Alex iskolája előtt álltam meg és vártam rá, de tekintetem mégis másra esett rá. Egy vöröshajú, szeplős kislányra, aki lehajtott fejjel, gördeszkával suhant el mellettem. Utána fordultam, és észrevettem, hogy feje még mindig a lábát nézi. Oldalához csapva deszkáját beült előre, majd a Camaro tulajdonosa őrült sebességgel, már-már életveszélyesen kanyarodott ki az általános iskola parkolójából. Többen utána is néztek, ámultak és persze, megszólták.
- Mehetünk? - barna haja megcsiklandozta nyakamat, ahogy felemelte rám kék szemeit. Hátratúrtam hullámos tincseibe és mosolyogva bólintottam. Többé nem is gondoltam arra a lányra.
- Milyen napod volt? - kérdeztem Alexet, miközben körültekintettem, nehogy mikor kiforduljak, belém jöjjenek hátulról.
- Unalmas. Ma írtam töriből, és csoda, ha meglesz a kettes. - kötötte be magát lustán.
- Olyan suttyó a tanár? - mosolyodtam el.
- A legnagyobb suttyó, akivel valaha találkoztál. - puffogott. Sunyin rápillantottam.
- Anya halászlét főz vacsorára.
- Ne mááár! Megint? - fintorgó arcát látva kaján mosoly ült ki arcomra.
- Már beszéltem apával. Rendelt nekünk kínait. - kacsintottam rá, öcsém pedig egy halk köszönömmel le is zárta a vacsoratémát.

Mikor hazaértünk, anya még mindig a konyhában sürgött-forgott, apa pedig a dolgozószobájában ügyködött. Nem újdonság, hogy úgy ülünk asztalhoz, hogy apa hozza a laptopját is. Nem egyszer szóltam rá, hogy legalább erre a fél órára felejtse el a munkát és szakadjon el a képernyőtől.
- Odette, ha egyszer vezérigazgatóvá akarsz válni, te sem tudsz majd elszakadni a munkától. Ez lesz az életed. - címezte nekem mondandóját. Én ráérősen megrágtam a tésztámat, míg anya hangosan fújta levesét, és megszólaltam.
- Nos, apa, ha én vezérigazgató leszek egyszer, és márpedig leszek - mutattam fel mutatóujjamat -, akkor be fogom osztani az időmet. Akkor jutni fog időm az életemre is. - kacsintottam rá, ő pedig megjegyzésem hallatán csak megforgatta szemeit.
- De azért kösz a kínait! - pusziltam meg borostás arcát, majd megköszönve vacsorámat felslattyogtam az emeletre, hogy lefürödhessek.

Másnap ugyancsak én mentem Alexért. A szokásos időben, háromkor szálltam ki a kocsiból és támaszkodtam neki a nyitott ajtónak. Mindeközben, tizenöt perc elteltével Alex és a vöröshajú lány együtt jöttek ki az iskola kapuin. Felkaptam a fejem, kíváncsian néztem őket, ahogy elköszönve egymástól az egyik felém közeledik, míg a másik lassan elhalad mellettem. Nem tettem szóvá a fiúnak a jelenetet. Nem mertem, és nem is akartam, hiszen nem rám tartozik. De mikor egyszer már én hoztam haza őket együtt, és én vittem haza a lányt, a kíváncsiságom újra felerősödött.
- Alexszel osztálytársak vagytok? - kérdeztem, szememet pedig le sem vettem az útról. Max elmosolyodott.
- Igen. - válaszolta röviden.
- Eddig még nem láttalak a környéken, pedig igen sokszor megyek Alexért. - próbálkoztam, hátha többet is megtudok róla.
- Tegnap érkeztem, még nem illeszkedtem be jól, de ma a tanár Alex mellé ültetett, és kiderült, hogy nagyon sok bennünk a közös. - mosolygott halványan.
- Az megeshet. Alex nagyon sok mindenkivel klikkel első látásra. - mosolyodtam el én is.
- Igen.
- Köszönöm szépen, hogy hazahoztál. - állt meg előttem belenézve szemeimbe. Majd még hozzátette: - És ne haragudj, hogy ilyen sokáig maradtam! Nem szokásom másoknál ennyit időzni, anya is lehet már halálra aggódja magát. - húzta el száját.
- Semmi baj, Max. - simítottam meg vállát. Lágyan elmosolyodott, majd hátat fordítva elindult az ajtóhoz. Becsöngetett.
- Örültem, hogy megismertelek! - intettem, majd visszaszálltam a kocsiba, de mielőtt elhajthattam volna, kinyílt az ajtó, és hangos rockzene töltötte be a teret. Néztem, ahogy Max lehajtott fejjel belép előtte, majd ahogy rám vezeti tekintetét, bennem is megfagy a vér.

ღღღ