkapcsába, amíg abbahagyta a mozgást.

Leszedtünk még hármat, de a hatodik felszívódott.

Kicsit félve néztem körbe, mikor meghallottam a fiatal srác rémült hangját.

- Mögötted! - ezzel megéreztem ahogy két erős kar megragad hátulról.

Azonnal rohant hozzàm hogy leszedje rólam az èlőholtat, közben én is próbáltam szabadulni a karok fogsága alól.

A hörgés egyre közelebb került a nyakamhoz, mikor a szorítás ellazult, és a test a földre zuhant.

Hátra néztem, de láttam hogy nem a fiú volt, mert a kés nem volt a kezében.

Sokkosan álltunk egy helyben, de amikor észhez tértem körbenèztem a kése után keresve, majd megláttam a földön.

Lehajoltam, felvettem és odanyújtottam neki, ő pedig el is vette.

- Jól vagy? Megharapott? - kezdett el vizsgálni.

- Jól vagyok. - válaszom rodev volt, de be kellett hogy valjam, jól esett a törődés.

Harapást, vagy karmolàst keresett, de amikor nem talált semmit, elengedett és egy kicsit távolabb állt tőlem.

- Hogy halt meg? Ki volt? - néztem körbe félve hogy valami fosztogatók voltak vagy valami, de nem láttam senkit sehol.

- A társaim egyike volt. - suttogta egy kicsit félve.

Fogaimat összeszorítva bámultam a fiút.

- Hányan vannak? - ridegségemtől egy kicsit megfeszült.

- Ketten vannak. - hezitált egy kicsit a válaszàval.

- Jól vagytok? - láttam meg egy világos barna, zöld melírcsíkos fiú rohant hozzánk. - Megharaptak? - kezében lévő hatalmas mesterlövész puska miatt rémület ült ki az arcomra.

- Nem, jól vagyok. - léptem egy kicsit hátrébb, mire valaki megfogta a vállamat.

- Nyugodjál már meg. Ha baja lenne az látszana rajta. - hátra néztem és egy menta hajú fiú állt mögöttem.

Ő is egy mesterlövész puskát tartott a kezében.

Nyugtalanságomat félretéve megszólaltam.

- Köszönöm hogy megmentettetek, de én most elmennék. - ezzel lerendeztem a velük lévő találkozásomat.

A menta hajú fiú megfogta a táskámat, hogy ne tudjak elmenni.

- Nem azért mentettelek meg hogy megköszönd, majd elhúzd a csíkot. - le akarta rángatni a táskámat a hátamról, de a fekete hajú fiú közénk állt.

- Hyung hagyd. - kérlelte az idősebbet, akin tisztán látszott a fáradtság.

- Nem. Elbasztad. Megbeszéltük hogy bemész, és kifosztod. - bökte meg a mellkasát mutatóujjával.

- De... Hyung... - állta el tobábbra is az útját.

Úgy döntöttem hogy megpróbálok elmenekülni. Semmi kedvem nem volt ahoz hogy kiraboljanak... Megint.

Elkezdtem rohanni, de nem jutottam messzira, az erős kar miatt ami megragadta csuklómat és vissza rántott.

Megfordultam és már készültem hogy nyakonszúrjam a zöldeshajú fiút, de még mielőtt megtehettem volna, egy pisztolyt nyomtak az állam alá.

- Enged el! - utasította a menta hajú, miközben a pisztolyt tartotta felém.

Tette amire utasította. Elengedett és hátrébb àllt.

- Vedd le a táskáidat és menj el. - szegezte homlokomhoz a fegyvert.

Eszem ágában sem volt átadni a cuccaimat.

Elkezdtem hátrálni, egyik kezemmel késem nyelét másikkal pedig az oldaltáskám pántját szorongatva.

- Nem hallottál? Azt mondtam hogy add át a cuccaidat. - ismételte meg magát, miközben közelebb jött hozzám.

Félelmemben nem tudtam mit mondani neki, és azt se tudtam hogy mit tegyek. Mivel a cuccaimat nem akartam átadni.

- Jólvan. Ha a szép szó nem használ... - kezdett bele. - Akkor csinálhatjuk durvábban. - szemei elsötétedtek ahogy egyre csak közelebb jött.

Elém állt és pisztoját megemelve leütött vele, majd a sötétség teljesen elnyelt.