A puncsomat két kezemben szorongattam a bárpultnak támaszkodva. Pandora, akit valamilyen oknál fogva legjobb barátnőmnek nevezek, hívott el, miszerint elege van abból, hogy sosem mozdulunk ki péntek esténként. Valamilyen szinten egyet is értek vele, hiszen minden péntek estém azzal ment el, hogy megcsináltam az összes házi feladatomat, amit a tanárok adtak fel számunkra. Az egyetlen örömöm az volt, amikor apa megértette velem a matematikai számítást. Onnantól kezdve le sem lehetett lőni.
- Felejts el mindent! – súgta fülembe a zene ritmusára ringó csípővel. Végignéztem rajta; sokkal kihívóbban festett, mint én. Bőrszoknyájába beletúrt spagetti pántos trikóján túl már csak az én férfipólóm volt a megnyerőbb betuszkolva farmerembe.
- Gyere, táncolj velem! – Pandora kezét nyújtotta felém, amit el kellett fogadnom, különben részeg énje megsértődik rajtam. Behúzott az egymásnak simult testek közé, hogy az izzadtság szagunk keveredjen a cigi füsttel. Lehúztam a maradék édes italomat, és eldobva poharamat elkaptam a levegőben Pandora kezeit és összekulcsolva ujjainkat táncoltunk. Nevettünk, ami hiányzott. Hiányzott, hogy újra tinédzsernek érezhessem magam, ne egy aggódó anyának. Mégis, ha nem is akartam rá gondolni, de ott volt a fejemben Max, hogy miket élhet át otthon bátyjával szemben. Ott élt bennem a tudat, hogy valaki, akit ismerek, nem boldog, míg én boldog vagyok. Nem érezheti át azt a löketet, amit most én. Nem lehet itt velem, hogy elfelejtsen mindent és csak táncoljon. Belenéztem Billy Hargrove szemébe, és minden bátorságom inába szállt. Mintha rám kiáltottak volna, hogy azonnal álljak meg. Billy Hargrove végignézte, ahogy szépen lassan alábbhagyok a csípőringásommal, és szemeit visszavezette enyémekhez. Nem tudom megmondani, hogy mit olvasott le rólam, de az édes alkohol fejembe szállt, és mintha Billy eltűnt volna, szépen lassan újra lassú ütemben kezdtem utánozni Pandora tánclépéseit. Lehunytam szemeimet, és csak arra koncentráltam, hogy kezeim magukba kulcsolva maradjanak fönt a levegőben, hogy senki se essen nekem, miközben én táncolok. Magamnak akartam tetszeni, magamnak akartam táncolni, és nem akartam látni Billyt, ahogy önelégülten mosolyog továbbra is rám.

- Négyre gyere! Edzésem lesz még. – szállt ki mellőlem Alex, majd elköszönve egymástól tovább hajtottam a gimihez. Halkan hallgattam a lejátszási listámat, de hangosan énekeltem a szöveget. Így turbóztam fel a reggelemet, hogy ne is gondoljak rögtön arra, hogy mennyi minden vár rám, ha belépek az átok kapuján. Mégis, mikor begurultam és táskámat megragadva kiszálltam kocsimból, szembetalálkoztam Max mostohabátyjával.
- Jó reggelt, Odette Beverly! – intett át nekem kivéve szájából a cigijét. Szótlanul mentem tovább. Egy pillantást sem akartam rá pazarolni.

Apáék a konyhában beszélgettek. Nem akartam, hogy abbahagyják, ezért megálltam a lépcső alján és onnan hallgatóztam.
- Olyan sokat van itt. – mondta anya.
- Kezdek kételkedni, hogy esetleg Alex és közte nincs több,mint barátság. – morzsolta állát apa. Anya felhorkant.
- Alex még csak tizenhárom éves. Korai, hogy máris barátnője legyen.
- Mi is tizennégy évesek voltunk, mikor megismerkedtünk. – kontrázott rá apa.
- De mi tizenhét éves korinkig csak hülyítettük egymást és rá sem mertünk nézni a másikra! – emelte fel anya a hangját. Megijedtem, hogy mindjárt kiviharzik, ezért hátrébb léptem a lépcsőn.
- Uriah, mi egy teljesen más generációból származunk. Odette is, Alex a legfiatalabb. Hiába, de én még mindig úgy gondolom, korai neki, hogy máris elkötelezze magát.
- Odette most tizenhét. – motyogta apa.
- És az a kis vörös többet van Alexnél, mint Odette-nél valaha egy fiú is! – nevetett föl anya hisztérikusan, én pedig sértődötten visszafutottam szobámba. Lehuppantam ágyamra és hátra vetettem magam. Párnámat mellkasomhoz emeltem és két karommal szorosan magamhoz ölelve hunytam le szemeimet. Nem voltam elkeseredett, inkább felidegesedett, mert anyáék az igazság felét sem tudják azzal szemben, miért tölti itt minden szabad percét Max. El szerettem volna nekik mondani, hogy mi folyik náluk, de akkor biztos, hogy bejelentenék, azt pedig nem akartam két nyomós okból kifolyólag. Az első, hogy Maxet elvennék a szüleitől. Az anyukája jelenti számára az egyetlen biztonságot, ha otthon van, ettől pedig ha szívtelen lennék, akkor sem fosztanám meg. A másik, hogy Billy kerülne nagyobb pácba. Tizennyolc éves, nagykorú, így simán büntethető. Mivel eleve sértett a lelke, ez még nagyobb nyomást gyakorolna rá, ha el is zárnák. Billy lelke tovább sérülne, és fennáll a veszélye, hogy többé nem az lesz, aki eddig. Veszélyesebb is lehetne, ha nem vigyáz magára.
- Odette. – nyitott be anya a szobámba kopogás nélkül, de lassan, bizonytalanul nyitotta ki ajtómat. Jelét nem mutatva annak, hogy az imént idegesítettek fel, fejemet felé fordítottam és türelmetlenül vártam, hogy mit szeretne mondani.
- Szeretném, ha holnap a tanáraid azt a véleményt mondanák rólad, amit én is elvárok. Megkapom? – nézett rám ujjait morzsolgatva.
- Mindig azt kapod, amire vágysz. – biztosítottam. Elmosolyodott.
- Jó éjszakát, Odette! – puszilta meg homlokomat, majd halkan becsukva maga mögött szobaajtómat távozott.

ღღღ